Ködbe vész az ősz mikor talpam alatt serceg a dér

Alig pislákolt némi fény az alkonyatban. A nap nem akart felébredni, morcosan vaskos ködpaplant húzott a hajnali tájra. A folyók még nem heverték ki a szeptemberi megrázkódtatást, amikor is tizenegy éve nem látott árvíz mosta át nem csak a folyómedreket, hanem a hullámtéri erdőket is alapost. S hogy az áradás vitt, vagy hozott-e halat, azt kesőbb tudjuk majd csak felmérni. Érdekes egybeesés ez a tizenegy évente történő ciklikusság. 2002, 2013, 2024.... felkészül 2035....

A fecskék eközben suttyomban úgy faképnél hagytak, hogy egy szempillantás se volt, a kis fekete frakkba öltözött fickók eltűntek. Se puszi, se pá, se nyalom a szád.... Tavaszra visszavárom őket remélve, hangos csivitelésük újra betölti majd a környéket.

Az úgy esett, hogy komor fellegeket zavart felénk az Adria, s a Mediterráneum. Napokon keresztül siratta az elmúló nyarat. A hirtelen az Alpok felől lezúdult víztömeg átmosta teljes Szigetközt, kint volt a Duna az ártérben, elöntve szigeteket, erdőket, a teljes ágrendszert. A Lajta is makrancoskodott, feszegette a gátakat, volt is némi izgalom pár napon keresztül, hogy vajon megmossa-e a várost is, vagy haragja gátak közt csillapszik majd. Aztán egyszer csak levonult az ár. Nyomában rombolás, megtépázott szigetközi hidak, elmosott, vagy finom homokkal vaskosan feltöltött utak, félbeszakított szarvasbőgés maradt csupán.  Elvitt mindent, a nyarat, a fecskéket, a szarvasok nászát, s a halakat is nagyrészt....

Minap még töppedt hőségben izzadt a táj, ám egy szemvillanás múlva halottak napja jött velünk szembe, s egyszer csak vaskosan deres tájra ébredtünk. A dér harsányan kacagva borított be mindent, s nem csak a réteket fogta acélfogakkal, hanem bizony belekóstolt az erdők szélébe, s a bozótosban is erejét fitogtatta, finom fehér csipkét szőtt a pókhálókra is. Az erdők gúnyája napok alatt tarkabarkává változott, s hamarosan szemérmetlenül  vetkőzni kezdtek a fák. A minap még erdei kitaposott úton baktattam, s néhány szempillantást követve lépteim hangosan ropogtatták az avart, s az utat csak sejtettem a fák közt. Meztelennek éreztem magam, hisz a vadak az erdőn az avar csörgése miatt már messziről meghallottak. A madarak azonnal leadták a drótot, ahogy az erdőbe léptem. Messze szállt vészjelző szavuk, s onnantól kezdve szinte tarkómon éreztem, hogy az erdő figyel...

Csónakos csuka

Bevetés előtt a fregatt

Folyókon nem horgászom pontyra, de néha beesik

Jobb sügér, egyre ritkább...

                       

Szépséges leánykoncér másfél kilója

Amikor megérint az ősz

Árvíz után a nagy Dunán

                 

Kölökharcsa a zavarosból

                                            

Igazi őserő a Dunából

               

A legerősebb aznap az öt közül

                                   

Az ősz megfesti a tájat, s ezt szívesen nézegetem

                       

Paducok királya, majd fél méter

Egy kettes koncér csavarta el a 400 grammos harcsázót az este

Egy ködös őszi reggel majd négy kilométert gyalogoltam egy elhagyatott felgazosodott, néhol mocsarasan cuppanós csatornaparton, mire fogtam egy méretes csukát. Egy akció, egy hal, az egész túra során. Döbbenetesen vérgyenge egy olyan helyen, ahol azelőtt hemzsegett a hal, sügerek, csukák veszekedtek a villantóért....

Éppen méret, majd jövőre találkozunk

Nincs más most, mint a köd. Az óskandináv mitológia azt mondja, hogy a köd a halottak lehelete, amelyet Hel engedett az élet világába, hogy emlékeztessen arra, mi az élet. Valóban, mintha a holtak lelke, lehelete venne körül. A csend is mázsás súllyal húzza le a vállam. A gondolataim szinte félálomba húznak, miközben gépiesen lépdelek a parton. Játszanak a gondolataimmal, szinte nem is irányitom már őket, lépteim lassulnak, egy kidőlt fatörzsre ülök. Mintha az megelevenedne, gyökerei, mint óriás polip csápjai körbefognak szorosan, s elkezdenek húzni lefelé a rönk alatti üreg sötétjébe, s én érthetetlen okból nem ellenkezem, ám ekkor  a ködöt hirtelen szétoszlató nap pofoz életre, s mintha szürke hályog hullna le a szememről, felállok a fatörzsről, melynek gyökerei eltűntek már, ám  szakállam csurom víz. Vastagon markolta, de eleresztette azt Hel......

A gondolatok letisztultak, megmaradtak, helyreraktam mindent. A következtetés lehangoló. Az árvíz vitt inkább, nem hozott. Alig maradt valami hal a folyókban. Viszont ami maradt, az döbbenet. Döbbenet, hogy két hét alatt rekordlista közeli, vagy akár azt döntögető paducot, szilvaorrú keszeget és leánykoncért adott a Duna. Tisztelem ezeket az öreg matuzsálemeket. Gyors fotó után természetesen szabadság lett a sorsuk, esély, a békés öregkorra.

Rekord szilvaorrúm, 48 cm, 1,9 kg

                                 

Méretek

Nem túl biztató a helyzet, de innen szép nyerni. Eddig nem panaszkodom az őszre, hisz folyó vizi halak sok-sok képviselője mutatta meg magát nekem, s bizony szükség van minden tudásra, szerencsére, inprovizációra, ha az ember sikert kíván kicsikarni a meggyötört folyók valamelyikétől. Innen csak feljebb van...

Telihold nagyon adja a halat

A nagy árvíz sok menyust elvitt, kevesen maradtak

Egy novemberi szombaton hosszú idő után vízre tettük a kis csónakot. A szeptemberi nagy árvíz után vegyes reményekkel vártuk Felső-Szigetközben a Duna ágrendszerében, hogy egyáltalán maradt e csuka valahol. Csónakos pergetés volt a cél. A köd eloszlott, a nap kisütött, ám hideg szél borzolta olykor a vízfelszínt. Aztán ránktörtek csukák... 3 óra kint tartózkodás alatt ketten tíz csukát fogtunk 50 és 83 centi közt, mind az ágvíz közepe táján a mélyvízben ahova a kishalak után mehettek...

Két mosoly

Darabos csuka

Mindent elnyelő száj

A nagy csuka sajnos gyakran torokra veszi a villantót

Az őszi horgászatok olyan élményekkel töltik fel az embert, hogy az kitart tavaszig is. Bár ugye én télen sem akasztom szegre a felszerelést, ha szólítanak a folyók, megyek....


(S.Cs.)

Kelt 2024. év Enyészet havának 18-ik napján