Miért is vagyok itt? Sajtért!

Nem egyszer feltettem már ezt a kérdést magamnak, s időnként hosszan elgondolkodtam azon, mi is a válasz. Több lehetséges indok is megfogalmazódott bennem. 

A felkelő nap nyáron az 1824-es fkm-nél

Írhatnék naplót magamnak, a fényképek mellé miket készítek, s téli estéken a meleg szobában ülve örömmel felidézném a nyár, a tavasz, s az ősz emlékezetes pillanatait. Írhatnék magamnak beszámolókat, de nem célszerű, ugyanis az égi gondviselés olyan memóriával áldott meg, hogy erre talán nincs is szükségem. 

Magamutogatás lenne a tevékenységem? Nem hinném, hisz nem ez jön vissza a hozzászólásokból, s igyekszem az önzést elkerülni. Magamon kívül szívesen írtam másokról, értékes emberekről is, riportcikkek gyanánt, amelynek lesz még folytatása. Magamnak írok, vagy a nagyközönség kegyeit keresem? Talán mindkettőben van egy kicsi igazság, de teljesen egyiket sem fedi, s ez nem is fedheti a valóságot. Hisz még facebook-om sincs, hogy teleszórjam bejegyzéseimmel a közösségi oldalt, hogy pörgessem a látogatottságot. Akkor hát miért? Mondhatnám, ez a bejegyzés riport saját magammal, egy kérdés, kilenc lehetséges válasszal.....:-)

1. A horgásztársadalom sokrétű, az utóbbi évtizedekben robbanásszerűen fejlődött főleg a felszerelések gyártása, azok reklámozása, reklámoztatása terén. Ennek van nagyon sok pozitív, illetve negatív oldala is. Sajnos úgy érzem, túlsúlyba került a negatív oldal. Sorra születnek a nyomtatott horgászsajtó különféle heti, vagy havi lapjai, sorra indulnak különféle internetes horgászportálok, felületek. Ami engem aggaszt, a reklám iszonyatos mennyiségben rámászik az emberre mindenhol, kiszorítva az értékes írásokat, az igazán olvasmányos magával ragadó beszámolókat. Az egyik célom az, hogy betöltsem azt az űrt, ami keletkezett, s lehetőséget adjak az embereknek, hogy a horgászatról, s ne a reklámokról olvasgassanak, ha egy horgászoldalra tévednek. Bemutatom, azt, hogy eredményesen lehet horgászni, s aki ismeri a vizeket, ismeri a halfajták viselkedését, életét, az biztos lehet a sikerben, ez nem a pénztárcától függ, s nem is a "most ez a legújabb, a legjobb, a régebbi sz@rt se ér már" felfogás vezet eredményre. A jó írások sorra elmaradtak, a korábbi jó írók a gyártók markaiba kerülve rákényszerültek írásaikba egyre nagyobb mértékben becsempészni a hangzatos elnevezéseket, szlogeneket, reklámdumát, ezáltal maguk rombolták le nívójukat, s váltak a cégek szolgáivá (kiszolgálóivá)....

2. Sok horgászoldalon én magam is regisztrálva vagyok, voltam, s előbb utóbb mindenhol tapasztalható volt, hogy az emberek irigységből, unalomból, pökhendiségből nekimentek másoknak, érdekcsoportok alakultak, s az egykor oly színvonalas oldalak így váltak az internet pöcegödrévé, elűzve a kevés normális horgászt onnan. Nem mondom, hogy bánom azt, hogy jelen voltam ezekben a dolgokban, mert nagyon sok jó embert ismertem meg, sikerült az ország minden tájáról jó ismerősöket, nem egy esetben barátokat is szereznem. Csak sajnos a sok ocsú közt kevés az értékes búzaszem. Megismertem az érem mindkét oldalát. S próbáltam megérteni a dolgok mozgatórugóját. Néha sikerült, néha nem. Onnan is kiveszőben vannak a normális írások. Sokaknak nem is volt kedve már felmenni a gyalázkodásoktól hemzsegő oldalra, így a még itt-ott fellelhető kiváló írásoknak is jelentősen csökkent az olvasóközönsége.

Festménynek se lenne rossz (Mosoni-Duna Mosonmagyaróváron)

3. Az értelmetlen viták olvasása helyett áttértem a blogok olvasására! Sok blog nekem is megtetszett,  a teljesség igénye nélkül felsorolva Kenyeres László, Halászi Horgász, Szigetközi Pecás blogja magával ragadott s Schmidt Bence egy szintén kiváló blogíró javaslatára én is belevágtam. Bence nagyon sokat segített, hogy elinduljak, s sok tanáccsal is ellátott, hogy felépülhessen a blog. Köszönöm neki ezt még egyszer. Lassan megfogalmazódtak a céljaim a bloggal kapcsolatban. Nem akartam senkit sem koppintani, kicsit mást akartam, mint a legtöbb blogíró, szerettem volna egyedivé tenni az oldalt. Ez sikerült.

4. Olyan írásokat szerettem volna közzétenni, amelyeket én is szívesen olvastam régebben, amiért megvásároltam az egykor szebb éveket is megélt horgászújságokat, amelyek miatt bekapcsoltam a számítógépet, amelyekkel kicsit a parton érezhettem magam én is. Hogy ez sikerült-e, így kilenc hónap távlatából visszatekintve, talán igen. Akkor igen, ha az ember akár többször is szívesen elolvassa. Szerettem volna bemutatni olyan horgászokat, akiket nem fertőzött meg a reklámhadjárat, s a mai napig sem restek maguknak elkészíteni olyan horgászfelszereléseket, amelyek elkészítésében már-már maguk mögé utasítanak több gyártót is. 

5. Szerettem volna megmutatni a horgászoknak, olvasóknak, hogy a horgászat nem csak a ponty és a csuka megfogásából áll. Nem csak a ponty a hal!!! Szerettem volna olyan halakról is írni, amelyeket sokan nem is ismernek, nem is láttak, vagy ha igen, nagyon nem érintette meg őket. Kicsit megérintve ezen halak életmódját, a mellékhadszíntérre terelt bodorkáról szóló novellám sok más halfajra is kivetíthető, amely mellett elmennek a pecások. Nem célom a maximalizmus, nem törekszem a még nagyobb, még több hal megfogására. Maradok annál, amit mindig is szerettem, a horgászat nekem kikapcsolódás és nem görcsös sikerre éhes tevékenység. Néhány halétel recepttel talán újdonságot is mutattam néhány olvasónak, akik kedvet kaptak a gasztropecához!

Nekem valahogy jobb egy 80 dekás mosoni paduc, mint egy tavi 3-as zsírpotyesz

6. Szerettem volna megmutatni Szigetköz szépségét azoknak is akik ismerik, akik csak hallottak róla, vagy talán még sosem látták, nem jártak ebben az édenkertben. Már megérte, ha az írásaim, a képeim által csak egy ember is úgy döntött, hogy személyesen is megnézi azt a csodát, ami nekünk szigetközieknek itt megadatott.

Velünk együtt él ő is a városban, vajon hányan ismerik?

7. Szerettem volna írásaim által megmutatni, hogy a magyar nyelv igenis a legszebb a világon, a választékos szép fogalmazás, a vers, a novella, a monológ, vagy egyszerűen csak a megfoghatatlan dolgok méltó leírása nem bűn a mai világban, hanem erény, s érdemes ápolni azt a nyelvet, amelyet őseink hagytak ránk. Vigyázni is kell rá. A gondolatokat át kell adni, csak az a nem mindegy, ezt hogyan teszi az ember! Ha ez átment sok embernek, nekem már az öröm és büszkeség.

8. Van blogíró, akit kiráz a hideg ezen szavak hallatán, kacifántos, cikornyás, giccses dolognak tartja a néha tényleg már-már nyelvész vizsgálat alá utalandó bejegyzéseim némelyikét, de én úgy vagyok vele, ki így, ki úgy. A blogokról a véleményem az, hogy minden blogírót becsülök valamiért, mert igen is van vér a blogírásra vállalkozó pucájában, hogy a nyilvánosság elé tárja nézeteit, élményeit, tapasztalatait, s színesíti ezáltal is a horgásztársadalmat. Van aki azt mondja, csak magának ír. Mekkora hülyeség ez már? Akkor miért nyilvánosan teszi? Érdekes gondolat. Vannak szerény, s álszerény írók is. Jobb szeretem azokat, akik őszinték, bátran vállalják magukat, még ha olykor betlis nap is akad a hal helyett. Nagyon sokat tanul az ember különféle blogokat olvasva.

9. Szívesen olvasom a legyezőket, a pergetőket, de legjobban a folyami horgászatokról szóló bejegyzések fognak meg, hisz én is ebben a cipőben járok. A műtavas, halneveldékben történő pontyhorgászatok, a bojlizás, nem érdekelt, nem érdekel, és nem is fog érdekelni soha. Az nekem nem kihívás. Számomra legalábbis nem az. 

Bojli helyett inkább a sajt

Hogy meddig folytatom? Amíg lesz miről írnom, amíg igény lesz rá! S ahányszor Szigetköz a keblére ölel, mindig ad témát, mindig ad írnivalót, mert mindig más, mindig más arccal mosolyog rám.

S a kérdésre a válasz, miért is vagyok itt? Hát SAJTÉRT!

Vagy épp ezért, hogy ezt láthassam és láttassam:

Aranyhajnal az Öreg-Duna ágon

Kelt: 2016. év Napisten havának 26.-ik napján

Nyári hajnalok

Óvatosan, lassan pirkad, bár néhány csillag pislákolva lesi még a készülődést, a hold sápadó arccal vonul a láthatár felé, de keleten halvány kék mosoly vigyázza már a nyugovóra térő csillagokat. Felcsendül a madárdal, s mintha varázslatos jelszó lenne, szinte mindenfelé egyszerre kezdődik a nóta, így köszöntve a hajnalt.

Egy ijedt tekintet

Látom már a fák, az erdő kontúrjait is kivenni, homályosan látni a folyót, de csobbanás még nincs, egy-egy álmos vadkacsa töri meg csak a vízfelszínt, ahogy helyet cserél a nádfal előtt két őrszem. Sajnálom megtörni az idillt, nem akarom szétrombolni a csendet, ezért várok. Amúgy sem látok még sokat, nagyokat szippantva a hajnali folyó illatába figyelem az ébredést. Itt-ott zümmögni kezd a szúnyog, ébren már a küszvágó csér, egy szürkegém is rikkant egyet, miközben menekül előle a kormorán. Utolsó köreit rajzolja a bőregér, megszólal egy varangy is a párját keresve, ekkor halkan loccsan a víz, ébredeznek a halak is. 

Itt-is, ott is megtörik a vízfelszín, pajkos márnák, paducok nyújtózkodnak, s a szilvaorrú keszegek is beleásítanak a víz tetejébe. A part mentén egy éhes balin kezdi meg ellenőrző útját, miközben belehasít a kishalak rajába. Ilyenkor egy-egy küsz néha kifröccsen a partra, ahol elégedetten mosolyog a helyi kóbor macska, ingyen reggelit nyel nagy gyakorlattal. 

Tarkón fogva kis időre

Az etetőgombócokat kisebbre gyúrom, ne csobbanjon akkorát, s szépen megszórok egy szakaszt, terített asztallá varázsolva a meder alját. Embermagasságú a vízoszlop, amelyet lassan pásztáz a kétgrammos úszóm, s meg-megpattanva az aljzat kavicsán táncot rop a csonti a horgon. Megtorpan az úszó, megy már a bevágás, s a hajladozó bot megsiratja a féket, kezd éledni a világ. Izmos márna harcol az emberrel, hogy ki győz, az még kétséges pár pillanatig, de aztán a parti levegőtől kissé szédülten fényképnek pózol, mielőtt visszatérhet reggeliző társai közé.

A csendet veszekedő récék lökik le a földre, szilánkokra hullva csörömpölnek darabjai a parton, ezen gondolkodok, miközben ugrik a kezemből a bot. Testes vésettajkú teszi próbára a zsinórt, becsülettel küzd, s örömmel veszi a szabadságot, melyet eltűnő arca mosolya jelez csak. 

Kiló feletti vésett ajkú mosolya

Egy ifjonc királyhal a következő, ki belecsíp a pinkivé változott előkevégbe, s ügyes mozdulatokat bevetve mutatja meg a folyó őshonos lakosainak kitartását. Lesz mit mesélnie a társainak.

Ifjonc királyhal

S jönnek a hajnalok, hol a napsugár símogat reggelente, hol könnyező felhők szitálnak nyári záport, hol enyhe szellő tömi orrom a virágok illatával. Ökörnyál fénylik a kelő nap sugarai közt, harmatcseppek csillognak milliónyi gyémántként a bokrok ágain, egy álmos teknős vonszolja magát egy napsugártól melegített zsombékra, mely alól egy sikló menekül rémülten a túlpartra. 

Bő hármas súlyban, de erőben verhetetlen volt vasárnap hajnalban

Jönnek harcos, kemény márnák, jászok, kik szívesen játszanak az úszóval, húzzák azt ide-oda a táncoló hullámok között, eközben mind azt üzenik, itt a nyár, él és erős a vízi világ.

S dícsérik a sajtkészítő mesterek munkáját kemény harccal a folyami torpedók, versengve veszekedve falják a sajtot, s citerázik a damil, miközben perecet formáz a bot. 

Dunai őslakó

A kezdődő nyár naponta éhes uszonyos sereget mozgat a vizek mozgó országútján, s megesik, olykor, nem mindenki kerül vissza a vízbe, néha komoly a halhad veszteséglistája is. 

Amikor eszik a keszeg a folyón

Nyár. Kedves évszak nekem, akár csak a többi, ám a nyári hajnal fel nem cserélhető semmivel, a hajnal, a pirkadat, a kelő nap első sugarai, az ébredő világ, elrepít oda, ahová a mai ember ritkán jut el már, a természet ölelésébe.

Kelt 2016. év Napisten havának 5.-ik napján

Halszemmel, avagy egy bodorka élete (novella) 3. befejező rész

3. befejező rész:

A tavasz vízi hírnöke

....Azt követően, hogy jól laktunk a bedőlt fa ágairól vízbe hulló rovarok jóvoltából, folytattuk utunkat, többnyire az árral szemben. Érdekes volt a világ, hatalmas csapatokba verődve pásztázták a part menti sekélyes vizeket a jászok, vízbehulló csemegére várva, túrták az aljzatot éhes márnák, nyomukban a csipegető dévérek rajával. Néha egy-egy beteg, sérült társunk a nagybajszúak, vagy a csukák prédájává vált, de hozzászoktunk, hogy ez a világ rendje, így nagyon nem is foglalkoztunk már ezzel. 

Élveztük a nyár adta bőséget, s az első hűvösebb napok után nagyobb lakomákat csaptunk, csapatba verődve vörösszárnyú keszeg testvéreinkkel, hogy felkészüljünk a hidegebb időszakra. S a tél nem várt kegyetlenséggel, zord erővel csapott le. A metsző idő több hullámban támadt Szigetközre. Öt alkalommal csapott le tél tábornok, s minden esetben vastag hóval, jeges északi széllel vette birtokba a tájat. Az emberek ebből az ötödik támadásra emlékeznek talán a legjobban, mikor a tavaszt várva március idusán pofon verte őket a tél, s annak hadnagya az északi viharos szél.....

Hóba fulladt a Lajta-part

Számomra fontosabb volt, ami azt követően történt. Alighogy kitavaszodott, éreztük, hogy valami nincs rendjén. Egy darabig melegedett a víz, majd zavarosodni és hűlni kezdett. Rengeteg uszadék jött velünk szembe, tudtuk, biztonságosabb, ha védettebb helyre húzódunk. Volt egy kisebb öböl, amely már megtelt halakkal, s egyre csak érkeztek az újabb rajok. Jöttek balinok, csukák, sőt harcsák is, ám most nem kell tőlük tartani, hisz valamiért nem az evésen járt az eszük. Behúzódott ide mindenki, aki tudott, még menyhalat is láttunk, ki riadtan kereste a helyét. Furcsa egy jószág mintás testével a téli esték vámszedője, kisebb keszegek, gébek vannak az étlapján, ám szívesebben tisztítja el az útból a dögöt. Itt találkoztunk egy rettentően öreg ponttyal. Hatalmas aranyló pikkelyes teste, tekintélyt parancsoló, szinte zord tekintete tiszteletet parancsolt a víz minden lakójától. Ő mondta el, tizenegy téllel ezelőtt átélt már ilyesmit, a víz oly méretűre duzzadt, hogy ki tudott úszni az erdő alá, a fűvel, ciheressel benőtt területre is, ahol rettenetesen sok és addig nem ízlelt táplálékkal találkozott. Ám figyelmeztetett, a mélyebb részeket az új területen kerülni kell, mert ahogy az ár visszahúzódik, többnyire gyorsan, könnyen egy-egy gödör rabjává válhat valaki, sokan jártak már így, akik nem hallgattak a szavára.

Most tőle sem kellett tartanunk

Az érkező uszonyosok közt volt olyan, akit eddig még sosem láttam. Háborgására lettem figyelmes, folyamatosan szidta az érkezőket, s idegesen cikázott közöttük. Furcsa egy figura volt, teste zöldes, háta sötét, uszonyai szépen íveltek, sötétek, feje erőteljes, szeme hasonlatos az enyémhez, narancsszínbe hajló. Nem álltam meg, hogy ne szólítsam meg:

- Hé! Koma! Mit háborogsz, s ki vagy te?

- Hogy én ki vagyok? Én ki vagyok? Hát kivagyok, az már biztos. Ez az öböl az én lakhelyem, én járom itt a hínármezőket, én tartom rendben itt az öblöt, ide jönnek hozzám a beteg, sérült halak gyógyulást keresve, bár nem tudom miért, de ebbe már beletörődtem. De ez a tömeg, ezek itt lezabálnak mindent, tönkretesznek mindent, ilyen nyüzsgést még itt nem láttam.

- Mi a neved?

- A nevem sokféle, hívnak zöldikének, dokihalnak, cigánypontynak, de legtöbben compóként aposztrofálnak. De nem ez a lényeg, nézd, mit hoztatok ide be, mi ez a sok szemét, ez a sok szenny?
- Nem mi hoztuk ide, hanem a víz, amelyen már most alig látni át, rendkívül zavaros és piszkos, mi is az elől keresünk menedéket, hátha itt megmentődünk.
- Nem érek rá veled foglalkozni, mennem kell, sok a dolog, nézd letiporja, hát mit csinál!

Mire ezt kimondta, már el is tűnt, s mi a növényzet közé húzódtunk, ahol többnyire még védve voltunk a víz által sodort uszadéktengertől. S a víz csak nőtt, folyton folyvást, a vízi lakók pedig jöttek, s egy idő után ki-ki amerre tudott, arra indult tovább céltalanul. Észrevettük, hogy olykor már kemény vastag törzsű fák között úszkálunk, hogy sűrű fűmező közt fésüli ki az áramlatból az uszadékot a sodrás, s gyűjti össze a hosszúkarúak mocskát, többnyire kemény, színes dolgokat, amelyeket ők műanyagnak hívnak. Megnőtt az élettér. bár idegen volt a környezet, kezdtük megszokni. Igaza volt az öreg pontynak. Rengeteg új eleség birtokába jutottunk! Giliszták, bogarak, vízbe fúlt szárazföldi csigák. S a többiek! Vízbe fúlt állatok tetemeit ették a márnák, s a többiek is, jobb híján. Ekkor megállt minden. Lassult a sodrás ereje, s mintha nem nőtt volna tovább a víz. Aztán egyszer csak elkezdődött az apadás....

Áradó sáros víz szúnyoghadsereggel

A víz nem tréfált, csak nőtt-nőtt, s ölelte az erdőt...

Aztán eltelt minden, elment a nagy víz is, s szépen lassan minden visszatért a régi kerékvágásba. A víz ismeretlen helyre vitt minket, mire letisztult, s visszatért medrébe, egy csendes kis öbölben találtuk magunkat a Mosoni-Duna mentén. Csodás hely volt, táplálékban bővelkedő, s mindenütt halak és növényzet, élelemmel dús terített meder. Szúnyoglárvák milliói minden felé, még sosem tapasztaltunk ilyet. Degeszre töltötte mindenki a hasát, aki nem volt rest. A nyárfaszöszért is lusták voltunk már felúszni a felszínre, pedig az igen jó csemege, nekem elhiheti bárki..::) Ám a csoda nem tartott sokáig. Megrázó élmény következett, olyan, amelyet el sem tudtunk addig képzelni.

Csendes lefűződő öböl a Mosoni-Dunán, ideális élettér

A letisztult vízben találkoztam néhány ismerős uszonyossal. Noha csapatunk is megfogyatkozott, compó doktor és egy fiatal ponty itt talált menedékre ebben az öbölben. Megnyugtató volt, mikor kérdésünkre örömmel nyugtatgattak minket, hogy itt aztán nem kell mitől tartsunk. Akkor még ők sem tudták elképzelni azt, mekkorát tévedtek.

Régen találkoztunk már velük. A hosszúkarúakkal. Ők most nem hosszú karjaikkal tértek vissza, hanem valami egészen mással. Nem tudtuk mi történt, valami szélesen mintha lenyomta volna kissé a meder alján nőtt hínármezőt. A fiatal ponttyal és compó doktorral néhányan odamentünk, hogy megvizsgáljuk mi történt. Ekkor valami alulról elindult, körbefogta testünket s kiemelt a vízből. Levegőért kapkodva ugráltunk, de a háló nem engedett. Különös hang ütötte meg a fülünket:

Mi lesz a sorsunk?

- Odanézz öreg, micsoda ponty! Van benne compó, kárász, meg néhány testes bodorka!
- Az! Látod, idén se hiába váltottam táplijegyet (Kisszerszámos rekreációs halászjegy 4x4 m-es tapogatóháló, más néven pók /"szerző"/). Ejj, lesz még itt több is, talán napokig érdemes lesz ide járni így árvíz után...
- Sándru bá' ! A faluba megin' lesz hallé meg jó lesz a keszeg ecetbe is!
- Úgy-e Jóska, kilincselhetnek a népek, már érzem a vaskos ezreseket a markomba'! Nem is engedek vissza semmit, ha má' ilyen drágán adták idén a jegyet! Hehehe

Csak azt éreztem, hogy valami két oldalról benyomja a szemem, kiemel a hatalmas hálóból, majd meglendít valamerre, s repültem néhány métert, s erősen megütöttem magam a kemény földön. Azt hittem itt a vég. Nagyon megütöttem az oldalam, a bal mellúszóm talán ki is feszítettem esés közben, lehet hogy tört is valami, mert pont arra estem. Sajgott a fájdalomtól. Így jártak társaim is, az ifjú ponty, s a compó is.

- Majd összeszedjük őket ha megyünk haza.....-hangzott mögülünk....
- Had ugráljanak, legalább nem kell bajlódni a fejbevagdosással! Hehe. 
- Te tudod Sándru bá', ahogy szoktad! De mi van ha jön valaki ellenőrizni?
- Maradj csöndbe Jóska, és figyelj! Tanulj! Ide száraz lábbal senki nem tud bejönni árvíz után, beragad még a traktor is. Te ez a mi falunk, a mi vizünk, az vót a nagyapám korába is. A ladikot messziről kiszúrom, a motorcsónak hangját nem különben. Szerinted mé' járok ide? Téged is azé' hozlak ide, ha má' jegyed sincs, mer' itt nem zaklat senki! Amúgy a táplit lassan engedd a vízbe, mint én, aztán vársz kicsit és gyorsan fel! Ami benne van az már a mienk, hallod-e kölök? Így, ahogy én, harminc éve benne van a kezemben a boogie! Hehehe

Ezt hallottuk, meg a fojtott röhögést. Baljós mondatok, ítélet, felettünk. Rémült tekintettel néztük egymást, lassan fulladozva, s egyet-egyet ugorva próbáltunk könnyíteni sorsunkon. Minden ugrás után fájdalmas volt a földre való visszaérkezés, dörzsölt a fű és a száraz föld...jajj, talán bevégeztetett, ezzel eltelik a világ. Az ifjú ponty nyugodtan tátogott, látszott, beletörődött a sorsába, néhány ugrást követően nem próbálkozott többet. de mintha a szemével üzent volna, hogy élj, ne add fel! Menj, ha tudsz!

Összeszedtem minden erőmet, s néhány ugrásnak nem nevezhető csapkodással a víz mellett voltam. Fájt minden mozdulat, s éreztem, lassan elhagy az erőm is. Ekkor hallottam meg ismét a hosszúkarúakat:

- Nehogy má'! Fogd meg baszod Jóska, az anyád keservit mer' visszaugrik!
- Hogy az anyád! Nehogy vissza menj má'! Ó, hogy az a....!

S ekkor láttam, hogy felém közeledik egy sötét árny, s ekkor erőmet megfeszítve ugrottam egyet, arra, amerre a vizet sejtettem. A csobbanás hangja felüdülésként ért, s amennyire tudtam azonnal egy víz alatti gyökérzethez úsztam, az se érdekelt akkor, hogy talán csuka, vagy nagybajúszú les onnét rám, hisz jobb a vízben bevégezni, mint kint a szárazon a lassú fulladás. Csak egy kiscsuka bújt mellettem riadtan, méretéből ítélve sem nagyon jelentett veszélyt rám, így kipihenhettem magam. Az éjszaka sokat gondoltam a társaimra, akik között voltak akikkel együtt kezdtem az életet, s most odafent fulladtak meg gyalázatosan, partra dobva, az ifjú ponttyal, és compó doktorral.

Éjjel nem mertem elindulni, arra gondoltam, hajnalban útra kelek, s elhagyom ezt a helyet. Találtam néhány társat is, kik szerint közülük is sokakat elragadott a nagy háló, s onnan csak én voltam, ki megmenekültem. Alig hitték a történetet. Azt mondták, néhány pikkely hiányzik rólam, s éreztem én is, valami nincs rendjén, de bíztam benne, komolyabb baj már nem történik velem. A délután már ismét a folyó sodrában egy szép helyen talált minket.

Itt ért a tavasz

Itt ért minket a nyár, az ősz, majd a tél is. Mikor kitavaszodott, az elmúlt év emléke már messze volt, megnőve, megerősödve kezdtünk élelem után kutatni új barátaimmal. Még a tavasz elején történt, hogy terített asztalt találtunk a parttól nem is nagyon messze, s vékony ízletes kukacok tekeregtek az aljzaton.  Édeskés illet áradt a meder fenekéről, s néha aláhullott valami a fenti világból, s az illat ilyenkor erősödött. Óvatosnak kéne lenni! De hisz korog a gyomor, előbb néhány falat, aztán majd meglátjuk! Nosza nekiestünk, s mire a harmadik kukacot nyeltem volna, valami iszonyúan belenyilallt a számba. Nem engedett, s húzott-húzott felfelé. Fémes íze volt, s erősen tartott, bárhogy is próbáltam szabadulni, sikertelen volt minden próbálkozásom. Feladtam. ...."-Itt a vég, most már biztos!"  Futott át agyamon, s már ismét szárazon voltam, kapkodtam a levegőt. Láttam, ahogy a hosszúkarú a kezébe vesz, majd matat valamit a szám körül. Megszűnt a kínzó fájdalom, s én mozdulni próbáltam, de az erős kéz nem engedett.

Csak egy fotó erejéig

"-Itt nem lesz visszaugrálgatás!" Gondoltam, mikor valami a szemembe villant. Még most is káprázik tőle. Aztán csak annyit hallottam, hogy:

"- No, ez jó kép lett, te meg nőj meg még nagyobbra, szép bodorka, eridj utadra ha már ilyen szép élményt okoztál nekem így kora tavasszal!"

Tudtam, ez nekem szól! Ezután éreztem, hogy a kéz lassan visszahelyez a vízbe, éreztem, ahogy kopoltyúmat lassan átjárja a hűvös folyó vize, el se hittem, újra úsztam és a vízben találtam magam.

Ezt a mázlit. Nem gondoltam volna, hogy ilyen is van. Hisz oly kevesen térnek vissza, kik a fenti világba kerülnek, hogy viccnek tűnik minden szavuk a szabadulásuk történetéből, de még inkább mesének. Igazuk van néhányuknak, én tudom.  Eljött az idő, mikor társaimmal én is az ívó halak csoportjába nőttem fel, s már nem csak az élelemszerzés hajtott a tavasszal...

S hogy mi minden történt már, nem is emlékszem a legelejére, rémlik valami kis patakban indult a történet, s átélve szép és megrázó pillanatokat úgy érzem megedződtem a vízi életben. Talán csak mese volt, talán az öreg ponty apó találta ki az egészet, egy este elmondta, én pedig továbbadtam nektek, szóról szóra ahogy tudtam, hol elvéve, hol hozzátéve egy kicsit, úgy formáltam, hogy értsétek! Ami bizonyos: -sokat tanultam, sokszor a magam kárán, de bizakodva nézek a jövőbe, bízva abban, hogy a dolgok nem mindig rosszak, s a mélypontról is van kiút, ám tudva azt, hogy ha minden szépnek tűnik akkor sem árt az óvatosság, mert könnyen elromolhat minden, de a remény az ott van mindig, hisz még én is itt vagyok!

Vége

Köszönöm minden kedves olvasónak azt, hogy végigkísérte novellaíró próbálkozásom három részen át, kitartóan várva a folytatást!

Mosoni Horgász

Előző két rész megtekinthető itt:
1. rész
2. rész




Kelt: 2016. év Ígéret havának 22.-ik napján

Balinparádé! Hejj!

Vehemensen kapott 

Tömegesen menekült a küsz, s itt is ott is közéjük vágtak a balinok, lassan a zsilipkapu betonfalának szorítva a küszrajok még egyben menekülő tömegeit. S ekkor elkezdődött a habzsolás. Sokáig csak néztem, gyönyörködtem a látványban, miközben testes 60-70 centi hosszúra saccolt őnök vetették magukat zsákmányuk után, s hátúszójuk a támadó cápáéra emlékeztetett, miközben vaskos hátuk olykor felszínre került. 

Fröccsent a víz, pattogott fel a küsz, kinyílt egy száj, s némi levegőt is harapva hozzá elnyelte az ezüstösen csillogó kishal rémült testét. Aztán elcsendesült minden. Csak a víz fodrai mutatkoztak, majd kezdődött elölről az egész. A fenekeszegek a zsilip alatt 150 méterre összeálltak, s kezdték a jól begyakorolt mozdulatokkal a hajtást, fel a zsiliphez....

bárhol beüthet

Nem tartom magam kifejezetten pergetőhorgásznak. Szerintem nagyon nem is értek hozzá. Pergető horgásznak nem, hobbipergetőnéhadobálónak talán annál inkább. Hol vagyok én a legyezőktől? Akiket mestereknek tartok, s tisztelek.....

Ígéretes a túlpart is

A víz, a rabló balinok látványa magával ragadott. Elkezdtem a leckét. A víz, a természet a legjobb tanítómester. Nem szabad senkire hallgatni, rám sem! Ki kell menni, dobálni, tízet, százat, ezret egy nap ha kell. Próbálkozni reggel, este, délben, sodrásban, langóban, burvány szélén, s csak dobni-dobni, időnként más csalival. Ennyire egyszerű. Vagy mégsem? Pergetőbottal sok helyet megjártam, s bizton mondhatom, a legfogósabbnak tartott csali legfeljebb a harmadik dobásra balint is adott. Egy helyen általában egyet, vagy kettőt tudtam fogni, aztán megneszelték hogy rájuk is vadászik valaki, vagy épp a szabadon engedett példányok adták le a drótot a többieknek, nem tudom, de utána ügyet sem vetettek rám, a próbálkozásaimra, lehetett csalicsere is, a helyzeten már nem változtatott semmi. 

Sok esetben gazdagodtam a fogások élményével, míg a balinok tapasztalatokat gyűjtöttek, miféle műcsalit ajánlatos elkerülni. Ezt gondolom egymás közt is megvitathatták. Volt, mikor csak egy erős ütés érkezett a körforgóra, a botot majd kiszedte a kezemből, de nem akadt, s a körforgó onnantól kezdve nem volt más a vízben, mint valami furán mozgó uszadék, melyre ügyet sem vetettek a fogatlan ragadozók. 

csukázás közben is ettek

Volt, mikor még javában zajlott a tilalom, csukára szereltem, hosszú acélelőkével, s a wobblert egymásután így is kétszer 50 centi feletti balin ragadta el. Még hogy zavarja az előke, pláne a fekete. Egyáltalán nem. Szerintem ha éhes, nem érdekli semmi.

Állandósult 50-55 cm közti méret

Tény: Nem kell csúcsmárkás bot, nem kell vagyonokat érő orsó, pláne nem méregdrága wobbler, folyóra, fák alá semmiképp nem ajánlott, mert a balint csak a csali színe és mozgása érdekli. A legtöbb balint és persze nem a kicsiket olyan bokorugró wobblerekkel fogtam, amelyek feltehetőleg a messzi Kínában látták meg a napvilágot, s évekig a táskám alján várták jobb sorsukat, mígnem a fenekeszegek el nem kezdték enni őket, de amúgy veszettül. Megvallom, sok pergetős írást olvasva sokszor fogalmam sincs, melyik műcsalival horgászott a spori, hisz a sok: 2#&˛/*, meg a #@<`3 jelzés, wobblernév ki google-zása elkedvtelenít, hogy tovább olvassam a cikket, ahol még vagy egy tucat ilyen csalinév előfordul. Persze kép nélkül......

Hibátlan

Mindjárt nőtt az ázsiója mindegyik ázsiai műanyag csalinak, sőt, a wobblerek képzeletbeli trónjára kerültek. Amíg bírták szusszal. Mert ugye mindenki elkopik egyszer, s a sorsot nem kerülhette el egyik sem. Egy tört fehér minnow típusú 9,5 cm-s wobblerem, amely eddig verhetetlennek bizonyult egyszer csak megadta magát, s elhagyta a nyelve felét. Hogy ez hogy eshetett meg, azt nem tudom. Ettől kezdve sérülten használtam, a mélységet ugyan tartotta, ám a farok mozgás kissé elmaradt, így bottal kellett rásegítsek. Így is működött, egy 50 cm-s balin rántotta a mélybe egy fűz belógó ágai alatt. 

Ívás után gyakori, hogy tele vannak halpiócával, győztem szegényt megszabadítani tőlük

Mondd hogy: ááááá

Te is mondd: ááááá

Sokat járt pergető helyek egyikén karácsonyt idéző hangulat fogadott, mikor a víz fölötti fűz ágain négy darab wobblert számoltam, melyek lógva az ágon víz fölött próbáltak megbarátkozni a sorsukkal. Bizonyos, hogy itt valaki mókusra ment! :))) 

Ezek az ágak sok wobblerrel tartottak már huza-vonát :)))

Sokan számolatlanul viszik haza a csukát, a harcsát, a süllőt. A harcsaállomány nagyobb példányai alig fellelhetőek már, mióta az un.: "sporthorgászok" radarral cserkészik be őket, s viszik haza ha kell, ha nem  a bajszikat, eladásra is olykor, hisz kell a motorcsónakba az üzemanyag, ami pénz ugye.....stb.

Mikor már nem marad méretes csuka, süllő, harcsa amit lehet vinni, jönnek a balinok. Egyre kevesebb van már belőlük is, főleg a nagyokból, a kisebb folyókból sokat elvittek már. A Duna az más, de félő, ott is ritkul majd az állomány. 

Ő már megharcolt rendesen

Eljött egy olyan nap, hogy egy loccsanás, egy rablás nem borzolta a felszínt. Kishalat sem láttam, gondoltam balin sem lesz. Nem baj, ha már itt vagyok, dobok párat. A harmadik dobás sem hozott halat, szépen húztam is kifelé a wobit, a csali már csak két bothosszra volt tőlem, színe kezdett is felsejleni előttem, mikor az áttetszően tiszta vízben alulról megjelent egy gyorsan kinyíló hatalmas száj, elkapta a csalit de böcsülettel, úgy, hogy a kis 6 centis SPRO wobbler teljes egészében eltűnt a hal szájában. A balin eközben szédületes mutatványokat adott elő, hogy szabadulhasson, szinte a lábamnál kellett ez első vad kirohanásokat csillapítani, kezelni, gyorsan rutinból engedtem a féken, majd néhány pillanat múlva, mikor enyhült az erő a túloldalon, tarkón ragadtam a bestiát.....

rejtélyes sérülés idei eddigi legnagyobb, 60 cm-s, közel 3 kilós balinomon

Ha lehet, csak a fényképét vigyük haza, s  az őn legközelebb is megörvendeztethet! :)))

Tőlem mindig megmentődnek az őnök

villámgyorsan tör vissza ő is

Ideális helyszín

A helyismeret nagyon fontos, a csali másodlagos, bokorugró Crank Bait (nekem disznócska)  is hozhat 50 feletti balint

Ilyen ez a szakma. A balinok jönnek, fogunk belőle, ha adják magukat, gyors fotó, majd vissza a feladónak, örömteli tekintet, mosoly a képeken, zsibbadó váll és kar, elégedett összepakolás, jóleső gondolatok a hazamenetel során, májusban, mikor zöldell minden, balinparádé idején.....

Kelt: 2016. év Ígéret havának 10.-ik napján

Balaton

Kilenc évvel ezelőtt kezdődött, hogy ellátogattunk a Balatonhoz, kifejezetten horgászat és versenyzés céljából. Akkor alakult meg egy baráti horgászcsapat, amely olyan emberekből állt össze, akik addig nem is ismerték egymást. Három sikeresen megnyert év után kinőttük magunkat, s noha a barátság töretlen maradt, immár hat éve családi csapatunkkal járunk le, hogy átérezzük a balatoni horgászat és versenyzés olykor felemelő pillanatait. Mint azóta is minden évben, idén sem hagytuk ki a lehetőséget, hogy szembenézzünk legnagyobb tavunkkal.

Idill

Az utazás előtti napokban árgus szemekkel fürkésszük az időjárás előrejelzéssel foglalkozó oldalakat, jó időben reménykedve. Megdöbbentő volt, hogy utazásunk előtt egy nappal április 27-én hegyeink kifehéredtek, a Kőszeg melletti Írottkőn pedig 26 centis hó hullott. Kicsit több csomaggal, meleg ruhákkal vágtunk neki az útnak, s az idő végre a kegyeibe fogadott, egy borongósabb, ám nem hideg nap után nyárias meleg versenynap köszöntött ránk. 

Gyuri és a fiam etetni indulnak

Ahogy javult az idő, úgy indult el a hal, apukám egy keszeggel

Az érkezés és kipakolás után kicsit horgászgattunk, próbálkoztunk, vajon eszik-e a hal ilyen gyors markáns frontváltásokkor, vajon lehet-e fogni halat a hirtelen visszahűlő vízben. Néhány keszeg óvatos kapással jelezte, hogy talán lesz valamennyi hal, de esélyeinket növelendően alapos csónakos etetést végeztünk egy nádmező szélén, nagyobb halak fogásában bizakodva. Itt segítségünkre volt jó barátunk Szaulik György, aki csónakjával szívesen segített, fiam pedig elvégezte a kívánt etetést. 

Parti nyársalás

Az este hamar elérkezett, egy jó kis nyársalás mindig nagy élmény, s jó a hűvösödő este a tűz mellett melegedni.

Fő a birkapöri

A következő nap már szép időt és ízletes bográcsban főzött birkapörköltet tartogatott számunkra, s egy jelentősebb halat is sikerült megakasztani, de a vékony előke nem bírta a többkilós súlyúnak becsült hal kirohanásait, pontosabban a nádba törését. Reménykedve vártuk a következő napot, amikor megkezdődött a horgászverseny.

horgászok jobbra.....

.....horgászok balra, s ott állok a parton

Noha alapjában véve amatőr horgászversenyről van szó, azért több neves sokat próbált profi horgász is helyet foglalt a 30 fős egyéni versenyben indulók között. 

Urbán József

Szaulik György

Varga Attila

Nagy Gábor

Ács Gergely Sándor

Az egyéni verseny jól kezdődött, a 17. helyet sikerült húznom, s szinte az alapozó etetést követően érkeztek is az első, rendkívül óvatos kapások. Én a part közelben próbáltam becsapni a dévérkeszegeket, 1,75 méteres vízben fenék közelben felkínált trágyagilisztával. Ez eleinte jól is ment, ám megállt a szél, a víz tükörsimává és rendkívül tisztává vált. Innentől kezdve a kapások elmaradtak, nem csak nálam, de másoknál is. Ekkor többen feeder-re váltottak, bízva abban, hogy a halak a messzebb levő mélyebb területekre húzódtak. Később a víz kissé fodrozódni kezdett, a halak ekkor kelletlenül, de visszatértek, s az egyéni verseny lefújása előtti két percben még sikerült fognom egy bagolykeszeget, egy másik pedig lemaradt a horogról félúton.

Mérlegelés az egyéni verseny végén

Az egyéni versenyen rajtam kívül részt vett a feleségem, a fiam, édesapám, miközben édesanyám és a kis keresztlányom a háttértámogatást adta, ellátva minket étellel, üdítővel, valamint a többi versenyző tevékenységéről szóló információkkal. Az egyéni verseny szoros eredményt hozott:

1. Urbán József 2750 gramm

2. Ács Gergely Sándor 2050 gramm

3. Somodi Csaba 1760 gramm

4. Varga Attila 1740 gramm

S az ötödik versenyző sem maradt le nagyon a dobogóról 1730 grammal. Örültem, hogy ha vékonyan is, de sikerült elfoglaljam a harmadik helyet amatőr horgászként a profik között. Noha voltam nem egyszer első helyezett egyéniben és csapatban is, de ilyen erős mezőnyben ez számomra felért egy első hellyel. Egyszerű folyami pecásnak ez nagy öröm.

Fontos az utánpótlás, gyerekek versenye...

Mire mindez lefutott, kezdődött is a gyermekek részére kiírt snecifogó verseny, ahol keresztlányom Botos Zsófia Dorka képviselte családi csapatunkat a CIHERES TEAM-et. Az egy órás verseny alatt a gyerekek mindent beleadtak.

Zsófia versenyez

Zsófi hihetetlen rutinnal fogta a kis küszöket, leány létére sok fiút is megelőzve az egy órás verseny alatt 68 darab küszt fogott, ezzel az eredménnyel mindössze egy darab kishallal maradt le Varga Csanád mögött, aki megnyerte a versenyt, s Zsófia a második lett. 

Itt volt egy óra pihenő, miközben rendeztük sorainkat, fújtunk egyet, majd siettünk, hogy részt vehessünk a csapatverseny sorsolásán. Hét csapat indult a délutáni versenyen, ahol feleségem szerencsésen húzott szektort, amelybe beleesett az a horgászhely is, ahol délelőtt nagy mennyiségben etettem. Reménykedve vágtunk neki a második etapnak.

amikor nagyon eszik a hal

CIHERES TEAM

csapatmunka

fiam a széken, édesapám a háttérben fáraszt....

mérlegelés

A verseny jól ment, a halak feeder-el, picker-el és matchbottal is foghatóak voltak. Több hal is lemaradt a pici horgokról, de így is sikerült jelentős mennyiséget fogni. Akkor még nem sejtettük, hogy ez a mennyiség elég lesz ahhoz, hogy dobogóra kerüljünk. A csapatversenyt a halak váltakozó kapókedve ellenére sikerült megnyernünk, s mindezek után már bizakodva vártuk a kora esti díjkiosztót.

Egyéni harmadik helyért járó díj átvétele

Gyermekverseny második helyéért járó díj átvétele

Csapat első helyért járó vándorkupa átvétele

Érte küzdöttünk

Fáradtan dőltünk ágyba, s a másnapi hazaindulás előtt egy levezetőpeca keretében végre megérkezett egy 51 centis pikkelyes ponty, amelyet édesapám fogott meg finomszerelékkel közel negyven perces fárasztást követően.

A hétvége megkoronázása

Ki fáraszt kit?

tenyeres hétvégezáró

Szép emlékekkel gazdagodva már a következő évre gondolunk, ahol nagy feladat lesz megvédenünk a vándorkupát! 

Kelt: 2016. év Ígéret havának 2.-ik napján