Riport egy lelkes wobblerkészítő sráccal

Kedves olvasóim! Szándékomban áll esetenként közreadni olyan bejegyzést, ami nem rólam, hanem olyan emberekről szól, akik maguk készítik horgászatukhoz szükséges felszereléseiket, kiegészítőiket.

Vannak, akik nem elégszenek meg a piacra dobott botokkal, úszókkal, ólmokkal, műcsalikkal, wobblerekkel, hanem maguk próbálják saját és a halak szája íze szerint megalkotni azt a felszerelést, kiegészítőt, amellyel sikeresek lehetnek.

Szerencsés vagyok, hogy a virtuális világban összeakadtam egy sráccal, akinek a munkái lenyűgöztek, s megfogott az, hogy lelkesen újabb és újabb műcsalikat készít magának, s nem rest azokat kipróbáltatni az uszonyosokkal, akik igen is szépen díjazzák, megbecsülik a fáradtságos órákat. Nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy beszélgetőpartnerem megmaradt a maga szerény stílusában, s nem ragadta el egyetlen gyártó cég, se csillogó-villogó horgász show, s sikerein felbuzdulva nem rugaszkodott el a talajtól, egyszerű kedves srác maradt!

 

Egy a legszebb munkák közül

Az, hogy rávettem erre a riportra annak köszönhető, hogy világosan megfogalmaztam a célokat, s ezzel egyet is értettünk mindketten, miszerint ez a riport-bejegyzés ugyanolyan lelkes amatőr wobblerkészítő srácoknak, és minden más érdeklődőknek szól, akik átérzik mindennek a lényegét. Ha csak egy olvasó is hasznosnak tartja eme beírást, ha csak egyvalaki is ennek a beírásnak köszönhetően elkezdi ezt a szép feladatot, s ha csak egy ember is örömmel olvassa e sorokat, úgy véljük, eme beszámolót már megérte elkészíteni.

S jöjjön a beszélgetésünk magával Somogyi Lászlóval, akit Lacinak szólítok majd kérdéseim feltevése során:

Mosoni Horgász (Mh): Mikor kerültél először kapcsolatba a horgászattal és hol horgásztál először?

Laci: 8 éves korom óta pecázom. Vidéki gyerek vagyok Tóalmási, a falu végén van 1 kispatak ott kezdtem, illetve a Balcsin kaptam fatertól az első zsebpecát. Azóta, a katonaságot leszámítva folyamatosan tolom!

Mh: A horgászat melyik ágát művelted, mielőtt a pergetésre helyezted a nagyobb hangsúlyt?

Laci: Feederezek még néha (nagy szerelem volt) bojliztam is, de se időm, se kedvem napokat méla lesben várni 1-2 nagyobb pontyra. Az elektromos jelző igen hasznos dolog, de a f@szom kíváncsi az állandó csipogásra! Ehelyett inkább a spiccet vagy az úszót nézem.

Mh: Hogy szeretted meg a pergetést?

Laci: Pergetni szerintem úgy 28-30 évesen kezdtem el igazából. Ám mellette ment minden más módszer is. Aztán kb. 5 éve tele lett a cerkám a rengeteg motyóval amit cipelni kellett 1-1 pecára, sátor, vödör, de mi van ha süllőzés lesz vagy úszózom vagy mit tudom én. Tehát 95%-ban átálltam a pergetésre. Megtaláltam magamnak az Ipolyt és az UL pecát és vele a mini wobbikat. Közben csatornákon, tavakon és a mi tengerünkön kergettem a ragadozókat.

Mh: Mi adta az első lökést, amely a ragadozóhalak irányába térített, s mi volt az első ragadozó, amit elejtettél?

Laci: Az első lökést egy Erdélyi barátom adta meg, még az őskorban. Vele mentem először csukázni úszóval. De hamar rájöttem, pergetve sokkal élvezetesebb megfogni az ivadék gyilkosokat. Csukákkal kezdtem a pergetést aztán jöttek a balinok, sügérek, domik, stb. De ha végig gondolom, a Zsámboki öntözővíz tárolóból fogtam úszóval az első méretes csukámat, nagyjából 10 évesen.

Mh: Mi volt az, ami még a pergetés mellé állított a többi horgászmódszerrel szemben?

Laci: A viszonylag kevés motyó és a kalandvágy. Illetve a szép színes csalik, csillogó izék. ;) A viccet félretéve sokkal izgalmasabbnak, sportszerűbbnek gondolom a saját ügyességem révén becsapni a halakat, mint jól beetetni és várni a csodát. Ami persze nem rossz, de ahogy öregszem egyre nagyobb az igényem a minőségi pecákra. Ez persze szubjektív, kinek mi a jó peca. Szeretek egyedül bóklászni az Ipolyban vagy a csatornákon.

Mh: Miért, és mikor készítetted el az első műcsalidat?

első prototípusok

Laci: Az Ipoly adta meg a kezdő lökést. Volt pár jó pecám, eldobtam kb. 10-15e Ft értékű wobblert egy-egy jobb napon. Besírtam! Feltettem a kérdést magamnak. Akarom én ezt??? Hazafelé a kocsiban kitaláltam, faragni fogok 4-5 wobbit. Ha működik közülük akár csak egy is, akkor belevágok rendesen. Összeszedtem némi netes tudást + anyagokat. Belevágtam, készült 5db ronda, de finom csali. Hétvégén vittem őket az Ipolyra. 3 db-al fogtam halat. Kettővel többet is. Ha még láttál vidám horgászt, indián szökdeléssel jöttem mentem a parton! Valaki ha látta, biztos azt gondolta bolond a csávó. Azóta folyamatosan faragok, fejlesztek, kísérletezek. Most pl. a csalik szebb külső bevonatának érdekében csali forgatót szeretnék fabrikálni.

Mh: Hova jártál pergetni és melyik víz, vizek kerültek a kedvenceid közé és miért?

Laci: Az első pergető helyem a Kiskunsági Öntöző csatorna volt, már a csukák okán. Próbálkoztam tavakon, de a Balatonon kívül nem igazán szerettem bele egyikbe sem. Aztán szembe találtam magam az Ipollyal, akkor és ott szerelem volt első látásra. Ahogy „megismertem” a vizet, a vonzódás fokozódott. Képes vagyok nyáron hajnali 4-től késő estig bóklászni a partján vagy magában a folyóban: benne!! Sokszor úgy lenyűgöz, hogy este jut eszembe, nem ettem semmit.

Mh: ezek után meg sem merem kérdezni, melyik a kedvenc vized, de azért felteszem, mert olyan szeretettel beszélsz róla, hogy jó olvasni és hallani is!

Laci: Ne viccelj, ez egyértelműen az Ipoly!:)

Mh: Melyek a célhalaid amelyekre horgászol, akiknek a csodacsalikat gyártod?

Laci: Szinte minden ragadozó. Csuka, sügi, domi, balin, köves. Harcsát, süllőt sajna ritkán látok.

Mh: Mekkora a kapacitás, mennyi műcsalit gyártasz le egy hónapban?

Laci: Ez változó. Mivel csak magamnak esetleg ajándékba készülnek a csalik nem vagyok berendezkedve komoly mennyiségű gyártásra. Pl. a héten 3 délután alatt összeraktam 7 db különböző csalit. Mivel panellakó vagyok igazán nincs itt műhely csak 1 kiszuperált számítógépes asztal. Mivel minden kézzel készül nincsenek komoly gépek bevetve. De van minden, ami kell.

Mh: A család hogy viszonyul ehhez a hobbihoz?

Laci: Juj-juj, ez kemény kérdés. Elviselik… De van, hogy az asszony ki akar nyírni, főleg ha festem, vagy lakkozom a csalikat.  A pecát igyekszem valahogy mindig beosztani főleg a hétvégéken lépek le.

Mh: Ez kicsit ismerős nekem is, amikor én úszókat csináltam, erőteljesen megcsappant a körömlakk készlet itthon….

   

igazi domi "gyilok"

Mh: Melyik műcsalidra vagy a legbüszkébb, és melyik volt az a hal, amelyiknek a legjobban örültél a saját készítésű műcsalival történt fogás alkalmával?

Laci: Az összesre amivel halat fogok. De igazán a domis csalikra vagyok a legbüszkébb. Azok közül is van egy, a „zőődbigyó”!! Egyszerű de nagyszerű. Neki köszönhetem a legnagyobb domimat, ami tekintélyes 51cm Velük kezdtem és velük fogtam a legtöbb halat. A wtd csalijaim is igen fogósak.

   

felejthetetlen fogás

Mh: Mikor kerültél kapcsolatba az internetes horgásztársadalommal, s mi a véleményed erről?

Laci: Kb. 3 éve. Nem rossz dolog az internet peca. Csak sok a nem odavaló ember, akik szándékosan rombolnak, mocskolnak.

Mh: Ezzel egyet tudok érteni, saját magam is megtapasztaltam, hogy egy kialakult jó légkört hogy tud elrontani egy-két olyan ember, aki nem is a horgászat, hanem a balhé miatt jön fel az oldalra, semmi más célból, csak hogy magát szórakoztassa a valós, vagy a kreált balhékkal, persze bekészítve ilyenkor a sör-bor pálinka, chips a gép elé…

Laci: Pedig ezeknek a fórumoknak nem a balhékról kellene szólnia. Sokkal inkább a tapasztalatok cseréjéről, jó értelembe vett kapcsolatkeresésről, infó cserékről, szakmázásról. Igazán nem találtam olyan oldalt amin felhőtlenül jól éreztem magam. De azt hiszem nem is kerestem. Inkább blogokat olvasok, még ha nem is tudok mindenhol hozzászólni az írásokhoz. Megértem, ha a blogger tiltja vagy szabályozza a kommenteket. Nekem elég ha jókat olvashatok, tanulhatok, faja képeket nézegethetek.

Lacinak a fenekeszegek sem állnak ellen

 

Mh: Hosszabb távon mik a terveid ezzel a tevékenységgel kapcsolatban?

Laci: Talán, egyszer csinálok erre egy vállalkozást. De addig még sokat kell tapasztalnom, tanulnom. Fejlesztenem kell a csalik esztétikáját, taróságát. Mondjuk eddig a tartóssággal nem volt gond, már ha csali nem veszet oda valami akadóban. Csukák sem tettek nagy károkat bennük, főleg mióta dupla, vagy tripla epoxy réteg van rajtuk. Lehet, csinálok egy kísérleti árusítást. Már csak a visszajelzések miatt is.

Mh: biztos vagyok benne, hogy a siker nem fog elkerülni!

Mh: Akkor most térjünk a szakmai rész velejéhez! Néhány szóban összefoglalnád, milyen eszközök, alapanyagok szükségesek a wobblerkészítéshez?

Laci: Természetesen. Kezdjük az alapanyagoknál.

- A wobblereim balsa v abachi fából készülnek, illetve találtam egy faragható műanyagot, a jerk baitek ebből készülnek mostanában. A szükséges fa anyagok beszerzése eleinte nem volt egyszerű de a Google jó barátom segített és megtaláltam a lakóhelyemhez közeli beszerzőhelyet ;)

- A drótozás rozsdamentes drót nagyobb barkács áruházakban beszerezhető. A wobbi méretéhez igazítom a drót átmérőjét. 0.6; 0,8; 1 mm; Kb ezek a méretek lefednek minden méretet amit készítek.

- Az ólom beszerzése szintén egyszerű, pálca és lapólom a peca boltból. De ólomcső beszerzése sem lehetetlen.

Ez a súlyozás a legegyszerűbb, de működik :)))

-  A wobbler első védelmi rétege, 3 réteg nitró lakk. Az első mártás alkalmával hagyom ázni kb. 20 percet, csiszolás, mártás…….. A jerk picit másképpen készül, az első réteg 2 kompenesű műgyanta, már ha az új szerzemény műanyagból készül. Ha abachiból faragom akkor ugyanaz mint a többi Wobbi, lakk.

A külcsínt sokféleképpen el lehet készíteni, festés, fóliázás stb. Eleinte ecsettel festettem a csalikat, később spray-vel, mostanra beszereztem egy airbrush pisztolyt + kompreszort. Ezzel sokkal egyszerűbb a díszítés, igaz sokat kell vele gyakorolni, tapasztalni. Folyamatosan okulok, keresem a saját utamat. Látom, hogy sok magyar és külföldi faragó csávó milyen fantasztikus munkákat rak az asztalra, van hová fejlődni. 

Ezt nagyon élvezem, minél bátrabban fogom a festő pisztolyt annál szebb darabok kerülnek a kapocsba. Igaz a tapasztalat azt mutatja, hogy nem kell ezt túl spirázni, mert a halak az egyszerű, természetes színeket díjazzák, illetve a rikító bevonatok is menők. Szerintem a túlzottan élethű, részlet gazdagra készített motyók igazán a nagyérdeműnek készülnek, nem a halaknak J

Na az elkészült terméket két réteg műgyantával vonom be, ha csukáknak készül akkor 3 réteget kap.

- A szerszám igény nem nagy befektetés. Lombfűrész a minta vágásához, kombi fogó, szemhajlító fogó, fűrészlap, egy kisebb satu, kések a faragáshoz, csiszolópapír, talán nagyjából ennyi. A festéshez kinek mi, lehet spray-vel szép wobbikat festeni de az igazi az az airbrush pisztoly, kompresszor kombó. Nagyjából ennyi.   

    

Mh: Hogyan súlyozod? Milyen festékkel fested a wobbikat? Milyen típusú lakkot használsz?

Laci: A súlyozás nehéz kérdés. Ki kell kísérletezni a különböző típusokat. Erről lehetne írni pár oldal tudományos értekezést. Szerintem mindig az egyszerű a nagyszerű.

- A lakk legyen nitró! Büdös, de jó.

- A festék most már Alder airbrush festék. De lehet akár akril spray is.

Mh: Mi a menete a wobbler gyártásának?

Laci: Az első és legfontosabb az álmodozás, tervezés. Ki kell találni pontosan mi készüljön a fadarabból. Ha meg van az elképzelés, akkor jöhet a papír és ceruza. Addig rajzolgatok, amíg nem látom magam előtt, amit szeretnék. Utána sablont készítek, lemezből. Aztán  lombfűrésszel kivágom a képzelt formát, jelölöm a középvonalat, utána faragom, csiszolom, amíg kell, bevágom a terelőnyelv helyét, drót hajtogatás, súlyozás, ragasztás 5 perces műgyantával, amíg köt a ragasztó, plexy-ből kivágom a terelő lapkát, a véglegesre csiszolt wobbit úsztatom a  lakkban, utána kádban úszáspróba, ha ok akkor jöhet a festés, műgyantázás, oszt kész.  

Mh: gondolom, ilyenkor alig várja a MEO (Minőség Ellenőrzési Osztály:)) közönség, hogy kipróbáld az újonnan készített formákat, színeket! Végezetül: Mit tanácsolsz azoknak, akik az általad már kitaposott de rögös útra lépnének a műcsalik házi barkácsolása területén?

Laci: Bátran vágjanak bele. Kérjenek segítséget. Akár tőlem is. Legyenek kitartóak. Merjék vállalni a csalódásokat és örüljenek a sikereiknek. Nincsenek titkaim, szívesen kiadom a tapasztalataimat, másoknak nem kell elkövetni az én hibáimat viszont élhetnek a tapasztalataimmal.

Mh: Aki szeretne veled kapcsolatba lépni, az hogy teheti meg? Hol érhet el?

Laci: bicska69wobbler@freemail.hu ide írhat bárki, ha kérdése van.

Laci! Köszönöm neked ezt a riportot! Leköteleztél! Most a riport végén meg kell valljam, ez az első riport, amit készítek, s emlékezetes marad a számomra, ebben biztos lehetsz!

Végül azt javaslom, örvendeztessük meg az olvasókat a munkáidról és az egyedi műcsalijaiddal fogott halakról készült fényképekkel!

  

  

No comment! A képek önmagukért beszélnek!

Kelt: 2015. év Magvető havának 23.-ik napján

Pergetés Kisbodakon meglepetéssel

Hosszú esős napokon vagyunk túl, mintha már novembert írnánk, ám a szombat derengő reggellel, bizakodó napsütéssel köszöntött. Az ebéd elfogyasztását követően tervezgetni kezdtem, hova is menjek horgászni, mire is horgásszak. Mivel az elmúlt héten bolognai bottal véletlenül fogtam egy kiscsukát, arra az elhatározásra jutottam, hogy megvallatom a kis patakot, de ezúttal pergető felszereléssel. A bot, amelyet magammal vittem, egy 210 cm-es két részes ARNO Elite Spin Medium könnyű kis pergetőbot volt, amely tökéletesen megfelelőnek ígérkezett a kis patak megdobálására.

Hátha van domi is a patakban

Csalik tárházát cipeltem magammal oldaltáskámban, de leginkább a kisebb körforgókban, bogarakban (domolykóra is számítva) illetve támolygókban bíztam. gondoltam néhány kis csuka, balin, sügér, vagy esetleg domolykó lapul a nádfal, vagy a zsombékok mentén.

kisebb csukáknak ínycsiklandó falatok

Persze mire kiértem a kiszemelt helyszínre, elkezdett borulgatni, s néha meg is cseperedett az eső. A kis patak egy pár száz méteres szakaszát sikerült átvizsgáljam egy jó óra alatt, minden különösebb eredmény, még egy odavágás, utánaúszás nélkül. Sejtettem, hogy valami nem lesz oké, mert az elmúlt héthez képest jó húsz centivel kisebb volt a víz a patakban, amelyen csodálkoztam, hisz az elmúlt napok esőzései nem ezt indokolnák.

Az eső ismét cseperegni kezdett, ekkor úgy döntöttem, nincs meg bennem a kellő kitartás, feladom. Össze is raktam a botot, beszálltam a kocsiba, s indultam, ám átvillant egy gondolat, hogy ide már csak néhány kilométer Kisbodak, s legendák szólnak a kisbodaki ágrendszer félelmetes csukáiról. Nem veszthetek semmit alapon, hamar arra fordítottam a kocsi orrát, s néhány percen belül a helyszínen voltam. A víz a reméltekkel ellentétben rendkívül átlátszó és tiszta volt. Összeraktam a botot, s felraktam egy sima rézkanalat.

A part mellett álltam meg, ott volt egy kikötött csónak. A meder a csónak orráig nem érte el a 60 centis mélységet. A víz fenekén láttam a faleveleket, illetve egy bent fekvő ágat. Magam elé lendítettem a kanalat, nagyjából a csónak orráig, hogy megnézzem, hogy mozog a vízben. A lassú bevontatás felénél járhattam, mire egy sötét árny kijött a csónak alól, egy szinte nem is érzékelhető időre megtorpant, ezt követve egy pillanat alatt ott termett a vízben haladó kanál mögött, majd habozás nélkül rávetette magát. Akadt! Szinte fel sem fogtam az eseményeket, ösztönszerűen történt a bevágás, ami inkább csak beemelés, vagy zsinórmegfeszítés volt, nem is emlékszem...

Ami ezt követte, az elképesztő volt. Egy akrobata ügyességét túlszárnyalva jöttek a fordulások, fejrázások, tripla szaltók, és még nem látott mozdulatok, megspékelve néhány kitöréssel. Az egészben az tetszett a legjobban, hogy mindent láttam, a víz tisztaságának köszönhetően. Az elejétől, a végéig. Ilyen még nem volt, máskor csak a víz felszínén látható harcot érzékelem szemmel, s a bot viselkedéséből, a rángatásból, húzásból következtetek arra, mi is történik. De most nem így volt, most láthattam mindent, s minden mozdulat bevésődött az agyamba, örök élményt adva ezzel. A harc eközben tovább folytatódott, miközben lassan a partra kényszerítettem az elképesztő méretű csukát, mert hisz ő volt a tettes. 

tarkófogás

Egy tarkófogással (alig bírtam átfogni, oly vastag volt) partra emeltem a krokodilt, hisz ekkora méretben már ráfogható, hogy szinte az, s szinte fel sem fogtam a történteket, oly gyorsan történt minden. Szinte még nem is gyönyörködhettem a tájban, a folyóban, meg sem nézhettem, hogy hogyan is mozog a rézkanál, máris eredménnyel, és micsoda eredménnyel alakult a horgászat.

Ritkán pergetek, ritkán jut rá időm, s természetes vízen nagy öröm minden pergetve fogott hal. Ez a csuka pedig nálam a 2015. ragadozója címet nyerte el, és nem csak a tekintélyes méretei miatt 75 cm hossz, 4,8 kg súly, az elképesztően gyönyörű színek, hanem maga a körülmények, a látvány és a harc miatt is, nem beszélve az első dobásról. 

Épphogy, de erősen akadt

Egyéni rekord is született, hisz az első dobástól számított 5. másodpercben már hal is akadt. Szinte hihetetlen, de volt idő, hogy más horgászoldalakon támadásoknak voltam kitéve, hogy csak menyhalazok, meg "értelmetlen" halakat fogok, nem értek a ragadozóhalas horgászathoz, a pergetéshez meg pláne nem, meg ugyan már, mit is akarok én. Csupán csak ezért, mert nem hangoztattam a ragadozós fogásaim, vagy mert nem fogtam nagyokat...
Természetes vizeken nehéz nagyot fogni, és ritka is, de nem lehetetlen..

Hát annyit tudok mondani így utólagosan, hogy tévedni emberi dolog......

csodás mintázat, vörösbe átfutó farokszín, tekintélyes méretek

Egy túrázónak köszönhetően sikerült ez a kép, ahol mindketten mosolygunk

Tény, hogy jókor voltam jó helyen, működött a megérzés, illetve az, hogy a természetes vizeken élő ragadozók ha éhesek, nem igen válogatnak, s bizony jók még az egyszerű rézkanalak.....

Kelt: 2015. év Megvető havának 18.-ik napján

Recept csukára, azaz a csuka és a gomba esete

Ígéretem szerint havonta közreadok egy kedvenc halreceptet, s most úgy gondolom amúgy is szezonja van a csukának, hát akkor jöjjön a kedvenc csukás receptem.

Mint minden recept, ez is úgy kezdődik, hogy végy egy csukát. Én inkább azt mondanám, hogy fogj egy csukát! Hogy hogyan, a lehetőségek tárháza végtelen, én mégis inkább a legsportszerűbbet a pergetést ajánlom. Persze megfogható kishallal, élővel, döglöttel, reggel, napközben, alkonykor, sőt éjjel is. A csuka fogásáról a későbbiekben írok majd, lényeg az, aki teheti, megfogja maga, aki pedig máshogy nem jut hozzá, megvásárolja vagy ajándékba kapja valahol, valahonnét, valakitől, szinte mindenkinek akad egy horgász ismerőse...

1.Fogj egy jó csukát!

No kérem tisztelettel, akkor szeretném elmondani, a legjobb a másfél, két kilós csuka. Se nem nagy, se nem kicsi, a nagyokat sajnálom hazavinni, a kicsiket elvből nem viszem el, a 48-60 centisekkel pedig a gasztronómiai érzékem van jó barátságban egy évben vagy kétszer legfeljebb. Amit most szeretnék közreadni, az a gombás töltelékkel töltött szalonnás sült csuka, azaz ahogy itthon nevezzük, 

A Csuka és a gomba esete

No itt a csuka szezonja, milyen recepttel is szolgálhatnék, mint egy általam igen kedvelt csukás-gombás recepttel- Aki készített már csukát, az tudja, hogy az állatnak van egy jellegzetes illata, egyesek szerint szaga. Szerintem minden halnak más szaga van, a tapasztalt horgászok akiknek jó orruk van ehhez, azok bizonyára egyet értenek velem. Szóval, van akit eleve taszít ez a halszag. Na most ők jobban figyeljenek, mert van ám ez ellen megoldás!

A konyhakészre pucolt csukát mindkét oldalon centinként beirdalom, (mindig rajtahagyom a fejét, hagy vigyorogjon még egy utolsót, s a fogai közé szeretek betenni egy fél almát, vagy citromot), ezt követően a szerencsétlen sorsú csukát (hisz az asztalon kötött ki) egy fél citrom levével alaposan bedörzsölöm kívül és belül, s ebben a citromleves pácban hagyom két órát állni. Mikor letelt az idő, bő vízzel kimosom, majd alaposan besózom, kívül belül. Ebben a sóban egy órát áll. Egy óra elteltével a csukát bő vízzel átmosom, majd egy tál vízbe teszem, s jó 40 percet a vízben állni hagyom. A hús ekkor kidolgozza magából a beszívott sót. Na ez volt a neheze, ezt követve már egyszerűbb és élvezetesebb, sőt látványosabb lesz az elkészítés. 

2. Már sütés előtt is ínycsiklandó

Több szelet szalonnával (jó a kenyérszalonna, de jobb a húsos, a kolozsvári) kipárnázom a tepsit, ott, ahová a csukát szeretném majd fektetni.A vízből lecsepegtetett csukát a tepsiben a szalonnacsíkokra helyezem. 

Töltelék elkészítése:

Akár a csirkéé, hasonló ez is, némi kis különbséggel. A zsemle (2db) kinyomkodva, só, bors, tojás (1db), vegeta, ízlés szerint, petrezselyemzöld apróra vágva. Ezeket összekeverem. Na most jön a csavar! Néhány fej gombát apróra vágok, vagy reszelek. (Az én esetemben egy kis vargányagombát, mivel édesapám a Vértes hegység lankáit járva sikerrel gyűjt be belőlük minden évben.)
A gombát kevés zsíron apróra vágott vöröshagymával együtt megfuttatom. Ezt aztán belekeverem a töltelékbe. Figyelem! Bármilyen gombával meg lehet ezt csinálni, jó a csiperke, azaz a Sampion, a szegfű, vagy más néven a harmatgomba, de jó a laska, azaz a tuskógomba, esetleg az őszi csoportgomba, kinek mit sikerül beszerezni! El kell azt hinni, hogy a megfelelő ízhatás az nem marad el.

A csukát lehet díszíteni citrommal, vagy narancsgerezdekkel.

3. Itt már elkészült

No megtöltöttem a csukát, majd az irdalásokba vékonyra szeletelt szalonna és fokhagymacsíkokat helyezek.Ha maradt gomba, vékony gombaszeleteket szintén el lehet helyezni az irdalásokba. Sóval nem, de egy kis rozmaringgal, borssal, maggi levéllel megfűszerezem a már tepsiben levő töltött csukát. A csukát lehet díszíteni citrommal, vagy narancsgerezdekkel.

A csuka köré kockára vágott krumplit helyezek, sózom, meghintem petrezselyemzölddel, majd az egész tepsit lefóliázom. Előmelegített sütőben 170 fokon légkeverős üzemmódban, vagy 190-200 fokon sima sütő üzemmódban 30-35 percig sütöm, majd lekapom a fóliát, a csukát egy deci száraz fehérborral meglocsolom és 10 percet pirítom. Kiváló étel és fantasztikus látvány.

Ne feledjük, a hal szeret úszni, még a gyomorban is!

A töltött sült csuka mellé félszáraz vörösbort, vagy száraz fehérbort, ez esetben Somlói Juhfark -ot ajánlok.

Jó étvágyat!

Kelt: 2015. év Magvető havának 14.-ik napján

Retropeca egy kis patakon

Jó ideje foglalkoztat a gondolat, hogy hova is halad a világ folyása, merre tartunk, hová jutunk, jelen esetben a horgászfelszerelések tekintetében. Vajon tíz, vagy húsz év múlva jön el az az idő, amikor ki se kell menni horgászni, hanem a gép előtt ülve kiküldjük a drónt, aki megtalálja a halakat, leradarozza a vizet, beetet, bedob, fáraszt, szákol, visszaenged, vagy hazahoz, ja persze és fényképez. Nem elképzelhetetlen. De távol áll tőlem mindez, s inkább a másik irányba megyek vissza kicsit. Valamelyik nap elnéztem egy srácot, aki harcsázott, a botok bedobva, ő meg 40 méterre is eljött a horgászhelyétől úgy, hogy nem is látta a botjait, a zsebében villogott valami kütyü, az jelezte neki a kapást...Pfff

Számomra nincs szebb látvány, mint a kapás vizuális érzékelése, talán a horgászat egyik legizgalmasabb pillanata, amelytől semmiképpen nem fosztanám meg magam semmiféle kütyüvel, vagy a természet csendjének tökéletes harmóniáját összezúzó, meggyalázó és széttipró visító elektromos jelzővel....

Van néhány öreg üvegbotom, s nagyapámtól örökölt, apámtól kapott ilyen-olyan ősmatuzsálem orsóm. Minap megfogalmazódott a gondolat, vajon a halak megszokták-e már az űrtechnológiával gyártott botokat, orsókat, tömegben gyártott úszókat, vagy hajlandóságot mutatnak egy kis múltidézésre. A gondolat itt motoszkált bennem mindaddig, amíg úgy nem döntöttem, hogy összeállítok egy retro szereléket, s próbát teszek vele egy kis patakon, sőt megversenyeztetem a retro botot a minap vásárolt bolognai bottal.....

bevetés előtt

A felszerelés nagyon egyszerű lett, egy 1,80-as üvegbot, egy öreg sokat látott tárolóorsó, egy házilag készített libatollúszó, némi zsinór, horog, pár szem ólom. Csali csonti és giliszta. Alig vártam, hogy mehessek. Kinéztem a környéken egy kisebb patakot, Halászi és Püski település közti út mentén, ahol sejtettem, lesz némi érdeklődés a keszegek részéről. 

Ideális helyszín

Félő volt, hogy mielőtt megkezdeném a horgászatot, bizony nyakamba zúdul az eső, hisz elkezdett aprón szitálni, s eléggé besimult az ég is. De szerencsém volt, az időjárás valami érthetetlen okból megkönyörült rajtam. Elérkeztem a kis patakhoz, amelyen egy kis híd vezetett át, a híd alatt kissé felgyorsítva a patakot, amely vígan nyaldosta két oldalán a zsombékos, náddal övezett partot. A helyszínen egy fiatalember már horgászott, akivel szóba elegyedtem, s elmondta, rendkívül finoman kapnak a keszegek, feltehetőleg a közelgő kettős front van rájuk hatással. Amíg kicsomagoltam, szóba elegyedtünk, s kellemesen elbeszélgettünk. 

most keszegre készült szerelék, de legközelebb...

No kezdődött is a peca. Két kisebb gombócot bedobtam még az előző napról megmaradt etetőanyagból, majd bevetettem a retrobotot. Hogy milyen körülményes is bejuttatni a szereléket a meghorgászni kívánt helyre, csak most világlott fel előttem, ugyanis könnyű úszós szerelék nem igen akart megfelelően kifutni, lefutni az orsóról. Ott szerencsétlenkedtem a patak parton, szerintem a halak a víz alatt már fogták a hasukat a röhögéstől, lehet több közülük kínjában már könnyezett is. Próbáltam alsó dobással, próbáltam felsővel, próbáltam oldalról, de sehogy sem sikerült. No valami csoda folytán, némileg a legyezőhorgászoktól eltanult mozdulattal sikerült bedobjak, igaz, előtte mindenbe beleakadt a horog körülöttem, mindenbe, amibe csak lehetett, erre esküszöm...No de végre bent van a cucc, a többi már csak a halak dolga lesz. Ki sem veszem a szereléket, ha nincs rajta kapás, mert megismétlődik az iménti komikus jelenetek sora, ami lehet, hogy tragikomikumba fullad, mert még magamba akasztom a horgot. 

Na, mire mindezeket átfuttattam az agyam winchesterén, összeraktam a bolognai botot, ám a szemem sarkából lestem a libatoll úszót, volt is vagy két odacsippentés a retro szerelékre! Ohó! Működik! Hamar bevetettem a bolo-t. Közben odahúzott valami a retrobotnak, de mire bevágtam, semmi. Gyorsan visszadobtam, mire az úszó a patak folyásirányát követve elindult lejebb, majd kissé megmerült, s a part felé húzódott. Ekkor bevágtam, s éreztem hal fickándozik a horgomon! Nini! Egy vörösszárnyú keszeg! Kiváló! retrobot vs. bolognai 1:0!

működik

No fog ez menni. Közben a bolognai boton is volt egy-egy odacsípés, de valóban rendkívül maszatoló és óvatos. Újradobtam azt is, most nem gilisztával, hanem három szem csontival. Az úszó azonnal eltűnt, bevágtam, s éreztem ezen is hal lesz, ám volt meglepetés, mikor megláttam a tettest, amely egy közel 30 centis kis bicskacsuka volt, melynek tökéletesen a szája szélébe akadt a horog! Nem ér....az állás 1:1.

jövő nyári legény

Az eső újra megcseperedett, a kapások abbamaradtak, s úgy döntöttem, ez most elég nekem, hisz a próba megvolt, mindkét bot adott halat, s összepakoltam. 

Eközben bevillant, hogy valahol a szekrény mélyén porosodik még egy jelentkező, aki azt várja, hogy kinyújtóztassa berozsdált tagjait, s mint ifjúsága derekán ismét táncra keljen párban néhány kopoltyússal, s hajladozva egy kis patak, vagy folyó felett, meghajlítva karcsú derekát, szemérmesen, s szerényen bólogatva tudatva a fákkal, s a nádtengerrel, hogy nem múlt még el a világ!

jobb sorsra érdemes 

Elbúcsúztam az ismerős horgásztól, majd hazaindultam azzal a tudattal, hogy lehet halat fogni a legegyszerűbb felszereléssel is, s bevillant egy szállóigévé vált mondat, valahonnan a '80-as évekből, hogy "nem kell mindig kaviár"...

Kelt: 2015. év Magvető havának 11.-ik napján

Én és a bolognai.....

A történet néhány nappal ezelőtt kezdődött, mikor találkoztam egy régi ismerősömmel, aki bolhapiacosként, ócskásként ismert a városban és a környéken. Ez az ismerősöm szólt, hogy vitt be neki valaki horgászbotokat, ő nem ért hozzá, ugorjak már be hozzá alkalomadtán, s próbáljak meg egy hozzávetőleges értékbecslést adni, mennyiért is tudná értékesíteni a botokat. A kérést elfogadtam, s ellátogattam hozzá csütörtökön. A portéka két különböző hosszúságú és márkájú spiccbotból és egy bolognai botból tevődött össze. 

viszketett már a kezem, hogy próbát tegyek

Valahogy a bolognai bot felkeltette az érdeklődésemet. Régóta kacérkodom azzal a kósza gondolattal, hogy vásárolok magamnak egyet, de sosem tudtam rászánni magam, meg hát nem is olyan olcsó mulatság beszerezni egyet, szóval mindig csak tolódott, odázódott a történet. De most, ahogy a kezemben tartottam a 7 méteres karbonszálas 5-25 grammos botot, valahogy megkísértett a gondolat. Mire észbe kaptam, a botot, amely kiváló, szinte új állapotban volt (szerintem ha kétszer használták) az eredeti ár töredékéért megvásároltam.

 Amint hazavittem, azonnal feldobtam rá a tartalékként a szekrény alján várakozó kis 30-as orsómat, amelyre 20-as zsinórt csévéltem, majd szokásos folyóvízi úsztatós végszerelékkel (3 grammos cseppúszó, 16-os előkezsinór, 10-es gama horog) láttam el. Még meg sem melegedett kezemben a bot, máris kint voltam a Mosoni-Duna egy ismertebb szakaszán, némi etetőanyag, csemegekukorica, csonti kíséretében. Hát meg kell mondjam, az első dobásom hátam mögött a ciheresben landolt. A második már vizet fogott, de nem volt jól kisúlyozva az úszó, ezért ólmoznom kellett még egy kicsit. A harmadik dobásom a fán kötött ki, nem baj, gondoltam, ha valaki megkérdezi, majd azt mondom neki, hogy mókusra megyek. A negyedik dobás már sikerült, ezt követően letapogattam a medret, hol van gödör, hol lassabb, hol gyorsabb a sodrás, hol vált irányt a víz, hol kezd visszafordulni. 

Csontival csaliztam, a meghorgászni kívánt sáv felső részére bedobtam 3 gombócot (amit némi malactápból, vakondtúrásból, vízből és csemegekukoricából gyúrtam). Szinte azonnal fogtam egy küszt....Há-há, működik a szerelék, működik a bot! No lesz itt még más is, s valóban, a negyedik küszt követően sikerült egy keszeget fognom, amelyet le is fotóztam, mint az első "érdemesebb" botavató halat! 

Első "komolyabb"

Ezt követően nem sok megállás volt, jöttek szépen a keszegek, név szerint karikakeszeg, dévérkeszeg, szilvaorrú keszeg, bodorka, majd egy komolyabban botot hajlító, ám még így is méreten aluli kis balin!

Van, hogy odakap a csonticsokorra, bezzeg ha műcsalival megyek, elkerül

Mire mindez lezajlott, Erősen sötétedni kezdett, az úszót már nem is láttam, s a kapások is elmaradtak. Gyorsan fotóztam egyet, megörökítettem a keszegeket, mielőtt visszajuttattam volna őket otthonukba, majd összeraktam a botot, s egy korábban fogott küszből darabot vágtam, belódítottam a visszaforgó aljához, míg egy másik botra három szem csemegekukoricát tűztem, s az etetésre dobtam. 

Moson népe Hej!

Eközben elkezdtem pakolni, mert elkezdett szemetelni az eső. Szépen összeraktam a bolognai botot, elégedetten szinte lefektettem a botzsákba, még majdhogynem altatót is dúdoltam a fülébe, de akkor csak egy ősi Pokolgép szám járt a fejemben, azzal meg nem lett volna illő elbúcsúznom tőle aznapra. Ezt követve a kis vödröt rendeztem, s a feleslegesen nyitva levő merítőszákot csuktam össze....ekkor láttam hogy a fenekező botom nyele megemelkedik....

Azonnal utána nyúltam, s bevágtam......

A szerelék másik végéről erős ellenállás jelezte, ez már nem keszeg, ez valami komolyabb ellenfél lesz. Néhány perc alatt sikerült kifárasztani és szákba terelni az éjszaka ravasz vándorát, egy szép pikkelyes pontyot, amelyről már csak gyenge minőségű képet tudtam készíteni, ugyanis a telefonom jelezte, a vaku már nem működik az alacsony töltöttségi szint miatt, de a fejlámpám adott némi fényt, hogy úgy-ahogy megörökítsem a szép kis dunai pikkelyest. 

Legközelebb őalatta dolgozik majd a bolo....

Ejj, de jó lett volna, ha a bolognaival fogom ki! Perceken múlt, de van ez így. Bízom benne, hogy a bolo-val megbarátkozunk, s legközelebb megmutatja hogy táncol majd egy szebb hal által diktált ritmusra!

Kelt: 2015. év Magvető havának 9.-ik napján.

Finomszerelékes úsztatás a Mosoni-Dunán

Úgy kezdem ezt a beszámolót, hogy teszek egy vallomást! Sajnálom azt az elvesztegetett időt, amit a fenekező, feederbotok mellett ülve lesve a jelzőket töltöttem el, ahelyett, hogy a már szívemhez nőtt módszerrel cserkeltem volna be a folyóvizi uszonyosokat. Végig kellett járnom ezt az utat, hogy eljussak idáig, s utólag visszatekintve el kell mondjam, hogy megérte. Sikerült a horgászat egy olyan módszerét elsajátítanom, tökéletesítenem, bár még van hova fejlődni, amely azóta is kedvencem, s télen-nyáron minden évszakban egyaránt alkalmazható. Ez nem más mint a folyóvízi finom szerelékes úsztatás.

Csodásan meglassuló kanyar a város szélén

Van egy ősrégi ezer sebből vérző, de máig megbízható, gerinces, de egyben kellően rugalmas erős 4,20-as három tagos Miami Balzer matchbotom. Kiváló társammá vált az évek során, ám hamarosan fel kell újítanom, ha azt szeretném, hogy elkísérjen még néhány évig a vízpartra. Mára már mint meghosszabbított karom, mint az ujjaim vége, úgy működik, minden apró rezdülésben, érintésben eggyé olvadtunk. Ő volt a társam, míg végigjártam a rögös utat, a folyóvizi úsztatás módszerének elsajátításának folyamán. Meg kell valljam, szeretem ezt a módszert, végig kontaktusban vagyok az egész szerelékkel, minden rezdülést érzek, 

azonnal reakcióképesen, mintha pergetnék, érzek minden odaütést, csippentést.....

Történt egy szeptemberi nap délutánján, hogy kedvet kaptam egy kis folyóvízi úsztatáshoz. Nosza hamar összekaptam magam, s irány a Mosoni-Duna egy gyorsabban sodró, sóderes nem túl mély 60-70 cm-s szakasza. Etetőanyag gyanánt semmi mást nem vittem magammal, csak néhány szelet kenyeret darabokra törve, amelyeket a helyszínre érve egy magammal vitt kisebb krumplis zsákba tettem néhány nagyobb kővel együtt, majd a zsákra kötelet kötöttem, s behajítottam a parttól nagyjából 8 méterre levő távolságra, ügyelve arra, hogy a kötél végét a parton rögzítettem, nehogy a sodrás mégis elszabadítsa, vagy arrébb vigye a lefixált "etetést".

A fent leírt egy szál match botomon egy kis 30-as Browning orsó nyugszik 20-as főzsinórral szerelve. A szerelékemet egy másfél grammos folyami csepp úszó, néhány ólom, 16-os előkezsinórra kötött 10-es Gama horog alkotta. Csalinak 4 szem csontit és kenyérrózsát szántam, s cserélgettem. A vízben levő etetőzsák mögé dobtam, onnan úsztattam le a szereléket nagyjából 10-13 méter távolságra úgy, hogy a horgon levő csali érintgette a kavicsos medret, kissé bukdácsolva követte a  víz sodrát. Olykor meglassítottam, esetenként meg megállítottam a szereléket. 

Hamarosan megjelentek az első halak az etetésen, naná, hogy az idegesítő kis gébek. Őket követte néhány küsz, majd egyszer csak határozottan megállt az úszó, ekkor történt a bevágás, majd a harc, amelynek végén egy szép paduc harapott nagyokat a légtérbe, mikor ajkaival a víz fölé került.

Ezt követően kisebb karikakeszegek, szilvaorrúak jelentek meg, ám eljött egy időszak, amikor több leúsztatást követve sem érkezett érdeklődő.

Már-már elgondolkodtam, hogy talán valamit nem jól csinálok, amikor a következő úsztatás alkalmával hirtelen alámerült az úszó. Bevágtam. A hal megindult a meder közepe felé, de hamar sikerült visszaterelnem. Ő egy szép ifjonc márna volt, akit a sóderesen lefotóztam, majd útjára engedtem.

Ifjonc márna

Itt már vidámabban távozóban

Néhány úsztatást követve ismét kapást tapasztaltam, ekkor szintén egy vésett ajkú tette próbára a gyorsaságomat, pechemre a horog a szákolás előtt kiakadt, s a hal vígan vett búcsút a légnemű világtól, s hamar eltűnt a tiszta folyóvízben. Nem adtam fel, a csontit felcseréltem kenyérrózsára. Szinte egy métert sem úszott a szerelék, amikor újabb kapás érkezett, olyan elhúzós. A tettes egy retur kis pikkelyes pontyocska volt, aki fiatal volta ellenére remekül alkalmazta a sodrás segítségével betanult szabaduló mozdulatokat, de mivel nem Hudini volt az oktatója, hamarosan megmeríthettem, hogy aztán egy gyors fotót követően útjára engedjem.

Hejj, hol van öregapád, mikor teszi tiszteletét nálam?

Még néhányat úsztattam kenyérrel, amikor ismét egy hirtelen kapás következett, a közben már alkonyba burkolózó szürkületben, a tettes ezúttal is egy szép vésett ajkú paduc volt. Vele együtt már két paduc a szákban volt. A sötét miatt már nem láttam rendesen, ezért az úszóhoz rögzítettem egy fénypatront, mivel az úszó nem arra volt kiképezve, hogy patront rögzítsünk bele, gyors megoldásként az úszó felső szárához egy darabka szigetelőszalaggal rögzítettem a patront. A szereléket könnyítenem kellett egy söréttel, mert megváltoztak a súlyviszonyok. Aki horgászott már sötétben fénypatronnal, annak ismerős lehet a sztori, a víz fölött repülő fénypatronra rávetődtek a hely repülő fenegyerekei, a bőregerek, ám szerencsére nagy galibát nem okoztak, hamar rájöttek, hogy ez a falat nem nekik való. 

Néhány karikakeszeg és kis szilvaorrú jelentkezett még a sötétben, majd, átengedték a placcot a reménynek. Az én reményemnek, hogy talán egy komolyabb ellenféllel mérem össze az erőmet. Szinte nem is néztem az úszót, ujjheggyel érintve fogva a zsinórt éreztem néhány apró odacsípést, mikor gondoltam, hogy visszahúzom a szereléket, de ekkor határozottan megállt az úszó, én reflexből azonnal bevágtam. A bot félúton megállt a kezemben, s az orsó felsírt. Azonnal sodrással szemben tört előre a tettes, amiről rögtön gondoltam, hogy márna lesz. Jó 20 perces fárasztást követően, mivel nem mertem erőltetni a nagyobb halat a szakítás veszélye miatt, sikerült szákba terelnem a kereken két kilós folyami torpedót. Az öröm határtalan volt. 

Ők most hazajöttek velem...

Még fél órát úsztatgattam, de csak két kölökmárna jött, amelyeket gyorsan szabadon engedtem, majd búcsút vettem szeretett Mosoni-Dunámtól. S hogy miért is inkább ez a módszer? Finomabb, élvezetesebb, közvetlenebb, nem mellékesen több hal is horogvégre kerül, tehát mozgalmasabb, mint a fenekezés. Hozzáteszem, ha mód van rá, nem hagyom el a fenekező módszert sem, van, mikor bent van egy feeder a biztonság kedvéért, ám legtöbbször élő kishalas, vagy halszeletes fenekező bot van bevetve kissé távolabb az úsztatásra kijelölt pályától, mert nem ritka, hogy a kishalak után bejön valami komolyabb ragadozó....

Kelt: 2015. év Magvető havának 7-ik napján....