2016. október 9., vasárnap

Menyhalakkal kopogtat az ősz



Várakozás. Várok arra, hogy megkezdődjön a szarvasbőgés. Akkor, szeptemberben, valami megmozdul bennem, érzem hogy itt az idő, ébrednek a menyhalak! Nem számít, hogy a vizek még közel húsz fokosak, s tart a harminc fok feletti indián nyár. Igen sok éve már-már megszállottan kutatom ezen ragadozók életmódját. Néhány évvel ezelőtt sikerült a szakirodalmat amely rendkívül szegényes és sok helyen felületes és téves, némileg átrázni, felrázni, frissíteni. Sokat lehetett azóta megtudni a menyhalakról! Bizony, kevés horgász ismeri őket, még kevesebben horgásznak rájuk, s elenyésző azoknak a megszállottaknak a száma, mint amilyen én is vagyok, ha a menyhalakról van szó...

Hihetném azt, hogy mindent tudok a menyhalakról, hisz évek óta szeptembertől májusig horgászom rájuk, sok-sok vizet felkeresve, a kis patakoktól a Dunáig. Nem így van. Számomra is meglepő olykor, amit tapasztalok. Megjelenés, aktivitás, táplálkozás területén. Az, hogy 16-17 fokos vízben egyen a menyhal, ugye hihetetlennek hangzik. Pedig nem az. Példa erre ezen év szeptembere-októbere, amikor a hosszan elhúzódó nyár ellenére igenis helyet kívántak maguknak a menyhalak ha nem is a nap, hanem a mélyebb vizek alatt. 

Október eleje a Mosoni-Dunán. Kell ennél szebb?
Mondhatni persze, hisz az ember belefut véletlenül egy menyusba akár augusztusban és akkor mi van? Na igen. De egymást követő estéken négy napon keresztül menyhalat fogni a Lajtán, a Mosoni-Dunán, az Ágrendszerben és a nagy Dunán az már nem a véletlen műve, az azt jelenti, hogy elindult a szezon. Azt gondolom túl sokat, de egyben túl keveset is tudok erről a még mindig méltatlanul mellékvágányra rakott ragadozóhalunkról. 
Darabosabb menyus 17 fokos vízből
Hogy miért is van mellékvágányon?
Néhány vita tárgyát képező gondolat:
- Ha a keszegnépet tavasszal ívási időben korlátozás védi, akkor a méret és darabszám korlátozás alá tartozó nemes halunkat, miért az ívási időben (november-december) horgásszuk a legjobban? 
- Mert sok ember szórakozása elveszne télvíz idején? 
- Akkor miért nincs 30, vagy 35 centis korlátozás inkább, hogy sok menyus leívhasson? 
- Vagy legalább egy hónapot kaphatna védelemül decemberben....Mert úgyis mélyre nyel és elpusztul a kisebb is ha visszadobom? 
- Akkor miért várjuk meg kapásnál hogy gyomorig nyeljen a szerencsétlen? 

A hivatalos válasz: " ..a menyhal populáció folyamatos növekedést mutat egyedszámban és a Kárpát-Medencei elterjedési területen egyaránt. A vízminőség javuló tendenciája miatt a menyhal is gyorsabban teret nyer ott, ahonnan korábban kipusztult, vagy nem is volt jellemző a jelenléte. Meghódítja a kisebb vizeket, patakokat is már, így nem indokolt további korlátozás bevezetése.." 
Ez a válasz nekem kevés.....:-(

Mindjárt indul
Nehéz, a horgásztársadalmat megosztó kérdések ezek, amelyekre talán kapunk majd választ Könnyű nekem, mondják sokan, hisz a menyhalak paradicsomában élek. Kívülről legalább is úgy tűnik. El sem hinnék, de sokat kell bizony bolyongani utánuk, megkeresni a frekventált helyeket, próbálkozni a hideg téli, őszi, kora tavaszi estéken, hogy az 50, a 60, vagy akár a 70 centit (ez egyszer sikerült :-)...) meghaladó példányokat elejtsem. Ez kívülről nem látszik. Az látszik, csak, hogy sokat, bármikor tudok fogni. Ez sincs így. Van hogy nekem sem sikerül. Minden esetre előnyben vagyok azokhoz képest, akik egyszer-egyszer jutnak le csak télen a folyópartra, s örülnek akár egy 26 centis menyusnak is. Igen, érthető a másik oldal is. 

Októberi színek
Én maradok a saját szabályaim szerinti menyusozásnál, nálam 35 centi a mérethatár, de van, hogy a 40 centis is sőt ívási időben a hasas nagyobb példányok is amnesztiát kapnak!!! Sok barátom is tartja már ezt itt nálunk, akik majdnem olyan elszántak a menyhalvadászat területén mint én. A víz, a természet hálás ezért. Ezért sem ritka, hogy az ember által alig (szinte csak általunk) látogatott az ágrendszer mélyén levő helyeken nem ritka a 60 centi feletti menyus fogása minden szezonban!!!

Gyakori, hogy így az ősz derekán még másféle fajhoz tartozó éhenkórászok rágják fel magukat a menyhalnak felkínált csalikra....
Csali a javából

Bodorka "-BRUTALIS-" (505 gramm) vette fel a menyuscsalit 8 méter mélyen
 
52 centis kölökhari együtt úszkál a menyussal októberben

51 centivel jóval kiló felett, pompás terepszínben
Folytatom az életmódjuk utáni kutatást. A legfrissebb hír az, hogy a menyhal feltehetőleg alkalmazkodik a környezete színéhez, a mélyebb 9 méternél is mélyebb vízből fogott menyhal szinte semmi tarkaságot nem mutat, majdhogynem egyszínű szürke!! 
Avarba bújna a szürke menyus, zavaró a fény
Az evolúció itt van az orrunk előtt, szürke a menyhal, alig pár folttal!!!
Tavaly is kezembe került egy ilyen példány, azt hittem véletlen, de nem, nem. Be kell látni, működik az evolúció, s bizonyítékul fel is teszem a szürke menyusról készült képet! Nem hihetetlen, aki horgászik a Balatonon, az tudja, az ottani halaknak is van egy kis balatoni zöldes színük, s a csukák, sügerek sem annyira élénk színűek mint máshol! 

Szürkülünk
A tavalyi évben fogott szürke menyhalról készült képet is felrakom, igaz, a minősége gyenge, de látható, hogy a jellegzetes foltok szinte hiányoznak a 9 méternél mélyebb helyről fogott menyhalról. Hogy valóban a mélyvízi életmód-e az oka annak, hogy ilyen színeket vesznek fel ezek a rejtélyes tőkehalaink, arra talán megkapom a választ egyszer, s lehet, felvetem a témát illetékesebb körökben is....
Ad-e a híd alatti visszaforgó menyhalat? Évről-évre kevesebbet..
A szezon elején járunk, s hosszú az idő még májusig, hogy kellemes órákat okozzanak az estékben ezek a rejtélyesnek mondott tőkehalak....




Kelt: 2016. év Magvető havának 9.-ik napján


8 megjegyzés:

  1. szia
    egy gondom van csak ezekkel az írásokkal, túl ritkán jönnek :) :) :)
    üdv
    Anubis

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ;)
      Ne aggódj, hónapokra előre megvannak a fejemben....;)
      Nem jó a túl sűrű sem....
      Most novella jön majd folyóviti úsztatásról jövő héten vmikor....;)

      Törlés
  2. tudom, hogy nem jó túl sűrűn írni, csak azt akartam írni, hogy szívesen olvasnám sűrűbben. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem fogsz csalódni, a késő őszi időszaktól sűrűbbek lesznek a bejegyzések a tervek szerint. Wobblerkészítés és barkácsolós riport valamint az ólomöntés folytatása, receptek, beszámolók, novellák...
      Plusz ha beesik valami...
      Horgászvideó 2.0 is lesz, valamint baráti horgásztalálkozó dec. végén parton grillezéssel...stb...;)

      Törlés
  3. Szia!!!Én csak irigykedve és nyál csorgatva olvasom az írásaidat.remélem egyszer eljutok az ígéret földjére és én is meg tapasztalhatom az ottani paradicsomi körülményeket!!!!üdvözlettel:Szabó Pál..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt is ki kell kaparni a gesztenyét, de ha tudod a módját hátradőlhetsz!
      Köszönöm hogy olvasol Pali!
      Szóljon a Lord!!!;)))

      Törlés
  4. Sokáig volt alkalmam egy majd ezer méteren fekvő fekete erdei, völgyzáró gátas tavon pecázni (70méteres mélységgel)és bizony ott szigorúan betartották a tilalmi idejét és méret korlátozását ennek a remek halnak. Egész nyáron célirányosan lehetett rájuk horgászni. (És persze fogni is).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Irigyellek is ezért. Bár Feketeerdőn én is horgászom, igaz, a Mosonmagyaróvár melletti kis falu mint Feketeerdő jut csak nekem, de a falu mentén kanyargó Mosoni-Duna sok szép halat adott már :)
      Abban a 70 méteres mélységben gondolom nyáron sem igen melegszik fel a víz. Bizonyára ott egész évben eszeget intenzíven a tőkehal eme remek példánya! Kíváncsi lennék az ottani populációra, vajon milyen a színe, s valóban nagyobbra nő-e mint a folyami társai....

      Törlés