Megjelent ! A Szigetközi Kalandok

Nincs ötleted ajándékot illetőleg? 
Saját részre, vagy ajándékba? 
Ne habozz! Korlátozott darabszámban még fellelhető!

Promóciós videó:

Igényelhető a szerzőnél!

kapcsolat:

mosonihorgasz@gmail.com

Az utolsó menyhalvadászok

Magányosan gubbasztok a hűvösen simogató késő őszi sötétedő estében. Gondolatok terhe alatt görnyedve a kisszéken húzom össze magam vagy zordabb időkben az autó felnyitott hátulja alatt széltől, esőtől védve. Köröttem az erdő, sötéten komoran, széltől kopaszan  gyászosan suhogó. A kis szigetközi falvak kilométerekre tőlem, ásítva készülnek az estre. Ide hallik, ahogy a templom elüti az időt negyedóránként. Hallgatom. Számolom a fertályórákat. Csak egyedül...

Nem így volt ez valaha. Sokszor délután háromkor még világosban kiültek a horgászok, biztosítva maguknak a megfelelő helyet, hogy ha jön az est, s támadnak a menyhalak, jó eséllyel vegyék fel a küzdelmet velük. Nem riasztotta őket sem a szél, sem a hóesés, szíjas magyarok voltak, kik állták a sarat, havat. Sokakat névről, még többjüket arcról is ismertem szerte felső-Szigetközben. Gyakran meleg tűz ropogott a parton, kézről-kézre járt a forró kávé, forralt bor, pálinka.

Kellemes baráti beszélgetések, ismerkedés, horgászbeszámolók tették kellemessé az estéket. Rajkától Dunaremetéig a nagy Dunán, s az ágrendszerben, valamint Mosonmagyaróváron mindenhol megvolt a menyhalvadászok csoportjainak találkahelye.

Hol itt, hol ott bukkantam fel magam is, s bevallom, szeretettel vártak, láttak mindenütt, mint ahogy én is szívesen láttam a rajkai, a remetei menyhalvadászokat, ha errefelé tévedtek. Ezek az esték, múltba vesző emlékei, ám mély nyomot hagytak minden horgászban, tán még most is felötlik némelyikükben.

Néhány évvel ezelőtt jött a "rehabilitációnak" nevezett partrendezés, amely a Mosoni-Duna, s a Lajta vadregényesen megrajzolt vonalának egy részéből is egyenesre vályúszerűre faragott csatornát varázsolt. Talán emiatt? Vagy közrejátszhatott más is? Eltűntek a visszaforgók, eltűntek a nagy gyökérzetükkel éléstárat és búvóhelyet nyújtó part menti erdők, s elkoptak a menyhalak is rendre az évek során. Velük együtt megfogyatkoztak a menyhalvadászok is sorba.

Ma már ritkaságszámba megy, hogy azok a népes horgászhelyek, ahol olyan jókat beszélgettünk, nevetgéltünk, ahol mindenki megfogta az aznapi menyhalait, egy vagy két horgásznál többet "fogjon, lásson" egy este. Ritkaságszámba megy ma már az is, hogy valaki visszaengedje a megfogott menyhalat. Egykor vallottuk, csak annyit viszünk haza, ami kell, a 2-3 darab elég volt mindenkinek, noha akadtak 20 darabon felüli fogások is egy este. Mégis tudta mindenki a mértéket. Hová tűnt mindez? S miért terjedt el a "piros VII-es" szindróma, amely mindent visz?? Egyáltalán,miért kell minden megfogott halat hazacipelni a fagyasztóba, szomszédba...stb???

Hirtelen magára húzza csillagos köpenyét az égbolt, s dermeszteni kezdi a leheletet az est. Száraz gallyat tör le a szél, megrezzenek, ahogy földet érve hangot ad. Alig egy méterre onnét magányosan ücsörgök a több évtizedes helyeken, s várom, hogy bólintson a botspicc. Nincs ki szól, nincs ki odakéredzkedjen a meleget adó tűzhöz. Nem jár körbe a butykos, s nem szürcsöli senki átfagyott vörösre fagyott ujjai közt tartott bögréből a forralt bort, s a hidegtől könnyes szemmel fehér párát fújva nem mondja senki azt, hogy: "-Köszönöm!" A lelkek is eltűnnek a sokat látott fák alól, a kitaposott horgászhelyek helyére gaz és kóró telepszik évről, évre. Az emlékek is foszladoznak, kopnak.

Az éltes őszhajú menyhalasok rég elköltöztek az örök horgászparadicsomba, ott mesélik a rafinált módszereikkel töltött téli estéik történéseit. A középkorú menyhalhorgászokat szétszórta a napi taposómalom, s elvitte őket az őszi szél, mutatóban kapaszkodott meg egynémely még itt-ott. A fiatal generáció nem hisz a menyhalazásban, egyfajta misztikumként kezeli, s ha néha kitéved belőlük egynémely, a telefonnyomkodás mellett a kapásokat is rendre lekésik, s elmegy a kedvük a fagyoskodástól, na meg a telefon akksija se bírja a hideget. Ők meg a telefon nélkül nem bírják..

Egyedül gubbasztok a kocsi felnyitott csomagtartó teteje alá beülve. Melegen felöltözve révedek a sötétbe, s a régi menyhalas estéken nosztalgiázok, miközben lábamat lógatom Ráérek épp a sötétedésre kiérni, bárhova beülhetek, nincs ki foglalja a helyet. A zárás alatt lebukó víz egyenletes moraja elnyomja az erdő neszeit. Néha róka szeme villan a sötétben, ahogy a bátrabb bundások átkelnek a hídon a falu felé tartva egy kis portyára, szemmel tartanak. Ahogy én is őket!
"-Sok sikert fiúk!" -súgom halkan. Legalább nem vagyok egyedül.

Megkoptak a menyhalvadászok. Több lett a pergető, s a pontyhorgász. A késő őszi, téli estéken elnémulnak a folyópartok, megritkul az esti fejlámpák fénye is. A túlparti, csallóközi oldalon is ritkábban villan fel a parton a fény. Vajon megérint e még valakit a menyhalazás varázsa? Vajon van-e még férfiember, kinek kihívás a mínuszokban, havazásban, szélben kint ácsorogni egy-két menyhal megfogásának reményében?

Gondolataim bonyodalmas szövevényéből az ismerős kapások rángatnak ki. A harmadik egyre erősödő húzásra bevágok. Jó hal van a horog végén. Idő kell, míg a 14 méter mély gödörből a felszínre húzom a fél méteres tekergő menyhalat. Szákolás alatt egy pillanatra a régi idők menyhalas estéiben képzelem magam, érzem, hogy a többi sporttárs nézi a műveletet, s elégedetten csettintenek, majd fogják ők is a tőkehalakat szép sorban, miközben a fehér hajú őszülő pecások biccentenek felém, s hallom, ahogy egymáshoz szólva mesélni kezdik:
"-Bezzeg az én időmben...."

Menyhalak... Amíg lesznek, lesz talán, ki vadászik rájuk, lesz, ki szembeszáll a zord széllel, s a tél minden ostromával. Talán még fellobban itt-ott a folyók partján a tábortűz, ahol toporogva, dideregve dörzsölik kezüket a horgászok, gőzölgő forró bort, teát, vagy csak pálinkát kortyolgatnak, s halkan beszélgetnek, miközben fél szemmel sandán az égnek meredő botspiccek végén halványan zöldellő fénypatronokat nézegetik, vajon a menyhalak is csatlakoznak-e a társaságukhoz.

Kelt: 2019. Enyészet havának 24.-ik napján.

Ősz szakállán nyugszik a harmat

Észrevehetően ismét itt járt. Nyomot hagyott az erdőn, vígan fütyörészve áttaposott a hulló száraz avaron. Hosszú sálját hanyagul nyaka köré csavarta, rojtos végét olykor meglibbentette a szél. Hóna alatt hatalmas paletta, megvénült pipája szája sarkában hanyagul eregette a füstöt. Félrecsapott süvege alól varkocsba font szürke tincsei játszottak a széllel. Kezében ecsetkészlet. Szakálla mellig érő, víg harcsa bajsza kétoldalt lefittyenő. Kopott köpenyege finoman kapaszkodott csontos széles vállába, ahogy utat vágott  magának rendre a ciheresen át. Sáros talpú csizmája vásottnak tűnt, ám nem volt likas sehol, s passzolt a lábán a bőr, szinte egybenőtt vele. Léptei hangtalanul követték egymást.

Megállt egy pillanatra, majd egy nagy ecsetet kezébe fogva szint kevert a palettán, majd kisvártatva egy fura, ám ismerős ősi dallamot fütyörészve, ragyogó szemekkel az ecsettel csak suhintott kissé inas hosszú bütykös kezével az erdő felé....

Csillogó varázslat, s hajnalra ropogósra derezte be a  tájat, színekkel rakta tele a lombokat, veresre érlelte a csipkét, majd diót, s makkot rázott a fákról, ezek hangosan koppanva hullottak alá, miközben gombák serege tört utat az avaron át a fény felé. A festő leguggolva hamiskás mosollyal megmosta ecsetjét a folyóban, s a víz színe a szövevényes ágrendszerben egy csapásra megváltozott, áttetszőbb, tisztább lett, s halak serege kezdte el a pajkos lubickolást, víg pocsolást a közelgő alkonyon. Vadludak húztak messze dél felé, rendre követték az elöl utat törő vezérüket. Szürke gém éktelen rikácsolása verte fel a denevér rajokat, s a baglyok is huhogva ijesztették a kósza alkonyba forduló vándort.

Mondd, ki vagy? Vidám lépteid miért szaporázod? Honnan a dallam, mely oly ismerős a fülnek? Varázspálca tán az ecseted?

Nevetés, mely víg kacagássá érett, vidám hamiskás apró ráncokkal szőtt tekintet. Ajkai nem nyíltak, a pipaszár mentén csúszott ki a szó. -Nem ismersz? Öregebb vagyok, mint gondolnád, egyidős a földdel! Itt voltam akkor, mikor még semmi nem létezett, s itt leszek akkor is, ha az ember emlékét is elviszi majd a szél. Szemvillanás csupán, hosszú létem során.. míg fordul a kerék, jövök, s színnel boldogítom a világot, az enyészet így nem oly búskomor. Látod, köpenyem alatt a bőség kosara! Sokan mégsem látják, engem sem figyelnek, nem vesznek észre. Tudd,  vannak, kik látnak is, nem csak néznek! Te látsz, s minden évben vársz reám. Tudom én. S őszbe fordul lassan a te szakállad is, ahányszor teszel egy kört a nap körül, s nézd, a lehelet páracseppeket ültet minden szálára... láthatod. De figyelj!

Érzed az erdő lélegzetét? Hallod a folyó csacsogását? Látod a mosolygó világot? Az ösz szíve dobbanását?

Én vagyok az mind. Körbeveszlek, engem érzel, engem látsz mindenütt. Roskadásig rakom a kosarad ha kell, halaktól nyüzsgő folyót terelek eléd, de tudom, neked elég akár egy hulló falevél... Tudod hogy itt vagyok. Örülök, hogy találkoztunk, s eljöttél hozzám! Hamarost mennem kell, de találkozunk még, te is jól tudod...

Lépteit szaporázva elindult, s én ott álltam mozdulatlan, szavam se volt, csak csodáltam, csak ámultam, s emésztettem az elhangzó szavakat, gondolatok, nyomában hullott néhány rozsdasárga falevél.

Távozóban a festő nagyot szívott pipájába, s a füstöt kifújva köddel takarta be a világot. Léptei hangját elnyomta a sűrű homály, csak távolról hallatszott, egy ismerős ősi dallam, ahogy fütyörészve siette lépteit a déli irányba..

Kelt: 2019 év Enyészet havának 8.-ik napján

Rozsdál az erdő, türkiz a víz

Alig értem az erdőbe, meg kell álljak. Jobbomon türkiz színben játszik a folyó, karikát rajzol felszínére az éhes domolykó. Lábam alól béka ugrik fejest a vízbe, ijedten tempóz egy zsombék alá. Kopik a lombok zöld koronája. A száraz talajon keservvel küzd a méterekkel egy nagyobb éti csiga. Gévagombák sárgája csábít famászásra, víz fölött, nem is oly veszélytelen a gombaszedés, de hogy egyedi, az bizonyos. 

Meglódul az erdő alja, gombák bújnak elő a vastagodó avar alól, s bokrok védelmében szellőztetik kalapjuk lemezét csendben. Ott küzd az aljnövényzet benőtte parton teljes valóm. A kosaram gombával telik, késem rutinosan vágja a gombatönköket. Jó kés, évtizedekkel előttem született. Több mázsa gomba jelzi munkásságát, s ügyesen forgatja ma is a kis pengéjét. A folyópart csendes kis part menti tisztásán megpihenek. Kosaram gombától illatozva helyet ül mellettem kis időre, míg botot szerelek izgatottan. Szúnyog is csak elvétve piszmog a nyakam körül, fázósan húzódik vissza a rejtek adó falevél alá.

Mókus gyűjtöget szorgalmast, kecsesen ugrik az ágakról, s kíváncsian vizslat egy törzs mögül magasan, mit csinál az ember az ő birodalmában. E pillanatban loccsant szépen a lábam alatti folyópart, ígéretes csuka rabolgat.

Mélyre törő wobblerem gyökeret akaszt, fájón veszek búcsút tőle... Az erdőt elhagyva a kis folyó szabadon kígyóz a szántóföld között, itt-ott nádfalak szegélyezik az útját. A kis wobbler félve rázkódik a víz alatt, míg ez is akadót fog jó két méter mélyen. De ez az akadó mozogni kezd, erősödő ellenállassál próbál szabadulni, a víz alatt felsejlik a hosszúkás test is, majd villámgyorsan víz felé ugorva csapkod a levegőn, s visszazuhanva a folyóba, vízcseppekkel terít engem is, de nem eresztem, s lassan elfogyó erővel engedi, hogy tarkón fogva a vízpartra emeljem. Éles fogú csodás színekben pompázó őszi csuka. A természet csodája, színekben gazdagon ellátta...

Szeretem a bolyongást, kisebb csatorna mellett.talpalok, hűvösebb a délután, laposan keresi a nap is velem a szemkontaktust, csak a túlparti nádfal áll köztünk szemérmesen. Csukát sejtek a nádfal tövén. Előtte lassan folyik az áttetsző víz. Plottyan a rézkanál a nád előtt, épp bele tekerek, villan egy test a nád alól, s tépi a botot a kezemből cudarmód... Csodás telény! Meglepett, csukára vártam....fotózni pózol, majd visszasiet nádtő otthonába...

Támadnak a sügér csapatok, útik, rúgják, csípik a csalim, s harcolnak becsülettel, míg csak el nem kapom a parancsnokuk. Egy víz alatt épp sejtelmesen meghúzódó szikla mögül tört rá a csalira. Bitang harcot levágott, s nem volt egyszerű a tarkófogás sem. Nem is csoda, hisz idén még nem köszönt be nálánál nagyobb, faroktőig harmincegy centi....

Búvik már a nap sápadt orcája a távoli fák mögött, s eszi a színeket az alkony ravasz szürkéje. Nemo, te kis bohóchal, hát adtál már kézbe kilenc méretes balint, s két csukát! Vajon itt is becsapsz e valakit, ezen a reményt keltő kis csatornán? Majd húsz métert siklik a levegőben, míg vizet fog a csatorna közepén. Komótosan húzom a gyenge sodrással szemben. Valami ráfog. Tekereg, csapkod, micsoda ramazuri...

Az épp méretes csuka is rajtahagyja fognyomát. Megviselt szegény. A csuka is búcsút int fotózás után, s meglepetten úszik vissza búvóhelyet keresni. S a kis wobbler. Félek dobni már, egy víz alatti csök ha elragadná, talán pótolni sem tudnám..

Nehéz a hajnal. Éjjel eső volt. Alig egy órám van, s.messzire nem megyek. Nem túl ígéretes, ahol forog a sodor vége, moccanást se latok. Próbadobás. Felfelé dobok, s üresen tekerem, a tiszta vízben latom az aljzatot, kavics és sziklák.

Felszíni wobblerrel merek csak gyakorlatozni. Keresztbe dobom a folyót. Két tekerés s mintha betont fognék, s a pillanatban felrobban a víz, süvít a fék is, ráfogok. Ütemesen pumpál, lassan fogy a zsinór közöttünk. nem olyan nagy hosszra, de cefet vaskos őn fröcsköli a vizet. Kézbe veszem hármas körüli, vad Mosoni fenekeszeg. Ereje teljében tör vissza a sodrásba, miután vissza adta, egy fotó után az eldobott wobblerem...

A Lajta lakók harciasak, s a mérkőzésen van, hogy a halak rúgják a gólokat....

Az alkony is étvágyat csinál a csukáknak, s Lajtaszerte zsongani kezdenek a kis csukák, míg az öregek el nem hordják rendre őket, s karácsonyra jó ha tizedük sóhajt majd egy nagyot megkönnyebbülten, hogy a vízben maradt.

Vadak hagyják lábnyomaikat a parton, jó tudni, hogy az ember nem egyedül jár a természetben....

Pergetni jó. Ha nem is jönnek túl nagy halak, de az élmény mindenképpen megéri. Na jó, nem akkor, mikor az ujjamba veri a horgot a domolykó, dehát minden szakmában előfordulnak balesetek. Nemdebár?

Kelt: 2019. év Magvető Havának 6.-ik napján