A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csuka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csuka. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. június 10., péntek

Leporolt pergetőbot

Átlag fejes



Elemi erővel...  Jutott eszembe minap. Elemi erővel ver hasba a botnyél, a domolykó vehemens kapásától. Ahogy rejtekéből lassan kimozdul a kis wobbler után, s megunva annak követését hatalmas fejével odaver neki, s már viszi is. Jalec Hlavatý, ahogy északi szomszédaink nevezik. Fejes, bizony fejes... Talán ez az az érzés, amely arra sarkall, hogy elinduljak otthonról, s célba vegyem ezt a kiváló erőben levő folyami halacskát. Elképzelhető, hogy más halfaj is beesik, elképzelhető, hogy sokat kell gyalogoljak a part menti gazban, s lehet, a remény csekély ígéretével indulok csak. Elég ez a kis lehetősége a reménynek, hogy nekiinduljak...

Csupa pióca, sokat szenvedhetett, mígnem letisztogattam, s boldogan úszhatott tova


Elmélázok mindezeken, miközben békés halazok, azaz a májusi káraszozásban süppedek a zsombék tövén a kisszékembe. Hamarosan szabadul a domolykó, s próbát kellene tennem, vajon átjön e még az a botnyéllel hasba verős érzés....

Előszedem a szekrény aljából a pergetőbotot, amelyre alaposan ráfér a takarítás. Új zsinórt is kap a kis orsó, a pergetőtáskába is a kisebb csalik, apróbb wobblerek kerülnek, illetve néhány balinos, ha épp azok aktívabbak lennének, bár a kis folyó nem annyira balinos pálya, azért ért már ott meglepetés.


Mindjárt az elején ők kezdenek. Látom, hogy itt-ott hajtják a küszt. Nosza, felpattintok egy balinozó wobblert, s első dobasra leköveti, a másodikra elnis durrantja.... baaam...  Hajlik a bot, meg-megrecvsen az orsó. Az erzés áthat. Ezert jöttem. Egy két balin uralja itt a terepet, s van, amelyiken meg mindig csomókban lóg a halpióca. El nem tudjatok képzelni, milyen boldogan úszott el a balin, mikor az összes rohadványos féregtől megszabadítottam... némelyik teljesen átlyukasztotta szerencsétlen hal uszonyát. Belegondolni se kellemes  mit érezhetett szegény.


Keményen harcolt


Aztán megjelennek a fejesek. Nem túl nagyok. Sajna nagyon erősen szűrik az "ujjkeletű" pergetők a  vizeket, a nagyobbak vagy túl óvatosak már,  vagy elhordozták haza a nagyját. Sajnos ez utóbbi egyre jellemzőbb. Sosem fogom megérteni, miért kell hazavinni a domit. Bizony nem vagyunk egyformák. A part is nehéz terep. Hónaljig erő gaz. Bedobni művészet. Ha szél van, akkor meg aztán a zsinór sem fut ki rendesen, a part mentén hajladozó fű kalásza egyből befogja az orsóról lefutó zsineget. Mire egy értelmes bedobás sikerül, addigra a jobb domik szépen eloldalognak. Azért így is akad néhány jelentkező, s vannak bizony komoly harcok, szép, élvezetes fárasztások. De csak nem akar magába keríteni az az élmény. Az az igazi  adrenalinlöket. Az a hatalmas fejes, ahogy tolja a vizet a wobbler után, aztán, mintha villám csapna a vállaimba, miközben kirántaná kezemből a botot. Nem adom fel akkor sem.

Domit reméltem, de ez sem rossz


Domolykózás közben előfordul, hogy a kis wobblert más halfajok is megtaláljak. Életem sügere is meglátogatott. Egy vízre hajló fa alatt szép rablást láttam. Óvatosan megközelítettem a helyet, s átpöccintettem a csalit, a túlpartra, épp a víz felett levő ágak árnyékába, s alig 40 centit húztam csak vissza, mikor a szerelés elnehezült, s komolyan pumpálni kezdett. Először csukára gyanakodtam, hisz a kapás hasonló volt, de amikor megláttam a tettest, komolyan meglepődtem. Fogtam már életemben több szép nagy 35 centi körüli sügeret. De ez verte őket, megkockáztatom, a 40 centi is meglehetett faroktőig. Kerek volt, akár egy ponty. Csodás színekkel  kifárasztottam, majd lenyúltam érte, mikor már a lábam előtt a vízen felfeküdt. Egy megugrás, és huss, megkönnyebbült a szerelék, kipöccent a.kis wobbler a sügér pedig szépen lassan eloldalgott. Legalább tudom, hogy még ott van valahol  vízben. Legalább is remélem.

Egy kis pihi

Aztán persze elragadta a kis wobblert egy ifjonc csuka, valamint egy csodaszép színezetű pisztráng is. Ez utóbbi igazi meglepetésként ért. Ezért is szeretem a folyókat. Sosem lehet tudni, hogy éppenséggel kivel is kerül szembe az ember. 

Csupa erő




Némo ugrasztotta ki a bokor alól ezt a szebbecske domit

Sajnos az egyik kedvenc kis wobbleremet a bohóchalast egy alattomos víz alatti akadó magának követelte. Némót pedig nagyon szerették a domolykók, a balinok és a csukák is. Sajnos ahol vásároltam, ott már nem gyártják, nincs forgalomban hasonló sem. Talán szétnézek a wobblerkészítő mesterek háza táján, hátha megbízhatok valakit, hogy készítsen nekem hasonlót....

Némó ellenállhatatlan volt

A szöcsi is mindig hoz valakit

Némó utolsó fogása


A kiscsuka is lehet galád, ha egy kicsit jobban bekapja a kis wobblert, el is harapja a zsinórt. Szerencsére ez nem tette



Őt egy vízen úszó ág hozta magával, abba kapaszkodott szegény, megmentettem

S a nyár meg csak most kezdődött. Próbálok kevésbe látogatott helyeket keresni, ahol még előfordulhat egy-egy Brutalicus, amit még nem vittek el, legfeljebb gyengéden visszaengedték. Ez a feladat ami egyre nehezebb. Mindenesetre jó döntés volt leporolni azt a pergetőbotot, s úgy vélem, a nyár folyamán néhányszor még meghajtogatja valami a bot spiccét, feltéve, ha nem ragad el a folyóvízi úsztatás...
Mire belejönnék, ideér az ár, sárga Jangceként hömpölyögnek Szigetköz folyói. A pergetőbot ismét porosodik....



Kelt: 2022. év Napisten havának 10.-ik napján
















2020. január 4., szombat

Téli esték lovagjai

Erőtlenül, vérszegényen próbálnak a nap sugarai magukhoz ölelni féltőn. Csendes a délután, sunyin, a fák fölött kicsivel köszönt csak a nap is, s onnan próbálja valahogy bizonygatni lankadt erejét, nem sok sikerrel. Távol a fodrozódó ágvíz parti sávjából hangos szárnycsattogással nekifutva végre fel tud szállni az a nyolc hattyú, amely úgy gondolta, megpihen egy kis időre az öböl egy kis zugában. A lenge szellő épp megsuhogtatja a szárazra aszott nádtengert, épp meghajtogatja a fák pőre száraz ágainak tetejét, mikor egy száraz gally reccsen meg a lábaim alatt. Megremeg a föld, csörtetve tör utat magának egy szarvascsorda, melyet akaratomon kívül elriasztottam délutáni pihenő helyéről, hatvanig tudom számolni a tagságot, mielőtt eltűnnek a szemem elől a bozótos szövevényében.

Partot érek. a víz illata mélyen bebúvik az orromba a beszívott levegővel, s vastag páraként hagyja el ismét azt úgy, hogy még a látást is takarja kissé. didergő az idő, s én a mozgástól mégsem fázom. kezemben a pergetőbot, s egyszerű kanál, mely arra hivatott, hogy becsapja a csukát. Ha van itt csuka egyáltalán. Keszeg nem mozog, nem látni nyomát, hogy tele a víz hallal, vagy az üres kád is feszített víztükrével hasonlatos az előttem elterülő ágvízi szakaszra. Nem gondolkozom sokat, mozogni kell, hideg van. Libben a kanál, s alsó dobással pöttyentem tőlem majd húsz méterre.Vizet fog, s lassan, ide-oda libbenve süllyedni kezd. Hagyom, egy métert, másfelet, majd beletekerek. Megállítom, belehúzok, éppen egy kicsit, sérült kishal mozgását imitálva, míg csak a lábamhoz nem ér. Játszok vele. dobok újra, húzom, engedem,húzom, libbentem.... Nagyon szeretem a kanalat, sokféle módon lehet vele játszani. Vízben szunnyadó bedőlt fa törzse mentén próbálok ragadozót horogra csalni, minduntalan eredménytelenül. Ilyen ez a szakma. Sokszor elég az első dobás, sokszor több száz dobás után fog rá valami a vasra. A kocsi felé indulok vissza, eljöttem pár száz métert. Visszafelé az ígéretesnek gondolt helyeket újra megdobálom. Ígéretes? nekem az, de nem biztos, hogy a hal is ott van. Sokszor nem egyezik a két nézet. a legváratlanabb helyről is kapás érkezhet, s a legtutibb hely is csendben maradhat. Ezért is kalandos a természetes, vadvizeket járni, az ember sosem tudhatja na...


Még az utolsó kis kiöblösödésnél dobok egyet, gondolom, s utána irány az autó. A kanál szépen halkan csobban a vízben, hagyom, majd lemegy másfél métert is, mikor elindítom lassan, komótosan, bele, belepöccintve. Majdnem a lábamnál jár, talán 3 méter zászló van már csak kint a botspicc előtt, amikor a tiszta vízben, mintha egy árnyat látnék hirtelen mozdulni. Érzéki csalódás, a képzeletműve, tudom, sokszor beképzelem, hogy ott van, ott volt, ott mozdult valami. De ez most valóság, villámütésként a vállaimig ér a kapás ereje, s már visít is az orsó, hajlik a botspicc. Vízig. Érzem, nem macska Jancsi küzd a horgon. Ereje teljében, burványokat vet, a letisztult vízben csodása látvány, ahogy küzd a csuka a csaliért, vagy a szabadulásért. Az idő eltűnik, nem tudom meddig tart a fárasztás, két perc, vagy nyolc, ki is foglalkozik ezzel. Hamarosan a lábam előtt a szép vaskos test, s mivel a merítőt megint nem hoztam magammal, marad a tarkófogás. Csodálatos állat, a maga nyolcvan centijével, négy kilós mivoltával igazi ellenfélnek bizonyult. A vadvíz okozta nyomok is rajta vannak. Tarkója felett talán kormorántámadás, talán motorcsónakpropeller nyomait viseli, de a hasán jókora szájtól eredeztethető harapásnyom van. egy társa lehetett, a területért, a menekülőkeszegraj üldözésének jogáért folytatott acsarkodás nyoma. Elképesztő.





Lassan elszürkül a világ, a nap is eltűnik, s szürke felhőtakarót von magára az égbolt. Havat szitál az öregedő délután szürke nagy paplanja, melyet magára húzott december derekán. Az apró pihék lassan ereszkednek alá, s csodálják a mozdulatlan világot. Néhány óra múltán újra szikrázóan mosolyog rám az erdő, átragad a jókedv, fütyörészve taposom a havat. Csodálom a telet. Zord keménységebe mennyi szépség is szorul. Morc fagyos keze óvja is, s nem csak dermeszti a világot.  Ropog a hó a talpam alatt, vastag párát fújok, mely dermedt cseppekben fagy a szakállamra. Méltósággal borul rám az alkony csendje. Kacsák sem pocsolnak a víz partján, a gém sem rikácsol a fák felett. Csak egy távoli záras moraját hozza fülemig halkan néha a szellő. A havazás eláll, kiderül az ég. Parány csillagok gyúlnak, s a hold is reszketve keres egy-két felhőpamacsot még, hogy pőreségét rejthesse, nem sok sikerrel.


Kint a parton két halványzöld fénypatron mutatja az irányt az ég felé srégen. Talán lesz esélyük jelezni a kapást. Esténként versenyez a két bot, kinek adatik több kapás, kinek.több fogás. A hold némi fénnyel végigsimít a friss havon. Egy bagoly huhog nem messze a túlparton. Talán a vadaszatot kezdi épp.


Nagyot rándul a bal oldali botom spicce. Kipróbált majd két évtizedes nyél. Túl van fél tonna megfogott halon, akárcsak a társa. Gerinces, mégis, ha szükséges hajlékony botok, télhez szoktatott hű harcostársak. Nemigen találok hozzájuk hasonlatost. Nem is keresnék. A következő spiccbólintás pillanatában bevágok. Megreccsen a fék. Jól akadt, a bot görbéjének karakterisztikája jó halat sejtet. A parttól alig nyolc méterre a hal ellenállása hirtelen felerősödik, kitör árral szembe, az orsó felvisít, s a bot spiccét a víz színéig húzza. A nekiiramodással majd tizenöt méter zsinórt vesztek, mire megállítom a márnát, mert mi más viselkedne így folyón, ha nem torpedó őkelme. A hal megáll, majd befelé indul, de erejéből csak két méter zsinór lehúzásara telik. Lassan az orsó elkéri a lopott métereket, egyre ritkább, s kisebb kitörések, próbálkozások érkeznek a márna részéről. Hamarosan megvillan a teste a fejlámpám fényében, ahogy a vízfelszínre kényszerítem a harcost. Mélyet slukkol a víz feletti levegőbe kétszer, s megadóan hagyja, hogy szakot toljak alá. Kezeim eközben vörösre gémberedtek, alig bírom fotózni az izmos halat, amelyet.azonnal útjára bocsájtok. Meglepő erővel iramodik meg, s tűnik el a sötét mélységben.






Jönnek a márnák, hajlanak a botok, egymást túllicitálva számolják a kapásokat, magam már követni sem tudom, majd lassan alábbhagy az érdeklődés, csendesedik az élet, halkul az est. Odébbáll a raj.

Szikrát szór az éj, súlyos a lélegzet. Egy kis széken kuporodok, s gondolatok járnak fejemben.Közel a karácsony, sok a teendő. megrázzák a vállam
"-Ember! Itt akar megfagyni?" - Rángat vissza a valóságba egy érces hang. 
"-Elbóbiskoltam." - válaszolom szégyenlősen kissé, magamat átkozva csendesen, hogy hogyan is kerülhettem ilyen helyzetbe.
Halőrök. örülök nekik. Ezért is, s azért is, mert őrzik a vizeket. Igaz, a hatékonyság még nem az igazi, de alakul évről, évre a dolog. Elbeszélgetünk. Halakról, vizekről. Jól esik. megfogadom, többet nem ülök le télen, a kisszéket is hazaviszem, ne essek kísértésbe. Közben mozgás támad, a botspicc az ismerős mozdulatokat táncolja, menyhalak támadása. A halőrök kíváncsiak, s én egy picit húzom az időt a fárasztással, hogy kedvükre tegyek. Jönnek a menyhalak sorba, s a fotózást követően engedem is őket szabadon, noha bőven a megengedett méret felett vannak, 40 centinél erősebbek is vannak köztük.akad olyan is, hogy egyszerre szól a két bot: "Mutatvány van!"


























Az egyikük szívesen besegít, noha a társa noszogatja, indulni kéne tovább, csak kivárják, mi is lesz a vége. Fotó, s vissza a feladónak. 
"-Miért engedi el őket?"
"-Ez hosszú történet! Nézze, évről-évre kevesebb van belőlük, keressük az okokat, melyek önmagukban nem vészesek, de összeadódva a menyhalpopuláció rohamos csökkenését okozzák. A törvény védi a keszeget is az ívás idején, a menyhal viszont mostoha halfaja a döntéshozóknak, noha itt él a jégkorszak óta, s még annál is régebben. Most ívik.ilyenkor horgásszák a legjobban, s viszik is haza őket tele ikrával, tejjel. Esélyt sem kapnak arra, hogy megtegyék a dolgukat. Hosszú évek óta a decemberben fogott menyhalakat sorra elengedem. Januárban, ha már látom, lelapult a hasuk, néhányat elviszek, s nyilván az ősszel fogottakból pár darabot elrakok karácsonyra. S hogy miért is horgászom akkor? Nem csak menyhal jöhet az este, márnától kezdve, mindenféle hal itt van a vizekben, s olykor be is köszönnek. Szeretek kint lenni, de együtt élni a természettel még inkább. Tiszteljük egymást, s ez elég. Esténként két óra kint nemcsak hogy megnyugtat, megedz, s egyben megmutatkozik a téli esték világa is. Ez a lényeg!"
Fej csóválgatva ülnek a kocsiba, csodabogárnak hisznek, ritkán, de egyre több ilyen esti pecással találkoznak. Nem értik, a világ változását....




















Csendesek az esték, halk beszélgetéssel ütjük el az időt, toporgunk kissé a zimankóban, s nosztalgikusan történetekkel szórakoztatjuk egymást a vízparton, melyet olykor csak egy-egy kapás, fárasztás szakít félbe..







Kelt: 2020.év Fergeteg havának 4.-ik napján

2019. október 6., vasárnap

Rozsdál az erdő, türkiz a víz

Alig értem az erdőbe, meg kell álljak. Jobbomon türkiz színben játszik a folyó, karikát rajzol felszínére az éhes domolykó. Lábam alól béka ugrik fejest a vízbe, ijedten tempóz egy zsombék alá. Kopik a lombok zöld koronája. A száraz talajon keservvel küzd a méterekkel egy nagyobb éti csiga. Gévagombák sárgája csábít famászásra, víz fölött, nem is oly veszélytelen a gombaszedés, de hogy egyedi, az bizonyos. 



Meglódul az erdő alja, gombák bújnak elő a vastagodó avar alól, s bokrok védelmében szellőztetik kalapjuk lemezét csendben. Ott küzd az aljnövényzet benőtte parton teljes valóm. A kosaram gombával telik, késem rutinosan vágja a gombatönköket. Jó kés, évtizedekkel előttem született. Több mázsa gomba jelzi munkásságát, s ügyesen forgatja ma is a kis pengéjét. A folyópart csendes kis part menti tisztásán megpihenek. Kosaram gombától illatozva helyet ül mellettem kis időre, míg botot szerelek izgatottan. Szúnyog is csak elvétve piszmog a nyakam körül, fázósan húzódik vissza a rejtek adó falevél alá.



Mókus gyűjtöget szorgalmast, kecsesen ugrik az ágakról, s kíváncsian vizslat egy törzs mögül magasan, mit csinál az ember az ő birodalmában. E pillanatban loccsant szépen a lábam alatti folyópart, ígéretes csuka rabolgat.



Mélyre törő wobblerem gyökeret akaszt, fájón veszek búcsút tőle... Az erdőt elhagyva a kis folyó szabadon kígyóz a szántóföld között, itt-ott nádfalak szegélyezik az útját. A kis wobbler félve rázkódik a víz alatt, míg ez is akadót fog jó két méter mélyen. De ez az akadó mozogni kezd, erősödő ellenállassál próbál szabadulni, a víz alatt felsejlik a hosszúkás test is, majd villámgyorsan víz felé ugorva csapkod a levegőn, s visszazuhanva a folyóba, vízcseppekkel terít engem is, de nem eresztem, s lassan elfogyó erővel engedi, hogy tarkón fogva a vízpartra emeljem. Éles fogú csodás színekben pompázó őszi csuka. A természet csodája, színekben gazdagon ellátta...




Szeretem a bolyongást, kisebb csatorna mellett.talpalok, hűvösebb a délután, laposan keresi a nap is velem a szemkontaktust, csak a túlparti nádfal áll köztünk szemérmesen. Csukát sejtek a nádfal tövén. Előtte lassan folyik az áttetsző víz. Plottyan a rézkanál a nád előtt, épp bele tekerek, villan egy test a nád alól, s tépi a botot a kezemből cudarmód... Csodás telény! Meglepett, csukára vártam....fotózni pózol, majd visszasiet nádtő otthonába...



Támadnak a sügér csapatok, útik, rúgják, csípik a csalim, s harcolnak becsülettel, míg csak el nem kapom a parancsnokuk. Egy víz alatt épp sejtelmesen meghúzódó szikla mögül tört rá a csalira. Bitang harcot levágott, s nem volt egyszerű a tarkófogás sem. Nem is csoda, hisz idén még nem köszönt be nálánál nagyobb, faroktőig harmincegy centi....











Búvik már a nap sápadt orcája a távoli fák mögött, s eszi a színeket az alkony ravasz szürkéje. Nemo, te kis bohóchal, hát adtál már kézbe kilenc méretes balint, s két csukát! Vajon itt is becsapsz e valakit, ezen a reményt keltő kis csatornán? Majd húsz métert siklik a levegőben, míg vizet fog a csatorna közepén. Komótosan húzom a gyenge sodrással szemben. Valami ráfog. Tekereg, csapkod, micsoda ramazuri...
Az épp méretes csuka is rajtahagyja fognyomát. Megviselt szegény. A csuka is búcsút int fotózás után, s meglepetten úszik vissza búvóhelyet keresni. S a kis wobbler. Félek dobni már, egy víz alatti csök ha elragadná, talán pótolni sem tudnám..







Nehéz a hajnal. Éjjel eső volt. Alig egy órám van, s.messzire nem megyek. Nem túl ígéretes, ahol forog a sodor vége, moccanást se latok. Próbadobás. Felfelé dobok, s üresen tekerem, a tiszta vízben latom az aljzatot, kavics és sziklák.



Felszíni wobblerrel merek csak gyakorlatozni. Keresztbe dobom a folyót. Két tekerés s mintha betont fognék, s a pillanatban felrobban a víz, süvít a fék is, ráfogok. Ütemesen pumpál, lassan fogy a zsinór közöttünk. nem olyan nagy hosszra, de cefet vaskos őn fröcsköli a vizet. Kézbe veszem hármas körüli, vad Mosoni fenekeszeg. Ereje teljében tör vissza a sodrásba, miután vissza adta, egy fotó után az eldobott wobblerem...


A Lajta lakók harciasak, s a mérkőzésen van, hogy a halak rúgják a gólokat....






Az alkony is étvágyat csinál a csukáknak, s Lajtaszerte zsongani kezdenek a kis csukák, míg az öregek el nem hordják rendre őket, s karácsonyra jó ha tizedük sóhajt majd egy nagyot megkönnyebbülten, hogy a vízben maradt.






Vadak hagyják lábnyomaikat a parton, jó tudni, hogy az ember nem egyedül jár a természetben....




















Pergetni jó. Ha nem is jönnek túl nagy halak, de az élmény mindenképpen megéri. Na jó, nem akkor, mikor az ujjamba veri a horgot a domolykó, dehát minden szakmában előfordulnak balesetek. Nemdebár?




Kelt: 2019. év Magvető Havának 6.-ik napján