2017. november 19., vasárnap

Cefedelem, azaz tévelygések blogisztánban

Cefet hideg az északi szél. Lehelete bele-belekapaszkodik a sötétben halványzölden fluoreszkáló patronokat tartó botspiccekbe. Bekúszik a kabát alá is, s a combra szorítja a nadrágot. Néhány sárga falevél zizegve hull alá, vastag avart alkotva az erdő alatt. Olykor egy kisebb ág is letörik, s amint földet ér, a viszonylagos csendben megzörrenti a szárazra aszott avarszőnyeget. Húsz perces autóútra a legközelebbi kis település. Húsz percre, s három kis folyón (ágvízen), ártéri erdőkön kell átkelni vashidakon, hogy elérjem a civilizáció első pislákoló lámpácskáit a falu szélső házainak ablakában.  Addig egy ember se. Csak én egyedül a sötétben. Na meg felettem pár kilométerre egy-egy utasszállító, amely kanyart ír le épp leszálláshoz készülőben Pozsony felé. A kilélegzett pára zúzmaraként rakódik a szakállamra..


Félelem, vagy az ösztönök élesebbé válása? Egyedül. "Csak egyedül. Nincs más út, magányom ordít, karom lefogják, fényt, fényt, fényt!" (Edda 8 -Törvény / részlet) Volt hogy előbb éreztem meg a vad szagát, aztán hallottam a szuszogását, majd megláttam épp a füle hegyét, vagy magát a vadat teljes valójában. Lesett már szembe velem szarvasbika, róka, borz, vérnyúl, bagoly, sőt nem egyszer vaddisznó is. Ez utóbbitól tartok inkább, nem egyszer morgott rám vadkan vicsorogva. Néha csak sün motoz az avarban, vagy kisegér zörrent meg egy-egy falevelet óvatlanul. Az erdő neszei lassan belém ivódnak, hozzászokom. Az ágrendszer egy szélesebb ágán próbálok horgászni. Apró maszatolások jelzik, van érdeklődő a bevetett csalikra. Amíg komolyabb érdeklődő nem jelentkezik, eszembe jut pár dolog. Egyedül a sötétben merengő. Elmélyedek gondolataim szőtte mocsári hínárszőnyegben ...


Miért írom ezt a blogot? Van e szint, mérce amit át kell hidaljak, meg kell ugorjak? S milyen magasra helyezem a láthatatlan mércét? Mi van akkor, ha leverem? Ki az aki mércét állított fel? Kell e valami mérce egyáltalán? Kényszer? Kell e folyton valami élmény, hogy kiéhezve írhassak valamit a blogra, hogy minden bejegyzésem megtöltsem halak képeinek sokaságával? A blog kényszerít ki horgászni az estébe? A magamutogatás kényszere? Blogírás előtt is gyakran kijártam. Túlszárnyalni önmagamat vagy másokat? Verseny ez más blogokkal, írókkal, a tavalyi önmagammal, horgászokkal? Ki a döntnök, s milyen alapon osztályoz? Megfoghatatlan előnyök hajkurászása, mások magam mögé utasításának kendőzetlen vágya? Annak érdekében megyek ki egy héten akár hatszor a természetbe? Ezért csinálom? A halfogás kényszeredettséget rányomva vállaimra? Muszáj két-három hetente valamivel előrukkolnom a blogon? Meg akarok felelni bárkinek is? Fuldokolva az érdektelenné váló világban, levegő után kapkodva segítségért kiabálva? Elhaló hangon rekedtre üvöltve némán, riadt szemekkel körbenézve, hogy van e még itt valaki? Hogy hátha valakinek megesik a szíve rajtam, s nemlétező barnán rothadó babérkoszorút helyez a fejemre az év végén, piedesztálra emelve, hogy virtuális vállveregetés nyomán büszkén kipirult arccal nézzek a tükörbe, nyakamban a virtuális érme amely súlyos láncon nyugszik  szorosan a mellkasomon? Elégedetten hátradőlve év végén a fotelben hogy na igen, megérte idén is blogolni. Vajon ezért csinálom? Itt a helyem igazán, vagy céltalanul csak tévelygek a blogvilágban, s rég eltévedtem Blogisztánban, annak mocsarában? (Hess!)


Eszembe jut:
"A vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú önfegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez. Megtanít gondolkodni, szabadságszeretetre, jó ízlésre és tiszteletre nevel. Elvezet a természet és a hozzá tartozó jelenségek elmélyült megfigyeléséhez. A vadászat megfelelő irányba tereli a vadász személyiségének alakulását. Olyan etikai értéket fejleszt ki benne, amely nélkül a vadászat csupán az ösztönök gyarló megnyilvánulása volna." (Hobo Blues Band - Vadászat/Prológus).


Mennyire igaz ez a természetes, vadvízi horgászatokra is. Na nem a telepített tavakra gondolok, ott a fent leírtak nem, vagy csak kis mértékben érvényesülhetnek. Ezt a vezérelvet követve az ember eljuthat egy olyan szintre, ahonnan rég letért, egy olyan természettel összehangolt állapotba, amely valóban a vérébe ivódhat annak, aki fogékony erre. Talán ezek az elvek mozgatnak leginkább. S a legfőbb alapelv egyike, hogy úgy mutassam meg ezt a világot azoknak, akiket érdekel milyen is a természetes vizeken, s nem a műanyag, vagy tógazda által telepített vizeken való horgászat, hogy közben szerény maradjak, önzetlen, segítőkész, s álljak stabilan két lábbal a talajon. Nem egyszerű, de nem okoz gondot ezt betartanom. Noha lehetnék sokakhoz hasonlatos, s propagálnám hogy én vagyok a király, a felső-szigetközi Chuck Norris, mert én aztán ismerem a halakat, tudom mikor, mire, hova kell menjek, s mekkora sirály vagyok, mert megfogom azt amit épp akarok, mellet döngetve,  tébolyodottan belehörögve a világba, hogy éééén, igen ÉN vagyok a sirály a vidéken! (Sicc.... szembe is köpném magam a tükörben, ha ilyenné válnék, amitől mindig igyekeztem távol tartanom magam)


esti gilisztavadász

Vajon költő nagyapám nyomdokaiban akarok haladni, s rettegek, ha mellélépek a kitaposott ösvénynek? Kényszer e nekem az irodalmi stílus olykor? Nem. Próbálgatom melyik stílus az, amely igazán fekszik. Az elbeszélés, a vers, vagy a novella, vagy összemosva a stílusok által kreált egyedi írásmód? Ötvözni az irodalmat a horgászat, a természet szeretetével. Sok olvasó, s néhány blogger ismer. Olvas rendszeresen figyelemmel kíséri "munkásságom" (ha lehet ezt annak nevezni) több mint két éve itt a blogon, s vannak akik előtte is évekig ismertek, olvastak, követtek más horgászportálokon, vagy akár a folyópartokon. Ők tudják, nem vagyok semmi más csak egy tanú. Egyszerű horgász, aki néha ír is. Volt aki felnézett rám, "De miért? (Fluimucil😆)"  Mert blogot írok. Nem egyszer magyaráztam el, hogy ettől én semmivel se vagyok több. Ezert nem emelem fel az orrom, s tévedés, hogy lealacsonyítóan nézek az egyszerű pecásokra. Nem hangoztatom Felső-Szigetközben ha találkozom más pecásokkal, hogy én vagyok a Mosoni Horgász, nincs telematricázva az autóm a logómmal, nincs márkanév a ruhámon, sem a sáros talpamon. Nem járok felhúzott orral, s nem nézek le senkit. Kivéve azokat a bohóc papagájokat, akik lenéznek más pecásokat, mert nekik drágább, újabb cuccuk van, törzsvendégek a horgászkiállításokon, de valójában a természetes vizeken kudarcot vallanának, mert nem értenek a valódi horgászathoz,  a gilisztát feltűzni se tudják, csak a műanyagtavakon borzoljak színes tollaikat. Egyszerű természetes, természetesen természetes módon a természetben, természetes szaporulatból származó halat.fogni próbálgató vagyok. Semmi extra. Nem vásárolom meg a legújabb cuccokat, soha nem voltam horgászkiállításon, a horgásztévében a reklámozással telenyomott filmeket nem nézem meg, nem esem hasra egy-egy új cucc, csali láttán. De ismerem a természetet, azt a közeget, ahová mindig igyekszem. Az élőlényeket, az életük mozzanatait. Tanú vagyok, aki közli néha, mit látott odakint. Hozzátesz némi kis irodalmat, s kész is a legújabb bejegyzés. S hogy ezt értik e páran, átmennek e a gondolatok, azt tudják azok, akik valamiért rendszeresen visszajárnak ide....


Filozófiai tébolyultan összegabalyodott gondolatspirálomból a kapás félreérthetetlen jele rángat ki. Észre sem vettem, hogy közben bederesedett a világ, így szinte meglepődöm, mikor a botnyél fagyosan beleragad a markomba. A bevágás ül. Jó hal küzd a horgon. Korábbi gondolataim eltűntek, szégyenlősen a homályba osonva, míg tartott a fárasztás.

félméter manyhal
Leír a nemes ellenfelem néhány kört, s a harmatos füvön tekereg a méretes félméteres menyhal. Esti horgászataim hű társa. Fogalma sincs mi az a blogisztán. Nem is érdekelné, így én sem fektetek bele erőt, hogy kiselőadást tartsak neki a ki-kicsodáról. Lehet az emberek is így vannak vele....

sokan gébnek nézik, pedig ő botos kölönte!
Ott kuksolok még a deres novemberi sötétben. Mintha valami megütné a bal oldali botot. A patron aprót rezzen. Mintha hajlana kissé befelé a spicc. A bevágás sikerül. Fura mód védekezik a hal. Nem tudom meg ki a tettes. A parton van ám nagy csodálkozás. Noha sosem tudni ki portyázik odalent, szeretem a meglepetéseket, amellyel a folyók kényeztetnek. Hosszú évek óta nem találkoztam vele. Most megtisztelt, üzenve azt, tud meg nekem újat mutatni Felső-Szigetköz!!!

Sok a kölökcsuka

Igazi elvadult kis ágvíz tele hallal....

Nem hittem hogy őt fogom ki egy ágvízből...

Évek óta nem találkoztunk
Meglepetések várnak még kint a folyóparton. A neten már semmin nem lepődök meg. Semmin. De kint a természetben...... 





Kelt: 2017. Enyészet havának 19-ik napján





10 megjegyzés:

  1. Kedves SALA!Én mindannyiszor epedve várom a legfrissebb írásodat mert valahogy el tud repíteni az adott helyszínre,helyzetbe.Nagyon remek perceket tudsz szerezni az írásaiddal.Csak így tovább!!Kis túlzással azt is mondhatnám Te vagy korunk Fekete István-a,
    Engedd meg,hogy itt hívjam fel a figyelmedet arra,hogy még a nyáron írtam Neked egy privát levelet ,képekkel karöltve de nem tudom meg kaptad-e mert eddig nem kaptam vissza jelzést.Ha lennél szives újból utána nézni!!Köszönöm!!Üdvözlettel:Szabó Pál

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm az elismerést. Azert még ahhoz fejlődnöm kell hogy magasabb szintre jussak irodalmilag.

      Nem emlékszem a mail-edre. Lehet hogy elkeveredett? Elküldenéd meg 1x? Addig is szóljon a Lord!
      😆

      Törlés
  2. Becsülöm a természetet megtapasztaló tanúkat, mert meggyőződésem, hogy sokszor többet látnak és tudnak, mint amit megosztanak.
    Jók ;) a kérdéseid... Menj tovább /P.Mobil/ :) és az se baj, ha meglepsz a netes bejegyzéseiddel...
    Küsz...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      Kis kiváncsiság is vezetett, mikor ezt a bejegyzést megírtam, a fogadtatást tekintve!
      Hosszú ideje olvasóim közt tudhatlak. Ezt köszönöm!
      Néha nem árt egy kis filozófia, egy kis megtorpanás, átgondolás, hol is a helyünk ebben a világban, ebben az esetben a neten, a blogvilágban.
      Üdv

      Törlés
  3. hmm :) az érték /szerintem/ egyéni megítélés, úgy mint annak követése is...
    5-7 blog az amit rendszeresen és szívesen olvasok /s néha szűken, jelzésszerűen, de hozzászólok/...
    és igen, néha el kell gondolkodni, értékelni a már megtett utat, s lehet róni tovább a kilométereket, időnként rögzíteni a személyes látásmódú biteket-pixeleket akár a jelen kor 'tanú'jaként a követők és /a te esetedben is/ a jövő számára...
    s úgy vélem a blogon rögzített kor-képeid, jó néhány év elteltével neked is sokkal több élményt fognak felhozni, mint amit a virtuális lapokra valójában lejegyeztél és sokak számára látható lesz a helyed, a nyomod, ebben a virtuális világban...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valójában hasonlóan látom én is az egészet. S ha már egy embert érdekel az, amit itt művelek, már megérte az erőfeszítés, úgy vélem!
      :)

      Törlés
  4. Igaz és tanulságos minden gondolatod.
    Köszi ismét

    VálaszTörlés
  5. Néha meg kell állni az úton, s szétnézni, tájékozódni, merre is haladunk, jó e az az irány, amelyik felé az út visz, vagy sem. Erről szól a fenti iromány.

    VálaszTörlés