Ragadozók a szélben

Csipp-csöpp, csepereg, 

Csordultig már az eresz,

Bugyborekol a tócsa

Gyűlik az eső, hizik a tó,

Lucskos az erdő, ragad a sár

Szürke felhőtől ázik a táj

Duzzad a Lajta zúg a Duna

Hordja le rendre a hegyek havát

Remény hogy ezt még bírja a gát

Napokig esett. Így köszöntött be a Szelek hava. A bőséges esőzéseket ígérő napok előtt tudtuk, most kell menni a folyókra, mert később már nem lehet, vagyis jó ideig nem lehet. 

De mindezek előtt volt pár téliesen hűvös nap  amely november végét idézte, s ha már megvolt a télies hangulat, felszabadult tilalom alól a csuka is, nosza, próbát kellett tenni egyenlőre partról, mert a csónak még idén nem került vízre....

Nosza elő is kerültek a wobblerek, kanalak, támolygók és körforgók. Az első lekövetés, oda-odapöccintés rendesen feldobta a hangulatot. Aztán érkezik a vállig hatoló rávágás, vagy épp az elnehezedést követő ramazuri. Élmények felsőfokon. Ilyenkorra elunom a finom szerelékes úsztatás varázsát, s örömmel indulok folyóparti cserkelésre, több kilométeres gyalogtúrákra egy szál bottal, s oldaltáskával. Jó móka gumicsizmában féllábszárig sokszor a sárban, ingoványban. De megéri, hisz olyan részekre jutok be, ahol nem nagyon háborgatja ember a vizeket. Érdekes mód hal is van! Igazi vadvízi! Nem kockatóba kényszerített kétes sorsú példányok. Valahogy ezekben a hetekben a nagy lassan húzott támolygó vasak adták a halat. Sok volt az épp fél méter körüli csuka, de a nagyok nem mutatkoztak. Hiába, sok a horgász, s ha a nagyokat elhordják, kuriózum szamba megy lassan a 2-3 kilós példány is.  Szóval a támolygó kanál. Másra rá sem mozdult. Terveztem csónakos pergetést is, de az említett áradás ezt elodázta...

Maradt tehát caplatás a posványban a csatornapartokon. Bele lehet izzadni cefetmód.

A túrák során az enyhén opálos vízben el- el lehetett csípni néhány csukát, s reménykedve engedtem őket tova egy fotót követve, hogy majd még találkozunk. A nappali csukapergetések mellett kacérkodni kezdtem az esti pecákkal, kíváncsi voltam, a márványtestűek megmoccantak e már. Nem sok időm volt. Egy csepergős, szeles délután próbát tettem. A megfelelően kiválasztott helyen, Szigetköz ágrendszerében egy ágvizen, ahol erősen örvénylik a víz, s 8-9 m mélység jellemzi a helyet, ott próbálkoztam. A bevetett csalit 8 perc után el is durrantotta a harcsa. A botba kapaszkodva két percen át próbáltam az aljzattól elemelni a halat, sikertelenül. A horog nem akadt jól, s kifordult a halszájából, feltehetőleg csak a gerebenfogakat fogta ideiglenesen. Sebaj  van itt harcsa...

A következő kapás ült, de mozgása alapján elbizonytalanodtam, az ugyanis nem harcsás volt. Bizony, pergetve is örültem volna neki, hisz egy csodás jó másfeles domit szákolhattam. 

Aztán jöttek a kapások sorra. Meglett az év első harcsája is, igaz, csak egy pundra, de harcsa az is. Aztán egy rontott kapást követően beköszönt egy siheder is, amely elég szépen védekezett az örvénylő vízben, s a sok keszeghorgaszat után végre élvezet volt kifárasztani egy nagyobbacska jalat. 

Ejj, de jó lenne a csónakot vízre rakni. Ha partról így lehet fogni a halat napközbe....

S mire terv született volna erre, megérkezett a mediterrán ciklon, amelyből három napon át megállás nélkül zuhogott az eső. Az áradás előtt még tettem egy két órás próbát, de egy rontott kapáson, s egy kisharcsán kívül más akció nem adatott. S mire elzárták az égi csapokat, minden víz sárga Jangcévé változott, tele uszadékkal, fel fatörzsekkel, háborgó örvényekkel, így a csónakos peca lehetősége ismét kizáródott, s a parti lehetőségek is lekorlátozódtak. 

Kelt: 2023. év Szelek havának 29.-ik napján