A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sajt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sajt. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. június 10., szombat

Hajnali sajt businness

Egy nap szóba elegyedtem velük. Nem voltak sokan, ám én értettem a mondatokat, melyeket a víz felszínére rajzoltak. Mint mondták, megelégelték a hosszúra nyúlt ívási időszakot, s napjában többször is átkutatták a folyó medrének fenekét. Módszeresen szűrték az apró kavicsokkal tarkított kemény iszapos medret, s a melegedő víz csak fokozta az étvágyukat.
Napkelte előtt


 - Hajnalban gyere, amikor minden csendes, hajnalban, mikor nem veri fel motorcsónak a víz felszínét, hajnalban, mikor madárdallal ébreszt majd a reggel, mikor az éj szőtte felhő foszlányokká szakad majd, mikor Holdanya nyugovóra tér, s sápadni kezd az arca!


Egy sóhaj ébresztette a reggelt, egy sóhaj, amely búcsút is intett a virradatnak. Ami nem bú miatt fakadt, hanem a felismerésnek, hogy végre, végre eljött négy óra, mikor menni kell, mert korai találkozóról volt szó. Apró mosolyt csalt az ajkak szegletébe a tudat, hogy hamarost találkozunk, a forró kávé kortyolgatása közben jutott eszembe az ígéret, hogy vinnem kell valamit. Valamit, amiben megalkudtunk. Az üzlet, az üzlet, zsebbe raktam a kért dolgot, s nyakamba vettem a várost. Hogy az ilyenkor mennyire kihalt, és csendes! Csak az tudja, aki hétvégén, mikor mentes minden a munkába igyekvő tömegektől, látja, hogy csak itt-ott ténfereg az esti bulik maradéka, néhány szédült szeszkazán, kiket cserben hagyott az éjszaka. Ők most céltalanul bojongtak utat keresve hazafelé. Kisebb nagyobb sikerrel járva, bukdácsolva.

Valami ráfogott
Eközben kiértem. Alig száz méterre tőlem némán ásítva izzadt egy dunaparti kocsma. Este még nagy volt a zsivaly, a helyi alkeszok vizenyős tekintettel, szerelmespárok remény csillogásával szemükben, megfásult költők keserűségükben, lecsúszott egzisztenciájú figurák merengve, pökhendi papagájok vigyorogva szürcsölték a kétes eredetű borból készült fröccsöt. Zárás előtt tetőfokára hágott a hangulat, s a mutatvány csúcspontja a hazafelé elénekelt "akácos út" című nóta volt, mikorra rég összemosódtak a társadalmi különbségek, ha voltak egyáltalán. A Holdanya torz mosollyal az arcán halkította le a várost, melynek eredményeként elfoszlott az utolsó énekhang is. Aztán az éj veszteni kezdett erejéből. Előkerült néhány vérszívó is. A szúnyogok seregeiből a korábbi napokhoz képest hírmondó is alig maradt, hisz a héten irtás volt. Néhány túlélő azonban gyenge próbát tett az alkaromon, de óvatlanul meglibbentették a karszőrzetet, amely jelezte a támadót, s a hajnali csendben robajként hangzó csattanás nyomán csak egy elmosódott massza emlékeztetett arra, hogy egy szúnyog akart vért csapolni suttyomban, kéretlenül.

Alakul a méret
Kint voltam. Meg kell jegyezzem, egy kedves barátom botépítésbe fogott. Még a tél végén ajándékozott meg egy a folyóra tervezett bottal, hogy nyúzzam, húzzam, teszteljem, tegyem ki az elemek csapásainak, ne kíméljem, feszegessem a határait, hisz neki minden információ szükséges a továbblépéshez! No rajtam nem múlt. A halakon is csak néha. Jó kis bot folyóra! Noha a gyors folyást nem szereti, a Mosoni közepesen, vagy gyengén sodró szakaszain nagyon is megállja a helyét. Bizonyított már menyhal, ponty, márna, kárász, másfeles jász kapásánál, fárasztásánál, de igazán nagy hal még nem érkezett rá, hogy megmutathassa mit is tud valójában. Mint mondtam, rajtam nem múlott a dolog. Most is őt vetettem be, s a horogra a megalkuvás részét képező füstölt edami sajtból vágott dobókocka méretű darab került akkurátusan feltűzve. Féltem, hisz elég friss sajtot kaptam csak a boltban, ami azt jelenti, hogy az ügyesebb próbálkozók simán le tudják venni a horogról, anélkül, hogy bármi jelét adnák annak hogy a sajt körül ólálkodnak. Pedig egy napot szikkasztottam is az erkélyen. No mindegy, lesz, ami lesz. A parttól talán még tizenöt métert se dobtam, egy enyhe törésre, ahol némi fodrot vetett a víz, s apró örvények mutatták a víz felszínén a vonalat, amely alatt bizony ott lehetnek a folyó korán kelői, s a törésre szállított élelemből próbálnak lakomázni. Robi! Üzenem, a bot megszerette a Mosoni halait!




Szilvórium
Néhány napja vettem egy bolognai-t is. Hétméterest. Hétmérföldes csodacsizma- hehe. Le kell tesztelni. Más ez, mint a 4,5-ös match bot. Nehezebb, kétkezes. Ide pont tökéletes. A parthoz kötött csónakok mögött megtörő víz a maga 2,20-as mélységével ideális az úsztatáshoz. Végre fel tudtam tenni a levélúszókat, amelyek eddig vártak a bevetésükre. Velük sem horgásztam még. Nincs itt senki ilyenkor, nem baj ha szerencsétlenkedek. Alsó dobás, felső dobás, rontott kapás... még rímel is. Majd a következő versbe beépítem. Na nem a botot. Mire emberek jelennek meg a parton, talán bele is tanulok a bolognai és a levélúszó használatába. Egy próba, s az úszó áll mint a cövek a sodrás ellenében. Körbeöleli a majd húsz fokos folyó az úszót, enyhe fodrot vetve mögé. Szépen mutat a szerelék, ám mielőtt bedobnék, etetőanyagot kell keverjek. Igaz, a sajtkockát csak csúszóólmos szerelékkel dobtam be a tesztboton, de hát az alku az alku, anélkül is meg kell hogy találják.


Mosoni karika

Tehát kint voltam. A sajt a mederfenéken várta az éhenkórászokat. Valami egy aprót ütött is, vagy csak a hajnalban még ébren levő pajkos tündérek játszanak velem? Netán a keremetek akarnak tréfát űzni? Nem, a fenekező bot spicce már meg is indult a víz felszíne felé a 40°-os szögből hirtelen, hajlik. Ült a bevágás, s hirtelen erősnek tűnő legény próbált meg utat törni a sodrástól felfelé. Csakhamar elfáradt, s kézbe vettem őkelmét....
Márna törpicus

Az akciót követően visszatértem az úsztatáshoz, amint új sajtkockát kínáltam fel a mederfenéken. Pellet, meg bojli, meg ilyen-olyan csodacsali. Ja. A lőtéri veszett rüthös kutyának a fülebojtját! "Hagggggyad má'!" (sok 'g'-vel). Lassan elkezdtük szokni egymást a bolo-val is, s néhány kisebb keszeg jelezte azt, hogy talán lesz jövője a kapcsolatunknak. A fenéken felkínált sajtra ismét volt egy jelentkezőm, ám néhány pillanat múlva feltehetőleg egy kagyló jóvoltából véget ért a mutatvány, az előke a felénél megrövidült. Pedig nem kismiska volt a horog végén, éreztem. Na majd holnap.

Újonnan kialakított sóderes jó márnáknak adhat otthont


Reményekkel ébresztett a másnap! Most a fenekező bot mellett a már hozzám nőtt matchbotot vittem ki, nehogy megsértődjön, hogy csak az új bolognai bottal járok a közös horgászhelyünkre. Ilyen ez. Lelkük van a botoknak. Ápolni kell őket. No, ahogy rózsaszínre festette meg a felhők szégyenlős alsóját a pirkadat, mikor felfalta a homályt a hajnali szellő, már hajlott is a bot a víz főlé. Persze hogy a négybajszos fenegyerekek! Ismét korán keltek ők is. Nem baj, csak most már szólhatnátok a nagyszülőknek, hogy elbeszélgetnék velük is. Nem gondoltam arra, hogy szót fogadnak. Ilyen hamar....

Erőteljes kapásba kapaszkodtam bele. Szinte fel se fogtam mi történt, egy kis pöcc után durrant egy nagyobb ütés, s rutinból nyúltam bele a mozdulatba. A bevágásnál a bot csak a kívánt hossz feléig suhant, éreztem, most emberére akadt. Karikába hajlott a bot, s keményeket rúgott a horgon a sajtevő. Egy ideig ment a huza-vona, aztán megkönnyebbülve vettem ki a szereléket, amelyről csak a sajt hiányzott, no meg a hal. Nem tudom mekkora volt, de összeakasztottam már a bajszom nagy márnákkal, ez jóval 3 kiló feletti erős négybajszú lehetett. Ki tudja ezt? Bajusz szélét foghatta a horog. Nem egyszer történt ilyesmi. Majd máskor. S hogy elment? Fene se érdekli.
Megadta a fárasztás élményét, s végre a bot is bizonyított, hogy legény a gáton, akarom mondani a folyóparton!
Mosoni idill


Ahogy álmosan nyújtózkodni kezdett a nap, s első sugarai végigsimították a fák lombjait, megelevenedett a víz. A sajtot egy nagyobbacska szilvaorrú keszeg is megkívánta, az úsztatott szerelékre. Karika, pár paduc, néhány kis szilvaorrú tüsténkedett még az úszó körül még egy ideig, aztán elcsendesedtek. Érdekesség, hogy idén nem először botlottam bele a védett sujtásos küszbe. Öröm, hogy megtalálták itt a számításukat, ha szélesedik a halfauna.

Sujtásos....
A nap vége felé, mikor elfáradni látszott a fény, meggyűltek a felhők Pozsony felől. Komor sötétbe tömődtek, s viharos széllel szórták villámaikat nagy robajjal. Ami utána következett, nem volt épp kedvemre való. Közel húsz centit áradt másnapra a Mosoni, a Lajta még többet. Zavaros vizük letört ágakat, fél lombkoronákat cipeltek magukkal, s a víz alatt is hoztak ezt-azt alattomosan....

Néha egy sütésre való folyami keszeg hazakerül
Nincs okom elkeseredni, ilyen a folyóvizi peca. Köt az ígéret, hisz nálam az adott szó mindennél többet ér. Tudják már az uszonyosok is, kire lehet számítani. Arra, aki tartja a szavát! Jó mértékegység, ha mérni kell az embert! A mai világban nagy szó ez.  A megállapodás értelmében viszem a sajtot. A halak pedig adják a fotót, az élményt, s néhány hajnali történetet. Mindenki elégedett lehet! Ez a tisztességes sajt businness!


Sajtevő Mosoni betyár






Kelt: 2017. év Napisten havának 10-ik napján



2016. június 26., vasárnap

Miért is vagyok itt? Sajtért!

Nem egyszer feltettem már ezt a kérdést magamnak, s időnként hosszan elgondolkodtam azon, mi is a válasz. Több lehetséges indok is megfogalmazódott bennem. 
A felkelő nap nyáron az 1824-es fkm-nél
Írhatnék naplót magamnak, a fényképek mellé miket készítek, s téli estéken a meleg szobában ülve örömmel felidézném a nyár, a tavasz, s az ősz emlékezetes pillanatait. Írhatnék magamnak beszámolókat, de nem célszerű, ugyanis az égi gondviselés olyan memóriával áldott meg, hogy erre talán nincs is szükségem. 

Magamutogatás lenne a tevékenységem? Nem hinném, hisz nem ez jön vissza a hozzászólásokból, s igyekszem az önzést elkerülni. Magamon kívül szívesen írtam másokról, értékes emberekről is, riportcikkek gyanánt, amelynek lesz még folytatása. Magamnak írok, vagy a nagyközönség kegyeit keresem? Talán mindkettőben van egy kicsi igazság, de teljesen egyiket sem fedi, s ez nem is fedheti a valóságot. Hisz még facebook-om sincs, hogy teleszórjam bejegyzéseimmel a közösségi oldalt, hogy pörgessem a látogatottságot. Akkor hát miért? Mondhatnám, ez a bejegyzés riport saját magammal, egy kérdés, kilenc lehetséges válasszal.....:-)

1. A horgásztársadalom sokrétű, az utóbbi évtizedekben robbanásszerűen fejlődött főleg a felszerelések gyártása, azok reklámozása, reklámoztatása terén. Ennek van nagyon sok pozitív, illetve negatív oldala is. Sajnos úgy érzem, túlsúlyba került a negatív oldal. Sorra születnek a nyomtatott horgászsajtó különféle heti, vagy havi lapjai, sorra indulnak különféle internetes horgászportálok, felületek. Ami engem aggaszt, a reklám iszonyatos mennyiségben rámászik az emberre mindenhol, kiszorítva az értékes írásokat, az igazán olvasmányos magával ragadó beszámolókat. Az egyik célom az, hogy betöltsem azt az űrt, ami keletkezett, s lehetőséget adjak az embereknek, hogy a horgászatról, s ne a reklámokról olvasgassanak, ha egy horgászoldalra tévednek. Bemutatom, azt, hogy eredményesen lehet horgászni, s aki ismeri a vizeket, ismeri a halfajták viselkedését, életét, az biztos lehet a sikerben, ez nem a pénztárcától függ, s nem is a "most ez a legújabb, a legjobb, a régebbi sz@rt se ér már" felfogás vezet eredményre. A jó írások sorra elmaradtak, a korábbi jó írók a gyártók markaiba kerülve rákényszerültek írásaikba egyre nagyobb mértékben becsempészni a hangzatos elnevezéseket, szlogeneket, reklámdumát, ezáltal maguk rombolták le nívójukat, s váltak a cégek szolgáivá (kiszolgálóivá)....

2. Sok horgászoldalon én magam is regisztrálva vagyok, voltam, s előbb utóbb mindenhol tapasztalható volt, hogy az emberek irigységből, unalomból, pökhendiségből nekimentek másoknak, érdekcsoportok alakultak, s az egykor oly színvonalas oldalak így váltak az internet pöcegödrévé, elűzve a kevés normális horgászt onnan. Nem mondom, hogy bánom azt, hogy jelen voltam ezekben a dolgokban, mert nagyon sok jó embert ismertem meg, sikerült az ország minden tájáról jó ismerősöket, nem egy esetben barátokat is szereznem. Csak sajnos a sok ocsú közt kevés az értékes búzaszem. Megismertem az érem mindkét oldalát. S próbáltam megérteni a dolgok mozgatórugóját. Néha sikerült, néha nem. Onnan is kiveszőben vannak a normális írások. Sokaknak nem is volt kedve már felmenni a gyalázkodásoktól hemzsegő oldalra, így a még itt-ott fellelhető kiváló írásoknak is jelentősen csökkent az olvasóközönsége.

Festménynek se lenne rossz (Mosoni-Duna Mosonmagyaróváron)
3. Az értelmetlen viták olvasása helyett áttértem a blogok olvasására! Sok blog nekem is megtetszett,  a teljesség igénye nélkül felsorolva Kenyeres LászlóHalászi HorgászSzigetközi Pecás blogja magával ragadott s Schmidt Bence egy szintén kiváló blogíró javaslatára én is belevágtam. Bence nagyon sokat segített, hogy elinduljak, s sok tanáccsal is ellátott, hogy felépülhessen a blog. Köszönöm neki ezt még egyszer. Lassan megfogalmazódtak a céljaim a bloggal kapcsolatban. Nem akartam senkit sem koppintani, kicsit mást akartam, mint a legtöbb blogíró, szerettem volna egyedivé tenni az oldalt. Ez sikerült.

4. Olyan írásokat szerettem volna közzétenni, amelyeket én is szívesen olvastam régebben, amiért megvásároltam az egykor szebb éveket is megélt horgászújságokat, amelyek miatt bekapcsoltam a számítógépet, amelyekkel kicsit a parton érezhettem magam én is. Hogy ez sikerült-e, így kilenc hónap távlatából visszatekintve, talán igen. Akkor igen, ha az ember akár többször is szívesen elolvassa. Szerettem volna bemutatni olyan horgászokat, akiket nem fertőzött meg a reklámhadjárat, s a mai napig sem restek maguknak elkészíteni olyan horgászfelszereléseket, amelyek elkészítésében már-már maguk mögé utasítanak több gyártót is. 

5. Szerettem volna megmutatni a horgászoknak, olvasóknak, hogy a horgászat nem csak a ponty és a csuka megfogásából áll. Nem csak a ponty a hal!!! Szerettem volna olyan halakról is írni, amelyeket sokan nem is ismernek, nem is láttak, vagy ha igen, nagyon nem érintette meg őket. Kicsit megérintve ezen halak életmódját, a mellékhadszíntérre terelt bodorkáról szóló novellám sok más halfajra is kivetíthető, amely mellett elmennek a pecások. Nem célom a maximalizmus, nem törekszem a még nagyobb, még több hal megfogására. Maradok annál, amit mindig is szerettem, a horgászat nekem kikapcsolódás és nem görcsös sikerre éhes tevékenység. Néhány halétel recepttel talán újdonságot is mutattam néhány olvasónak, akik kedvet kaptak a gasztropecához!
Nekem valahogy jobb egy 80 dekás mosoni paduc, mint egy tavi 3-as zsírpotyesz
6. Szerettem volna megmutatni Szigetköz szépségét azoknak is akik ismerik, akik csak hallottak róla, vagy talán még sosem látták, nem jártak ebben az édenkertben. Már megérte, ha az írásaim, a képeim által csak egy ember is úgy döntött, hogy személyesen is megnézi azt a csodát, ami nekünk szigetközieknek itt megadatott.
Velünk együtt él ő is a városban, vajon hányan ismerik?
7. Szerettem volna írásaim által megmutatni, hogy a magyar nyelv igenis a legszebb a világon, a választékos szép fogalmazás, a vers, a novella, a monológ, vagy egyszerűen csak a megfoghatatlan dolgok méltó leírása nem bűn a mai világban, hanem erény, s érdemes ápolni azt a nyelvet, amelyet őseink hagytak ránk. Vigyázni is kell rá. A gondolatokat át kell adni, csak az a nem mindegy, ezt hogyan teszi az ember! Ha ez átment sok embernek, nekem már az öröm és büszkeség.

8. Van blogíró, akit kiráz a hideg ezen szavak hallatán, kacifántos, cikornyás, giccses dolognak tartja a néha tényleg már-már nyelvész vizsgálat alá utalandó bejegyzéseim némelyikét, de én úgy vagyok vele, ki így, ki úgy. A blogokról a véleményem az, hogy minden blogírót becsülök valamiért, mert igen is van vér a blogírásra vállalkozó pucájában, hogy a nyilvánosság elé tárja nézeteit, élményeit, tapasztalatait, s színesíti ezáltal is a horgásztársadalmat. Van aki azt mondja, csak magának ír. Mekkora hülyeség ez már? Akkor miért nyilvánosan teszi? Érdekes gondolat. Vannak szerény, s álszerény írók is. Jobb szeretem azokat, akik őszinték, bátran vállalják magukat, még ha olykor betlis nap is akad a hal helyett. Nagyon sokat tanul az ember különféle blogokat olvasva.

9. Szívesen olvasom a legyezőket, a pergetőket, de legjobban a folyami horgászatokról szóló bejegyzések fognak meg, hisz én is ebben a cipőben járok. A műtavas, halneveldékben történő pontyhorgászatok, a bojlizás, nem érdekelt, nem érdekel, és nem is fog érdekelni soha. Az nekem nem kihívás. Számomra legalábbis nem az. 
Bojli helyett inkább a sajt
Hogy meddig folytatom? Amíg lesz miről írnom, amíg igény lesz rá! S ahányszor Szigetköz a keblére ölel, mindig ad témát, mindig ad írnivalót, mert mindig más, mindig más arccal mosolyog rám.

S a kérdésre a válasz, miért is vagyok itt? Hát SAJTÉRT!

Vagy épp ezért, hogy ezt láthassam és láttassam:

Aranyhajnal az Öreg-Duna ágon

Kelt: 2016. év Napisten havának 26.-ik napján