Csendesen kúszott be a kertek alatt a tél. Nyirkos köd ülte meg a tájat hetekig, elaltatva a természetet, elaltatva az éberséget, monotonitásba taszítva a napokat. A napfény bizonytalanul hosszú időszakra száműzetésbe vonult, s csak némi derengés sejtette, hogy nap-nap után nem állt meg forogni a föld. Súlyos, vaskos pára zárta magába a decembert, s nem eresztette be a napot a fényt majd egész hónapban. Az ágakról csendben csurgott a nehéz pára könnye monotonul a rothadó avarszőnyegre. Fojtogatóvá vált a várakozás....
Elcsendesedett a vizek népe, s a vízpartokra is súlyos némaság telepedett. Az idő egy ideig még kedvezett a téli gombáknak, s kitartottak még a karácsony után is. Aztán elcsendesedtek az ünnepek, s beszivárgott a Kárpátok hágóin lassan, csendesen a zimankó.
Egy hajnalban hópelyhek csiklandozták munkába igyekvő elgyötört arcomat, s élénk mosolyt varázsoltak a szakállam alá
Mégis tél a tél?
Hejj, de szép is a hótakaró, elfedi a világ mocskát, s puha paplannal takarja be az elgyötört földet. Csendesíti a föld rémült zihálását, s álomba ringatja a vadakat is a bokrok alján....
 |
| Testes leánykoncér a Lajtából |
Fehérre fagyasztott világ, s megkeményedő tavak. Eleinte a folyók tudomást sem vettek a hidegről. Aztán egyre lassabb lett az élet, egyre nehezebb a víz mozgása. a part menti zsombékok tövén megjelent jég, amely napról, napra hízott. Egyszer csak összeért a két part, a kacsák pedig boldogan topogtak át a jégen egyik partról a másikra.
 |
| Pillanat, s összeér a jég a Lajtán |
 |
| Hízik a parti jég a Mosoni-Dunán is |
 |
| Bezárul a Lajtán a jégtakaró |
 |
| Kevés hó takarja el a partot |
A halak ilyenkor már nem mutatkoztak. A hónap végén a hótakaró egyik napról a másikra megsértődött, sűrűn könnyezve a kertek végi bokrok alá vonultak hüppögve, s időlegesen engedte a tél, hogy a tavasz reménye boruljon a tájra. Itt-ott némi bátor kis hóvirág óvatosan kilesett a gyengén fagyott rögök közül. Hamarosan a fehérséget csak az apróbb virágok mutatták az erdők alján is. Rossz emlékké vált a tél. A vizek újra meglágyultak, gyorsan elvitte a folyó az olvadozó jégtáblákat. A vízi csirkék és kacsák ismét erőre kapva vígan veszekedve pocsoltak élvezve a hirtelen jött napsütést.
 |
| Nyomokban fehér a part, csendes, mozdulatlan a víz |
A folyókban pihenő halakat nagyon nem mozgatta meg a hirtelen jött tavasz, ez alól a küszök népe volt csak kivétel. Elképesztő hadseregeik álltak össze. Egy pillanat alatt kiszimatolták az eleséget, s akkor a majd ötméteres mély víz teljes vízoszlopát elfoglalták, mederfenéktől a felszínig. Csak ők voltak jelen.
 |
| Csak a kacsák adnak életjeleket |
 |
| Ködbe burkolózik a táj |
 |
| Küszcsapatok nyomában ott a ragadozó |
 |
| Ritka vendég felé k a Mosonin |
Párás, ködös, nyirkos, novembert idéző február eleji napok jöttek, néha egy-egy loccsanás jelezte csak, van néhány víz alatt élő lakos, aki ilyenkor is ébren van. S hogy sikerül e valakit horogra csalni? Ez a remény hajtott ki a vízpartra. Na meg fel is kellett avassam az új engedélyemet, amelyik még nem látott vízpartot.
 |
| Az enyhülést követve a koncérok megéheznek |
 |
| Néha szákolni is kell |
 |
| A napsütés felébreszti a domolykókat, akik ilyenkor a fenéken keresnek táplálékot |
 |
| Csendélet a Lajtán |
 |
| Aztán megtöri egy jobb domi |
 |
| Jönnek sorba szakmányba |
 |
| A koncérokkal együtt bandáznak |
Egy csettintésre átrobogott a tájon a tavasz első lehelete. A pacsirták is beindultak, dalaik betöltötték az erdőket! Megmozdult a folyók népe, finoman, óvatosan egy-egy uszonyost sikerült becsapni, akik meglepő erővel védekeztek a horgon. Néhány nap enyheség elég volt ahhoz, hogy némi zöld megjelenjen az erők alatt, magukhoz térjenek az elkésett téli gombák, s megjelenjenek a tavaszt köszöntő első növények, február közepe előtt a medvehagyma, a zamatos turbolya, s az élénk piros osztrák csészegomba.
 |
| Február elején ajándék egy ilyen üde erdei kosár |
S az a pár nap elhitette, hogy itt a tavasz, itt a jó idő, berobban a természet. Az eltelt évek tapasztalatai alapján ezt a következtetést levonni oktalan vakmerő balgaság. Mikor e sorok íródnak, ismét fehér a táj, hó, s fagyott ónos eső kopog az aszfalton, jeges északi szél tépi, dönti a fákat, újra előkerült a sapka, kesztyű, de a kikelet reménye fészket rakott a gondolatokban, s napról-napra gyengül majd a zimankó csikorgóan fagyos szorítása, s láthatóan olvad, csurran majd az eresz, dalol a pacsirta, hívogat a kikelet. Most viszont még sötét hóförgeteg kebelez be mindent, küszködik még, de hamarosan csatát veszt a tél, s a folyón csendben surranva kopik majd a jég....
2026. A blog fennállásának 11-ik évében, Jégbontó havának 21-ik napján
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése