Gombák viadala (2021)

Noha a blog alapvetően horgászblog, mégis az idelátogatók néha verseket, novellákat, elbeszéléseket találnak itt, s olykor bizony gombákkal, gombászattal kapcsolatos írások is előfordulnak. Igaz, nagyon nem túlzom el, általában csak év végén szőrmentén összefoglaló jelleggel írok róluk. Pedig idén ha belegondolok, többször kóboroltam az erdőkben, mint a folyópartokon. Élveztem, ahogy kora tavasszal ébredezett a természet,  ahogy a nyári püffedt kánikulában enyhülést adott a fák lombja, ahogy az őszi hulló falevelek közt gázolhattam, s ahogy a hó ropogott a lábam alatt, s megtörte a csupasz ágak közti csendet télvíz idején. 

Azok, kik emlékeznek még az évkezdetre, s végiggondolják erdei barangolásaik tapasztalatait, bizony egyetértenek azzal, hogy eddig tán soha nem tapasztalt aszállyal kellett megküzdeni a gombák világának. Néha hozott csak némi felfrissülést egy kevés csapadék, hogy aztán hetekig ismét elzárva legyenek az ég csatornái. Baljós előjelek mutatkoztak már az év elején... Ilyen alkalmakkor az igazán élni akaró gombák dacolni próbáltak ideig-óráig a szárazsággal, s többé-kevésbe meg is mutatták, hogy élnek, ám tiszavirágéletük kapuját a gyakori forró, vagy épp száraz hideg szél hamar becsukta. Résen kellett lenni, hogy még a termőtestek kiteljesedésekor kint legyek az erdőn. Sokszor késtem el....

Próbáltam leszorítani, a teljesség igénye nélkül fajonként csak egy-egy képpel bemutatni az idei felhozatalt, mely messze alulmaradt a tavalyi esztendő fajbőségével szemben..... Voltak fajok, amelyekkel sajnálatomra idén nem is találkoztam, tavaly pedig szinte lépni sem bírtam tőlük. 

1. Narancssárga laskagomba 

(Phyllotopsis nidulans)

Egy igazi különlegesség, messziről virító színe felhívja a figyelmem rá, s decemberben több alkalommal is találkozhattam vele.

2. Bunkós agancsgomba / halott ember ujjai

(Xylaria polymorpha)

Bizarr kinézetű gomba bizony rászolgált a nevére.....

3. Lepketapló

(Trametes versicolor)

Gyönyörű, már-már földöntúli látvány.

4. Derestapló

(Ganoderma applanatum)

Repedezett, akár a szomjazó föld, de szépsége így is megmutatkozik.

5. Húsvörös nyálkagomba

(Lycogala epidendrum)

Idén találkoztam vele először. Narancsos színe odavonzotta a szemet...

6. Szalagos fülgomba 

(Auricularia mesenterica)

Messziről azt hittem, júdásfülgomba, közelebb érve rájöttem, másvalakivel van dolgom

7. Júdásfülgomba 

(Auricularia auricula-judae)

Csak eső legyen, s elborítják a vidéket..... Bodzán, tölgyön a gyakori felénk, ám igen érzékeny a szélre. Fél nap alatt képes teljesen kővé száradni, ha egy esőcske után feltámad a száraz szél....

8. Kései laskagomba

(Plerotus ostreatus)

Sokak kedvence, s szinte mindenhol belebotlottam, tölgyesben, nyárfásban, Duna parton, városi parkban.... Néha elképesztő mennyiséget is találtam, ügyelve szedtem, hogy maradjon másnak is, az erdőnek is, s a vadaknak is, ugyanis ezt a gombát azért csemegézik az őzek is....

9. Ízletes kucsmagomba

(Morchella esculenta)

Az aszály nem kegyelmezett. Mire pedig eső is lett, oly magasra nőtt a medvehagyma, hogy szinte lehetetlen lett utánuk a kutatás. egy elöregedett példány mutatta, jó helyen kapizsgáltam.....

10. Sárga gévagomba

(Laetiporus sulphureus)

Amiért áprilisban combig gázoltam a hideg vízben, mocsárban, a zsenge, szinte purhab szerű friss sárga gévagomba....Aztán szeptemberben jött a következő dózis....

11. Rőt fagomba

(Neolentinus schaefferi)

Egyik kedvenc májusi gombám, kár, hogy a csigáknak is.....

12. Pisztricgomba

(Polyporus squamosus)

Idén sem sikerült egészen frissen elcsípjem, na de majd jövőre! Résen leszek....

13. Ízletes csiperke

(Agaricus bitorquis)

Az aszályos időben alig néhányszor jött elő, akkor is gyakran a férgek szivaccsá rágták a tönkjét, mire megtaláltam. Kéne egy jobb helyet keressek....

14. Barna porhanyósgomba

(Psathyrella piluliformis)

Néha elképesztő mennyiségben jön elő, s amerre a szem ellát, ott van... aztán, mintha nem is lett volna...

15. Nyár-fagomba

(Lentinus tigrinus)

Víz mellett is nehezen viselte az aszályt, bár könnyebb dolga volt, mint a többieknek, hisz némi pára neki akadt azért....

16. Fényes likacsosgomba

(Picipes badius)

Komoly, elegáns kinézete tiszteletet parancsol.

17. Barna csészegomba

(Peziza badia)

Fura figura, a legváratlanabb helyen bukkan elő olykor...

18. Nyári laskagomba

(Pleurotus pulmonarius)

Az egyik kedvencem, mikor a zöldellő nyári erdőkben világos színével már messziről integet. Jellegzetes fűszeres illata, zamata egyedivé teszi.

 

19. Cafrangos galóca

(Amanita strobiliformis)

Kiváló fotóalany, sajnos a minap vettem észre, hogy az egyik élőhelyén kivágták a fákat, felforgatták a talajt, így lehet máshol kell majd keressem őket....

20. Mezei szegfűgomba

(Marasmius oreades)

Javában szedték mindenütt, de errefelé kiterjedt legelők híján nem akadtam a nyomukra. Minden föld művelés alatt, vagy erdő. Mégis, van egy hely, ahonnan jó esetben néhány maroknyival be szoktam gyűjteni. Sajnos ha hajnalban volt egy kis eső, délre csonttá szárított mindent a forró szél, így volt, hogy hiába mentem már, csak elszáradt gombatesteket leltem, nem adtam fel, néha sikerült egy levesre, egy tojás alá való mennyiséget szedni.

21. Óriás bocskorosgomba

(Volvariella bombycina)

Ritkaság, egy időben kivágott facsonkokon láttam a Mosoni-Duna partján, aztán évekre eltűnt a szemem elől. Teljesen váratlan helyen találkoztam vele ismét, egy tölgyerdőben.

22. Akáccsiperke

(Agaricus romagnesii)

Szeptemberben invazív mód ellepi a vegyes ártéri erdőt egy helyen. minden évben. legyen akármilyen aszályos is. idén sajna elég satnyán nőtt, kisebbek, gyorsan száradók voltak. Időközben NEM EHETŐ kategóriába sorolták, s magam sem szedem már egy ideje konyhára....

23. Nagy őzlábgomba

(Macrolepiota procera)

Aki látott már maga előtt nagy-őzlábgomba mezőt, mindenfelé tányérokkal, dobverőkkel, annak nem kell bemutassam a látványt, sem azt az ízvilágot, melyet ez a gomba képvisel. 

24. Lakkostapló

(Ganoderma resinaceum)

Valóban, mintha kapott volna egy lakkréteget... Ellen tud állni bárki is, hogy ne simítsa meg?

25. Gyűrűs tuskógomba

(Armillaria mellea)

Hogy mi volt rá a legjellemzőbb idén? Hát a legek. A legnagyobb mennyiségben, a leggyorsabban növő telepekkel jelent meg,s le is futott a szezonja alig 10 nap alatt....

26. Karbolszagú csiperke

(Agaricus xanthodermus)

Pedig olyan szép gomba. Idén kevesebb volt belőle, de így is megmutatta magát, a fajtájára való összes jellemzőjével együtt. Sárguló tönk, s kalap, szögletes kalapforma, hosszú vékony gumós tönk....

27. Bimbós pöfeteg

(Lycoperdon perlatum)

Szerényebb létszámban, de képviselték családjukat, s színt vittek az őszi fenyves életébe. Jó volt látni őket is.

28. Feketésvörös galambgomba

(Russula undulata)

Nincsen fenyvesben levő séta nélküle. Szinte hiányzik a szememnek, ha nem látom. Nagyon örültem neki, mikor rábukkantam. maga az elegáns megjelenése miatt...

29. Téli fülőke

(Flammulina velutipes)

A téli erdőjárások képviselője, hogy eszembe jusson, az élet megy tovább, a természet nem alszik télen sem, csak épp meglassult picit..

30. Fenyőpereszke

(Tricholoma terreum)

Fenyőerdők szélén lustán terpeszkedve gyakran elbújt a fű közt, s onnan vigyorgott a novemberi ködben.

31. Ízletes rizike

(Lactarius deliciosus)

A neve találó. Az egyik nagy, ha nem a legnagyobb kedvencemmé vált ez a gomba. Bizarr kinézete olyan ízvilágot rejt, amire a király is megnyalná a tíz ujját! Némi csapadékos időjárás szaporábbá tette volna őket, ám így is izgalmas volt a keresése a fenyvesekben....

32. Sárguló pereszke

(Tricholoma scalpturatum)

Aki nem szereti az avart túrni, annak nem is nagyon lesz meg ez a gomba. szinte csak egy-két példány látható szabad szemmel, de körülötte levő faleveleket széthúzva igazi telepre bukkanhat a szerencsés....

33. Gyapjas tintagomba

(Coprinus comatus)

Az aszály őt is megviselte, kisebb példányai ritkábban mutatkoztak, s bizony hamar öregedésnek is indultak..

34. Dióízű galambgomba

(Russula heterophylla)

Valahogy nem vett rá a lélek, hogy hazavigyem, Noha voltak napok, mikor szinte lépni sem tudtam tőlük, úgy ellepték az erdő alját. aztán szépen az enyészetté, s emlékké váltak...

35. Kormos mirigygomba

(Exidia nigricans)

Rászolgált a nevére, színe, s állaga, kinézete alapján is. Kiváló fotóalany. Nemde?

36. Petrezselyemgomba

(Hericium coralloides)

Kora tavasszal árnyas, vizenyős területen megjelent, majd eltűnt a szemem elől, hogy egész évben rejtve maradjon.... Egyedi megjelenése tette széppé.

Mint fentebb említettem, közel sem találtam annyi fajt, mint az előző év során, amikor nem volt olyan mértékű az aszály, mint idén. A köznyelv tipikusan gyenge gombászhelyként tekint a Kisalföldre, s a Szigetközre. Pedig ez nem így van! Igaz, vannak fajok, melyek nem jellemzőek itt, ám nem lebecsülhető itt sem a gombák fajgazdagsága....

Vajon a sérült szárnyú vörös vércse megérte a telet? Helyrejött, vagy épp elpusztult, de benne maradt a természet nagy körforgásába. Ahogy a gombák világában is, nem állnak meg az iszonyatos fogaskerekek, s napról, napra fordulnak kicsit.

Most kitekintek az ablakból, s odakint egy pár napos hóember torzója jelzi a tél nyomát. Noha a hó nagy része elolvadt, a megépített hóember az olvadásban fura alakká alakult, s hófehér mivolta piszkos sárral kevert rongyokba burkolózva roskad napról-napra. A megolvadt hólé még enyhíthet az idei aszályon, amellyel a gombák háborúban álltak az az elmúlt esztendőben....

Kelt: 2021. Álom havának 21.-ik napján

Elenyésző cigarettafüst

Szinte már füstszűrőig izzik fel a parázs, kissé megvilágítja az ujjaimat, melyek közt megremeg picit a cigarettavég, miközben hosszan mélyet beleslukkolok. Lassan, visszafogottan, szándékosan lassan fújom ki a kesernyés füstöt, s élvezem, ahogy ritkulva eltűnik felettem, összeölelkezve a semmibe porladó gondolatokkal, melyek a folyó partján ülve születnek, majd el is hamvadnak keszekuszaságukban, bukott csillagokként lelépnek az élet nagy színpadáról. Így is van ez....

Néha úgy érzem, eltemet a világ. Süppedő mocsara lassan beszippant, s kétségbeesetten próbálok fennmaradni az ingoványon, hogy levegőt kapjak, s várjam, meglássam a kapaszkodót. Artista létem keskeny peremén belekezdtem már sok mindenbe, s csináltam teljes odaadással, míg abban örömöm volt, néha vérrel, fáradtsággal, izzadtsággal, de örömmel, s elszántsággal. Néha úgy érzem, törvényt ült felettem a világ, s nem akarja tudomásul venni, hogy még mindig lélegzem, s nem merültem el bűzös posványos mocsarában. Köröttem éles metszőollóval nyiszatolja az értéket, várva, hogy csupasszá válva magam is elsorvadjak. S a szigorú ítéletet hallva, gúnyos elmebeteg vad kacajjal felelve, csak megzavarodnak a bírák, még mindig nem nyelt el a láp! A vad kacaj hangja betölti a teret, s visszhangot keltve megkerüli a golyóbist. Hát ennyit ér az ítélet? Ennyit... Zabolát nem tűrve szilaj gondolatok szabadulnak egy rozoga tákolmányú börtönből, s felemelkedve mosollyal vértezve végigszáguld a hitvány ingoványban cuppogó világ felett, egy újabb elégett cigaretta elszálló füstjével szorosan ölelkezve.....

Loccsanó a víz térit magamhoz. Tán egy vacsorára készülő márna pocsol, vagy épp csak egy koncér fordul a sötétben. Egy bamba képű bagoly röppen le felettem egy csupasz fa ágáról, s tébolyodottnak tűnő röppályája végén eltűnik a szemközti nyárfásban. Milyen komor a sötét. Mégis, mennyire jó egyedül kint lenni Szigetköz mélyén egy folyó partján, távol az ember mocskától, mellyel összekenem magam nap mint nap. Ember itt nincs ilyenkor sehol. Csak önmagam, s társaim a megtisztító gondolatok. A víz, a fák, a hunyorgó csillagos égbolt, a felhőfoszlányba burkolózó reszketeg sápadt hold. Két horgászbot vízbe dobva, s talán csak reménykedve a vízben ázó csalik.

Egér sem motoz már az avarban, november végére eltirhultak, vackaikban várják a jobb időt. Madárdal sem hangzik, szinte tökéletes a csend. Szinte hallom önnön szívverésem. A lelkem dobol rajta. A szürkületben távoli dörrenések jelzik, néhány vadász kivárta a vadkacsahúzást. S hogy sikerült e lőniük valami, vagy csak a sörétet pazarolták, nem tudni, hisz a dörrenés hangját messziről hozta a szél. Fejlámpám halovány fénye jelzi, merülőfélben vannak az elemei. Ritkán, csak csalizáshoz használom eme kiegészítőt, a csillagos égbolt ad némi világosságot, hogy ne üljek a szék mellé. A folyó, mint egy üres kád. Nem jelzi, hogy hal is akadna benne. Mostanság sajnos elég gyakori helyzet ez. Nagy ritkán egy éhes bucó jelzi, azért valami kóricál a meder fenekén, de aztán hosszú ideig megint minden mozdulatlanságba merül.

Az imént még fent járt a nap. Pergetve sikerült becsapni egy balint, s napszálltakor egy éhes csukát is. Ki tudja, azóta merre pihenik ki a stresszt, amely a fárasztásukkor érte őket? Valamely víz alatti ág alatt nyaldossák sebeiket nem létező nyelvükkel, hogy aztán a következő nap újfent harcba indulhassanak az életért. Az életért, melyet ma megkíméltem nekik. Ki tudja, más is megfog e?

Már már szinte félálomba ringatnak a monoton gondolatok, mikor hirtelen rándul, s billen is be a horgászbot, melynek a nyele már derékmagasságban csattan a tenyerembe. A fék megnyikkan, akár az oldalba rúgott rühös, loncsos szőrű kutya, s hajladozik a bot vége, hisz jó hal rúg a horgon. Márna! Megismerem a kapásából, a viselkedéséből, no meg abból, hogy megiramodik rögvest sodrással szembe, mintha nem is nyúzná az ajka szélét a horgom, s a szerelékem. Csak lassan akar szelídülni. Kisebb, egyre kisebb körök, s némi locsogást követve kezesbárányként hagyja, hogy tarkón ragadjam, s megcsodálhassam izmos testét. Nem ér fel erővel hozzá semelyik édesvízi hal. A folyók királya, egy torpedó, melyhez cinkos ravaszság párosul. Oly gyorsan hagyom elúszni, hogy búcsúszavaim talán már csak a semmibe szólom, csak a nyálkásan vizes tenyerem, s egy fotó emlékeztet arra, hogy az imént még hal volt a kezemben, halat fáraszthattam. Mire megtörlöm a kezem, billen a másik botom is. S csak jönnek. Szép sorban, mintha csak az erejüket, az erőmet, szemfülességem, s gyorsaságom próbálgatnák. 

Jönnek, harcolnak, vigyorognak egyet a kamerába, s mennek tovább útjukra....Nem nyúzom tovább a márna népet, csalit váltok. Talán a fagyasztóból kiszedett küszdarabra megéhezik egy ragadozó. Újra csend, kapástalanság, szünet. Lehet, kár volt a szuper akció dús pecát abbahagyni. Biztos jött volna még márna, hisz etetés nélkül is szépen meglelték a vaskos harmatgilisztákkal csalizott horgokat. A halszeletnek csak az íze ázik, bár azt talán messze viszi a sodrás, s talán felkelti valakinek az érdeklődését. De egyenlőre nyugalmas, csendes az est.

Egy kósza szellő gyalulja le az ágakról a maradék falevelet, s néhányuk a víz színén kezd úszni messze vidékek felé, mint gyermekek elengedett kis papírhajói...

Pöccen a spicc. Talán valami nekiúszhatott a zsinórnak, egy falevél, faág, bármi...  Nem. Megint pöccen egy picit, alig észrevehetően mozdult kicsit a fénypatron. Megint bucó lesz, ki kéne venni a szereléket a vízből  mielőtt gyomorig nyeli a csalit horgostól. Már nyúlnék a bothoz, mire nagyobbat odaránt neki valami. Hopp. Ez nem bucó lesz, valami jobb hal, talán menyus. Várnom kellene még egy jelet, ami meg is érkezik, határozott ütés a boton, s már ösztönösen megy a bevágás. Ül a  bot, rúg a  hal. Csodaszép menyhal fickándozik hamarosan a lábam előtt. Nehezebben, de őt is tarkón ragadom. Iváshoz készülődik már, ikrától, vagy épp tejtől duzzadt hasa erről árulkodik. Sajnálnam életét kioltani szaporodás idején. Egy fotó után őt is eleresztem.  .

S újra csak a csend, a gondolatok. Élmények, halak, fárasztások. Kint az elárvult ágrendszerben, ahol ott az élet a tél kezdetén is, csak több idő jut az elmélkedésre, több, a ritkább fárasztások, a vadon nőtt halak megbecsülésére...

Hangosan sercen a gyufaszál a skatulya oldalán, s behajlított tenyerem megvilágítva melegíti fel néhány pillanatra. Hunyorítok, s erőset slukkolok a cigarettába, melynek hegye felizzik a gyufalángra. A gyufaszálat két gyors csuklómozdulattal eloltom, s egy harmadikkal eldobom. Utánanézek, bizonyosan elaludt e. A gyufásdobozban sorsot húznak a gyufaszálak, ki lesz a következő, ki az elkerülhetetlen halál kegyeibe helyezi sorsát. A skatulya megpihen a zsebemben. Reszketeg gyufaszálak rebegnek egymásnak biztató szavakat. Nyugodtan eközben szám sarkában logó cigarettámba szippantok. Jóleső érzéssel lassan fújom ki a füstöt, amely csak lassan száll fel a fák kopasz ágai közt a csillagok felé, ahol az eltelt években elaltatva, kábán úgy átlépett felettem az idő...

Kelt: 2021 év Álom havának 6.-ik napján

AZ ÉV HORGÁSZBLOGJA DÍJ 2021 / Kiveszőben vagyok

Az "év horgászblogja díj" idén tíz esztendős jubileumi születésnapját üli. Nagy szó ez az internetes világban, hogy egy nemes kezdeményezés értékállóan ennyi évet megéljen, hogy egyáltalán talpon, immár kissé patinásan  megmaradjon. A díjat szinte az őskorban internetes szemmel nézve 2011-ben alapította Erdélyi PuPa Balázs, s a díj vándorserlegként sok arra érdemes horgászbloggernél megpihent már egy-egy év erejéig. A díj  értékéhez minden díjazott az eltelt évtizedben hozzátette saját értékrendjének egy szeletét, gazdagítva ezzel a horgászvilágot. Az alapító talán csak remélte, hogy néhány évig életben tarthatja ezt a ragyogó kezdeményezést, eme nemes gesztust, ám az túlélte szerintem a legmerészebb reményeket is, s engem büszkévé tesz, hogy a díj 10 éves születésnapján tavalyi győztesként én adhatom a díjat tovább! 2020-ban Gilányi Barnabás és Jeszenszky Zsolt által vezetett fishingeverywhere blog döntésének jóvoltából a díj nálam pihenhetett meg egy évet..  

A blog írók népes táborának egy rendkívül összetett, s nagy tudással felvértezett szegmensét alkotják a horgászbloggerek. Mind megannyi értékkel bíró ember, kik az általuk megszerzett ismereteket tárják a nyilvánosság elé. Hogy divat e még blogot írni? Érdemes-e egyáltalán? Mi is a blog? Egy saját internetes napló, amelybe bárki beleolvashat, informálódhat? Kinek ez, kinek az. Egy biztos. A megszerzett, felhalmozott tudás és tapasztalat akkor ér valamit, ha azt tovább lehet adni, s azt tovább is adják..

Színes kavalkád a blogvilág, amelyek közt válogatva mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt. A szakmaibbat, az irodalmiasabbat, az élménybeszámolósat, a tavi, a folyami, a vadvízi, a modern, az oldscool horgászatot, a horgászeszközök ismertetőit, egyéni, egyedi gyártmányú felszerelésekről, csalikról kaphat részletes tájékoztatót az erre tévedő... S vannak, kiknél szakmaibb, alaposabb, részletesebb, élménydúsabb, vagy épp érdekesebb  hosszabb, vagy rövidebb írások jellemzik a blogokat. 

Nem szaporítom tovább a szót. Eljött végre a november 11.-e,  az "Év horgászblogja" díj továbbadásának hagyományos időpontja. Bevallom, a tavalyi díj átvétele óta tépelődtem, kinek is adjam majdan azt tovább. Nagy feladat. Próbáltam minél szélesebb körben felkutatni horgászblogokat a már évek óta jelen levők mellett, hogy nagyobb rálátásom lehessen a blogvilágra, hogy a döntésemet megelőzően kellő részletességgel tájékozódhassak. Sajnos nem hogy nőtt volna a tábor, inkább elsorvadófélben találtam, ami lényegében mélységesen lehangolt. Hát ennyire kiszorult a kulturális érték a horgásztársadalomból? Ennyire nincs már igény az igényességre? Sokan felhagytak a blogírással, noha rendkívül tehetségesek voltak, s bizony értékes tapasztalatokat, érdekes élménybeszámolókat adtak közre. Sokan veszítettek aktivitásukból, s noha a blogjuk még él, de már alig pislákol csak a láng, nekik üzenem, tegyenek a tűzre! Bízom benne, virtuális tollukból csak időlegesen fogyott ki a tinta, a hamvába hunyt horgászblog világ főnixmadárként feléled, s újfent dicsfényben tündöklik!

Három ember közt kellett döntsek a végén. Nem volt egyszerű a feladat, hol az egyik, hol a másik felé hajlott a döntés, majd a harmadik került előtérbe, szinte hetente változott az elképzelés, a képzeletbeli versenyen még a célegyenesben is fej fej mellett haladtak, egymást előzgetve tudtukon kívül. Döntésem kizárólagosan szakmai és nem egyéni szimpátia alapon zajlott. Emiatt is voltam nehéz helyzetben. Legszívesebben mindhármukat díjaztam volna, de nem akartam elosztani a fődíjat, hisz elődeim sem tették ezt. Végül letisztult a kép, billent a mérleg nyelve, s megszületett a döntés. 

Arra az emberre esett a választásom, aki mindamellett hogy kiváló író, sokrétű a tevékenysége a horgászat terén, sokoldalú, s elszánt közösségépítő, mindemellett szerénységével, visszafogott példamutatásával bizton állíthatom, benne megvan az elhivatottsága, tettrekészsége, a remény arra, hogy a horgászblogger társadalmat erősítse, s továbbvigye a lángot! Az sem elhanyagolható, hogy  a PuPa által a díj alapításakor megszabott keretbe is nagyszerűen belefért.

“Ezt a díjat egy magyar nyelvű blognak

fogom adományozni, mely blog még további két blogot kell,

hogy kitüntessen ezzel a címmel.

Az odaítélésnél a blog tartalmát, a bejegyzések kellő hosszúságát,

a magyar beszédnek megfelelő stílusát,

a halak és a természet tiszteletének meglétet kell figyelembe venni

mind ezeknek megfelelő képi tartalommal.”

“A kitüntetetteknek a díjat a főoldalon kell elhelyezniük,

legalább fele méretben és még egy évig

ez eddigi minőségben kell blogjukat fenntartani.

A következő években, a díjat mindig az első díjazott adományozza tovább,

melyről egyeztet a díj alapítójával, a Horgászó Séf bloggerével.

A díjalapító nem részesülhet a díjban.” (Erdélyi PuPa Balázs-2011)

Tehát a döntés értelmében a "2021 év horgászblogja" díjat egy évig Bors Csaba, a Bodorcompó Horgász Közösségi portál írója, szerkesztője tudhatja magáénak 2022. november 11.-ig, amikor is a díjat majd tovább kell adnia. 

Felhívom a díjazott figyelmét arra, hogy két másik mellék díjazottat is nevezzen meg a napokban, a díjat ő is, valamint a mellék díjazottak is jelentessék meg blogjukon, viseljek büszkén, s méltón, mutassanak példát az olvasóknak, az esetleges követőknek! Hirdessék, hogy van még tartalom, melyet nem söpör el a közösségi médiumok naponta változó, formálódó szele, van net élet azokon kívül is, s virágozzék továbbra is az írás szeretete, s kezdjen bele bárki, aki egy kis késztetést érez eziránt a műfaj iránt!

Hiszem, hogy a díj még sok-sok évet megél, egyre inkább értékesebb, s patinásabb lesz, s a horgászbloggerek tovább viszik ezt az "olimpiai lángot", mert én már a legendás P.Mobil szavai szerint is Kiveszőben vagyok ...

Gratulálok a díjazottnak!

Kelt: 2021. év Enyészet havának 11.-ik napján

Térdig avar

Oly gyorsan rám rúgta az ajtót, hogy eszmélni sem volt időm. Hangos robajjal szakadt le az ajtópánt, recsegve-ropogva nagy dörrenéssel adta meg magát, s az ősz hűs szele sárgult falevél fergeteget fújt az arcomba. A didergető hangos gúnykacajjal érkező szél alattomosan bekúszik a pulóver alá is, s deres markába fogva megráz, akár foxi a lábtörlőt.

Egyre éhesebbek

Hova tűnt a nyár? s vajon visszaköszön-e még egy kis időre, s átölel-e még, hogy csillapítsa didergő fázó testem remegését? Attól tartok, ez hiú ábránd, s remény, várnom kell vele, a következő esztendőig. 

Egy hajnalon tesznye köd csimpaszkodott az ártéri erdőben, s átáztatott mindent, a víz csak úgy csurgott a fák törzsén, s egy verébcsapat reggeli tisztálkodás gyanánt, egy földúton terpeszkedő tócsában pocsolt. A napsugár épp csak elérte a tócsa szélét, s a verebek élvezték annak alig langyot adó melegét.

Vehemens reggeli

Ahogy mondják, az ősz akkor kezdődik  mikor megjelennek az első gesztenyesütő vénasszonyok. A piacon egymással veszekednek olykor a jobb standokért, ám minek is, hisz a sült gesztenye jellegzetesen fanyar illata messze száll, így is az ébredező házak között, s bizony kinek jó orra van, az megleli a csemegét a piacon járva minden gond nélkül. 

Erre felé nem terem gesztenye, messzebbről, az Alpokaljáról hordják ide. Szigetköz álmos kis falvai közt az öregedő toldozott-foltozott gúnyájú országút mentén csak azon veszem észre magam, hogy az út menti diófák alatt itt-ott fejkendős öregasszonyok hajoldoznak, s zsákba gyűjtik a diót, a nagypapák eközben a learatott kukoricatáblát böngészik egy terményes zsákkal. A baromfinépnek, bizony tavaszig elég is lesz, amit elhagytak a gépek, nem ettek fel még az erdei vadak, s amit az öreg észrevesz esetleg, s míg ereje bírja, hajladozik a kukoricacsövekért, mint a rónán a gémeskút. A nénikék pedig süthetik a diós kalácsot, a bejglit, s ha marad felesleg, a piacon leülnek a gesztenyesütők mellé, s hamar túladnak a portékán. Itt így köszönt be az ősz.

Most is érzem az illatát

Egy hidegfrontot követő kristálytiszta derűs napon azon csodálkoztam  hogy nyugat felé tekintve a Semmering hósipkát húzott a szemébe. Intő jel ez is, s az egyre csípősebb éjjelek is hírvivők.... A hajnali dér hívatlan vendégként nyugszik a még zöld füvön, s a frissen hullott színes ruhába öltözött avaron. Hangosan csörög az, mikor térdig gázolok benne, s a csörgés elnyomja az erdő neszeit, óvatosságra inti az erdőlakó népeket. Meg-megállok, hallgatózok, de a némaságba csak a  szajkó hangja hasit bele ékként, amely riasztja az erdőt, hogy itt vagyok. Meglapul most a vad, figyelő tekintetek pásztázzák minden mozdulatom. A kelő nap eközben gyorsan harmattá varázsolja a csillogó deres vízcseppeket....

Dunai királyhal

Párásabbak, ködösebbek már a dunai reggelek

A nap sugarai eltirhították a ködöt, oly gyorsan, mintha csak egy firhangot rántott volna félre valaki. Ismerős érzés. Hogy öltözzek? Ha árnyékba állok, hűvös van, ha a napra, lekívánkozik a kabát. Örökös dilemma...

Halakhoz öltözni mindig nehézkes. Hova is induljak, mely halfajokat célozzam meg? Könnyű szerelékkel úsztatni, vagy épp feederrel a Dunára? Esetleg halszelettel menyhalra, csirkemájjal harcsára, vagy épp domolykóra, balinra, vagy csukára pergetve? Vagy egyszerűen menjek csak az erdő alá gombászni? 

S mily szép az ősz, szárnyát suhogtató októberi szellő pirosítja arcom, a gyorsan betoppanó alkony után reszketeg csillagok fénylenek le rám... Foltos köpönyegét lábam alá teríti, s árgus szemekkel figyeli tétova lépteim. Gombák seregével kínál meg, ha vendégségbe, az erdő mélyére megyek, s vöröslő galagonyabokrokkal szegélyezi utam. Amott darvakat látok dél felé szállni, s nyomukban a hűs homályból érkező északi fuvallat, mely rendre madárcsapatokat hajszol hosszú ostorát csattogtatva.

A vaskos harmatgilisztának sosem tud ellenállni

Rendre levetkezi az erdő színes rongyos gúnyáját, s elhalkulnak sorra a szarvasbikák is a bükkösben. Esténként mát csak a róka motoz az avarban, s ritkább már a denevér is. Azon kapom magam, hogy toporgok, kissé fázni kezd a lábam. Hamarosan vaskosabb bakancs kívánkozik a lábra, s bizony fülemre húzom a sapkát, ha elkezd vigyorogni rám a hold, amely feltűnik a túlparti fák kopaszodó ágai felett. 

Esteledik. Megéhezek, s a szütyőmben kezdek matatni. Egy darab kolbász, s egy zsakuba csomagolt kenyérdumó. Megteszi. Ízletes lakoma kint a vadonban.  

Lassacskán a harcsák is elhúzódnak a megszokott helyekről

A növendék folyami csukák is korgó gyomorral ordasul odavernek mindennek, ami mozog

Az ősz a legjobb festő

A bucók hordákban támadnak, ha leszáll az est

Reményt keltő dunai alkony

Csatornaharcos veresszárnyú

Darabos búzaszemű

Csallóközi túlpart színekben

Esténként menyhalaké a terep

Rendkívül ritka minta nélküli menyhal

S él a város, zsong a piac, roskadoznak az asztalok az ősz ajándékától, gyümölcsök, zöldségek, sültek, s megannyi portéka várja, hogy gazdára találjon. Él a város menti rét, s lassan álomra készül az erdő, még moccan egyet néha, gombaszőnyeggel kedveskedik, ha épp látogatóba megyek hozzá. A folyók népe szorgosan készül a télre, mintha egy megkésett ebéd lenne, úgy habzsolnak az uszonyosok, s keresik helyüket, hisz a nyári bőség véget ért, hűlnek a vizek, kevesebb a táplálék is. S megjárom a piacot, nagyot sétálok a réten, gombát gyűjtök az erdőn, megannyi galagonyával, csipkével, s kökénnyel térek haza, s a folyók népével is barátkozom még, hisz tudják, ki ellátogat hozzájuk,az is él.....

Kelt: 2021. Magvető havának 30.-ik napján

Szeptember sóhaja

Szeptember sóhaja

Vajon miért van az,

Hogy könnycseppet húz szemembe a szél,

Távozó fecskerajok nyomán?

Vajon miért van az, 

Hogy borzongva baktatok az utcán,

Egy hosszú napnak bús alkonyán?

Vajon miért van az,

Hogy sárguló falevél lejt táncot

Egy vénséges tölgyerdő határán?

Vajon miért van az, 

Hogy varjak veszekednek bőszen

Üres gólyafészek maradékán?

Vajon miért van az,

Hogy az elaggott nádas ősz fején

Víz felé bólint a buzogány?

Vajon miért van az, 

Hogy megfáradt ölelő karja közt

Csendesen úgy megvénült a nyár?

Vajon miért van az,

Hogy alig simítja csak arcomat

A kicsorbult pengéjű napsugár?

Vajon miért van az, 

Hogy gúnyosan kacag fel a vén hold

Egy omladozó ősi vár fokán?

Vajon miért van az,

Hogy bőgő szarvasok veszekednek

Egy párával szőtt virradaton?

Vajon miért van az,

Hogy gyötrelmesen baktat a csősz

A szőlővel benőtt domboldalon?

Vajon miért van az,

Hogy ökörnyálon ring a harmat

Gyakran a reszketeg pirkadaton?

Vajon miért van az, 

Hol ezernyi szúnyog döngicsélt

Ott szél hajt kórót csak az utakon?

Vajon miért van az, 

Hogy esővel koptatja hűs szele,

Fejembe húzott tollas kalapom?

S vajon látom e még,

Ha rátekintek a nyári tóra,

Benne fáradt arcom, s torz mosolyom?

Ha végül körbeölel szeptember lehelete...

S.Cs.

Kelt: 2021. Év Földanya havának 11.-ik napján

Horgászat hagyományos csalikkal

Félelmetes. Merre tart a világ? Érdemes megtorpanni kissé, s elgondolkodni. Behunyja az ember a szemét, s visszagondol, 30-40 évvel ezelőtt mivel is fogtuk a halakat, s mi az, ami a jelenkori fősodratú médiumokból, "neves" teszthorgászoktól, cégektől kelletlenül is a képünkbe ömlik akaratlanul. Nem leszek népszerű a szemükben ezzel az írással, de nem is akarok, s eddig sem voltam a szívük csücske, hiszen rontottam az üzleten, hogy a csilli-villi pénztárcába nyúlós csalétkek helyett az egyszerű, mégis hatékony, s olcsó, vagy épp ingyenes csalétkeket népszerűsítettem, vagyis csak fenntartottam az érdeklődést irányukba. Kezdem is, egy kis felsorolással...

Álljunk meg először is otthon, a konyhaszekrény a spejz elött. (Már aki szokott főzni, s nem étteremből rendelget). Bizonyára kezünkbe akad egy kis búzadara, vaníliáscukor, jobb esetben harmadnapos szikkadt kenyér, esetleg a hűtőben megmaradt levestészta, nokedli, sajt, a fagyasztoban némi gyümölcs.....stb. Izgalmasnak tűnhet, mit is kezdjünk ezekkel....

Kenyér

A legsokoldalúbb halcsali. Nagyobb mennyiségben krumplis zsákba rakva, egy kővel nehezítve, kötéllel rögzítve a parton, vagy kikötött lemacskázott csónakhoz megteszi a hatását. A halak a sodró víznek köszönhetően megjelennek a zsák alatt csipegetni. Olcsó, hatékony csali a folyón. A paducok, keszegek, compó, ponty, márna, jász kedvence....

Etetőanyag mellé gyúrva, vagy agyagos földdel, sóderrel begyúrva ideális etetőanyag folyóra. Van nálunk egy folyószakasz, egész évben kenyérrel etetik a kacsákat. Oda nem sokat kell kivigyek etetni, a halak rendszeresen odajárnak a maradékra. Megszokták a kenyér ízét, s keresik is azt. Így szinte nyert ügyem van...

Bordás kosárba nyomott kenyérbél is nagyon fogós, rövid előkével mellette bármilyen csali nagyon fogós. S hogy hogyan is áll meg a bordás kosár folyón? Horgásztunk mi a feederkosarak megjelenése előtt is. Egy 15 cm-s botdarab keresztbe rakva a bordás kosáron, s az etetőanyaggal rögzítve bizony jó szolgálatot tesz.. 

A kenyér mint csali:

Kenyérhéj darabbal csalizni is érdemes, igaz, nem sokáig tart a horgon, de korlátlan mennyiség rendelkezésre áll, s a sodródó úsztatós módszerre jelentkező kapás nem marad el rend szerint. 

Kenyérrózsa vezetése a sodrásban úszós módszerrel is hatékony, a folyami keszegek versengenek érte.

Kenyérpolenta. 

Gyermekkorom kedvenc csalija. Gyúrt kenyérbél, amelyet izésíthetünk paprikával, vaníliás cukorral, aromákkal... horogra formázva egy csepp alakú golyó, amely rejti a horgot igen fogós, folyón és tavon is egyaránt, keszeg, ponty, compó, amur kedvence...

Cupizás. 

Szikkadt kenyérhéj lebegtetése a víz felszínén. Ez a módszer különösen nyáron nagyon fogós, amikor a pontyok, amurok a víz felső rétegében hesszelnek. A kenyérhéjból egy gyufaméretű darabot vágok, azt tűzöm horogra, 2x átfűzve, majd ólom nélkül a víz felszínére ejtek. Nádi horgászatoknál a Bokodi-tavon is annak idején számolatlanul fogtam vele a pontyokat, amurokat. A kenyérhéjat a kishalak találjak meg először. Elkezdik lökődni, csipkedni. Amint megszülik a kishalak mutatványa, na akkor kell kézbe a bot, mert ott a nagy hal alatta. S csak megjelenik a száj, s alulról lecuppantja a kenyérhajat horoggal együtt. Gyorsnak kell lenni, ez nem önakasztós.módszer, de rendkívül eredményes. A kapás pillanatában jellegzetes cuppanó hangot ad a hal szája a víz felszínén, innen a neve, cupizás.

Nádlevél, s egyéb növények

Az amurozás egyik legfogósabb csalijaként tartják számon. A nádlevél legfrissebb, zsenge hajtását kb 15 centis szárral le kell vágni. A száron 2-3 alkalommal kell átfűzni a fonott zsinóros előkén levő horgot. Az előke ne legyen hosszabb. A nádlevelet kissé meg kell törni, hogy jobban menjen az illata. Kukorica etetésre, vagy letört nádlevelek mellé a nádfalhoz kell bevetni. Fenekező, vagy úszós készséggel. Ha van amur, a nyári melegekben bizonyos, hogy elragadja. S kezdődhet a tánc. 

Kiváló csali a zsenge hüvelyes zöldborsó, lucerna, főtt kelbimbó.

Gyümölcsök

Patakok, kisebb, nagyobb folyók domolykó csapatainak kedvenc csemegéi. Zseniális csali az egészben feltűzött, úsztatott meggy, cseresznye, eperfa termése, málna, ribizli. Nálunk lassan annyian pergetnek domolykóra, főleg most, egy meghirdetett egész nyáron zajló házi verseny miatt, hogy a domik lassan kiismerik a kis wobblereket, körforgókat, már azok hangjáról, ahogy a vízbe érnek. S ilyenkor jöhet az alternatív peca, visszatérni a régi jó kis gyümölcsöző pecákhoz. Szóval nem volt rossz napom, mikor próbát tettem az agyonvert, agyonpergetett szakaszon, ahol pillanatok alatt két darab negyven centi feletti telényt is elcsábítottam a meggyel. Bizony élvezet volt halat fogni így, egy kicsit magamnak is elégtétel volt. 

Sajtok

Füstölt sajtok általában. A márnák kedvencei. De néha a sajtkockát felkapja a nagyobb szilvaorrú, s a harcsa is. Ha van márna a közelben, akkor biztos, hogy a sajt nem kerüli el a figyelmét. Ha úsztatok sajtkockával, sajtgolyóval, egy keveset mindig reszelek az etetőanyagba is. Hagy érezze az ízét, zamatát. A sajtot minden esetben a mederfenéken vezetem pattogtatva. Otthon kockára vágom, szikkasztom kicsit, hogy jobban tartson a horgon, s mehet is a móka. Úsztatva is élmeny vele a peca, hát még csúszóólommal fenéken feederezve. Jajj de le tudja csavarni a botot a márna. Felénk a  füstölt Karaván, az Anikósajt, s a Füstölt Edami a kedvencük.

Tojásos nokedli

Van, hogy nem fogy el. Csak ott van a hűtőben. Etetni nagyon jó, nem egy nagy ponty, márna jelent meg a tojásos nokedlire már. Volt, hogy 40 percig fárasztottam egy pontyot finom cuccal, amelyik az etetésre érkezett. 4x áthúzott a Mosonin a túlpartra, én meg vissza. Meg se bírtuk szákolni, nem volt akkora szákunk. Végül egy kisebb száknál való szerencsétlenkedés okán meglazult a szerelék, s a hal megugrott, lefordult. Bő húszas vad töves volt. Szóval a nokedli, nem nokedli...

Csirkemáj, szalonna, zúza, giga és bél

Az ember azt gondolná, kivonult a húsüzem mintaboltja a partra. A csirkemáj a harcsák nagy kedvence. Frissen, véresen feltűzve a folyóban messziről szagot kapnak a bajszosok, s már hajlítják is a pálcát cefet mód. Hátránya, hogy hamar lefosztják a horogról, mert lágy csali. A feltűzésnél ezért is kell figyelmet fordítani arra, hogy a hártyás részét az inast is tűzzük meg, az nem engedi leesni a májat, amit szívvel, zúzával lehet is ütköztetni. Bevált módszer a klasszikus harcsázó felül nagyobb egyágú horog, alatta kis drilling. Erre tűzve, s a drillinggel megpatkolva biztosabb tartást ad a májnak, s ha odanyúl a haresz, azt nem kapja le a horogról. A zúza, a csirkegiga és a csirkebél is klasszikus harcsacsalik, partról, vagy csónakból leengedve.

A szalonna a füstös, zsíros mivolta végett főleg a téli időszakban adja a menyhalat, amely szintén messziről kiszagolja a jónak tűnő falatokat. Félhüvelyk ujjnyi darabbal több halat is.lehet fogni, s igen jól tart a horgon is.

A csimasz és a szöcske

A csimasz, más néven májusi cserebogár nem.mindig elérhető, ám a szöcske gyűjtése nem okozhat gondot. Egy dobozkába, vagy nagyobb gyufaskatulyába többet is gyűjthetünk. Egy hídról a víz sodrával lassan eresztve egy szál horgon szinte biztosak lehetünk, hogy egy-egy szebb jász, domolykó, vagy esetleg balin leszedi, sekélyebb kavicsosabb szakaszon viszont a márna is rámarhat! Nagyapám a Sajón előszeretettel horgászott velük, s ha neki sikerült halakat fogni, nekünk miért ne menne?

Gumicukor

Egy alkalommal egy helyi pecástól láttam, hogy piros gumimacit rak a horgára. Azt hittem, hülyéskedik. Fél óra alatt három izmos márnát parancsolt ki a nagy Dunából. Ennek a fele se vicc. A horgon tart, aromás, s ha éhes a hal, ráveti magát. Mindig tanul az ember. Lehet bepróbálkozom a bocskorszíjjal is...

Dippek

Vagyis szagos, illatos, ótvar büdös levek.

Kiválóak a kis egységekben élelmiszerboltokban fillérekért kapható nevesincs, vagy a "doktor V. Ker." fémjelezte aromás folyadékok. Ám ezek mellett készíthetünk is otthon saját leveket. Közismert a tejsavó, amibe kukoricát, búzát rothasztunk, de ott az olajos hal leve, amibe halszeletet mártva megnövelhetjük süllő és menyhalfogasaink esélyét, a felbontott gyümölcskonzervek leve, amelyeket mind megmentve kiválóak arra, hogy a bevetni kívánt csalit egy kicsit megmártogassuk bennük.

Giliszták, csonti

Nem kell bemutatni a trágyagiliszta, az iszapgiliszta fogósságát, ezt mindenki ismeri. Ám a vaskos harmatgilisztánál jobb élő csalit mifelénk el se lehet képzelni. Mindent lehet vele fogni. Ha tudunk gyűjteni, egész évben fogós csali, márna, menyhal, ponty, harcsa, dévér, kárász, domolykó...stb kedvenc csalija. Olyan nincs, hogy kapás nélkül szedje ki az ember a szereléket. Egy jobb eső után este halovány, vagy vörös fejlámpa fényében több száz akár 20 centit meghaladó centi vastag gilisztát is lehet gyűjteni, s nedves mohában, nedves kartonpapír, vagy újságpapír közt hűvös helyen akár hetekig is eltarthatóak.

Csontit szeretem egy kicsit feltuningolni, reszelt sajtot teszek a csontis dobozba, s másnap már jó sajtszagúak a csontik. A gébek jobban elkerülik az így felcsalizott horgot, míg a márna, a paduc, a karika, a bagoly, a szilvaorrú keszeg csemegének tartja

Szóval bizony rengeteg természetes, ősi, alternatív módszer létezik a halfogásra, s nem kell bedőlni a reklámoknak, "nagy" neveknek, s bizony nem kell mélyen belenyúlni a bukszába sem annak érdekében, hogy sikert érjünk el álló, vagy folyóvízi horgászataink alkalmával. S nem kell idegen szavakkal gyaláznunk szép nyelvünket sem, ha már arra sem hajlandó a a gyártó, a forgalmazó, hogy a "marketing" elősegítés érdekében valami hangzatos nevet adjon a csalijának. Megteszi ezt a magyar pecások többsége.

 "Az a zöld lebegő bizbasz"

Az az olvadó miafene"

"Az az ótvar büdös lötty, a szmötyi"

"Az a hálóban szétmálló sz@rdarab"

"Az a kutyatápszerű narancssárga valami"

"Adj abbó' a szagos gyurmábó' e!"

"Döglött gunyec is jó gunyec, nem baj a' ha szaglik!"

"Az a sárga színű angyalbögyörőnyi műbogár"....

stb...

Kedvem lett kipróbálgatni ezeket az "ősi" módszereket. Nosza, indulok is...

(S.Cs.)

Kelt: 2021. év Földanya havának 2.-ik napján