2018. augusztus 17., péntek

Horgászat Bokodon


A Vértes és a Bársonyos közt elnyúló lankák. Milyen békés világ! Megbújva a dombok ölelésében néhány kisebb település, erdők, s szántók váltják egymást az utak mentén.... Pusztavámtól Bokodig terjedő hatalmas méretű legelő. A Kisalföld legkeletibb része, a lankákká szelídült Vértes nyugati nyúlványai közt. Ott folyik az Által-ér. Bokodnál megduzzasztva az Öreg-tó, s a duzzasztó mögött az igazi nagy víz, a messze földön híres Bokodi-tó. Mellette évtizedekkel ezelőtt épült meg az akkor még szénnel fűtött erőmű. A turbinák hűtéséhez víz kellett. Nagy mennyiségben. Szén az volt. Noha a bányákat bezárták, maradt még szén. Márkushegyen még 100 millió tonna. A víz viszont ott volt egy kis patak formájában. Az Által-ér, mely a Vértes mentén indul Dunáig tartó útjára. A felduzzasztott tó kissé változott az évek során, ahogy változtak a vizet érő, s lényegében azt befolyásoló külső behatások is.

Megálmodták az erőművet, s a völgyet egy gáttal zárták el. 1961-ben beindult az áramtermelés, s mellékesen Bokod és Oroszlány távhővel és melegvízzel való ellátása. A patakot fel kellett duzzasztani. Így duzzadt az Által ér hatalmas tóvá, s tekintélyes 160 hektáros vízfelületéhez helyenként nagyobb mélységek is társultak. A télen sem befagyó tó évtizedek óta horgászparadicsommá változtatta a térséget, súlytalanná téve azt a szót hogy horgászszezon, ugyanis ez folyamatos lehetőséget biztosított a helyieknek az ősi hobbi míveléséhez. A tó mindkét oldalán tekintélyes víkendházas övezet alakult ki, s a tavon megszülettek a cölöpökön álló házak, a stégek. Némelyik majd 100 méterre a parttól a vízen helyezkedik el, s a bokodi oldalon vannak amelyeket csak csónakkal lehet megközelíteni. Az egyszerű tákolmánytól a sokmilliót érő téliesített fullextrás luxusstégig itt mind megtalálható. A lényeg  a melegvizes tó. Ehhez hasonló csak a jóval kisebb tatabányai hűtőtó, a százhalombattai hűtőtó, valamint a paksi melegvizes kifolyó volt hasonlatos. Néhány éve a széntüzelésű erőmű fazúzalékkal, sőt szalmabálákkal való tüzelésre állt át, majd közel egyidőben az utolsó magyarországi mélyművelési bánya, a Márkushegyi bányaüzem bezárását egy évvel túlélve az erőmű is leállt. A tó megszűnt hűtőtó lenni, s nyugdíjba vonult, s azóta úgy éli életét, mint egyszerű tó. A víz innentől kezdve telente befagyott nagy szenzációt keltve a hazai bulvármédiákban, ám a helyiek erre csak legyintettek, miközben az itteni élővilág évtizedek múltával visszazökkent a "normál" kerékvágásba.



A '90-es évek elejétől sokat horgásztam a tavon. Saját stégünkön bő két évtizedig, vendégként más stégeken, vagy gyakorta zúzmarás zord teleken a melegvizi befolyónál, ahol novemberben, decemberben is habzsolt a harcsa, evett az amúr, a süllő, a kárász, ponty.....

A hónap elején alkalmam nyílt vendéghorgászként eltölteni három napot egy stégen, s horgászni, csak horgászni, kicsit elrugaszkodva a folyóktól egy immár természetesebben élő tavon. A cél a békéshalazás volt. A ragadozó halaknak ezúttal békét hagytam. Klasszikus fenekezős horgászatot terveztünk. Etetés áztatott kukorica és búza reggel és kora este egy-egy kisvödörrel. Felszerelés egyhorgos csalitüskés variációk. Pop-up-ok, ízesített gumikukoricák, pelletek. Csakúgy mint másfél hónapja a Balatonon. Csak az eredmény volt más.... Egészen más.

Frissen fogott kárászok konyhakészen
Másabb, mint nálunk a Mosoni. Itt nem veri fel a természet csendjét a motorcsónakok zaja, az abban terpeszkedő napszemüveg mögé bújt részeg, vagy beszívott újgazdag csürhe vonyítása, nincs jet-skí, amely bemossa a vizicsirke fészkét a partmenti nádasból a vízbe, s hullámokat is csak a szél formáz a víz színén. Itt legfeljebb elektromos motor hajtja a ladikokat, vagy a jó öreg izomerő. Alig loccsan. Az evezőlapátok ütemesen érnek a vízbe kis burványokat hagyva maguk mögött. Még a gém sem ijed el a bokor mellől a part közelében, pedig igencsak közel jutok. A halak is jobban tűrik a hagyományosan meghajtott csónak siklását a tó tükrén. A hajnali nap sugara izzadtságcseppet csillant meg homlokomon, mire a csónakkal kikötök, s rögzítem azt egy vaslánccal. Ez a leghangosabb momentuma az egész mutatványnak. Megvan minden napra a reggeli és az esti testmozgás. Rá kellett jöjjek, hogy szeretek evezni. De tényleg. Kifejezetten élveztem, s vártam a következő alkalmat, hogy vízre szállhassak. Valóban megbántam, hogy nem hoztam legalább egy pergetőbotot, a felismerés mélyen hasított belém. Gyorsan másra tereltem a gondolataim, elhessegettem a kínzó felismerést, hogy hibáztam.

Az egyik botot a stéggel szemben a meder közepe felé 70 méterre rögzített bója elé, míg a másikat a partszél felé egy bokor elé a sekély vízbe vetettem be. Botgörbítős, orsóvisíttató kapásokkal jelentkeztek a halak. A kapások közvetlenül a friss csónakkal történő etetéseket követve fél órával jelentkeztek reggel és a kora esti alkonyban. Napközben dél körül is volt egy-két próbálkozó. A nappali órákban a belső mélyvízből testes  60-90 dekás kárászok jelentkeztek szakmányban. Őket kikerülendően felhagytam a kosarazással s a dara vízbe juttatásával, maradtam csak a sima csúszóólmos szereléknél, a csalitüskés végszereléknél. Sikerült is szelektálni a mohó kárászokat így.

Csodaszép egészséges

Amint elcsendesedett minden, támadásba lendültek a pontyok és az amúrok. Bennem marad a kép, ahogy a feeder karikába hajlik, s az orsóról sikítva száguldanak a zsinór méterei! A bevágás, a harc, mely először csak azért folyik, hogy ne nyerjen több zsineget a hal... Nem kapitális méretűek, de azért megsüvegelendően szép darabosak a tettesek. A pontyok mind 50 centi körüliek voltak, s közülük a legszebb, a legnagyobb 53 cm volt faroktőig. Nagy részük pikkelyes töves volt. Erősek, egészségesek, komoly harcosok..

fain zsákmány, 3 kg-s átlagsúlyban...
Az amúrok. Klasszikus hirtelen erős kapással jelentkeztek, majd gyenge ellenállást követve vad kitörésekkel, olykor a stéglábak alá való befutással, vagy bokor alá húzással, előke (fonott) rágással jelentkeztek. Ők is szépek, 49-60 cm közöttiek voltak. Már amelyeket sikerült megfogni. Volt amelyik csak 55 centi volt hosszra, de majd kétszer vastagabb, erősebb mint a 60 centis társa. S igen jól láttak, látták a merítőt, a stéglábakat, mindent, amely megriasztotta, vagy esetleges menedékkel láthatta el őket. Sosem volt gond, a fék tökéletesen be volt állítva, megakasztott hal csak ritkán szabadult, az is legfeljebb az akasztást követő másodpercekben, ha a pici horog nem jól akadt.

Jön a zivatar
8-as és 10-es Owner pontyozó  horgokat és 10-es csalitüskét használtam. Az erősebbik feeder boton 30-as GBN zsinórral, a gyengébbiken ugyancsak GBN zsinórral, de csak 25-össel szálltam harcba. 20 centis fonott előkét használtam, a kosár és az ólom csúszóra volt szerelve. A lágyabb Soft pelleteknek nem sok hasznát vettem, a kishalak leszopogatták a tüskéről, mielőtt a nagyobbak odaértek volna. Esetenként a tüske mellett a horogra könnyen oldódó mézes pufit tűztem. Nem sok jelentőséggel bírt, hacsak nem jobban megemelte a csalit az aljzattól.

Megy a zivatar
A három nap alatt fogtam annyi amúrt, mint még életemben összesen ennyit soha. A bokor alól, s a mélyvízből egyaránt. A pontyokra sem lehetett panasz, nem volt ritka, hogy a megakasztást követve rögtön 30-35 méter zsinórt is lehúzott némelyik, mielőtt megállíthattam volna. A végletekig harcoltak, próbára téve a lágyabb és a keményebb szinte matuzsálemi korú (10 évnél idősebb) feederbotjaimat. Azok nem okoztak csalódást, tették a dolgukat becsülettel, ahogy eddig is. Ezért sem cserélem le a feedereket félévente mint mások, akik évente 2x cserélnek botot, mert épp az a trendi, s az újabb mindig többet tud alapon nem akarnak lemaradni a száguldó vonat utolsó kocsijának ajtajába kapaszkodva, balgán azt gondolva hogy mindig a vonaton lesznek. Nem, előbb utóbb valaki lerugdalja őket onnan, s akkor lesz nagy pofára esés..... Szóval. Ugyan, haggggyuk má'!!! Nyilván haladni kell a korral, de ésszel, s nem szabad feledni, hogy ami bevált, azt nem feltétlenül kell a sarokba tenni pókhálófogónak..

Bothajlítók
Az öreg rezgőspiccesek tették a dolgukat a tavon is, noha folyóhoz vannak szokva, faja volt, ahogy "akklimatizálódtak"! Hitetlenkedés fogadta őket, hisz -"Ezeket a rőzsevesszőket megropogtatják ám itt a halak!"
Szerencsére ez nem következett be, s az öreg harcosok tiszteletet vívtak ki maguknak az erősebb botok, s az idősebb horgászok körében is, miután számtalanszor bizonyították rátermettségüket a harcok során!


Nem ő volt az egyetlen C&R
A csalik közül a mézes gumikukorica, illetve a chilis tintahalas-polipos pop-up volt a legeredményesebb, de amit kipróbáltam, szinte mindennel lehetett halat fogni. Évekre szóló élmények. Nem igaz az, hogy a Bokodi-tóban nincs már hal, hogy oda a régi dicsősége. Ezt bizton állítom. Igaz, hogy a folyó az én igazi játszóterem, de ha lesz lehetőségem visszatérek még a Bokodi-tóra, s újra megmérkőzöm lakóival, talán majd a ragadozókra is marad időm.







Kelt: 2018. év Újkenyér havának 17.-ik napján


8 megjegyzés:

  1. Fantasztikus írás!Öröm olvasni!Minden elismerésem!

    VálaszTörlés
  2. Sok ilyen szép napot neked.
    Várjuk tőled az őszi történeteket is.
    Köszi az írást. Üdv.

    VálaszTörlés
  3. Tervbe van még néhány szösszenet. Alig győzöm. Sok élmény, sok-sok fotó, s néha egy kis idő, míg darabonként összeáll az írás. Hamarosan jelentkezem...

    VálaszTörlés
  4. Grat Csaba! Legközelebb ne hagyd otthon a pergetőbotot! A kocsi elbírja ;)

    VálaszTörlés
  5. Itthon bepótoltam! Legközelebb megfontoltabban pakolok! 🤣

    VálaszTörlés
  6. Remek élmények, nagyszerű olvasni való....Gratulálok!!

    VálaszTörlés
  7. Köszi!
    A legközelebbi csemege lesz!!!

    VálaszTörlés