2017. július 23., vasárnap

Sír az orsó, hajlik a bot! - "pergászgatok" :)

Akik figyelemmel kísérik a munkásságomat, ha lehet ezt a mutatványt annak nevezni, tudják, megszállott menyhalvadász vagyok, nyáron pedig a békés halazás a fő profilom. feederezés, matchbotos úsztatás.........Pergetni keveset és ritkán szoktam. Nem is értem miért. Pedig tavaly belelendültem a balinozásba, tavalyelőtt meg a csukázásba ősszel, jó pár éve pedig ősszel szinte csak csukára pergettem. Most egy kis változás állt be a horgászataim során. Elkövetkezett a "PERGÁSZÁS" ideje. Vagyis a pergetőhorgászataim pallérozásának néhány kezdeti szakasza. 




Akadálypálya legyek és szúnyogok részére - hehe :)
Nem. Nem adom fel a békés halazást. Csak most szüneteltetem. Jobban esik a pergetés mostanság. Főképp, ha akció is van. Mert van. S ha nincs több időm mint egy óra, akkor se gond, megéri zsinórt vizezzek akkor is. Más ki sem pakol annyi idő alatt. Én élményekkel gazdagodom ennyi idő alatt is. Legutóbb a Lajtát próbáltam becserkészni. Sikerrel. Na ugye ez is nézőpont kérdése, mert lehet másnak nem jelent sokat egy húsz-huszonöt centis domolykó megfogása, de nekem pergetve igenis élmény. S kinyílt a világ, más helyeken is próbát tettem. Egy bejáratott pályát próbáltam, ahol tilalom után és alatt is sajnos egymás kezébe adtak a helyeket a pergetőhorgászok balin reményében. El is fogytak a halak. Jó hír, hogy a pergető horgászok is. Ahol sok a pók, sok a rovar. Ha sok a rovar, jut belőle a vízbe is a domiknak. Jó helyen járok azt hiszem. Mennyi szöcske. Némelyik öt centis is. Be kéne szerezzek valami szöcskeutánzatot. Néhány helyi arc hungarocellgolyóval szerelt szerelékkel, amelyen a golyón kívül csak egy horog van, egy hídról szöcskét úsztat. Másfeles jászok értékelik a mutatványt... Én inkább pergetek. Pedig ez se rossz módszer. Egyszer majd talán kipróbálom, ha lesz rá ingerencia.

A domolykók azonban zavartalanul szedegettek a pergetőhorgászok inváziója alatt is, hiszen a balinoknak dobált nagyobb csalikat békén hagyták, kisebb wobblerekkel pedig senki sem próbálkozott, s inkább a meder közepét dobálták, noha a domik inkább a sásos, hinaras partszéli helyeket, a fák alatti részt kedvelik. Próbálkoztam. Megtanítottak a helyi tömzsi fejűek, hogyan is horgásszak rájuk. Ami a Lajtán működött csali, azt itt kiröhögték, ami viszont itt volt fogós, attól a lajtai telények ódzkodtak. Mással kellett próbálkozzak. S volt hogy rátaláltam mi kell épp nekik.

Éppen akadt

Szinte állandósult darabos méretben jöttek, bármely napon is mentem ki. Esetenként egy egy komolyabb is beköszönt legnagyobb örömömre. A legtöbb kapást egy visszaforgó éle alatt a hínármezőtől 2 méterre sikerült kicsikarnom. Bizony voltak domolykók, amelyek igencsak harcos kedvükben szépen dolgoztatták a botot. Sokszor alig bírtam a rövid bottal eltartani őket a hinarastól. S amikor kezdtek megjelenni a balinok is, tudtam, hosszabb, kissé lágyabb pálcával kell harcba induljak. Hamar döntöttem, a majd egy méterrel hosszabb pergetőbotra kell váltsak.

Hajnali koránkelők
Kiscsali, kisdomi

Darabosabb telény

Eddigi legszebb, s még tart a szezon

Meglepő érdeklődő
Aki szeret horgászni, s a vérében van a peca, halat is fog,
keresztlányunk lajtai domival
A váltást követően bebizonyosodott, hogy időben gondolkodtam. Balinok, domolykók, s egy szebbecske sügér. Első jelentkezőek a pizsamások táborából. Majd később meglepetésemre egy 28 centis sügeret kellett szó szerint fárasztani. Főleg a sodrásban. Nagyon ment. Aztán egy balinifjonc. Aki bepanaszolt az anyjánál hogy megböktem a száját. Hát jött az anyja raportra.. Fotó után visszaküldtem ahová való....
28 cm, idei csúcstartó

Fogott már valaki pergetve ilyen kis balint?

Alakul a méret, elküldte az anyját panaszra

Harcosok 35 fokos melegben

Balinsors, szabadság....

A kisebb balinok még megvannak, de a nagyok???

Verhetetlen a hinaras szélén húzott sárga

Arcképcsarnok
Nem úgy mint egy helybéli tót figura, aki a hatvanadik (60!!!) balinját is hazavitte idén! S mit akar fogni augusztusban? Vagy éppen jövőre? S mennyi tót viszi a balint tilalomban is háborítatlanul. Mesélik a helyiek:
"- A helyi ellenőrzés semmi. Szól az ember a rendőrnek, aki elfordul a kavicsot rugdossa szemlesütve. Tilalomban itt galeriban pergetnek a szlovákok, s visznek mindent! Bezzeg ha a magyar pecást kell vegzálni. Miért nem x-elt be? Lelépte-e a száz métert a zsiliptől, biztos hogy van az a balin 40 centi?...."
                                                                                                  -mesélik joggal felháborodva.
Eszik

párszáz forintos univerzális kis wobbler, balint, domit, sügeret is partra segített már! :))
Jól elkapta

Első pergetett koncérom
Egyik hajnalban megpróbálkoztam egy új helyen. Két víz találkozásánál próbáltam becsapni a domolykókat. Az egyik víz tiszta, mederig átlátszó, míg a másik zavaros, okker, ám a határvonal ide-oda mozgó. A domik kedvencével a sárga-piros kis wobblerrel kezdtem. A domik most csendbe maradtak, nem is értem, lehet még csak éppen ébredeztek. A harmadik dobásra az előttem levő határvonalból rárontott egy csodálatos jász a csalira. S mi volt ebben a csodálatos? Elsősorban az, hogy mindent, a legapróbb részletekig láttam a tükörtiszta vízben. A támadás előtti hajszálnyi megtorpanást, a rárontást, a megakadást (el is feledtem bevágni a nagy meglepetés alatt, csak emeltem a boton), a tipikus jászos fejrázást, a küzdelem minden apró részletét. Máskor a botspiccet nézem fárasztás alatt, most le se vettem a szemem a halról, a bottal vakon harcoltam. S megérte. Olyan gyönyörű jászt fogtam, hogy talán meg is döntötte a pergetve fogott jászrekordomat ez a csodás példány.

Hibátlan! A folyó hercege!

44 cm faroktőig, 1445 gramm

A júliusi hőség eltart a nap késő délutáni részében is. Egyik nap úgy öt óra tájban mondom a páromnak:
-"Ugorjunk ki egy órácskát! Megmutatom hol szórakozom a domikkal, kisebb nagyobb balinokkal!
-Jó!"
Hangzik a meglepő válasz. Csak aztán nehogy besüljön a mutatvány, ahogy az ilyenkor rendre megtörténik. S fél óra múlva loccsan a csali. Mögöttem a párom az árnyékba húzódva nézi, rólam hogy olvasztja le a nap a vizet. Apró Hornetet hajintok a nyerő hely nyerő sodorvonalara, amely alá beleképzelem hogy sorban állnak a domolykók tátott szájjal várva a feléjük sodródó mannát. Húzom. Semmi. Hajintom még egyszer. Domira. Beletekerek. Megállítom. Beletekerek. Megállítom. Beletekerek, megállítják! Megemelem a botot, rajta van, jön két métert, lefordul. Hajingálok még vagy húszat más csalikkal is semmi. Dobok balinra, nagyobb wobblert, kékes minnowot, egy kis koppintáson kívül semmi. Süket a víz. Jól besülök a párom előtt. A júliusi nap vizet rajzol homlokomra. Meg a kínlódás. Hogy azt hittem majd én megmutatom. Kis wobblert teszek fel, hínár előtt húzom, valami rámar. Alig nagyobb a wobblernél. Kis sügér. 
Hiába, na, éhes volt, a Hornet elcsábította
Nem maradok fogás nélkül. Menjünk lejjebb 3 kilométert, javaslom. Párom vezethet addig. Ügyes. Lent vagyunk. Mesélem, két napja valami hatalmas balin lekövette a csalit, amit botspiccig húztam, de nem vetette rá magát, csupán nagy loccsanással lefordult. Na persze. Gondolhatja. Hiszi a piszi, mindig az a nagy ami nincs meg. Talán most meglesz. Most ugyanazt a csalit teszem fel. A kék fehér minnow-ot, amit meg a decathlonban vettem valamikor. Mire összerakom a botot, párom lelkendezve mutatja, hogy a fák alatt két rablás is volt. Na persze. Mindig a másik oldalon. Macskaléptekkel óvatosan közelítem meg a partot. Burványló sodró víz felől épp pár fokkal hűsebb levegő simítja meg az arcom. Dobok. Egyet magam elé vagy 15 méterre. Húzom. Semmi. Dobok rá a sodrás zubogó tarajos közepére. Pattog a csali a hullámokon, alig vízfelszín alatt. Ezt nagyon szeretik. Az első beletekerésre rá szoktak ugrani. De most. Semmi. Harmadjára a sodor alja felé a kis forgóra dobok, enyhén lefelé. Vizet ér a wobbler. Beletekernék, ám... Durr.....

Nem gyenge figura
Hajlik a bot es felsír a fék. Ennek a fele se tréfa. Párom lelkendezve tapsol,
 -" Jajj csak nehogy leakadjon! Mi van ha elszakad! Ha akadóba fut!"
Ha leakad, leakad, fene se bánja, jól küzd. Majd csak alakul valahogy. Hát ez húsz percig erősen kérdéses volt. Ellenfelem megkoronázta a nyári pergetéseimet. Erőtől duzzadó hibátlan őn.
Megy a harc. Küzd. Húzom. Ő vissza. Kitör. Megy a víz alatti kiálló csök felé. Csak oda ne. Rászorítok a fékre. Centikre, de eltartom. Másik irányba megy. Engedek kicsit a féken, hagy dolgozzon. Néha felvillan hátúszó sötétje a zavaros vízben. Néha meglátom ahogy farkával is nekifeszül a zsinórnak. Nofene. Tanul a harcsáktól? Kezdem élvezni, bár zsibbad a karom. Az előző napi edzés sem múlt el nyomtalanul. Meg az a több mint tíz kiló amit ledobtam az utóbbi hónapokban ia kevesebb erőt hagyott. A ragadozó őn egyre kisebb köröket ír le előttem. Néha még kitör, de ő se mindig találja már el, a sodrásba hogy forduljon, s a sodor most engem segít. Ott van előttem. Hatalmas. Vad. Nincs nálam merítő, tarkón szoktam fogni őket. De ezt az őnt nem érem át!!! Teljesen le kell fárasztani. Még egy perc. Két kisebb kör. Kihúzom partig. A botot a földre teszem, az ellenfelem két kézzel veszem ki a vízből. Se centi, se mérleg. Nem is kell. Így is csodaszép. Vaskos, igazi erőtől duzzadó folyami balin. Kell ennél több? Párom fényképez, gratulál. A hal ismét a vízben, s meglepő erővel ad egy pacsit a farkával, majd eltűnik a burványló vízben.
Érthető az öröm

Bizony hajlott a bot, s nem egyszer felsírt a fék. De mi nevettünk. Ezert jöttünk. Érdemes volt kijönni. Mindössze másfél órát voltunk el otthonról. Mennyi élmény. Méltó ellenfelem pedig várja, hogy újra összemérjük az erőnket! Addig edzeni kell. Neki is. Nekem is...






Kelt: 2017. év Áldás havának 23.-ik napján.

2017. július 10., hétfő

Lajta, az elfeledett folyó 2. - "pergászás"


A hónap elején folytattam felfedező utamat a Lajtán. Mit mondjak, a békéshalazás nem hozott átütő sikert, a rengeteg beszórt etetőanyag ellenére igencsak gyéren fogtam benne halakat, többnyire kárászt, paducot, vagy egy-egy kisebb dévért, illetve bodorkát. A kukoricák tárházával történő etetés, csalizás sem mozdította meg a nagyobb bajusszal is rendelkező népséget. Úgy elment a kedvem a sok cucc hurcolgatásától, hogy úgy döntöttem, szerencsét próbálok pergetve is. Elsősorban, mivel legutóbb egy kisebb csuka gyalázott meg, egy majd egy kilométeres szakaszt pergettem végig csukára a zsombékos előtt. Mit mondjak. A műcsalik tárházát vonultattam fel. Támolygók, körforgók, wobblerek mind mind csődöt mondtak. 

alig nagyobb a wobblernél

Egy rossz lépés miatt pedig majdnem besúvadtam a vízbe. Mérgemben majd földhözcsaptam a botot. Visszafelé újra próbálkoztam, de halaknak a nyomát sem láttam. Se rablás, semmi. Se békés, se ragadozó. Mi a fene lehet. Ezt nem hiszem el. Elértem a zsilip alá, ahol egy régi ismerősöm pergetett. Domolykóra. Kitartóan dobálta a kis visszaforgókat, kisebb nagyobb sikerrel. Nosza, lehet hogy nekem is sikerülne. Botot kell váltsak. 

A csukázáshoz használt Impact Spin Medium 360-as botot elraktam, s kézbe vettem a 210-es ARNO Elite Spin Medium kis pergetőbotot. Nem túl sok csalim van domolykóra, néhány tollas kis körforgó, pár körömvillantó, illetve néhány bogár és kisebb wobbler. Ha éhes, majd odaver valami neki, gondoltam. Elsőként belenyúltam a csaliválasztásba. A Strike Pro ivadékhalra hajazó fura mozgásű kis wobblerét tettem fel, s egy törés menti kis visszaforgó szélére dobtam. Valami meg is ütötte a wobblert, ám nem történt akadás. Sebaj, majd még egyszer. Na a második dobás már halat eredményezett, egy apró kis domolykó volt a tettes. Gyerekek! Működik! 

Kicsi vagyok én, majd felnövök még
A halat hamar visszatettem a vízbe, majd dobtam még párat ezzel a tesznye színű Strike Pro-val. Immár, eredménytelenül. Még néhány wobblert lepróbáltam, de nem érkezett kapás. Átváltottam a folyó túlpartjára, s beszédbe elegyedtem ismerősömmel a domolykózásról, a műcsalikról. Ő csak perget. Többnyire domolykóra. A beszélgetés úgy zajlott, mintha egyetemi tanár beszélne az éppen az olvasást elsajátító kisdiákkal. Na nem fellengzősen, lekezelően, de érezhető tudással, tapasztalattal a háttérben. Nagyon érti a módját. Atyám, mennyi és milyen műcsalija van! Vizsgáljuk meg a műcsali arzenált. Kedvet kaptam. Várj, átmegyek hozzád, mondtam, s a Lajta felett ívelő hídon átsétáltam a túlpartra. Menet közben gondoltam egy törést megdobok. 

Mohos hátú
Úgy is tettem, közel 30 méterre az ismerősöm felett a törés vonalára sikerült rádobnom a Strike Pro "tesznye" színű wobblerét. Abban a pillanatban olyan rávágást kaptam, hogy a vállamig éreztem az ütést. A kis bot szépen dolgozott, s hamar a kezemben volt egy csodaszép domolykó. Gyors fotót követve visszaengedtem a folyóba, majd egy jót beszélgettem ismerősömmel, immár hal nélkül. Sok volt a zokszó. A halak megfogyatkoztak, sokkal többen pergetnek mint évekkel ezelőtt, s a halak el-elfogyadoztak, mert hazaviszik őket, illetve okosabbak, ravaszabbak is lettek, illetve elhúzódtak kevésbé háborgatott helyekre. Nálam a domi és a balin mindig amnesztiás! Mindig! A csuka és a harcsa az más, de az említett halfajok tőlem minden esetben megmentődnek!

alacsony vízállás, kis domi
Felvillanyozott a pergetés. Bizonyos, hogy a jövőben lesz még alkalmam megküzdeni a domikkal. Ember tervez, vízállás végez. A következő napokban 40, 20, majd 15 centivel apadt le a víz, s a halak darabosabb példányai is elhúzódtak. Nem mondom, minden alkalommal sikerült pár darab domit becserkészni, de csak a kisebbek jelezték érdeklődésüket. Tegnap hatalmas zivatarok söpörtek végig a Lajta vízgyűjtő területén, ennek eredményeképp a hajnali vízállás már majd harminc centis áradást jelzett. Szerintem rápróbálok!

Na ő már szebb volt!


Úgy is lett. Alig vártam, hogy szűnjön kicsit a hőség. Éjjel cefet nagy vihar volt, negyed egykor arra riadtam, hogy a háztól nem messze csapott le a villám, s olyat dörrent, hogy az ablakok is beleremegtek. Még a teknős is megvadult a terráriumban. Alig vártam a délutánt, mikor mód nyílt rá, hogy kimenjek a Lajtára. A Fertő-tó felől igen komor üllőformájú zivatarfelhők gyülekeztek, ám ahogy néztem a mozgását, elhúzta őket a Duna. Nálunk gyakori az ilyesmi.

No mindegy, kimentem a Lajta egy korábban horgászott szakaszára, ahol most kiváló vízállás, és sok pergetőhorgász fogadott. Gyerekek!!!! Hát itt nem fogok horgászni. Durcásan bevágtam magam a kocsiba, s elkezdtem felfelé autózni a folyó mentén. Egyre kietlenebb és elhagyatottabb szakaszokra értem, ahol elvétve ült csak egy-egy békés halas horgász.

Egy kanyar alatt találtam egy jó kis visszaforgót. A tegnapi zivatar miatt kicsit meglöttyent a folyó és némileg bezavarosodott. Na ez lesz a jó. Elkezdtem próbálgatni az élénkebb színű csalikat, majd cserélgettem, s volt amelyik több domit is adott, s volt, amelyiket egy balin tépte meg. De micsoda domolyok! Elemi erővel húztak, téptek. Szenzációs nap volt. Remélem még sok ilyenben lesz részem. Azt hiszem, a pergetőbotok most lerázták magukról a rozsdát......Meséljenek tovább a képek:


Valami megszabta a farkát
 
Típusdomi

Ő sem volt könnyű ellenfél


Csalicsere sem vette el a kedvüket
 
Le kéne mosakodjak

Az ezüstös kis wobbler balinifjoncot piszkált ki a hínár mellől
 
A nap végére maradt egy aprócska.....

Most kezdem átélni azt az élményt, amelyet sok ismerősöm, blogíró barátom ír, mesél a domolykópergetésről. Hol vagyok én hozzájuk. Tehetségem sincs. Cuccom se nagyon hozzávaló. Mégis. Talán a szerencse? A jó helyválasztás? A folyó hálája a szeretetért? Mi ez? Pergetés? Nem. Ez még csak a pergetés és a horgászat fura keveréke, "pergászás", amely majd később tisztul le pergetéssé.....







Kelt: 2017 év Áldás havának 10.-ik napján








2017. július 7., péntek

907



Pozsony alatt

Halkan csobog nem sietett
Kerülgetett bércet, hegyet,
Siratja még azt a napját
Vérrel színezték a habját

Mint morajló ár fergetegben
Nemzetségek fegyverzetben
Komor arcuk tűzben izzó
Lovak hátán mind tajtékzó

Nemzetüknek védelmében
Karddal, íjjal két kezében
Elől Árpád vonul a had
Vértjeiken csillog a nap

Az ellen jő a Duna partján
Romlásra tört kéz a kardján
Zord lovagok talpig vasban
Eltiporni jönnek halkan

Szilaj vihar zúg az erdő
Nyílzáporral villám eső
Vérző arccal földön fekvő
Vasas hadat szétkergető

Alig néhány menekülő
Pozsony alól tova űző
Hol az Enns a partot lesi
Űzik oda tova messzi

Halkan súgja a Dunapart
Az egykori nagy diadalt
A vezér pihen itt oly régen
Meder alatt nyugszik szépen



Dévény-Hainburg térsége a Morva csatlakozásánál, a 907-es pozsonyi csata, a magyarság legnagyobb diadalának helyszíne






Kelt: 2017. év Áldás havának 7-ik napján

2017. június 28., szerda

Lajta, az elfeledett folyó


Nyüzsgő az élet ilyentájt a folyóparton. Szúnyogok milliói a hullámtérben, vízitúrázók, kirándulók, motorcsónakok, sárkányhajóverseny, fürdőzők.... Ricsaj, hullámverés, motorcsónakverseny. Nem éppen horgászatra ideális körülmények. Így lettem száműzött, hajótörött. A korábban bejáratott horgászhelyeimen most kutyák hancúroznak, lukakat kaparva, hullámok mossák a partot, amit egy-egy motorcsónak gerjeszt fittyet hányva a lakott területre bevezetett 5 km/h-s sebességkorlátozásra. Inkább 50-nek olvassák a partról. Urbánus környezet. Számkivetett sorsa van ilyenkor a horgásznak. Ha nyugisabb időszakban megyek ki, bizony sokszor ülik a helyeimet. Szeretek ilyenkor kiszabadulni a szűk lakókörnyezetemből. Ezért is távolodom el ebben az időszakban a várostól.

Egy ugrás Rajka. A rajkai kiruccanások is gyengülő eredménnyel kecsegtetnek, igaz a folyó sodrásából fogott, az erős áramlathoz alkalmazkodott izmos kárászok még mindig kiló körüliek, ám ívás után szétszéledt a banda, s horogra már kevesebb egyed kapható.

Folyó sodrásához alkalmazkodott lapos hasú testforma, 1,2 kg
Nálam minden domi amnesztiás
Kéne egy új hely. Amit nem ismerek. Ahol béke van, nyugalom, nincs szúnyog, nincs nyüzsgés, esetleg hal is akad. Sokáig gondolkodtam. Rájöttem, hogy nem láttam a fától az erdőt. Itt van a lakhelyemtől alig pár kilométerre. Minden általam támasztott feltételnek megfelel. Kivéve az árnyékot, ami bizony elkélne ebben a hőségben, de mivel amúgy is késő délutánra, estére, vagy hajnalra teszem a horgászatok idejét, talán ez a kis hiányosság nem okoz problémát. Lajta folyó....

Ígéretesnek tűnik
Hova is üljek. Hosszú a Lajta. Ott a Török-Lajta is. Bár az sekélyebb, s ilyenkor már erősen hinaras. Maradt tehát a Lajta főága, jóval a mosonmagyaróvári zsilip felett. Találtam egy ideális helyet, egy "S" kanyar alatt. A part tiszta, alig némi sás vigyorog a partszélen, ám a túlpart egybefüggő nádassal susog a széllel. 

Az első dolgom volt hogy feltérképezzem előttem a mederviszonyokat. Meglepő. a Folyó alig 15-17 méter széles, hirtelen mélyülő, hasonlatos az ereszcsatornához. Hirtelen mélyül a part, tőlem 3-4 méterre már 2,60-as mélység fogadott, a nádas előtt a keresztmetszet kétharmadánál pedig elérte a mélység a 4 métert is!

A feeder-t a mélyebb szakaszra dobtam, míg a matchbottal az említett 2,60-as mélységet próbáltam, amelyet némi etetéssel kívántam a helyi legényeknek vonzóbbá tenni. Az első jelentkezők a gébek voltak a feeder-en. Bármit tettem fel, felrágták magukat. Nem volt más mese, csemegekukoricát kínáltam fel, az legalább egy ideig ellenáll a gébszőnyeg támadásnak.

Az úszóval kitapogattam egy nyolc méter hosszú sávot, ahol úsztatni akartam. Kiváló volt a helyválasztás, ugyanis a sáv előtt, s azt követően is jó 20 centivel sekélyebb volt a víz, így biztosnak tűnt, hogy a nemtúl erős sodrás mellett a gödörben marad egy darabig a beszórni kívánt etetőanyag. Csontival csaliztam. Semmi érdemleges. Gilisztát is próbáltam, ugyanúgy semmi. A kakukk rákezdett a nótájára. Mindig arról beszél, hogy mit fogok aznap ("Luf...t, luf..t" Elhalgass!). Próbálkozzak mással? persze, gilisztát kombinálva csontival!

Az első jelentkezők természetesen a küszök voltak. Naná, nem jól mértem be a mélységet. 2 centit korrigáltam az eresztéken, s a kis horog már meg, megpattant az aljzaton. Ennek köszönhetően hamarosan megváltozott minden. Jött egy géb. Pfff. Nem hiszem. Őt követte valaki, aki erősebben kezdett küzdeni a horgon. Nini, egy sügér! Bejött a kishalak után.

Kis pizsis
No lesz itt más is remélem. Néhány úsztatást követően elakadtam. Legalábbis hirtelen azt hittem. A horog végén küzdő hal elkezdett pumpálni, játszani a felszereléssel, kiszaladt feljebb, lejjebb, míg a víz színére húztam a fárasztást követően. Meglepődtem. Az Öreg-Dunán szoktam csak ekkorákat fogni. El se hittem, hogy itt is élnek nagyobb, darabosabb vésett ajkúak. Pedig a kilóforma a Mosonin sem mindennapos, egy kisebb folyón meg aztán kuriózum. 

Meglepetéshal, akkor még nem tudtam, hogy nem ő lesz a legnagyobb
Szerintem itt éreztem először, hogy megérte új helyre jöjjek. Nem tudom ezt megmagyarázni, szerintem aki átélt már hasonlót, tudja miről beszélek. Zsír új hely, első próbálkozás, hozzáteszem természetes vízen, és elönti az embert az öröm. Mert maga kaparta ki a gesztenyét! Ez az ami nekem számít! Hamar újradobtam, s az első úsztatásra, a gödör végén ismét elakadásszerű kapás, amelyre már rutinszerűen vágtam be. Szinte meg sem lepődtem, hogy megindult a harc. Hacsak a hal ereje nem hozott zavarba. Mert ez erősebben ment, mint az előző paduc. Közben kiért a fiam, aki végignézte a fárasztást, kérdezgetve közbe, mi lesz ha elmegy? Hisz látta, a hal többször a mélybe tör, s a túlpart felé is nekiiramodott párszor. A matchbot tette a dolgát, szépen hajladozott, a vékony zsinór citerahúrként zengett a szélben. Szóval ha elmegy. Mi lenne akkor? Elmegy. Az a dolga, hogy küzdjön. Nem bánom, hisz csodás fárasztásban lehetett részem. Ha elmegy, elmegy, majd jön máskor. Mert amiért jöttem, már megvan, az az enyém. Nem veheti el senki. Az élményt. De a hal nem ment el, csupán az előke adta meg magát éppen a szákolás pillanatában. A hal, na az még jobban elképesztett. Mivel a fiam meglátogatott, így volt aki képet készítsen rólam is.

44 cm / 1,360 kg érthető az öröm
Lajtai paduc ez már a javából! Rekordpaduc a Lajta folyót tekintve. Nem hogy ekkorát, még kicsit sem fogtam itt ezen a folyócskán. Sokan ezekért a nagy tintafosókért járnak a nagy-Dunára. Eddig én is így tettem, ám eldöntöttem, ezután viszont többnyire itt maradok helyben. Aznap fogtam még egy jó tenyeres dévért, s magamban számolgattam a napokat, mikor jöhetek újra, igaz, akkor már hajnalban. 

A hajnal korai kelői

Kerek lajtai karel
Útközben megálltam, gondoltam lefotózom a pirkadatot. Az esthajnalcsillag lassan takarékra vette a fényét. Ám meggondoltam magam. Előttem araszolt két jómadár. A csigapáros sokkal jobb modellt állt a reggeli fotóhoz.

Aznap épp frontátvonulás volt, ami gondoltam keresztülhúzza a számításaimat. Ennek ellenére reménykedve közelítettem meg a korábban felfedezett horgászhelyet. Sajnos úgy lett ahogy sejtettem, alig ettek a halak, pedig szinte mindent megpróbáltam. Mozgást sem igen láttam. Próbáltam fenéken, vízközt, különféle csalikkal, de nem igen akaródzott jönni az eredmény. Ez sem keserít el. Hisz az ember jobban megbecsüli majd a haldömpinget akkor, ha van olyan is, mikor süket a víz. Az idő nagyon szép volt, a felkelő napot köszönteni pedig páratlan élmény.




Néhány kiskárászon kívül csak egy méretkörüli csuka borzolta a kedélyeimet, amely 2 percet játszott a felkínált kishallal, mégsem nyelte el rendesen, s a bevágáskor csak a halat fogta, a víz felszínére érve pedig vidám búcsút intett vigyori pofájával. Amúgy sem volt nagy. Tervezek egy reggelt, pár km gyalogtúra, pergetéssel. Majd meglátjuk ki vigyorog a végén.

Jól harcolt ő is méretéhez képest
Lajta. Egy időben posztoltam pár képet egy közösségi horgászportálon. Volt ott néhány "jóindulatú" arc, akik lepatakozták ezt a méltatlanul mellőzött folyócskát. Patakpeca. Kacagták. Hát. Szépen él itt menyhal, márna, ponty, pisztráng, többkilós domolykók, s megannyi halfaj, rákok is bőven vannak, szóval nyüzsög itt az élet. Lehet hogy nekik nem annyira izgalmas mint egy agyontelepített egyesületi víz, de nekem többet ér, s alig várom, hogy jobban felfedezhessem, hogy megfejtsem a titkait, ha hajlandó lesz ebben segíteni nekem egy kicsit.






Kelt: 2017. év Napisten havának 28-ik napján