Sajnos még itt is megjelentek pálinkával átitatott nap szúrta arcok úgy húszan kenukkal, kajakokkal. Vamzer ez a túravezető. Ebbe a szentélybe nem illő ilyen társulatot bekalauzolni. Mint elefántok a porcelánboltban, bőszen csapkodták a vizet, s a kajakok, kenuk oldalát. Nagyon nyár ez még, tisztulnia kell a vizeknek.
Szeptember eleje. El se hittük, hiszen jobban evett a csuka, a sügér, mint novemberben. Mi is lesz majd itt, micsoda Kánaán, reméltük. S nem egyszer kapott el a zápor a nyílt vízen, s volt, a hirtelen szél a kis csónakot, azt a lélek vesztőt meg is forgatta néhányszor, izgalmassá téve a pecákat. A kis 30 librás elektromos motor bizony küzdött is az elemekkel. A zápor, s annak szele elvonult, hogy majd meg vagy háromszor lecsaphasson. Nem, az ágrendszerben alig van térerő, netezni nem nagyon lehet, így élő radarképet sem tudtunk nézni, vajon kapunk e még pár dézsa vizet a nyakunkba, vagy sem. Nem számít, horgásszunk.
Ezt követve több csukatámadás is következett, volt, ami sajnos lemaradt, pont a csónak oldalánál, pedig szép 80-as körüli volt. Az ősz eddigi csúcstartója lehetett volna... sebaj. Szép kapást csinált, s jó volt fárasztani, sajna az egyágú horog épp a szája szélet fogta. Van ilyen. Volt, s lesz is.
A halak csodaszépek voltak nem azok a kapitális nagyok, melyek úton útfélén szembeköszönnek velem a közösségi oldalakon, én mégis örültem a legkisebbeknek is hiszen vad folyóvízi a természetben született, s ott nevelkedett példány volt mindegyikőjük.
Érdekes módon a wobblerek lassan hidegen hagytak a rablóhalakat, egyre inkább a vasat rágtak, ahogy mentünk bele fele a hónapban. Körforgók, s támolygok közül kellett megtalálni azt az egyet, amely kimozdította őket rejtekükből. Kis segítségünk, a kis csónak viszont egyszer csak hirtelen elbúcsúzott tőlünk, de ez egy elég csúnya történet, ami nem ide kívánkozik. Szóval átmenetileg (remélhetőleg) újra gyalogpecássá lettem, aminek megvannak az előnyei és hátrányai is. Hátránya, hogy ennek a jó kis rejtett területnek búcsút kellett hogy mondjak, hiszen ide többe nem tudtam bejutni, viszont a gyaloglás, a mozgás, a cserkelés jobban esett, mint a csónakdeszkán nyomorogni. S újabb vizek fele hajtott a kíváncsiság.
Egy másik orsót felrakva a következő alkalommal is próbát kellett, hogy tegyek. Minden működött, jól dolgozott a nem túl nagy csuka, s egy átlag méretű balin alatt is.
Sajnos nehéz, egyre nehezebb halat fogni, a pergetőhorgászok száma robbanásszerűen megnőtt Szigetközben, a nem agyondobált részek drasztikusan lecsökkentek, nem beszélve a halak számáról, méretéről, s valódi kuriózum ma már kapitálisabbnak mondható ragadozót horogvégre kapni. Azért nem adom fel, talán idén még szerencsém lesz egy big-hez, s most talán a felszerelésem se hagy már cserben....
Igy telt....
S most, mikor izzó parázs felett rázzák a nyeles rostát jó kedéllyel az Alpokalján, mikor pattogva reped a héj, s sültgesztenye füstös illatát tömi orromba az őszi szél, megállok egy pillanatra, s mély levegőt veszek, hogy megőrizzem az ősznek oly finom zamatát.
(S.Cs.)
Kelt: 2023. Év Magvető havának 31.-ik napján
Hát Komám... jó, hogy nem adtad el azt a pergetőmotyót annak idején! :)
VálaszTörlésMi lelte azt a csónakot?
Igen, jó..
TörlésA csó ak az hosszú történet, s nem szép....