2021. június 5., szombat

A higgadt, a balek és a tébolyult

Mi lelte a tavaszt? Kifordult önmagából, vagy visszatért évtizedekkel ezelőtti valójához? Nem épp ilyen kikelet fordult meg a fantáziánkvan még február végén. Túlságosan hozzászoktunk az utóbbi években a strandolós, már-már nyárias tavaszokhoz? Az úgy kezdődött, hogy a nagykabát nem akaródzott a szekrénybe bújni... Sem áprilisban, sem májusban. Kerülgette a dolgot erősen, mint nyüves macska azt a bizonyos forró kását. Kifogások, kifogások születtek nap mint nap, hogy most éppen ezért nem, meg azért nem, holnap esőt ígértek, jön a viharos szél, nézd csak mi volt ma is, s mi volt tegnap. Bevallom, hogy hittem neki. S hogy a szekrénybe tudom e tuszkolni júniusra őszig, halvány reménycsepp csupán..

Hogyan is kezdődött mindez? Vajon mi volt az előzmény? Elmondom hát, hogyan is látom én, mi történhetett itt a háttér kulisszái közt. Egy őrült zongorista titokban teljesen átírta a kottát, s torzonborz kócos fejét tébolyodottan rázva, haja rendezetlenül táncolt a levegőben, miközben göcsörtös ujjai  dühödten verték a klaviatúrát, s révülettől átitatott tekintettel hol maga elé, hol a semmibe tekintett, összefüggéstelen műve hallatán még az olcsó ripacsok is fülüket két kézzel befogva inuk szakadtáig visítva menekültek....


Egy pacsirtadalos reggelen gondolt egyet az ifjú , a bolond április, s bárgyú fütyörészés közbe megkereste az öregedő májust, s csak annyit mondott neki foghegyről hetykén: "Heréljünk cseret! Vagyis, cseréljünk helyet!" -bolondozott a féleszű széllel bélelt. S hogy mi lelte a májust, mikor erre gondolkodás legkisebb jele nélkül azonnal rábólintott, ki tudja, s ki tudhatja vajon? Maga a bolondos április is meglepődött ezen, ám meglepettségét titkolva azonmód a május kezébe csapott, s már iramodott is tovább.  Az időközben megcsúfolt május akkor még nem sejtette, hogy az április, ki mindig is féleszű volt, s talán az egykori síkvölgyi vigyorgóból szabadult el egyszer, hisz nem húzták szorosra a hátulgombolós ingét, cudar mód megtréfálja őt, s a csere csak egyoldalúan megy majd végbe. Agyafúrt, azért a félnótás, hiszen ő azért tudja, ez egy rossz üzlet. Bizonyára ezért is tirhult el oly gyorsan. Nagyon is ez lehetett. Tudvalevő, amit a május még csak meg sem sejtett, a bolond április lepaktált korábban a februárral is, s annak hidegét, szelét, s havát is hosszú lejáratú kölcsönbe vette. S ha már nem tudott mit kezdeni a felesleggel, hiszen elbizakodva mohón túl nagyot markolt a jeges kosárba, gondolt egyet, hogy továbbadja azt egy álcázott hűvös lehelettel... 


Hol is talált volna balekot magának, mint a közvetlen szomszédját, a májust. Hát a vállára rakta szerencsétlennek a zsákot, s vigyorogva fütyörészve élvezte, hogy az meg izzad, nyög, rogyadozik a súlyok alatt. Mert bizony nehéz súllyal nyomta a zsák a május vállát, mintha csak jégtömbökkel volna az telepakolva. Mint annak idején a jeges platós autók, melyek Budapest utcáit járták, s hangosan kiabálták a platóról a rikkancsok, hogy: "-Jeget vegyenek! Jeget vegyenek! Jegeeeet!"


Csakhogy itt senki nem akart jeget venni! Mit tehetett hát szegény becsapott balek május, széjjelszórta azt a jeget, s bizony jutott belőle a rétre, az erdőkbe, s a folyókba is jócskán. Nem tehetett mást szépen elosztotta azt mind a harmincegy napra. Illúzió lenne mindez csupán? A hajnali cudar didergés, az összébb húzott kapát, a fagyoskodó fecskék, a didergő gólyák látványa? Az ilyenkor vad portyákon végigrobogó szúnyogok milliói, kik feketére festették az alkony nádasa felett a szürkülő eget, most nincsenek. Nem kell most ellenük taplót füstölni.



S láthatóan kétségbeesetten éhgyomorral küzdve csapkod az alkonyban a bőregér egy-egy kósza lepke után, mert szúnyogot nem talál. Fáznak azok is, lárváik egymáshoz szorulva remegnek a tocsogókban. Egy szemfényvésztó tavaszi hónap csalfa tréfája mindez? Pironkodva, szemlesütve somfordál most már elfele a május, szégyenlősen legyint, majd csendesen eloldalog, s odaadja a kilincset júniusnak, ki előtt nagy feladat vár, s rengeteg elmaradt munka. Hol a korai cseresznyét, hol a földiepret kell majd életre pofoznia, s megannyi elmaradt dolgot megcsinálnia. A gombák is le vannak maradva, a halak a vízben megzavarodva, s a hold is értetlenül hümmög mostanság, nem értve a történéseket. Bizony, lehet, haragosan vicsorog majd a májusra, s ki tudja, ő cserélt e már valakivel dühében, pedig ha tudná, ki a hibás, ki a háttérben bolondosan fütyörész, a bohóc, aki csak zokogva könnycsorgatva kacag, kacag, kacag....







Cudar az idő, kétnaponta arcot vált, s a remény a javulásra csakis a június. Igy toppan be az első nyári hónap, kinek felbőszült szikrázó szemein hanyatt esik a napfény. Június, ki nem kér a bolond április lábnyomából, hátat fordít lenézően a májusra is, sajnálva annak gyengeségét, s talán elhozza a reményt. Ő a higgadtság, rezzenéstelen arcú dolgozni akarás testet öltött formája. Sebtében munkát ragad, mert van mit helyrehoznia..










Helyrebillen lassanként az egyensúly, mert a természet, az univerzum, a világegyetem fizikai törvényei szerint is minden, de minden az egyensúlyra törekszik. Ha valami kizökkenti a dolgokat a megszokott rendből, addig nincs megnyugvás, míg nincs az orvosolva. A régi öregek is tudták ezt a törvényt, hisz szemük volt, s eszük is, hogy mindezt megtapasztalják. Ma sincs ez másképp. Olyan törvény ez, melyet megkerülni nem lehet, csupán elodázni annak beköveztét....


(S.Cs.)


Kelt: 2021. Év Napisten havának 5.-ik napján








1 megjegyzés:

  1. Azóta volt minden, de valahogy mégsem az igazi...
    Ma egy kis júdásfül okozott örömöt. Talán megmozdul lassan az erdő alja is.. :)

    VálaszTörlés