Halkan plottyan a víz felszínére. Tétova mocorgást követve hamar talpra áll, s megkezdi útját a sodrással, mely lágyan körbeöleli. Olykor antennájára kíváncsi szitakötő ül kis időre pihenni. Alatta a mélység. A zsinór hosszan tartja kezében az aprócska horgot, mely a több mint három méteres mélységben az aljzaton pattog húsos csontkukacok alkotta csokrával. a csalicsokor lassan az aljzatot alig érintve halad a sodrással..
Azt a néhány méteres szakaszt többször is megteszi. Eközben szúnyogbandák járják kárörvendő vigyorgó táncukat alig a víz felett. Feketlik csapatuk, ismerős s idegesítő zümmögésük egyre közelebbről hallik, ahogy célpontjukba kerülök, s közelednek. Örömüket a közéjük vágódó fecskevadászok rontják el. Rendet vágnak köztük, mint egykor a Messerschmitt-bf-109-es vadászok. Szeretem a fecskéket. Hozzátartoznak gyermekkorom élményeihez. Velem voltak minden nyáron, mikor a nagyszüleimnél nyaraltam, s a szobám ablakában is fészkeltek egykor...
Az úszó rendületlenül vizslatja a számára kijelölt folyószakaszt. Olykor meglassul. Olykor csak megtorpan egy pillanatra, alig félcentire megmerül, eltűnik a vízszint alatt, vagy éppen a fizika törvényeire fittyet hányva keresztbe indul a sodrással.
A bevágás sosem késik. Csodás fárasztások kezdődnek, s igazi őshonos egészséges erőtől kicsattanó folyami halacskák kerülnek szárazra. Karikák, dévérek, bagolykeszegek, paducok...
Egy hét időintervallumában a halak megmutatták, nem.mindig a horgász győz. Az első alkalom, mely felrázott a rezignált, gyakorlatiassá vált tespedtségből emlékezetes maradt. A csalit elkapva rendkívüli erővel és gyorsasággal indult a folyón lefelé a megragadott horoggal. Utána kísérni a parton esélytelen volt. A matcbotot és az orsót a határokig megdolgoztattam. Az orsó szinte füstölt. A felkapókart kinyitva a zsinórt kézzel próbáltam adagolni, feszíteni, rátartani. A zsinór mélyen belevágott tenyerem húsába. Már 60 méter elment a zsinórból, a dob kezdett soványodni. S nem állt meg a hal. Fogtam már ezzel a felszereléssel 3,5-ös márnát, 6-os pontyot, hasonló amúrt... de ez.... túltett mindegyik erején. Kétségeim támadtak, nem-e hód esetleg a tettes. 80 méter. Mintha egy folyamatosan haladó kerékpárost próbálnék megállítani horgászbottal. A zsinór alól látszani kezd a dob. Közel a 100 méterhez. Nem áll meg a hal. Egy pillanatra megfeszül minden, .... csett.
A küzdelem véget ér. Másfél óra múlva megismétlődik a.mutatvány. na ez Csaknem hód már.... Ha az előző egyáltalán az volt. Az újraszerelt matchbot teszi a dolgát. A hal húz. Nagyon. 10 méter, erős, rúg is. 20 méter, ott van egy kagylópad, remélem elkerüli. Elkerüli. Megy lefele. Atyaég micsoda tolóhullámok! A kacsák is riadtan szállnak fel. Ők látják. Én egyre kevéssé. 40 méter. Ráfeszítek. A folyó közepén megállítom. Ugye nem? De. A szembelevő part vízre boruló nádfala felé veszi az irányt. Ellenállhatatlanul akadóba tör. Minden odaszakad....
Két hatalmas gyomros másfél órán belül. Meggyötört arccal vert sereg módjára vánszorgok haza fél szatyor keszeggel. Kullogva olcsó vigasz....
Következő nap erős felszereléssel próbát teszek. Ugyanott. A folyó sohasem ugyanaz mint előző nap. Sosem. Nem sikerül nagy halat akasztani. A motorcsónakok esztelen száguldása ezen a pici folyón (Lajta), minden reményemet elveszik, a közben az etetésre beálló szép keszegek alkotta rajt szétugrasztják. én fizetek azért hogy itt horgászhassak. Nyugodtan. Az etetőanyag sincs ingyen. S a befektetett idő is megfizethetetlen. S hiába lassít, s kerül ki 4 csónakból három, ha jön egy barom 40-el, s nem állítja meg semmi és senki. Egy darabig még nem, míg tart a fogyó türelem...
Felmérgesedve a horgászatra szánt időm maradék másfél óráját egy felsőbb szakaszon képzelem el, ahol nincs csónakázási (száguldozási lehetőség). A maradék etetőanyag gombócai becsapódásának ismerős hangja megnyugtat kissé.
A keszegek elemükben vannak. A lebukó nap idején minden úsztatáson halat fogok. Tenyeres karikák, szilvák. Élvezni kezdem a pecát. Alsó dobás, vízen az úszó. Fél métert se úszik a sodrással, kapás. Hal a kézben. Horogszabadítás, hal elengedés. Élvezem ezt a ritmust.
Nem sokáig tart. Megtöri a rablás. Csak a szétugró keszegek jelzik, valaki dolgozik odalent az etetés közelében. Sebaj. A halak az etetés alá jó 20 méterre menekülnek. Az úszót ott meri elkapni némelyikük.
Kapás. Szépen küzd. Mire magam elé kerül, meg is látom a 20 centi körüli kárászt. Ebben a pillanatban valami kivágódik a zsombék alól. Egy hatalmas csuka veti rá magát a horgomon vergődő kárászra. A víz színén az egész test. Keresztbe kapja el. Nagy a csuka, 70 centi körül van. Mekkora száj, milyen csodás zöldes árnyalatú színek. Sétáltatom a matchbottal. Komikus jelenet. Szólongatom a bestét. Hallja, hisz félig a víz színe fölött van! "-Géza, ha nem engeded el, tarkón ragadlak!". Vagy 2 perce megy a mutatvány. Vigyorog. Bizonyos, hogy vigyorog. látom a szemein,mint tengeralattjáró, mely felszínre kényszerül, teste felső hányada a víz felett van. Jól megnéz magának. Tuti hogy röhög rajtam. Ő tudja mi lesz a vége a parádénak. Én még csak sejtem. Három lehetőség villan be.
1. Elengedi
2. Szájzárat kap, s akkor megfogom
3. Lenyeli menet közben a halat, s a 16-os mono előkém mint ökörnyál a szélben elszakad.
Ez utóbbi következik be, mikor elkezdi beforgatni szájába a kárászomat, amely fogja a horgomat, s a horog végén ott kapaszkodom a matchbotba. Az események hatása alatt állok ott, mint egy rakás szerencsétlenség.
Micsoda bestia. Újrakötök, s keszegezésbe temetkezem. A történetet követően a krokinak még volt kedve közé rabolni az etetésre érkező keszegnép közé. Ez aljas szemtelenség.
Na majd másnap. A következő nap reményekkel teljes vágyakozását hideg zuhany töri milliárd szilánkra. Kiérek, s a horgászhely foglalt. Egy fura alak ül ott. Kólásüvegforma teste ahogy tesped a széken, laza szerkezetű hája rálöttyen a combjára. Tojásdad alakú fejének eleje groteszk arcban gyalázza az evolúciót. Nyaka nemigen van, ha van is, azt az iszonyatosan zsíros toka elrejti. Hosszú orra alatt lefittyenő száj, izzadó ormányán vaskos okuláré. Köszönök. Valamit odaszisszen, rám se néz. Nem is értem. Cinikus tekintet, megértem, hogy haragszik a világra...Mellette mocskos diszperzites vödörben egy kilógó halfarok. Még rándul egyet-egyet az ideg, holtában. Jókora csukafarok. A csukám.... az előző napi csukám. Hát Géza bevégezte. Gyalázatos módon. Elszomorít egy nemes ellenfél ilyen jellegű megalázása.
"-Hazaviszed?"- kérdezem dühtől elfojtott hangon. Fel sem ismerem önnön hangomat.
"-Mé'? Me' nem lehet? Beírtam b+!"- böfögi vissza a "lény" olyan ábrázattal, hogy nem tudom kikacagjam a nyomorultat, vagy orrba gyűrjem. Valószínű ez utóbbi lenne a legkézenfekvőbb, ám van neki elég baja, ha már a teremtő így elcsúfította torz, gnóm mivoltát kívül, s ahogy látom belül is.
Jobbnak láttam elmenni onnan, elbánt vele a sors amúgy is.
A csuka. Több tiszteletet érdemelt volna. Nemes ellenfelem volt az előző nap. Keserű dolgok ezek...
Egy hét. 3 pofon. Megrendítő. Észhez térítő. A halak is győzhetnek. S nem szabad lebecsülni, tisztelni kell az ellenfelet! Lefilézett dévérből készült szalonnás-gombás sülttel vigasztalom magam, s elismerő büszkeséggel gondolok a Lajtára, amely annyi meglepetésben részesített az évek során, hogy könyvekre való történetcsokrot is írhatnék, de jó részük megmarad nekem, s egy kis szelete az, mely néha kikívánkozik, s elérhetővé válik....
Kelt: 2019. Áldás havának 7.-ik napján
