Ébredés után

Februárban berobbant a tavasz...Tél se volt igazán, havat talán egyszer láttunk, s elraktuk emlékezetünkbe, hisz ki tudja, mikor is lesz még egyszer olyan idő, hogy élvezhessük, amint a fehérség időlegesen eltakarja a világ szürke mocskát. 

Berobbant más is. Az elátkozott covid. Így letttem bezárva korunk pestise miatt, s heteken át álmodozhattam csak a folyópartról... Rabként, szinte csak a vasgolyó hiányzott a nehezen csörgő lánccal, amely visszahúzza lépteim. Nehezen vettem a levegőt, rendesen megtámadott.  Fulladozva a mondataim felénél elfogyott a szufla. Kétségbeejtő, de nem reménytelen a helyzet. Küzdenem kellett, s naponta súlyos csapásokat védve, próbáltam túlesni a vírus vad támadásain, majd én következtem a pofonokkal.... sokminden, mint ez is, fejben dől el. Akarni kell. Akarni a felépülést, s a szervezet megmozdul. Fordult a kocka.  Mikor kissé erőre kaptam, s már börtönőreim nem zárták rám a vaskos cellaajtó láthatatlan rozsdáló lakatját, bizony kimerészkedtem a közeli Lajtára. Nem sok időre, először, mindig csak másfél, két órára. 

Büszke győzőként tekintettem vissza megvert ellenségemre a virusra. Megtépázva, kissé viharverten, de életben, s bizakodva néztem le elsorvadt porban fetrengő ellenségem szánalmas vonaglására. Ugyanúgy végezte, mint egykor azok, kik ellenem kezet merészeltek emelni. Véresen, megtörten könyörületért esdekelve nyomorult patkány módjára vinnyogva hason csúszva. Nincs kegyelem, tán ez volt leolvasható az arcomról, melyet immár mosolyogva simított a folyó télvegi szele. "-Ütött az órád, s én átléptem rajtad..."

Nem késtem le semmiről, a hóvirág éppen bújt kifele, hogy aztán fehér szőnyeggé változtassa az erdő alját, elhitetve a messziről alánézőt, hogy hótakaró fehérlik még az ártérben.

A horgászatok ilyentájt a finomszerelékes úsztatásé voltak többnyire. A rendkívül tiszta vízben bizony elég finomra kellett venni a figurát, nem egyszer a 10-es fluorokarbon előkén figyegő apró horgon levő csalira volt csak kapás. 

A halak nem voltak restek. kárpótoltak az elvesztegetett hetekért, bizony megsiratták olykor az orsót, s keményen hajtogatták az öreg matchbot pálcát. De jól eső érzés volt ez. Végre. Végre horgaszom, hal is van, meggyógyultam, kint vagyok... mi kell több?

Február végén már előbújt a medvehagyma,a kikeletet sejtetve

Kora tavaszi kompozíció

Az estéken bepróbáltam a nagyobb halakat is fenéken, de csak néhány finomkodó keszegkapásig jutottam

Nyúldomolykó, a hétszázát, majd egy évtizede nem találkoztam vele, főleg nem a Lajtán

A jobb koncérok a finomszerelékes úszós bottal bizony komoly csatákat vívtak

Véleményem szerint a keszegfajok közül a szilvaorrú a legharciasabb

Jöttek szépen sorban, koncérok, szilvaorrúak, egy-két jobb karikakeszeg, néhány csoffadt kis bodorka, testes domolykók, s bizony akadtak nagyobb halak is. Akadt a horog. Behúzott komótosan a hal a folyó közepére, s megallt a sodrással szemben. Próbáltam felém erőltetni, de nem ment. A szerelék határait súrolta a próbalkozásom, a bot szinte karikában, a zsinór pattanasig feszült, de az ellenfel csak komotosan rúgott párat, s már be is lazult a szerelék. A kis horog kifordult. Szerencse kell, hogy ne igy történjen. Nagyobb horgot nem kötök, az kizárja most a kapást.

Egy csodás napon valami mélybe rántotta a kis úszót a Mosoni-Duna partján

A bot megfelelően hajladozott a még csak sejtett harcos izmai alatt

Hamarosan szákba tereltem az ifjoncot

Remélhetőleg hagyni fogják felnőni, én megadtam neki az esélyt fotó után

Bizonya koratavaszi napsütés eszembe juttatta a domolykokat. Elővettem a pergetőbotot magam is. Mélyre törő kis wobblerekkel, apró twisterekkel próbálkoztam minden eredmény nélkül. Visszatértem a jól bevált finom szerelékes úsztatáshoz, s gyakorta cserélve a felkínált csalit, változtatva az ereszték hosszán, az úsztatás sebességén, egyszer csak belehúztak a halak. A hideg alig 4 fokos víz ellenére elképesztő erejű kapásokban volt részem, s nem is tagadhattam le, hogy kik azok, akik ilyenkor is, ilyen erővel bírnak. Hát a lajtai domolykók. Alig másfél óra alatt majd egy tucattal sikerült küzdeni, s néhányuk egy fotóra meg is pihentek a szárazon, hogy aztán a vízbe visszahelyezve boldogan kergethessék majd egymást így kora tavasszal. Ha már itt tartunk. Haragszom azokra, akik hazahordják a domolykót. Gyakran hallom: "Jó az az ecetbe!"....

Pffff. Ilyenkor kijövök a sodromból, az ecetbe uborka, káposzta való, nem a hal, főleg nem a domolykó. A legszebb hal. Az egyik legszebb. Nagyon hosszú idő alatt nő meg, s bizony háborgok,mikor hallom azzal dicsekedni a helyi húshorgászokat,hogy..."Fogtam vagy ötöt,jó három kiló volt, haza is vittem, jövök holnap is...:"

Szégyen

Hát nem gyönyörű? Csupa erő

Az alkonyat kemény harcos szilvaorrúakat is 

Vajon a kormoránok sebezték meg ezt a balinifjoncot a Lajtán?

Az est a domolykók és a nagyobb szilvaorrúak közti versengésről szól

Az esti úsztatások kecsegtetőek voltak. Az alkonyat mindig meghozta a testesebb harcosokat az etetés alá. Egy alkalommal elakadós jellegű kapást észleltem, de lehet, hogy csak a szemem csapott be. Bevágtam. Éreztem, jó halam van. a folyó közepére húzta be lassan a szerelékkel együtt a botot, s a karom kihajlította. Megállt. egy centit nem tudtam feljebb húzni a sodrásban. Ahhoz túlságosan gyenge volt a szerelékem, hogy erőltessem. Néhány komótos rúgást követően meglépett a tettes. Az élményt viszont nálam hagyta..

Olyan ez az egész, mint ébredés. Egy rossz álomból ébredés után írok...

(S.Cs.)

Kelt: 2021. év Kikelet havának 15.-ik napján

Halakkal dermesztő

Dermedten fagyott a folyóparti erdő. A fák ágai mozdulatlan fehérségbe meredeznek az ég felé, szinte kezüket nyújtva könyörögnek a napnak egy kis alamizsna melegségért. De a nap válaszra sem méltatja a fákat, duzzogva burkolózik vaskos köddunyhájába, s szürkeségre kárhoztatja a tájat. Egy magányos csipkebokor őrizget még néhány bogyót, s őszről itt maradt zöldellő levelet, hirdetve az élet reményét. Az erdőn keresztül osonó folyó csendesen teszi a dolgát, s halkan szemléli a part menti fagyott világot. Egy itt telelő kormoráncsapat rendre alábukik a vízben, s a vermelőhelyeken összegyűlt halak tömegeit dézsmálja. Van, ki testes zsákmányával alig bír kikeveredni a vízből, ám szemlátomást ügyet sem vetve a fagyra, vígan falatozik. Sír a szem, a szép halak gyötrően kínos halála láttán, s a hó véres, a part a mészárszék. Néhány kormorán él itt egész évben, jelenlétük nem zavaró, ám a téli időszakban ide költöző csapatok fekete serege bizony kifosztja a vermelőhelyeket, lakomáznak, amíg van miből.

A csend fojtogatón két marokkal szorítja a környéket. Fura.. Mintha földöntúli tájon járna a látogató. Hang se rebben, ág se zörren, s a levegővétel is fáj, hisz torkon ragadott mindent a zimankó. Minden lépés a havat ropogtatja, s iszonyú robajként hat az ártér némaságában ahogy elreccsen egy ág a lábam alatt. A hangra felkapja fejét egy kis ökörszem, s villámgyorsan tovareppen egy keresztbe dőlt ág alá. Egy vadcsapás keresztezi az utat, sok lábnyom, melyen őzek nyulak, szarvasok járnak inni a folyóra. Vannak köztük frissek, alig pár órásak. Valami van a fák közt. Még nem látni, de érezni a jelenlétét. Valami érzem, hogy figyel. Minden mozdulatom, minden rezdülésem. Meghallhatta, ahogy a havat ropogtatja csizmám talpa. Érzem az átható figyelmet, érzem, hogy szemek kísérnek minden lépésnél. Áthatol rajtam a tekintet. Erdei lidércek? Csak nem? Szemek. Éles szemek, melyek mágnesként nyugszanak rajtam. Tudják, mi a következő mozdulatom, sejtik mit is akarok. Kisvártatva megpillantom a fák ágai tetején gubbasztó fenséges kinézetű ölyvet. Hatalmas, s szép ragadozó, ki mozdulatlanul prédára les, ám most engem néz! Zavarja őt a jelenlétem. Zavarja, hogy illetéktelenül beléptem a vadászterületére. Bosszús tekintete van. Nem állom a szemkontaktust, érzem, én vagyok a betolakodó, inkább kerülöm egy kissé az őrhelyéül szolgáló fát. Ha nagyobb lenne, talán szárnyra kapna, s úgy kergetne ki az erdőből, hogy oda soha visszatérni nem kívánkoznék. De megszokta, az ember ellen nem tehet semmit. Így magában bosszankodik, mérgelődik. Látszik a tekintetéből. Szikrát vet a szeme...

Gyorsan áthaladok a fa alatt, ahol strázsál, tudom, végigkísér a szemeivel. Érzem a hátam mögül is, szinte égeti a tarkóm a tekintete. Könnyedebben lépkedek, hiszem, hogy megenyhül haragja ahogy távozom, s mintha hallanám, hogy szárnyra kap, s egy majd 50 méterre levő kőris száraz ágára telepszik. Bizonyos távolságokon ott gubbasztanak. Héják, ölyvek, egy-egy sólyom. Némán tollaik közt figyelnek. S tudom, mint egy híradó lánc, jelzik egymásnak jelenlétem, egy fejbiccentéssel, egy hirtelen tolligazgató szárnymozdulattal, hogy észrevettek, tudnak rólam. Szemmel követnek. Az erdő tudja merre járok, mit csinálok. Legalább nem vagyok egyedül. A loncsos nadrágszáram a rátapadt hótól nehezen verődik minden lépéssel a bakancs szárához. Oldalamon a szütyő, benne a szikkadt kenyér dumója, egy hagyma, szelet füstölt szalonna. Talán tüzet teszek valahol, s nyársalok egyet, ha megéheznék, s a kezeimet is kicsit megmelengethetem. Szedek némi csipkebogyót, s kökényt, bevallom kóstolok is belőlük. Marad így is otthonra teának, lekvárnak, pálinkát ágyazni. Mosolyt csal arcomra zamatos ízük. Megszorongatta már őket a fagy, ám ettől kissé édeskésebbek, puhábbak. Szegény ember szilvájaként is emlegetik a kökényt. Ezzel vitába szállnék. Gazdag az, kinek módja nyílik megkóstolni. Szegény, ki csak képről látja.... 

Néhány száz méter után kint a vízparton egy hódok által kidöntött fa hever, akár egy lóca, amelyre épp jól esik a megfáradt vándornak kicsit leülnie, ha lesepregette róla a havat.  Kékes füst száll fel, ahogy nagy nehezen meggyullad a nedves rőzse, s recsegve, ropogva sűrű füstöt okádva lassanként meleget is kezd adni. Odébb van még a kiszebáb égetés, az is hasonlatosan kap lángra. Hamar nyársat faragok, s már serceg is a szalonna, s zsírja vígan szemetel a kenyér dumójára. Jóllakottan terpeszkedek az erdei lócán, s gyönyörködöm a januári erdő szépségében. Nehezen indulok, pedig a tűz parazsa is lassan kihuny. Hóval betakarom, elalszik végleg, füstje is eltűnik, csak a ruhámon marad meg emléknek. Kisvártatva lábaim újfent a kilométereket számolják hóban ropogtatva...

Mint sötét szalag, úgy csörgedezik a kis folyó át az erdőségen. Mozdulatlan vízfelszín a sekélyebb részekre bepillantást enged. Kristálytiszta a teljes vízoszlop. Hamar összerakom a horgászbotot, s a közeledő alkony miatt iparkodnék csalihalnak valót fogni. Az úszó dermedten araszol a vízzel, s lassan teszi a métereket. Kezemmel lassan adagolom az orsó dobjáról lefutó zsinórt, közben árgus szemmel figyelem az úszó minden rezdülését. Az első 5 úsztatás során a kis úszó 20-25 métereket tett meg minden behatás nélkül. A kezem eközben majd ráfagyott a botnyélre. A következőt még leúsztatom, s ha nem lesz semmi, összepakolok. Mintha varázsszavak lennének. Ugye, mennyiünkkel megtörtént már ugyanez? Alig haladt az úszó 2 métert a víz hátán, mintha valami megpöccintette volna. A képzelet csúfos játéka csupán? Erdei lidércek aljas tréfája? Egy víz alatt sodródó apró uszadék gonosz játéka? Mire végiggondolom, alig millilitert merül az úszó, s mintha a sodrás sebességéhez képest aprón megtorpanna. Rutinos mozdulatok, csuklóból megy a gyengéd, ám határozott bevágás. A szerelék végén valami rúg!!! Ellenáll, s belefeszül a sodrásba. Ereje van, de hamar elveszti, s engedi, hogy arra húzzam, amerre akarom. Néhány kisebb fejrázással jelzi nemtetszését, pocsol még egy cseppet, ám máris a kezemben tátog egy szép királyhal, vagy ahogy hivatalosan nevezik, egy leánykoncér. S ha egyszer valami elindul.... 

Nem lehet abbahagyni. Igaz-e? A szürkület itt van a nyakamon, s én egyre másra fogom a koncért, a bodorkát, szilvaorrú és karika keszeget. Micsoda móka így januárban. Egy határozott úszómerülést követően bevágok. Mintha elakadtam volna valamiben, ám az a valami megindul, árral szemben, fölfelé. Tudom hogy márna. Azonnal lazítok a féken, hagy fárassza ki magát. Az orsó szépen adagolja a zsinórt, miközben a bot ütemesen hajlong a hal fejrázásaira. A gyűrűk jegesednek, félek, baja lesz a zsinórnak, kissé ráfeszítek a fékre, hogy hamarabb kézhez húzzam a halat, egy csodaszép márnát.

Azt sem veszem eszre, hogy kezeim alig érzem már, s pakolni kellene. Örülnék, ha ha simán menne. Végre fogok egy küszt, amelyet feláldozok csalihal gyanánt majd az estére. Kínos az összepakolás. Két kezem a szám elé teszem, sűrűn lehelem, hogy meginduljon a kellő vérkeringés. Mintha ezer tűt szúrnának bele, de aztán lassan sikerül túl lenni a nehézségeken. Lassan, szinte fájdalmasan pakolok a horgászzsákba, fájdalmas felhúzni megdermedt ujjakkal a cipzár kocsiját is. 

Az estére kiszemelt hely alig ötszáz méterre van. Mire odaérek, rám sötétedik. Fejlámpa fényében vetem be a két fenekező botot. A küszt kettévágva mindkét bot kap egy-egy friss halszeletet csalinak. S kezdődhet a várakozás. Szikrát vet a zimankó. Havas, csillám az erdő, s a csillagok is sápadtan pislákolnak a fejem felett. A kifújt levegő sűrű párájától alig látok, s a szakállamra ráfagy azonnal a párás lehelet, zúzmarássá varázsolva ábrázatomat. A két bot hegyén két kis halványzölden pislákoló fénypatron várja, hogy dolgát végezve táncba kezdjen egy jó kapás nyomán. Sokszor némák maradtak a télen, s sokszor eljárták már a csárdást is, ha úgy adódott. Egy kis idő elteltével a jobb oldali botomon apró kapással jelentkezik egy bucó. Legalább valami érdeklődik a felkínált csalira.

Szeme visszaveri a fejlámpa fényét, akár a süllőé. Fura egy hal. Terepszínű külseje miatt a mederlakó kommandósaként tartom számon őkelmén. Alig hogy visszaengedem, a másik boton határozott kapással jelentkezik valaki. Kivárok. Muszáj. A horgász legnagyobb ellensége a saját türelmetlensége. Ezt újra és újra meg kell tanuljam, ha lankad a koncentráció, s elsietem a dolgokat. Hirtelen megrántja a botspiccet, majd újra, és újra. Majdnem a negyedik odahúzásra vágok be. Érzem, valaki küzd a horog végén. Egy édesvízi tőkehal, vagy ahogy magyar földön nevezik, menyhal az, akinek megtetszett a friss halszelet. 

Él a víz, csak csendben, téliesen, finoman. Még egy negyed órára visszadobom mindkét botot, s egy jelentkező akad még az estére indulás előtt egy ifjú őn személyében. Jó erőben levő fogatlan ragadozó. Kezdem élvezni az estét. Van itt hal kérem szépen, nem evett ki még mindent a kormorán, színes a januári halfauna.

A hideg viszont indulásra sarkall. A pakolás során mosoly húzódik arcomra belegondolva, hogy a csaliként használt küszön kívül mindenki visszanyerte a szabadságát. 

S észrevétlen lábam újra a csillagfényben szikrázó havat tapossa. Egy bagoly les az erdő szélén, mint az éjjeli őrszem figyeli minden mozdulatomat, a nappali szolgálatos sólymokat már nem látni. Az erdő él. Télen is. Őrszemek, mozdulatlan strázsák biztonságában alusznak a fák. Még mélyebb a csend, míg hazafelé taposom a havat. Szinte hangos a gondolat, akár a kimondott szó. A hófelszín csillapítja némiképp a teljes sötétet. Lassan haladok, ám jól látok a félhomályban a hó miatt. Mintha egy árny haladt volna el előttem alig nyíllövésnyire, mielőtt kiérek az erdőről. Megtorpanok. Mozdulat nélkül hallgatózom. Mi lehetett. Néhány ág mintha reccsenne, de elnyeli a csend. Lassan erőt gyűjtök, s újra a hóban lépkedve igyekszem kijutni az erdőről. Lépteim ütemes hóropogtatását aranysakál üvöltése töri meg, s hirtelen összerezzenek, belém hasit a rettegés, hogy talán gyermekkorom humanoid szőrös szörnye a Kókó vetette utánam magát, hogy végre elvigyen, végre kézre keríthessen, elkaphasson, ahogy az idősebbek gyakran emlegették "-Viselkedj, mert elvisz a Kókó!", ám mivel nem hallom, hogy zihálva ágakat recsegtetve, fogakat vicsorítva közeledne felém a rettegett erdei szőrös lidérc, nyugodtan, ám kissé sietősebben folytatom az utam, gyakran hátra-hátratekintve. Ki tudhatja..., Egy újabb üvöltés, közelebbről. Velőig hatoló rémületes hang, kiráz a hideg is.  "-Ejj, hogy fognátok be a gambátokat!"-fakadok ki. Közel a falu, megkondul a harang, pár száz méter csupán, s hazaérek. Lassan melegszek át otthon. A hokedlin ücsörögve, forró teát szürcsölve eszembe jut az erdei lóca, az elfogyasztott  jóízű sült szalonna, a kenyér csepegtetett dumója, a folyók megannyi lakója, az erdei lidérc a Kókó, s a tél csípős szellőcsókja. Elmosolyodom. Ilyen egy igazi túrázós, horgászós délután, amire vágyakoztam. Még ha január Papó a halakat a kezembe dermesztette is, ha kivereslett ujjaimmal alig éreztem a tapintást is olykor, ajándék a kint lét.

(S.Cs.)

Kelt: 2021. év Fergeteg havának 28.-ik napján

Konokon koppanó léptek

Szitálós, ködös, nyirkos a decemberi este. Hűvös nedvedző leheletével vizenyőssé ölel a kora téli alkony. Elárvult falevelek nyújtózkodnak a tócsák fogságában a szélnek folyvást segítségért kiáltozva. Kihaltak az utcák. Üres sikátorok málló vakolatú falai közt lelket sem látni sehol. Hangosan koppannak a léptek az ósdi kopott macskaköveken. Egy szűk sikátor málladozó falai közt sietősre fogom a lépteim, miközben alig férek el rajt magam is. ha szembe jönne valaki, féloldalt kéne forduljak, hogy elmehessen mellettem. De nem jön senki. Minden lepésem visszhangot ver a falakról, s olyan érzésem támad, szorosan a nyomomban követ valaki. A fakult foghíjas közvilágítás épp csak annyi fényt ad, hogy ne menjek a falnak, homályosan a ködben tudni véljem, merre vegyem az utam. Üres, rozsdás konzervdoboz zörren egy kuka mögött. A házak közt egy koszlott szőrű csapzott kóbor macska oson csendesen, egy pillanatra néz csak felém megvetően, ügyet sem vetve rám éjjeli egérvadászatra indul. Néhol halvány fény szűrődik csak ki az ablakokon, de a félelem gyorsan függönnyel takarja el a szökni vágyó világosságot. Tudom, hogy a függönyök mögött fürkész szemek vizslatják minden léptemet. Súlyos, vásott bőrbakancsom kerüli a pocsolyákat. Még a seregből maradt valami csoda folytán a birtokomban. Bő két és fél évtizede tapossa velem a tájat, s csak talpat kellett rajta cserélni vagy kétszer az idők során. Egy száraz fűszál ragadt meg a bakancs sarkára kapaszkodó agyagos sárban. S minden lépésnél vígan lengedez, mint tollas kalapon a pávatoll. Fázósan húzom össze magamon a kabátom, s fülemre a kötött sapkámat. 

Egy fénytelen utcasarkon megállok egy cigarettára. Hangosan sercen a gyufa ahogy lángra kap, s két kezemmel szinte ölelem a szél ellen a lángocskát, mely izzó parázzsá válik cigarettám végén. Kezem a megpárásodott szakállamhoz érve érzi a nyirkos hideget. Mélyet slukkolva a cigarettába lassan, nagyon lassan engedem ki a füstöt, amely a kilélegzett párával, s a novemberi köddel szorosan összekapaszkodva lassan száll a háztetők felé. S míg tart a cigaretta, eszembe jut a folyópart, melyet nemrég hagytam magam mögött. Csendes a városka. Pedig még épp besötétedett, a hűvös estébe mégsem kívánkozik ki senki. Se a házak közé, se a folyópartra.  Én vagyok csupán, ki oly megszállottja a folyónak, hogy meg ilyenkor is azon morfondírozom kint az erdőn, hogyan szenderült álomra a természet ily hamar? S nem rettent vissza se hó, se szél, se magánya az estnek? Megyek,míg lábam bírja, taposva sarat, s havat ha kell? Pedig itt van már a nyomomban. Megcsap a hűs lehelete, érzem,  s hallom mit fütyül a szél..

December sóhaja

Valahol már dér szorítja,

Jeges markával a rétet,

Dermesztő hűs lehelettel

A csillogón konokon lépked.

Valahol vad szél kergeti

A fák alatt tekergőt,

Egy őz anyát gidával,

A szökkenve didergőt.

Valahol széttöri a csendet

Gúnyosan vadul felnevet

Elárvult tavaknak tükrére

Ékes jégpaplant tereget

Valahol bokrokat öltöztet

Ragyogó zimankós ruhába

Csipkével szórja az ágakat

Vaskosan ékes zúzmarába

Valahol madár ha szólna

Trillája elhal a csendben

Reszketeg tollait borzolva

Kushad a fénytelen éjben

Valahol erdei ház gubbaszt

 Körötte fenyves morajlik

Árván didergő kéményből

Szelekkel a füstje vitázik

Valahol előhúzza kését,

Szikrákat lop a csillagoktól

Mint éles penge vág a hideg

Kacagón jégcsapot varázsol

Valahol már havat szór 

Szorgosan fehérre meszel

Elaltat erdőt, legelőt

A zord arcú vén december.

Nincs más velem, mint a két megöregült horgászbotom. S ha találkozom valakivel, az csakis valami hal lehet, aki rettenve tekint rám azon gondolattal, vajon mi lesz a sorsa? Vajon élhet e még, vagy elviszem a karácsonyi asztalra?  Gyakorlott mozdulatok. A fénypatronok a botjaim végén vad táncba kezdenek az este, s fárasztok valamit. Valamit, mert sosem tudni, az éj sötétjében a víz alatt ki az, ki össze akarja mérni erejét az enyémmel. Egy különbség van csupán. Ő az életéért küzd, én csak az élményért, vagy egy finom tányér ételért. Ö kétségbeesett, én csak izgatott. Én mosolygok, mikor meglátom, ő megretten, riadt szemekkel esdekel. Mikor visszaeresztem, ő megkönnyebbül, én elégedett vagyok. Ugye minden csak nézőpont kérdése. Halak, emberek, vizek, erdők.... 

 

Halak járják az estét, nyughatatlan a fogyatkozó élelmet keresve. S én számolom a hullócsillagokat, vagy épp hallgatom az ébredő baglyok huhogását. Csendesen telnek az esték. Eltelik az idő gyorsan, s eggyé válok a kinti világgal gondolatban, míg haza nem indulok két bottal kezemben, zsákkal hátamon...

Az utolsó slukkal füstszűrőig égett eközben a cigaretta. Elhamvadt, s kesernyés illata az utcasarkon maradt még egy ideig. Befordulva a sarkon megszaporázom lépteim, bizony megrázott a hideg egy pillanatra, hiába, a tél utat talál magának a kabát alá is. Hosszú, sápadt lámpák fénye által alig foghíjasan megvilágított utca. Valami csiklandozni kezdi az orrom, arcom pirosán melyet megcsípett a szél, már nem is érzem, csak az orromon. A legközelebbi lámpa halovány fényében látom, szállingózni kezdett a hó.  A füstölgő kémények szúrós széngazszaggal tömik meg orromat, s az út kövén egyre inkább fehérleni kezdenek a földet ért hópelyhek. A kapu előtt már nyomot hagy a bakancsom talpa a kövezeten, mielőtt belépek azon, még egy utolsót visszatekintve az erdő, s a folyó felé halkan suttogom:

KÖSZÖNÖM

Békés, Meghitt Ünnepeket!

(S.Cs.)

Kelt: 2020. év Álom havának 19.-ik napján

Gombák országútján

Gombamániám szövi szorgos pókként álmaim szövetének szines köpönyegét. Ott motoszkál minden nap, s ezerszer felteszi a kérdést, hogy mikor, merre megyünk gombákat keresni? Oly csodálatos a természet, mindig mást mutat, s én folyton kíváncsiskodom, vajon most mi lesz a következő meglepetése? Megfigyeltem, hogy a horgászok, a vadvizeken horgászók jelentős része gombászik is. Nálam is igy van ez. Emlékszem, gyerekként, s fiatal koromban is, mennyit eljártam édesapámmal erdőkre, mezőkre. Azt, hogy mennyit tanultam akkor tőle a gombák, a mezők, az erdők világáról, csak most értem meg igazán. A gombászat nálam már olyan szenvedély lett, hogy fenntartások nélkül mondhatom, már-már beelőzte, bekebelezte magát a horgászatot is. Rengeteget bóklásztam az erdőkön, mezőkön az idei esztendőben is. Vaskos kilométerek gyűltek a cipő, illetve a csizmatalpam képzeletbeli kilométeróráján. Magam sem tudom, hány féle gombával találkoztam a kóborlásaim során. Sok, számomra új fajjal kedveskedett az erdő, s a mező, mérgező, halálos (☠) fajokkal is megismerkedhettem, igaz, csak a fotózás erejéig. Ezzel a bejegyzéssel szeretnék tisztelegni a természet előtt, s ebben az idei gyűjtések ("hasgombák", amelyek konyhára kerültek..) alanyait is bemutatnám időrendben, ahogy találkoztam velük az év kezdetétől.......

Jöjjön tehát egy kis betekintés Szigetköz gombavilágába a teljesség igénye nélkül....

1. Téli fülőke 

(Flammunila velutipes)

Januárban, februárban itt-ott megtaláltam vízpartok mentén füzeken, tölgytuskókon. Aztán eltűntek, hogy novemberben és decemberben újfent előbújjanak. Jellegzetes fagytűrő faj, a kalap ragacsos nedve is ezt a célt szolgálja, hogy védje a termőtestet a fagyoktól. Nagyon finom levest készítettem belőlük. A téli időszakban, mikor a természet álomba szenderül, ő éberen vigyázza az erdők nyugalmát. A gombaszedés hiányától elkeseredett gombászok egyik jelentős mentsvára a téli fülőke!

2. Kései laskagomba 

(Pleurotus ostreatus)

Az egyik kedvenc gombánk. Igazi erdei ízvilága, nagy mennyiségben történő előfordulása a család kedvencévé tette. Az enyhe télnek köszönhetően, a január-februári időszakban is szedhető volt, de a dömping igazán október közepétől indult be. Tölgyön, fűzön, nyárfán is megtaláltuk. Csodás csokrokban nyújtotta át a természet az ajándékát. Rántva, sütve, levesbe, pörköltnek, gombakrémnek...stb.. nem győztük szedni, enni....

Szégyentelenül arcpirítóan sokat szedtem belőle.....

Elképesztően sokat...

3. Osztrák csészegomba 

(Sarcosypha austriaca)

Bakancslistás gombám volt. A tavaszt, a megújulást szimbolizálta nekem. Itt-ott láttam, hogy képeket posztolnak gyönyörű találatokról, s magam is nyakamba vettem az erdőket, annak reményében, hogy talán találok én is. S láss csodát, március közepén egyszer csak a lábam előtt termett. Levesbe nagyon finom gomba volt. 

4. Júdásfülgomba 

(Auricularia auricula-judae)

Egész évben jelen van. Tölgyfán, bodzán előszeretettel foglalt helyet. s nagy helyet foglalt el nálunk is a gyűjtésének szenvedélye, bizony tetemes mennyiségben fogyasztottuk, szárítottuk. leszárítva majd a tizedére esett vissza a térfogata, ám amikor az ember vízbe dobta, egy óra múlva visszanyerte eredeti állagát, alakját. Igazi csodagomba, ahogy itthon megjegyezték.  S valóban, felsorolni is nehéz lenne a jótékony gyógyító hatásait. Nem véletlenül ismert a magyar népi gyógyászatban, s Kínában több ezer éves termesztési kultúrára tekinthet vissza. Elképesztő finom levest készítettünk belőle több alkalommal is. 

Belőle is rengeteget szedtem. Kosárszám, minden hónapban. A szárítógépnek sok-sok dolga akadt, de gyakran száradt a radiátorokon is tálcán.

5. Rőt fagomba 

(Neolentinus schaefferi) 

Egy ritkább gombafaj, amely minden év áprilisától júniusig szokott megörvendeztetni. kivágott tuskókon nő, árnyék kedvelőgomba.  A tavasz első nagyobb termetű gombái közé sorolom. fiatalon rendkívül ízletes, finom gomba. Idősebb korában rágós, élvezeti értékkel nem bír. Tojás alá nekem  a fiatal példányok kiválóak voltak..

6. Sárga gévagomba 

(Laetiporus sulphureus)

Egy másik nagy kedvencem a sárga gévagomba. fiatalon lédús, zsenge taplófaj. Vízparti füzeken, vadcseresznyén, öreg nyárfán előszeretettel terpeszkedik. sokszor elég megközelíthetetlen helyeken jött elő. Bizony előfordult, hogy a 12 fokos vízbe combközépig beállva tudtam csak szedni, vagy éppen csónakból horgászat közben fordultunk rá a csemegére a csónak orrával. Április végén szokott felénk megjelenni, s május végéig nagyon sok szedhető belőle. Azt követve csak hébe-hóba jön elő a nyár folyamán, hűs, árnyékos vízhez közeli helyeken. Nem egyszer a legközelebbi folyótól 2 kilométerre is találtam egy árnyékos sötét erdőben. Szeptemberben aztán újra erőteljesebben beindul a növekedése, s október végéig jó eséllyel szedhető ez az ajandék csemege. Csirkehús gombának is nevezik sok helyütt, mert kirántva hasonló az állaga a csirkehúséhoz. Az idősebb példányok kesernyésebbek, a fiatalok illata rendkívül erős, jó gombaillat, ám az ízében ez nem jelenik meg. Kiváló levesbe, rántva, hússal együtt sütve, tejszínes gombapörköltnek. Ja, a borsot nagyon kedveli, természetesen fogyasztás előtt 20 perc előfőzést igényel!....

7. Ízletes csiperke

 (Agaricus bitorquis)

Áprilistól jó eséllyel botlottam beléjük, s szinte októberig előfordultak a nyárfa-fűzfaerdőkben. A nyár közeledtével sajnos nem tudtam felvenni a versenyt a kukacokkal és a csigákkal, így túl sokat nem gyűjtöttem belőlük, de egy-egy séta alkalmával mindig volt annyi, amennyi egy reggeli tojás alá éppen elég volt. Rendkívül finom illata, erőteljesen finom ízvilága az egyik kedvenccé tette. 

8. Pisztricgomba 

(Polyporus squamosus)

Bakancslistás gomba volt ő is. Idén sajnos csak egy alkalommal találkoztam vele egy kivágott tuskón, s sajnos már ő is öregecske volt, így csak fotóztam. Talán jövőre időben elcsípem...

9. Nyári laskagomba 

(Pleurotus pulmonarius)

Az egyik nagy kedvencem. A nyári laskagomba. vékonyabb, gyengédebb húsú, ízletesebb mint rokona a téli laska. Fűszeres íze, illata miatt az egyik legkeresettebb gombánk. júniustól sikerrel barangolhatok az erdőkben utána, s egészen október végéig fellelhető, mielőtt átveszi helyét a kései laskagomba. tölgy, bükk, nyárerdőkben egyaránt előfordul. Levesnek, tojás alá, pörköltnek, gombakrémnek melegszendvicsre fantasztikus. Néhány kosárral belőle is sikerült gyűjteni...

10. Mezei szegfűgomba

 (Marasmius oreades)

Erről a gombáról egy szó jut eszembe! Imádom! friss, zsenge, átható illatú, s maga a gomba, amely a legjobban fel tud dobni egy tojásrántottát reggel, egy levest délben, s egy melegszendvicset este! Legelőkön, mezőkön jó eséllyel megtalálható májustól októberig, s sokszor elég a reggeli harmat is neki, hogy előbújjon! Szedése mindig eszembe juttatja, gyerekként a bokodi legelőn történő családi gombászatokat. Sokat szedtem belőle idén, s szárítottam is le belőle télire. Nem bántam meg. Rendkívül jól szárítható! Télen sem kell nélkülözzem zamatát, s levesbe, pörköltbe ízesítésül néhány szem mindig belekerül.

11. Akáccsiperke

 (Agaricus bresadolanus)

Alig két, két és fél hét. Amíg találkozom vele szeptember közepétől. De akkor aztán valóban úgy nő mint a gomba. Vegyes erdőkben sokszor csoportokban üti fel a fejét. Elképesztő finom illatú és jóízű gomba. Kissé pikkelyes a kalapjának közepe, emiatt sokan félnek, idegenkednek tőle.  Sebaj, több jut nekem. Nagyon szeretjük, étkezési felhasználása igen szerteágazóvá vált addig, amíg tömegesen szedhető volt. Néhány hét alatt viszont lefut a dömping, s ezt követve már csak hébe, hóba jött elő egy-egy megkésett példány.

12. Gyapjas tintagomba 

(Corpinus comatus)

Májustól egészen október végéig gyakori gombafaj, amely fiatalon, amíg nem kezd el lilulni a kalapjának alja, étkezésre alkalmas. vízparti gátak kavicsos talaján, erőszéleken gyakori faj. Vaskos párától terhelt hajnali sétákon, mint útjelző bóják, úgy sorakoztak a gáton. Kedvelem eme fura alakokat... Gyorsan romlik, ezért azonnal javasolt elkészíteni. Tölteni a kalapja kiváló.

13. Nagy őzlábgomba

(Macrolepiota procera)

Sok helyen gyermekgombának is nevezik, mert messziről is jól látható, s igazi örömöt jelent a megtalálása főleg a gyerekeknek, kezdő gombászoknak, akiknek még nem áll rá jól a szemük a gombára. Eddig hiába kerestem a környéken, nem leltem rájuk. Hanem aztán idén rám mosolyogtak az erdő tündérei, s elém tárták az erdő kincseit. Tömegesen nagy mennyiségben előforduló faj, ha megjelenik, egész gombamezők vehetik körbe az embert, ameddig a szem ellát. ez az év nagyon jó volt nekik, szeptember végén beindultak, s óriási mennyiségben termettek. Hogy mire is jó az őzláb? Mindenre! még szárítani is, gombapornak! Az ízére egy szó van: katarzis....

14. Bimbós pöfeteg 

(Lycoperdon perlatum)

Elképesztően gyönyörű gomba. Október elején tömegesen jelent meg, szinte lépni sem lehetett tőle az erdőben. Jómagam nem szedtem fel őket, de sokan szeretik, s nagyon finom ételeket készítenek belőle, míg fiatal, s nem kezd el sárgulni belül. 

15. Szürkéslila pereszke 

(Lepista sordida)

A pereszkefajok egyik étkezésre alkalmas faja. októberben jön elő ligetekben, erdőszéleken. Ízletes és szép kinézetű gomba, ám nagy tömegekben nem találkoztam velük, mindig csak néhány maréknyi, vagy néhány példány került elém, így volt, hogy le sem szedtem őket. 

16. Sárguló pereszke 

(Tricholoma scalpturatum)

Az egyik kedvenc pereszkefajom. Törékeny kemény húsú kis gombafaj, amely októbertől december elejéig van jelen vegyes erdő kivágott tuskói körül. nevét onnan kaphatta, hogy az idősödő példányok lemezei sárgulni kezdenek. Levesbe, pörköltbe nagyon finom gomba, bár jellegzetes erőteljes ízvilág nem jellemző rá. Mégis előszeretettel gyűjtöm. Valahogy közel áll hozzám. Az őszt jelentik nekem.

17. Szemcsésnyelű fenyőtinóru

 (Suillus granulatus)

Bizarr kinézetű gomba. Októbertől néhány héten keresztül szedhető fenyőerdőkben. Tömeges jelenléte, felismerhetősége nagy létszámban  vonzza a gombászokat is. Ebben az időszakban a fenyvesek környékén igazi népvándorlás tapasztalható. Elkészítési módja sokrétű. Kalapbőre fiatalon lehúzható. Idén először találkoztam vele, rengeteg példányt találtam, de nem vettem még rá magam arra, hogy meg is kóstoljam. Valahogy olyan idegenkedést éreztem vele kapcsolatban. Barátkoznunk kell még. Sokan kifejtették ezzel kapcsolatban a véleményüket: Hiba volt....

18. Gyűrűs tuskógomba

 (Armillaria mellea)

A család kedvence emberöltők óta. Október elejétől nagy mennyiségben gyűjthető tuskók, élő fák tönkjéről. Csoportosan előforduló faj. A fenyveseken kívül bárhol előfordulhat. Szigetközben rendkívül elterjedt, ha megjelenik, lépni nem lehet tőle. Jellegzetes illata, a kalap alatti sárgás gyűrűje egyedi. Sokan idegenkednek tőle a nyálkássága miatt. Előfőzéssel ez eltüntethető. Felhasználása nálunk a legsokoldalúbb. Szinte mindent is csinálunk belőle. Szárítani is jó. Az őszi dömping ideje alatt gyakori ebéd. Természetesen fogyasztás előtt 20 perc előfőzést igényel!....

19. Petrezselyemgomba 

(Hericium coralloides)

Az erdei túráimon néha belefutottam a petrezselyemgombákba. Haza sosem vittem, noha azt mondják ehető, finom gomba. a szépsége annyira megfogott, hogy csak fotóztam élőhelyén, rothadó tölgytuskón....

20. Fenyőpereszke

 (Tricholoma terreum)

Az idei évben is találkoztam velük október végét követően. ízletes finom gomba, a pereszke fajok közül az egyik nagy kedvenc. mégis, alig pár marékkal szedtem csak, hiszen az idei ősz olyan gombadömpinggel zúdult ránk, hogy értelmetlen lett volna minden fajból kosárszám gyűjteni, hiszen azt elis kellett volna fogyasztani. a friss gombánál nincs jobb, szárítva, fagyasztva, savanyúságnak már nemolyan az ízélmény. Márpedig én ínyenc vagyok, szeretem a friss üde ízeket. a Fenyőpereszke fenyvesek szélén, belsején elég gyakori faj. Jellegzetes illata, megjelenése az egyik kedvenc gombánkká teszi őt. Levesbe, pöribe egyaránt megfelel.

21. Lilatönkű pereszke

(Lepista personata)

Az egyik legkedveltebb gombafaj a környéken a lilatönkű pereszke. Októbertől a keményebb fagyokig mezőkön, erdőszéleken füves részeken gyakori faj. Jellegzetes lila tönkje könnyen felismerhetővé teszi. Felhasználása rendkívül sokoldalú. magam néhány példányt gyűjtöttem csak belőle, az íze kedvéért, ahogy mondani szokás.

22. Ízletes rizike 

(Lactarius deliciosus)

Fenyvesekben élő bizarr kinézetű gombafaj. Nevét a valóban kellemes ízéről kapta. kalapja mintha penészesedne, lemezeit megvágva fura rózsaszínes levet ereszt. Mégis, az egyik legfinomabb gomba, amelyből néhány példánnyal fokoztam az ínyenc gombaimádó mivoltom létét!

23. Lila pereszke 

(Lepista nuda)

A lila pereszke a pereszkecsalád egyik legnagyobbra növőfaja. Októbertől erdőkben, ligetekben szívesen búvik meg az avar közt, ám lilás színe könnyen megtalálhatóvá teheti. Ízletes mivolta miatt néhány darabbal színesítettem az itthoni konyhát, ám nagy mennyiségben nem szedtem, noha voltak napok, amikor akár két kosárra valót is gyűjthettem volna, de inkább csak fotóztam.

És most kedves olvasók, jöjjenek a nálam "egyéb" kategóriába sorolt gombák, amelyek megfogtak egy-egy fotó, a megismerkedésünk erejéig. Bizony vannak benne mérgező fajok is. Ők csak fotózásra kerültek, véletlenül sem hoztam haza belőlük. azt mondják,minden gomba ehető. Igen egyszer. Itt csak egyszer lehet hibázni. Senki szavára nem hallgatok, kizárólag csak a GOMBASZAKÉRTŐÉRE!

Ez lebeg szemem előtt akkor is, amikor az átlaghoz képest jóval több gombafajt ismerek. Nem szabad kockáztatni, egy pörkölt, egy leves, nem ér annyit......

Az alábbi gombákat csak a fényképezőgép lencséje gyűjtötte....

1. Csészés álkorallgomba

(Artomyces pyxidatus)

Tölgyerdőben nyújtózkodott egy kidőlt fatörzsön a nyáron, míg a kánikula, s a szárazság nem végzett vele.

2. Cafrangos galóca 

(Amanita strobiliformis)

Nyárfaerdőben pillantottam meg, ismerős volt, mintha valamelyik évben futólag már láttam volna. Egyedi kinézete, megjelenése ezúttal fotózásra sarkallt.

3. Tüskés galóca 

(Amanita echinocephala)

Nem a legjobban sikerült fotó, de örültem a találkozásnak, s megjegyeztem, merre is szeret lenni. Jövőre talán jobb képet készíthetek róla.

4. Deres tapló 

(Ganoderma applanatum)

Megfogott  eme taplófaj szépsége. Tölgyfa oldalába kapaszkodott. A színezete, a tapintása.... Művészi elhelyezkedése, a moha és a zuzmó felett...

5. Galambgombák

(Russulales)

Vannak ehető fajok is köztük. A lemezét megcsípve nyelvheggyel kóstolva ha nem csip, általában jó lehet. Sokat nem kísérleteztem. Nem erőltetem. Inkább csak fotóztam őket tölgyesben, vegyes erdőn, s fenyvesben is. 

6. Fehér tarlógomba

(Leucoagaricus leucothites)

Ez a gomba amúgy ehető gomba, egy időszak van, amikor teljesen nagy tömegekben lepi el a réteket, a gátoldalakat. Valahogy nekem mégsem volt szimpatikus. Sokak szerint nem igazán van étkezési értéke. Hát lábon maradtak...

7. Karbolszagú csiperke 

(Agaricus xanthodermus)

Félelmetes tömegben jött elő októberben. Jellemző, ha megvágják karbol, fenol szagot áraszt, valamint megsárgul a sérülés nyomán. A sok eső viszont elfedte sok esetben ezen jellemzőit. Megvágva nem sárgult, s vegyszer illatot sem árasztott. A mikró próbán viszont nem ment át! Egy kicsit megmikrózva érezni lehetett a kellemetlen szagot, s előjött a sárgulása is. Ahogy hallottam, olvastam, a gomba szakellenőrök iszonyatos mennyiségeket koboztak el, boríttattak ki. Nem lehet vele játszani. Amúgy a kalap formája a kissé szögletes forma, a csiperkék közt eltérően vékonyabb szár is árulkodó jel volt. 

8. Lilásburkú pókhálósgomba

(Cortinarius balteatocumatilis)

Vegyes erdőkben októbertől előszeretettel túrta fel az avart ez a gomba, amely formára, alakra, s színezetre is egy szép gomba, de ennyivel meg is kell elégednünk. Apraja falva alkotta telepeket alkotott, oda is képzeltem a kis törpöket alájuk..

9. Nyárfa tőkegomba 

(Pholiota populnea)

Igazi díszgomba faj. Beteg, vagy kivágott nyárfákon előszeretettel terpeszkedik. Fura ívelt szára mint egy fali lámpa karja... nekem annak tűnik. 

10. Szarvasagancsgomba

 (Xylaria hypopoxylon)

Idén találkoztam vele először. Először meglepődtem, mi is van a lábam előtt. Extravagáns kinézete a fenyőerdő aljzatának kellemes megjelenést adott. Szívesen fotóztam.

11. Karcsú papsapkagomba

(Helvella elastica)

Alig egy méterre a  nőtt ki ez a fura kinézetű gomba. Meglepetések napja.  Naná, hogy fotóztam..Remélem, megcsodálhatom őt majd a következő években is.

12. Barna csészegomba 

(Peziza badia)

Az előző év novemberében is láttam már őkelmét, csak akkor elmentem mellette. Most viszont lencsevégre kaptam. Kidőlt tölgyfán meredezett, bizarr kinézete több hasonlatot is eszembe juttatott...

13. 

Legvégére maradt az a faj, amelyet mindenkinek ismernie kell! Amit messze elkerülve ki kell kerüljünk, s ezt az életünk során észben kell tartani! Az első gombafaj, amit meg kell tanulnia minden gomásznak!

Ő a hírhedt 

GYILKOS GALÓCA 

(Amanita phalloides)

A következő évre minden kedves gombásztársamnak kellemes erdei, mezei túrákat, gazdag gombászatokat kívánok az utolsó alábbi két fotóval!

Szigetköz gombavilága ennél sokkal gazdagabb, egy szeletét kívántam itt bemutatni, s nekem is van még mit tanulni, talán beiratkozom majd egy tanfolyamra is.... ki tudhatja....

(S.Cs.)

Kelt: 2020. év Álom havának 4.-ik napján