Horgászat színesben

Alig észrevehetőn, de lassan felkéredzkedett a pulóver, s a félcipőt felváltotta a bakancs. Később pirkadt, s hamarabb, gyorsabban bukott le a nap fényes korongja a túlparti fák ágai mögött, láthatóan útja idővel egyre alacsonyabban futott. Szép lassan belesüppedtek lépteim a vastagodó avarszőnyegbe. Először csak néhány rozsdált sárgás levél hullott lágyan az erdei útra, később már az utat sem láttam tőlük, csak sejtettem  annak vonalát. Élveztem, mikor bokáig túrták lábaim az avarszőnyeget, szívesen hallgattam, ahogy csörgött. Eszembe jutott gyermekkorom, mikor lombtalanításkor az iskola udvart gereblyéztük, s a halomba húzott avarkupacba ugráltunk vidáman. Érzem az avar illatát most is. Olyan, mint évtizedekkel ezelőtt. Kellemes emlékek... Először csak egy-két falevél váltott színt, mikor még a fecskék épp útra készülődtek. Nagyon jelentőséget nem is tulajdonítottam neki. De az új eszme rohamosan terjedni kezdett, s napról napra több lomb unta meg zöld ruháját, s változott át egymás, s a magam örömére színekbe öltözve valami csodává. A fecskéknek egyik napról a másikra nyoma veszett.

A hajnal párája megül a Mosoni-Duna felszínén, az ősz kezdete

Ősz apó léptei

Észrevétlen változás, meg nem fogható,  

Rebbenő szárnyai halk szellőt tolnak felém, 

Arcomba csapva hűs leheletét,

Lesújtva  a bágyadt gondolatokra.

Az imént még buján zöldelltek a lombok, 

Most csörgő színes falevelet kerget a szél. 

Nemrég még fecskék csiviteltek az eresz alatt,

Ma árván kushad a fészek az eresz alatt

Esténként csak bagoly szól mélabús dallamot.

Nemrég még érett szilvát szedtem kosárba, 

Most dió koppan nagyot a fészer cserepén. 

Tegnap még vízcseppet rajzolt a nap a homlokomra, 

Most sápadt arca halványan küld mosolyt felém.

Minap még csónakból köszönt rám egy ember,

Ma már az eső rajzol a víz színén apró karikákat.

Pirkadatkor harmattal szórja a mezőt, 

Rozsdásra festi ujjával a lombokat

a szépségével mosolyogva bódító ősz...

Ahogy kint ülök a folyóparton, várva, hogy a bevetett csalétket elragadja egy vízi uszonyos, s megbólintson a bot vége, szertenézek, s próbálom felfogni a világ változását, a nagy körforgás egy kis szeletét pillanatképpen szememmel fotózva. Látom, ahogy színesednek a lombok, érzem az ősz gombaillatát, a fák alatt megülő ködpárát, mely sejtelmesen félelmetes is lehet talán. A távoli Alpok csipkézett hegycsúcsai hamar fehér kucsmát húztak fejükre, s fenyegetően hideg nyugati szelet lehelnek felém. Hallgatózok, de a szarvasok sem bőgnek már, csak a szürke gém rikkant fülsértőn, s a szél susog a fák tetején, ahonnan kósza rozsdált faleveleket sodor alá, melyek közül néhány időlegesen megpihen a vállamon. Mellettem csipkebogyó vereslik, s nem messze óvatosan indul a közeli falu felé éjjeli vadászatra a szürkületben egy koszlott bundájú, sanda mosolyú vén róka. 

Vad folyóvízi márnák versengnek a bevetett húsos vastag gilisztáért, s keményen harcolnak, izmoznak a fárasztás teljes szakaszán,majd minden erejüket felhasználva. Bizony kell egy kis idő, míg erőre kapva elúsznak, mikor óvatosan a vízbe helyezem őket ismét. Mintha el is vigyorognák magukat, miközben gyors mozdulatokkal eltűnnek a mélyben. Jó érzéssel engedem útjára őket. Ők testesítik meg számomra a vadvízi horgászatot, a folyót, a természet igazi vad erejét. S ők azok, kik vadon teremnek a folyón, s harcolnak árral, egymással, s az emberrel. Tisztelem őket erejükért, vad kapásaikért...

Ébren vannak még a vad harcsák is, bár ritkább már az aktivitás, azért még meglepnek engem is az esték során. Idén sajnos az igazán nagyok három alkalommal is megcsúfoltak. Egy alkalommal bokáig húzott már be a vízbe egy beste nagy dög, szinte feküdtem a fárasztás során, mégsem bírtam neki megálljt parancsolni. Talán majd jövőre... Hiába, az ember sosem tudhatja, mivel szolgál egy szép őszi este. Reménnyel, s mozgalmas, akció dús horgászattal mindenképp. Akik ismernek, tudják, hogy nem horgászom fél napokat, egész napot pedig sosem. Megunom. Igen. két-három óra nekem bőven elég. A sötétedés környéke feltétlen releváns időszak. Ahogy alábukik a nap a horizonton, s szépen vállaimra nehezedik az est.

Pecsenyeharcsákból nincs hiány

Szigetközben is nagyra nőnek...

A halak is tudják ezt, hiszen ebben az időszakban a legaktívabbak, a békés halak, s főként a ragadozók is, melyek közül kedvenceim a menyhalak is egyre növekvő számban és méretben próbálják tesztelni a figyelmem, miközben elszürkül, majd megsötétedik a világ. Apró denevérek bújnak elő a szürkületben, s hallani, hogy sün motoz a száraz avarban élelmet keresve. Majd elcsendesednek a neszek. Csend. Átható csend. Mikor a felcsillanó csillagokat bámulom, s a hold sarlóján ülök láb lógatva képzeletben, mikor a denevér esti röptének útvonalát elemzem, miközben félrenézek egy hang irányába, ahol éppen az őz riaszt, akkor ver oda a mélyből a menyhal a csalira, s a fénypatron a bot égbe mutató végén vad táncba kezd.... 

Az esték viszont már végérvényesen a menyhalaké kell hogy legyen. Méltatlanul mellőzött kis ragadozóhalak, az édesvízi tőkehalak egyetlen jégkorszakból itt marad fajtája. S ívási idejük közeledik, egyre inkább aktívabbak. Igen. S ma, amikor már a keszegfajokat is védjük ívási időben, vajon nem megérdemelné a menyhal is azt az egy hónapos védelmet? Elgondolkodtató....

Az öreg Duna sem néma, szép keszegnép vigyorog a part menti vizekben, utoljára még a tél előtt bőségesen lakomázva. Érdemes egy rövid feeder botos horgászatot eltölteni a nagy folyó partján. Csodálni a víztömeget, az apró burványokat, örvényeket. A halk csobogást távolról hallgatni, ahol a folyó megtörik egy vízbe szórt sarkantyún...

Leánykoncér óriás úsztatva a Mosoni-Dunából

Teljesen ellepték a Lajtát, az invazív "migráns" jelzőrákok

Esténként még motoz a sün..

Lajta parti naplemente pillanatnyi színvarázsa

A Lajta fenegyereke a fejes domolykó

Ágrendszer szépsége mindig lenyűgöz

Az ősz ködös, nyirkos, olykor deres markában hamar színesre morzsolódik majd a fák lombja, megrottyan a vizek hínárja, s lassan vízre fekszik a folyóparti sás is. Napról napra keményebben fogja markában Szigetközt az ősz öreg szakállas apója, s kérges tenyere közt lassacskán lágyan elpilledve álomba szenderül majd a természet... 

(S.Cs.)

Kelt: 2020. Magvető havának 27.-ik napján