2017. november 26., vasárnap

Hűvös szürkeségben

Mozdulatlan. Talán ez lenne a hónap mottója. Alszik az erdő szégyenlősen pucéran, lombruháját feledve. Mozdulatlan a világ. Néha oly vastag ködpaplanba burkolózik, hogy nehézzé válik az út, s nyomasztó a vizes teher. A csendet csak néha veri fel az erdei földúton átrobogó szarvascsorda patáinak dobogása, s a vízparton egy-egy szürke gém éktelen krákogása. A városban is megváltozott az élet. A károgó varjak beköltöztek, s komoly konkurenciaként jelentek meg esti vastag harmatgiliszta vadászataim során. Ők élelmet, én csalit keresek a nedves fű között. Apám szokta mondani a varjak láttán:
-"Nézd fiam! Valaki megint szabadon engedte a fekete csirkéket!" - eközben mosoly jelenik meg a szeme sarkában, bajsza szegletében.

Sokan befejezik november végére a horgászszezont. Nekem ilyenkor jön el a java. Nehezebb halat fogni mint nyáron, vadvízen meg aztán főleg, hisz keresni kell a halat, s kell a folyók kegye, vagy a szerencse, hogy az ember rájuk akadjon. S akkor még kapásra is kell bírni őket a letisztult vízben, ahol igen jól látnak most minket, horgászokat is. Ez kihívás a javából! Ez motivál leginkább! Ebben érzem azt a kihívást, amely inspirál, gondolkodásra, cselekvésre késztet.

Egy nap pergetni támadt kedvem. Ebéd után kiszaladtam a közeli kis folyócskához, s dobtam. Dobtam. Hihetetlen, de a kis bogárutánzat minden egyes vízbeérkezésére reagált egy domi. De csak a beesőre. A vontatott csali egyáltalán nem érdekelte őket. Csak a vízbe érkezest követő 2 másodperc volt az, ami fontos volt számukra. Igaz, a legnagyobb domi is épp csak 25 centis volt, de remekül elszórakoztam. Aztán cseperegni kezdett, a kapások pedig egyik pillanatról a másikra abbamaradtak. 
Tökéletes

S volt hogy ki-kikandikált a nap a felhők mögül, meglesni kicsit a világot. S a nap ott talált engem a kis folyócska partján ahogy pergetőbottal próbálom megszólítani a vízi világot. Kihívás. Nem tudni, vajon elkapja-e valami a kis wobblert. csuka biztos nem, az "öregek" elhordták már a környék csukáit, a 35 centiseket is...... Azért bármi lesz alapon, fennhagyom a kevlár előkét.

Repül a kis wobbler, el a túlparti nádas elé. Halkan csobban, kis gyűrűket rajzolva, elindul felém ahogy vontatom, s a meder közepe táján járhat mikor olyan ütés érkezik, hogy a botnyél szabályosan hasba vág, s vállaimban is érzem az ütést. A bot csodásan meghajlik, s dolgozni kezd a kis orsó fékje. Az ellenfelem, ez a nemes, szép vadvízi telény, bevetette minden fortélyát hogy szabaduljon, s a hét fokos vízben csodás erejéről tett tanúbizonyságot. Aztán lassan elfáradva a lábaim elé húztam, s kézbe vettem, miközben ő a sorsa miatt aggódó szemeivel méregetett. Pár fotó és már úszhatott is tova. Nem hittem. Nem hittem hogy ez a hónap lesz, amikor megfogom azt a domolykót, amely az év során számomra az eddigi legnagyobb, majd negyven centi faroktőig. S ekkor még nem tudtam, nem is sejtettem, hogy aznap ez csak a kezdet....

Kézbe venni egy novemberi domit
Tíz métert se mentem feljebb, mikor megismétlődött az alig öt perce lejátszódott jelenet. Igaz, a következő domolykó nem volt akkora, mint az elődje, de így is csak két centivel maradt el társától, ereje pedig teljes hasonlatosságot mutatott!

Alig lehet átfogni
Aztán csak a kicsik. Jött meg vagy nyolc kisebb 25-30 centi közti domi, majd varázsütésre elment az étvágyuk, s elhúzódtak. Micsoda nap. Ráadásul a szülinapom volt. Igazi ajándékot kaptam a folyótól, s viszonzásképp vissza is adtam a folyó lakóit a víznek, legyen máskor is szerencsénk egymással. Legközelebb a telények is óvatosabbak, ravaszabbak lesznek. S nekem nem lesz könnyebb dolgom velük. Tudom, hogy még ott vannak viszont a folyócskában, s talán tavasszal elkapok egy párat ismét belőlük.

A fárasztás vége felé

Nem sokkal kisebb az előzőnél

Csepergő esőben már csak az apraja

Küzd vehemensen, majd elúszik
Ahogy szürkébe fordult az este. Éreztem, várnak a menyhalak. Pergetni nem volt érdemes, s a rövidre szabott szabadidő, esténként mindössze két órácska, behatárolta a horgászat lehetőségeit. Az idei év nagyon más. Mondhatnám viszonyításképpen, a tavalyihoz, tíz helyemen, tízszer annyi kijárással tizedannyi se jön.

Szeretem őket, színvariációk I.
Bizony vannak esték, mikor csak a csalihaltól halszagú a kezem. Vannak esték, mikor csak a zsinórnak repülő denevér csinál kapást, s vannak esték, mikor feltámad a pislákoló remény, mikor belekapaszkodik valaki a másik oldalon a horogba. Sokszor csak egy-egy bucó rágja fel magát a horogra, de néha helyet adnak az édesvízi tőkehalak egyetlen magyarországi képviselőjének is.

Városi vadkacsa variációk he-he

Színvariációk II.

Színvariációk III.

Apró kis kapásokkal, húzogatásokkal jelentkeznek az édesvízi tőkehalak. Épp csak megrezzen néha a botspiccen levő patron. A bevágás ül. A hal szájának épp a szegletét tartja a horog. Nem olyan ádázak a kapások, ahogy azt a korábbi években megszoktam. Szerencsére. Így a kisebb 40 cm alatti példányok szinte sérülésmentesen kerülnek vissza a vízbe, maradjon aki le is tud ívni. Néhány nagyobb példány azért hazakísér olykor, de mindig csak annyi, amennyire épp szükség van. 

Hűvös őszvégi-tél eleji esték kint a ködben, csurgó nyirkosságban, halakkal színesítve a szürkeséget, élményekkel gazdagodva. Nem porosodnak a horgászbotok a szekrény mélyén....








Kelt: 2017. év Enyészet havának 26-ik napján









8 megjegyzés:

  1. Gyönyörű domik!! Gratulálok!!! Jó nap lehetett...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm.
      Nem mindennaposak az biztos. Szívetdobogtató harcosok!
      😆

      Törlés
  2. Mikor fogjon az ember rekord domit, ha nem a szülinapján? :D Szépek, tetszett!

    VálaszTörlés
  3. Az idei ősz nem kényeztet.
    1 sünci 0 menyus alig márna,de a blog és a gyönyörű képek pótolják az űrt.
    Grat. Szépek a domik

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy így látod. Több kijárás van emögött, mint hinnéd. De megéri a sok betlis nap után egyszer-egyszer belenyúlni!

      Törlés
  4. Grat Csaba! A domolykó gyönyörű, jó nap lehetett! ;)

    VálaszTörlés