2015. november 29., vasárnap

Királyhalak a Mosoni-Dunán

Leánykoncér, alias Rutilus virgo, vagy ahogyan itt Szigetközben nevezik, a királyhal! Ezen elnevezés a nászidőszakban, a hal testén látható királytüskék miatt terjedt el. Ezek a királytüskék a nagyobb példányoknál elérhetik a fél centis méretet is. Nem is olyan egyszerű kézbe fogni egy ilyen fegyverekkel rendelkező halat. Sokan nem ismerik, nem is láttak még hasonlót, összetévesztik más békéshalakkal. A nagy Dunán tekintélyes méretű koncérok élnek, de lássuk, milyen is a Mosoni-Dunán és a Lajtán az állományuk.
Két kiló feletti példány királytüskékkel
Mosoni-Duna. Változatos halfauna jellemző erre a kis folyóra, s ennek egyik kiemelkedő egyede a koncér. Néha össze találkozunk eme csodás példánnyal, többnyire békéshalazás közben. Szigorúan védett halfajról van szó. Nem mindig volt ez így, erősen meg is csappant az állományuk, pontosan emiatt. Sokan ma sem hajlandóak tudomásul venni ezt a szabályt, hisz aki évtizedekig büntetlenül fogta őket, az lesz@rja az új szabályokat. Ilyenkor hallani, hogy jász ez fiam, meg hogy nagy bodorka, meg efféle blődségek. A szák pedig csak telik és telik királyhallal, ellenőrzés persze nincs. Miért is lenne. 
Azok a bizonyos királytüskék










Viszik őket sajnos nem csak az idősebb a "régi" szabályok szerint "szocializálódott" horgászok, hanem sajnos a fiatalabb nemzedék is "eltanulta" a koncérok hazavitelének művészetét. Néhány békéshalakról szóló bejegyzésemben említést tettem a koncérokról, felületesen súroltam is ezt a témát. Most lássuk, mi a helyzet a Mosoni-Dunán. Itt többnyire a fél kilóstól a kilós példányok akadnak horogra. Ám nem lebecsülendő az, hogy az ember néha belefut a kétkilós, vagy annál nagyobb példányokba is, amelyek eddig csak a nagy Dunán való horgászatok alkalmával fordult elő. 

Ne sajnáljuk visszaengedni
Gondolva a jövőre

Elmosódó körvonalak, mikor visszatér őkelme a folyóba
Vissza a feladónak
A sok hazavitt példány ellenére azért látható, hogy erősödik az állomány, szépen terjed ezen a kis folyón a királyhalak uralma. A kérdés az, hogy meddig. Nem először és nem egy helyről hallottam már ebben az évben, hogy jövő évtől leveszik a halat a tiltott halak, a védelem alatt állók listájáról, s szabadon foghatóak majd. Attól tartok, vége lesz akkor az uralmuknak, az Imperium Rutilus Virgo összeomlik majd. Remélem, ez nem fog bekövetkezni.
Hosszúkás megnyúlt izmos test




Most essen néhány szó erről a kiválóan erős, sportos halról, mert azért akarva-akaratlan mostanában egyre gyakrabban összeakadunk egymással. A koncér ereje nem ér fel a pontyéval, a márnáéval főleg nem, de azért nem sokkal marad le mögöttük. Kicsit erősebb a jásznál. A koncérok teste megnyúlt, áramvonalas, a sodráshoz alkalmazkodott. A nagyobb példányok kitartóan erőteljesen védekeznek a horgon, meglepő kitörésekre is képesek, bár a hideg vízben erejük érezhetően kisebb. A hal télen és nyáron is szívesen felveszi a csontit, a gilisztát, s a csemegekukoricát.  A koncércsapatok szívesen összeállnak a szilvaorrú keszegekkel, paducokkal, jászokkal. A nagyobb egyedek viszont csatlakoznak olykor a pontyokhoz és a márnákhoz is. Nappali hal,éjjel még nem sikerült fogni őket, szeretik a szép napos időt, a vízoszlop teljes magasságában számítani lehet rájuk. Kapásuk rendkívül erőteljes, odavágós, hirtelen elhúzós, vagy feederbotot ágasról lerántós. Volt rá példa, hogy a nyelet derékmagasságban tudtam elkapni, márnára gyanakodtam, miközben csupán "csak" egy két kiló feletti koncér volt. 
A merítőszákot is gyakran végigéri

Téli időszakban, mikor minden egyes halfogás örömet okoz a horgász számára, igencsak derűssé tudja tenni néhány koncér, szép kapásokkal, fárasztásokkal a nyarat idézi a fagyott újakkal a nyélbe kapaszkodó horgász szívében. Nehéz meghúzni azt a határt, amikor az ember úgy dönt, összepakol, mert védett halak többszöri kifogása esetén el kell hagyni a horgászhelyet. Nehéz, ha 8-10 szilvaorrú, 5-6 paduc, néhány márna közt megjelenik 4-5 koncér is. 

Hogy mi lesz a királyhalak jövője? Yoda mester szerint a jövő ködbe burkolózik....:)

Mindenesetre biztató az állomány növekedése, s akarva-akaratlan tapasztalja az ember, hogy terjednek, s tekintélyes nagyságúra is megnőnek a kisebb folyóvizeken is. 






Januári csendélet

46 centi felett "kinövi" a merítőt

Szép halak. Sokaknak fogalmuk sincs arról, hogy milyen csodás élőlények élnek mellettük a folyón. Sokan nem ismerik a folyót, a folyóban levő életet, s vannak, kik folyóparton lakva csak annyira tisztelik a vizet, hogy nagyteljesítményű motorcsónakjukkal végig-végigszántva a vizet, részegen üvöltözve megmutassák, ők az urak, mert a pénz mellettük van. Van aki talicskaszám borítja be a szemetet a kertje végén levő Lajtába, Mosoni-Dunába, mert elviszi azt a vízi szemétszállító szalag......Ellenőrzés? Ne vicceljünk. Fehér hollót gyakrabban látni....

Szerintem nem ezt érdemlik ezek a halak, köztük a királyhal sem. Inkább vigyázzunk rájuk, bánjunk úgy velük, mintha valóban uralkodók lennének! ....


Kelt: 2015. év Enyészet havának 29.-ik napján













11 megjegyzés:

  1. A műlegyet is szeretik ;-) Sokan még azt sem tudják, hogy a Mosoni Duna a településük közelében folyik... Ezért kell a blog! Írj sokat, mert én olvasom :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Megtisztelsz! Ez fontos információ, tőled hallom először ezt.....:)
      Az ember mindig tanul valamit! S örülök, hogy ma egy új tézissel gazdagodhattam! Köszönöm!
      :)

      Törlés
  2. Szerintem is írj,írj,írj,de nekünk " mezei " olvasóknak. Az Ervin meg írjon magának ( meg nekünk ),ha olvasni akar.:)) Üdv : Béla

    VálaszTörlés
  3. Végre 1 írás, ahol a Mosoni horgász alázattal, igazi " HORGÁSZ " szemszögéből ír. / a csupa nagybetű fontos ,mert rá illik/. Köszönet érte, hogy az írásai révén 1 kicsit ott lehetek, a vízparton, talán képzeletben én is ott horgászom, bár mértani távolságban legalább 120 km választ el ,a szigetköz semmihez sem hasonlítható varázsától.......

    VálaszTörlés
  4. Figyu!
    Ezt megint jól odaraktad!!!!! ;)
    Ha nem ugrott volna be egy gyenge pálesz, most elindultam volna hozzád pecázni;)
    Csaba te csak írj, mert jól csinálod. Valóban úgy érzi az ember, hogy nálad van vendégségben a vízparton.
    Üdv. L

    VálaszTörlés
  5. Lehet többet kellene a Mosonin horgásznom ? Csak tényleg az a baj vele, hogy tavasz vége felétől őszig, itt halászi környékén is lehetetlen a horgászat, legalábbis számomra, a vízi forgalom miatt. Tetszett az írás, eddig nem sokat tudtam a királyhalról!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm nektek az elismerő szavakat! Ez inspirál hogy érdemes tovább épitgetnem a blogot.

      Törlés
  6. Nagyon jó kis írás, figyelemfelkeltő. Remélem olyanok körébe is eljutott, akiknek szánod. :))
    Olyan halról van szó, amiről sokunk csak álmodozik... nálunk például tökéletesen ismeretlen... meg kéne óvni őket tényleg, hogy hadd sokasodjanak, hadd terjeszkedjenek, hogy aztán már ne lehessen eltörölni őket!

    VálaszTörlés
  7. Faca lett Sala. Szeretik a rapala team esko wobblert is, de fogtam már balin ólom műlégy szerkó legyével is. Lehet írok neked egy multi orsó karban tartásos cikket. Úgy is küldik sorra a tekerőket. Üdv.

    VálaszTörlés
  8. Hali Mag!
    Egy érdeklődő máris van a cikkre. ;))
    Sala! Nem akarlak befolyásolni de egy ilyen írás sokaknak tetszene. Főleg nekem ;))
    Üdv.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meglesz az Bicska, M-el már beszéltem , január vége, legkésőbb február eleje akkor meglesz. ..Ha nagyon nagy az érdeklődés, talán január elejére összehozzuk, de addig át kell struktűráljam a bejegyzéseim tervezetét, ami februárig már nagyjából összeállt...:))

      Törlés