Menyhalak társaságában

Nincs két egyforma mintázatú menyus

Néhány órára elcsendesedik a világ. Nem ömlik rám a szenny, a médiák torkából, a közösségi oldalakról sem tolakodik az arcomba a sok fotelhuszár műmájer, akiknek már a nulla fok is brutálisan farkasordító hideg, ahogy fogalmaznak. Elcsendesül, helyére billen itt kint minden. Távol a települések zajától, az erdő közepén a folyóparton más a világ ritmusa. A vadak neszeznek csak, s egy bagoly lesi épp minden mozdulatom. Ember csak a távoli faluban van legközelebb, de a harang szavát is erősen megszaggatja a szél, mire ideér. A fák susogása elnyomja azt is. 

Néhány órára kiszakadni ebből a művilágból. Magam mögött hagyni a zsibongó, egymást eltaposó rémálmot. Visszagondolok, hol van már a harminc évvel ezelőtti emberség, a kedvesség, udvariasság, s az egymásra való odafigyelés? A pénz utáni átkozott hajsza eltiporta az emberi értékeket, s az embertömegekből egy nyálkás, tesznye, ragacsos masszafolyamot gyúrt. Engem fancsali undorral köpött ki ez a folyamat, miután összerágott kissé. Nem bánom.

Írtam már erről. Elfogytak a téli horgászat szerelmesei. Az öregek már az égi horgászmezőkön áztatják a zsinórt, a fiatalabbak nem is hallottak erről a módszerről. Ez az írás sem jut el hozzájuk, hisz itt nincs "#", nincs teleszórva a net, fizetett hirdetésben sem jelenik meg, nincs az arcukba nyomva, erőszakkal kinyitott szájukba tölcsérrel beöntve. Talán nincs is ennek értelme így.  A kevés olvasó, gondolkodó, talán megakad néhány pillanatra, az első pár sor után a képeket megnézve, továbblapoz, hisz ma már ez a trendi, a hosszú szöveg fárasztó, sok idő, s közben pittyen a telefon, fontos válaszolni.....

Párban szép

Néhány utolsó mohikánként itt hagyott menyhalvadász a kapások szünetében talán előveszi a telefonját, s olvas néhány sort, míg rá nem fagy a keze a telefonra, vagy fát nem tesz a tűzre, amely melegen tartja kint a parton. 

Noha hosszúra nyúlt az ősz, a menyhalak aktívak voltak. A bezavarosodó áradó víz, a két naponta drasztikusan változó időjárás keményen próbára tette a horgászesélyeket. Voltak csodás esték,bár közel sem voltam kint annyit, mint szerettem volna. Ívás előtt megmozduló menyhalakból sikerült jó párat elcsípni, mint a régi szép időkben, most ismét nagyobb számban rázták a botot esténként. Néhány 45 centi feletti menyhal hazakerült, ám az alatt esélyt kaptak az ívásra, az életre. Meg kell találni az utat, legyen egy kis gasztro, de gondoljunk a jövőre is....

Itt toporgok a vízparton, nincs más, csak a szikrázó csillagok, néhány falevél, amely megzizzen a szélben, egy sunyi tekintetű róka, aki a falu felé indul el minden alkonyatkor, bízva a zsíros vacsorában. Szinte ismerősként üdvözöl, mintha biccentene is egyet, mikor gyanakodva elhalad tőlem betartva a tisztes tíz métert. Néha hagyok néhány halszeletet neki a parton. Talán ezért a kölcsönös tisztelet. Most még nem szorít úgy a zimankó, de sejtem, a tél hamarosan tokostól rúgja rám majd az ajtaját. Várni fogom.

Ő egy jobbacska méret

Addig is elcsendesedek a téli erdő alkonyában, a vízparton, menyhalak társaságában. Nem bánom, ha csíp az idő, ha kabátot bont a szél, szakállat derez a köd, hisz mindig ott pislákol a remény......

Vékony, kicsi, de a mi tőkehalunk

Van, hogy márna veszi fel a halszeletet

Próbára teszi a menyhalas botokat

De azért csakis az édesvizi mintás tőkehal az igazi....

S amint ezek a sorok íródnak, hódarával kopog, cicergeti az avart a szél. Belehel kissé a tél az kopott faajtó résein. Megkondult a menyhalak harangja, kezdődik az ívás. Találkozunk azután, januárban!

Kelt: 2023. év Enyészet havának 26.-ik napján