Idő-rend

Mély színek a sekély Lajtából

Nehezen indult a tavaszi idény. A késő téli part menti úsztatásokat lassanként rendre felváltotta a pergetés időszaka. A tilalmak keszekuszaságában bizony figyelemmel kellett lenni mikor, mivel, mire is dobáljon az ember. Az időjárás is megtekerte rendesen az ébredő, hirtelen melegedő folyóvízeket. A hirtelen felmelegedéseket szanaszéjjel rugdaló erősen betörő hideg léghullámok, fákat tépdeső szélviharok, visszatérő hajnali fagyok nem tették könnyűvé eldönteni azt, milyen évszakot is írunk. Mindezek ellenére alkalmazkodnunk kellett a megváltozó, sőt, folyamatosan változó körülményekhez akkor is, amikor a sikerre vajmi kevés esély is mutatkozott. 

Az év első csónakos pergetésének első csukája

Vajon hogyan is alakultak a dolgok? Aki a folyóvizeken horgászik, tudja, hogy nehéz jókor, s jó helyen lenni, bele lehet futni egy örömpecába ugyanúgy, mint egy totális betlibe. Áprilisban szabadult a csuka. S eljött az ideje, hogy a négyárbócos fregatt, vagyis a kis csónakunk idén először vízre kerüljön. Az elmúlt év végén a csónakmotor is új akkumulátort kapott, s nem is volt mód, hogy leteszteljük. Szóval az idei első csónakos bevetés több szempontból is fontos volt. A kis csónak szépen szelte három fővel is a lassú folyású mellékágrendszer egyik szélesebb ágát, s az indulást követő tizedik percben be is köszönt az első krokodil. Egy part menti, vízbe dőlt fa vaskos ágai alatt lapult, s lassan vontatott, pöcögtetett woblerre fájdult meg a foga. Jól indult a csukaszezon. 

A "fregatt"

A következő pergetés part mellett, gyalogban a Lajta folyócskából történt. Néhány kisebb domolykót követve egyszer csak elnehezült a kis wobbler, hát bizony szerencse volt, hogy jó helyre akadt a csukának, ha torokra kapja, simán elrágja a zsinórt. Apropó! A pergető horgászataim 80%-át egy, a karácsonyra édesapámtól kapott Predator UL bottal végeztem. Először csak tesztelni akartam, hogy mégis mik a határai, összeszokunk-e, avagy sem, aztán valahogy a kezembe ragadva maradt. Igazi élmény vele a testesebb vadabb csukákat, domolykókat, balinokat is fárasztani. Hát még a kapások pillanata. Elementáris erő. Tetszik. 

Dominak szánt wobbler tetszett meg neki

Volt még egy emlékezetes kis másfél óra. Egy szigetközi csavargós alkony, néhány dobással itt, meg ott. Ez volt a terv. Inkább turizmus, mint peca, na de ha az ember víz mellé megy, elfér az UL bot is, meg a pergetőtáska. Egy bokor alatt, lassan vontatott wobbler keltette fel az érdeklődését a következő csukának. Nagyon élvezetes volt a fárasztása, a tiszta vízben szépen látszott a tipikus lekiflizős támadás, majd a küzdelem. Néhány kilométerrel arrébb nem is akartam már dobálni, a nagy Dunához értünk. Viszont a kocsiból kiszállva, mintha rablást láttam volna. Na jó, egye fene, kiveszem a botot, dobok hármat. Nem kellett. Az elsőre ráment a csuka, ami azért is volt nagy öröm, mert a Duna fő ágában pergetve még sosem fogtam csukát. Öblökben, mellékágakban rengeteget, de a főágban még sosem. Most ez is sikerült.  Emlékezetes marad, mégha nem is volt kapitális.

Megpihenve

Bokor alatt állt lesben

Első csuka a Duna fő ágából

Egy alkalommal mélyretörő wobblerrel próbálkoztam egy bokor alján, meglepetésemre egy tilalmas balin rontott rá elemi erővel a csalira. Mire ráeszmélt, mi is történt vele, már úszhatott is tovább.

Bokor alatt megbújva csukának képzelte magát

Még tilalom előtt megpróbáltam, mit is gondolnak a kis UL botról a Lajta domolykói. Nem volt nagy a lelkesedés, talán majd a nyáron, ám így sem panaszkodom, néhány testesebb telény így is ki akarta ragadni a kezemből a botot. 

"Zöld-sárga, zöld sárga, Hangyák lejárata, Tollasgyík szemében, áll egy kis leányka" (KEX / Földes László "Hobo")

Igazi folyóvizi bulldog

Vaskos darab

Legszebb domim idén

Sikerült egy-két este bepróbálkozni a harcsákra is, sajnos nem igazán jött értékelhető méret, a tilalom viszont gyorsan lezárta a próbálkozásokat egy jó időre. 

Harcsaifjonc

Eljött viszont az, ami hagyománnyá vált, a balatoni majális. Na ekkor van az a ritka alkalom, amikor klasszikus fenekezős, parti pontyozós, vagy úsztatós horgászat a fő irány. Az áprilisi nagy hidegbetörés nyomot hagyott a balatoni fogásokon is, a korábbi évekhez képest kevesebb pontyot sikerült fogni, bár így sem volt okunk panaszkodni, hiszen a Balaton teljesen magával ragadott, s a part mentén eltöltött napfelkelték, naplementék kápráztatóan szépek voltak, melyekre nagyon szívesen gondolunk vissza bármikor. A pontyok válogatósak voltak, a korábbi évek bevált csalijai, ízei nem igazán mozgatták meg őket. folyamatosan próbálkoztunk különféle ízesítésű csalikkal, míg eredményt nem értünk el. Minden nap más volt. Sőt, a napszakok is váltogatták, mikor, milyen íz tetszik a halaknak. Aki a Balaton partján él, horgászik, annak megszokott, hogy az idő, a szélirány, s annak erőssége a nap folyamán sokszor változik, teljesen kiszámíthatatlan módon. Ott is van még mit tanulni, noha 2008. óta, idestova 16 éve rendszeresen lejárunk ilyen időszakban békéshalazni. 

Az alkony általában meghozza

Naplemente

Reggeli potyka

Ami nekem nagyon tetszett, a keszegívás. A nádas folyamatosan csörgött, feketlett a víz a keszegektől, éjjel, nappal ment a ramazuri. Egy alkalommal még én is elképedtem, nagyjából tizenöt egyedből álló compó raj kereste a helyét a nádas egyik nyiladékában. Voltak köztük bő kiló felettiek is. Ritkán fogok compót, de még nem láttam ennyit egyszerre, sőt, talán összesen ennyivel nem találkoztam még. Örülök, hogy a 30 centis tükörtiszta vízben megcsodálhattam ezeket a szép halakat. 

Ívni járnak a keszegek, csörgetik a nádat rendületlen

Megdöbbentő volt, hogy gardát most nem sikerült fogni, viszont törpeharcsa jött néhány darab. Remélem, nem ez lesz a tendencia.

 

A Balatoni kiruccanásról hazatérve azon kaptam magam, hogy felszabadult a balin is a tilalom alól. Egy laza másfél órácskám akadt a minap, s éreztem, meg kellene próbálni nyakoncsípni egy őnt. A megérzés jó volt, első dobásra beadta egy híd alól. Szeretek olyan helyeken horgászni, ahol nincs kitaposva a part, agyonfésülve a víz. Olyan, mint a gombászat. Ahova más ember nem szívesen megy be, bokrok alá, csalánosba, ingoványba, kúszva, mászva, oda én bemegyek. Mert rögös út vezethet a sikerhez. 

Szép őn egy eldugott, omladozó kis hidacska alól

Gyalogtúra a vizek partján ellát nem csak hallal, de gombával is

Kis folyó, kis csali, kis balin

Kelt: 2024. év Ígéret havának 12-ik napján

Fülembe suttog a kikelet

Rügyet bontott a déli szél, s megborzolta a csendes vízfelszínt. Egyre több pacsirta szállt be a márciusi kórusba, s egymást túlharsogva köszöntötték a tavaszt. Először a part menti fűzek bontottak élénkzöld lobogót, majd rendre követték őket előbb a tétova cserjék, majd a bátrabb facsemeték, s lassanként a teljes erdő. Kizöldült a hóvirágokat követve az erdő alja, medvehagymától illatozik minden, s hamarosan a gyöngyvirág is színre lép, leveleivel már nyújtózkodni kezdett az is.

A hold ámulva, döbbenten figyelte, egy szemvillanásra hogyan is változik meg a világ. Az alkonyatban a megszokott baglyok mellett a felébredt, éhes bőregerek is cikázni kezdtek, s a nyugat felé elköszönő nap egyre zsugorodó hósipkás hegyek mögé tért nyugovóra. A zsugorodó hósipkák leve még hűvösen tartotta a folyókat, ott lasabban hódított a tavasz. 

A vizek népe még lassan pőcölődött, s ásítozva mozditotta meg elgémberedett tagjait. A márványtestű harcsák horogra kerítésének reményében néhány estét kint töltöttem különböző kisebb szigetközi folyócska ébredező partján. A zsenge medvehagymamezők fokhagyma illata beköltözött az orromba. A hóvirágok végképp elköszöntek, s az alkonyat gyakran varázslatossá festette a vízparti erdőket.

Az óhajtott harcsák még nem mutatkoztak, valahol máshol próbáltak ásítozva magukhoz térni, s jómagam hiába vártam, hogy vízig hajlított bot után kapkodjak. Hiába no, a folyókon azért nehéz a harcsa kézre kerítése március elején....

Harcsák hiányában azért nem maradtam élmény nélkül. Testes márnákkal kellett megharcoljak, s bizony élvezet volt eme őserővel megáldott igazi vadon felnőtt izomgépekkel összemérni az erőt. Sok esetben a sodrás is a márnák mellé állt, egy esetben pedig a meder alján levő kagylók nyújtottak segítő kezet, hogy a márna idő előtt szabaduljon tőlem. 

Nem panaszkodom, megszépítették, megmentették az estéket. Ébredezik a folyó, s hamarosan tényleg eljön majd a márványtestű harcsák ideje is. A pergetőbotba időközben mar belekapaszkodtak a ragadozók, ám ez majd a következő történet lesz majd....

(S.Cs.)

Kelt 2024 év Szelek havának első napján.

Elfogyott a tél

Felvetette a pulóvert a január eleje. Volt néhány reggel, mikor kopogósabb volt a napkelte, s korcsolyapályává változtatta a szántóföldi belvizet a falvak gyermekeinek legnagyobb örömére. Vártam, hogy a gépjárművezető oktatók vérszemet kapnak, s kiviszik tanulóikat az esetenként 6-8 hektáros jégfelületre, hagy tanuljanak a jövő sofőrei, hogyan is kell kormányozni csúszós útszakaszon, jelen esetben jégen. Hiába no, ez csak nekem jutott eszembe. Lehet, az utakon nem nagyon lesz már ilyen extrém helyzet. Vagyis szeretném hinni. Egy váratlan fordulat viszont felolvasztotta a jeget, s január végére az ajtót tokostól rúgta rá a kora tavasz. 

A szél először csak feltörte a folyok szélein a jeget, majd felkavarta, s melegíteni kezdte a vizet. A halak nem mutatták magukat. Mégis ott voltak. Egy kíváncsiság vezette ötlet nyomán finom szerelékkel, a friss ropogós új horgászengedély birtokában nekivágtam a keszegvadászatnak. 

Óvatos, kis etetést követve az alig 4 grammos úszó halkan plottyant a vízbe. A sodrás egy enyhe visszaforgó szélén lökdöste lejjebb az úszót, s az 1,80-as mélységben a felcsalizott piciny horog a mederfenék felett egy-két centire vizsgált át az úsztatás során egy 10-12 méteres sávot.

Rengeteg a leánykoncér

Nem csak a hossza, a vaskossága is meglepő

Igazi bucifejű domolykó

A februári kis folyók harcosa

Felhízott a paduc is a "télen"

Kis folyókban is él nagy koncér

A természet az igazi festőművész

Alkonyat mozdítja a testes domolykót

A Mosoni-Dunában is ott sürgölődnek a nagyobb domolykók

És a kisebb koncérok

Színek a színtelen februárban

Az első jelentkező hirtelen rántotta melybe a kis úszót. A bevágás keményen ült, a hal rúgni kezdett, s éreztem, nem tenyeres keszeg a tettes. Kicsit nyitottam a féken, s öröm volt hallani, ahogy meg-megszólal a kis orsó. Mivel a víz még négy fokos sem volt, a hal ellenállása gyorsan csökkent, s hamarosan szákban pihegett sorsa felől aggódva egy csodaszép leánykoncér. Rövid kint tartózkodást követően visszanyerte szabadságát, s eltelt egy kapástalan negyed óra is az újabb úszóeresztésekkel. Hiába, a víz még hideg. Így mélázgattam, amikor is az úszom egy kicsit megtorpant, s talán fél centit merült is. Mire végigfutott agyamon a gondolat, kezem tette a dolgát, s rutinból bevágott. Nagyobb ellenállást kaptam, mint az első halnál. Szabályos fárasztást kellett végezzek, mire végre megszákolhattam a tettest, egy csodás folyólakó harcost, egy fejes domolykót. Bő kiló feletti csodaszép egészséges példány volt. 

Jó kézbe venni egy fotóra

Mivel nálam a domolykó mindig amnesztiás, természetesen ő is elnyerhette a fotózás utáni szabadságot. Még két koncér köszöntött aznap, mikor is a gyorsan hanyatló napot követően rám borult az alkony egyre sötétedő köpönyege.

Két nap múlva újra azon a helyen voltam. Két mandarin nagyságú gombóccal kezdtem az etetést, majd 20 percenként ugyanakkorával próbáltam fenntartani az érdeklődést. Nem csalódtam. A majd másfél órás peca alatt több mint harminc keszeget fogtam, többnyire bodorkákat, néhány kisebb domolykót, s legnagyobb örömömre néhány harcias szilvaorrú keszeg is beállt a csapatba. Nagyszerű horgászat volt ez, miközben a napok óta tartó viharos szél februárra lapozta át a naptárt. 

Egy mélyebb szakasz is tartja a halat a Lajtán

Akár 3,9 m-en is lent eszik még a fenéken

Igazi aranylóba átmenő szín az idősebb szilvaorrú keszegnél

A halak napról napra aktívabbak voltak, lehetett variálni a csalikat, az ereszték hosszát, sőt, idő közben folyót is váltottam. Egy napsütötte délután próbát tettem egy sekély, ám húzós vizű sóderes pályán a Mosoni Dunán. A mélység ideális, 1,7 m volt. Kemény, kavicsos mederfenék. A 8 grammos cseppúszó még éppen kezelhető volt, bár jobb lett.volna itt egy 14 grammos, vagy épp egy nyalókaúszó. Sebaj. Itt nagyobb gombócokkal, pontosabban hárommal alapoztam. 

Kis folyó nagy meglepetésekkel

A mélység beállítását követve az első úsztatásnál valami lerántotta hirtelen az úszót. Megkezdődhetett a fárasztás. A bot tette a dolgát  végre megmutatta a karakterisztikáját. Brutál buldog erejű domolykót szákolhattam. A kapások ezt követve ritkábbak voltak, viszont nagyobb testű halak voltak az elkövetők, akikkel az erős sodrásban igencsak jó csatákat vívtam. Páratlan szépségű vadvízi, vadszaporulatú halak. Csodálatosan pompázó leánykoncérok, darabosabb paducok, domolykók kacérkodtak a februári tavaszban...

Visszatérek

(S.Cs.)

Kelt: 2024. év Jégbontó havának 25.-ik napján

Suttogva dermeszt a tél (-elbeszélés-)

A szemeim hamar megkönnyezték a decemberi hideget, míg sietős léptekkel elértem a vasútállomást. Az aluljárón át kettesével szedtem a lépcsőfokokat, hiszen a rekedtesen érces hangosbemondó a vonatom azonnali indulására figyelmeztetett. Elmosódott arcok suhantak el mellettem, arctalan amorfok. Szinte visszalökött a peronra a vonatból arcomba szökkenő emberszagú meleg, mikor felléptem a vasúti kocsi peronjára. Egy üres széket elfoglalva lassan megnyugodott a lélegzetem, amely az imént még sűrűen zihált. Volt időm szétnézni kicsit. Monoton, szokásos kép. Viháncoló fiatal hazainduló középiskolás diákok, néhány munkában megfáradt középkorú ember az ablakon mereven kibámulók, s két botos mamóka. A kalauz régen nem lyukaszt, hanem az online rabiga szellemében csak csippant. Mikor hallom, hogy csippant, a táskához nyúl a kezem, hogy elővegyem a jegyet. Nem tudom olyan gyorsan előkotorni, hogy mire végzek, ne álljon már ott előttem. A kalauz még köszön, s ez elhiteti velem, van még esély, esély arra, hogy ne csak robotokkal, lelketlen élettelen droidokkal utazzak, hanem való hús vér emberekkel. Hiszen  néhányan beszélgetnek, de a többség lehajtott fejjel a mobilját tapogatja. Két állomás közt, ahol fél percig nincs térerő, felemelkednek a fejek, s váltanak néhány szót, majd egy üzenet csippanása minden fejet újra rabigába hajt. Újra a térerő láthatatlan erős karja hajtatja le a fejeket, de talán van még remény...

Jól esik így az erdei séta

Az ablakon kinézve gyorsan futnak mellettem a fák, távolabb egy kopár tarlót vizslat egy őzcsapat, s varjak keringenek egy messzi falu templomtornya körül. A modern vonatokon nem hallatszik már az ismerős, ütemes zakatolás, a tadam-tadam, hangtalanul szinte siklik a vonat a síneken. Alig húsz perc s szedelőzködöm. Némán, egy fejbiccentéssel köszönök el a másik ajtónál álló kalauztól, aki viszonozza mozdulatom. Szemembe húzott sapkával várom hogy megálljon a vonat. Szinte észrevétlen csökken a sebesség, s nyílik az ajtó. A decemberi hideg kiszippant a langymeleg járgányról, amely hamarosan tovaindul, távozó kocsiját még látom a peronról, miközben az aluljáró felé igyekszem, de már nem loholok. Jól esik a hűvös, hogy a szél pirosítja arcom. Néhány lépés, s az állomás ódon épülete is elmarad mögöttem, s a hangokat elnyomja a talpam alatt ütemesen ropogó hó....

Ritkává vált ez a látvány, s ha előfordul is, illékony kép

A hó

Gyerekkorom óta rajongok a hóért. Emlékszem. Talán ha 2-3 éves lehettem. Apám szánkóra ültetett, amelynek kis háttámlája is volt. Vaskos bundába bugyolálva, pléddel letakart. Úgy húzott a város havas utcáin a gyér utcai lámpafényben. Most is hallom a hó ropogását léptei nyomán, látom, ahogy cipője sarka felveri a havat, s megmaradt fülemben a hang, a hó nyikorgó hangja, a havas táj jellegtelen,mégis jellemző illata. Szeretem a havat. Gyermekkoromban rajongva szaladtam mindig az ablakhoz, mikor otthon elhangzott a bűvös szó! Havazik..

Az esti ablakon kinézve kerestem az első lámpát, amelynek fényében látni lehetett, hogy hullanak a hópelyhek ezrei. Alig tudtam elaludni. Éjjel többször is felkeltem, s az ablakhoz mentem, nézni, vajon hull e még? Vizslattam az utcát, hogy megmarad, gyarapszi-e a hó, vagy épp csak lucskosan olvad, ahogy földet ér. 

Régi szép emlékek ugyanabból az ablakból kinézve, több mint 3 évtized távlatából

A reggel oly sokszor csodásan köszöntött. Mindent befedett a hó, s letompította az éles szögleteket. Nyom még sehol sem volt benne. Se állat, se ember nem taposott még nyomot a szűz hóba. Meseszerű volt. Alig vártam, hogy tapinthassam, tapodhassam, hogy a közeli dombról a többi gyerekkel a több mint 100 m hosszú szánkópályán eltölthessek egy délelőttöt. Hányszor is mentem haza a nadrágom szárara ráfagyott majd kilónyi vizes hóval. Kipirosodva a hidegtől, zihálva. 50-60 fős gyerekcsapatok élvezték a telet. Emlékszem, a '80-as évek nagy hóháborúira, mikor is rendszerint két egymással farkasszemet néző hóvárat emeltünk, majd megkezdődött egymással szemben a kegyetlen ostrom. Érdekes módon senki nem lett beteg, senki nem fázott meg egy ilyen nap után, ahol sokszor birokra keltünk, fetrengtünk a hóban, s még a derekunk is ki volt, hólé csurgott a ruhánk alatt is. 

Megváltozott a világ. 

Később a játék a hóval elmaradt, hisz felnőtté nőttem, de a havas tél szeretete megmaradt. Sok esetben vigaszt nyújtott, mikor eltakarta a fehérség ideig-óráig világ szürkés, sötét mocskát.  Mostanában az erdőn szeretek sétálgatni, mikor sűrűn havazik. A tökéletes csend. S a jó levegő. Minden lépésnél ropog a vaskos hó, miközben eszembe jut egy régi kedves emlék..

Felüdülést jelentett hogy én taposhattam az első nyomokat a csendes hófedte erdőn, tiszta levegőt beszívva, s a hó úgy ropogott a talpam alatt, mint annak idején apám lába nyomán, mikor a kis háttámlás gyermekszánon húzott. Többek közt nekem ezt jelenti a hó.

Van, hogy csak ködös zúzmara színezi meg a növényeket

Felfokozott izgalommal vártam kiskoromban a Télapót. Mifelénk az volt a szokás, hogy az ablak belső párkányára helyezte el a Mikulás a piros csomagokat, s nem cipőbe, csizmába, vagy zokniba. S micsoda öröm volt a csomagban a régi zacskós Tutti-frutti mellett egy sportszelet, pár szem dió, mogyoró, s egy narancs, vagy mandarin. Egy kis csokitélapó... Vagy egy kis virgács.

Az Alpokban ilyen tájt mindig van hó

Aztán séta este a havon. Közben jó volt lesegetni a házak ablakait, hogy hol vannak mikuláscsomagok. Ott gyermekek laktak. Innen tudtam. A barátaim ablakában is ott piroslottak a csomagok. Jó volt látni, hogy ők is kaptak. Karácsonyig nagyon nem is bontottam meg a csomagokat. Sajnáltam. Mikor aztán a csomagok felbontásra kerültek,nem sokáig maradtak meg.

Ezek az emlékek jelentik nekem az ünnepet, s hogy együtt lehetek azokkal, akiket szeretek. Nem az ajándékok utáni tébolyult roham, hanem az egymás keresése az ünnepi időszakban, az a néhány kedves szó és mosoly, egy kis csere-bere, egy találkozás, koccintás, jókívánságok... Mind olyan mozzanatai az év végének, amelyek emelik a hangulatát a karácsonyi időszaknak. Ez az ünnep. S a hó is mindezek nélkül csak egy rideg természeti jelenség talán.....

(S.Cs.)

Kelt: 2023.év Álom havának 23.-ik napján