2016. október 16., vasárnap

Az ősz megfesti Szigetközt

Először csak az tűnt fel, hogy nem csíp a szúnyog. Nem zeng a fülembe apró szárnyaik által megkomponált, megszokott dallam. Elmaradt a csömények maró harapása is. S észre kellett vegyem, hogy nem csivitelnek frakkos kis barátaim sem már a zsilipkapuk alá be-betérve, nem súrolják röptükben a víz színét....A fecskék elmentek.

Eltűntek a gólyák is, kik hosszú lábaikkal nagyokat lépdelve jellemző formái voltak az ártéri tisztásoknak, mezőknek. Nem hangzik már a béka kórus kuruttyolása sem, nem tölti be az ártéri erdőket furcsa daluk.

Egy nap fura madárcsapat vonult át Szigetköz egy ágvíze felett. Négy hullámban jöttek, összesen több mint hatszázan, ha jól számoltam. Az már több mint egy zászlóalj. Kárókatona. Kormorán. Nesze neked jó halszaporulat az évben. Ezek aztán kifalnak mindent tavaszra. A migráció eme természet küldte seregei ellen nem véd meg a kerítés, s a médiák sem foglalkoznak velük, szavazni sem kell elmenni ellenük, az ártéri erdők fáit sem lepik el plakátok. A vadászok sem kapnak tűzparancsot mint a '80-as évek határőrei.......De a jövő szempontjából igenis fontos, hogy miként kezeljük eme vándor, fekete seregeket. Az itt fészkelő néhány pár szépen beleillik a természet körforgásába. De ezek az idegenből ideszakadó csapatok, amelyek itt telelnek, s csak falnak, falnak......

Sokan jásznak mondják, pedig koncér
Van még néhány szürke gém pár, akik nehéz légi csatákban el-elhajtanak nagyobb, akár 70 fős brigádot is, de az ritka, s még ritkább, aki látja ezt. Én ezen kevés szerencsés közé tartozom. Láthattam a természet légi csatáját. Menekültek a kormoránok. Mert a szürke gém van itthon! Aki együtt él, lélegzik a tájjal, aki kivívta a jogot arra, hogy egybe olvadjon Szigetközzel. S a gém engedte azt is, hogy az a néhány pár itt megtelepedjen. Néha együtt is ültek egy víz fölé dőlt faágon. De a messziről jött sereg, ami nem kér csak követel, az más..........

Az ősz közeleg, hisz volt már, hogy dérrel simította el a mezők virágainak pompázatos szirmait, s nyomában felgyorsult a falevelek színváltozása, gyakrabbá vált a vadgesztenye  és a dió kopogása is a földön.

Amikor igazán húz a víz, este meg a márna
Tudom, most jött el az én időm, bőségét ontja most a természet, s a folyók. Ha valaki engem kérdez, én megmondom őszintén, megvoltak a masszív alapok édesapám révén, akivel rengeteget, de nem eleget horgásztunk együtt, igaz, csak tavakon. Ezzel az alappal felvértezve indultam ki évekkel ezelőtt a Dunára, a Lajtára, a Mosoni-Dunára, és az Ágrendszerbe. Ma már elmondhatom, a folyók tanítottak, mikor, mire, hogyan horgásszak. A sikert a megfogott halak jelezték. Ezt akkor éreztem, mikor célzottan márnázni akartam, kimentem oda, ahol már tudtam hogy ott élnek, esznek, és fogtam. Célzottan csukára, balinra, harcsára, paducra, jászra, szilvára, menyhalra.... működött. Megtanultam a vízzel beszélni, érezni, látni mit rejt a mély. S mi lett az eredmény? Soha, senkit nem utasítottam vissza, ha tanácsot kért, ha kérdezett, noha felhívtam, mindenki figyelmét, hogy az igazi tanítómester maga a folyó. 

Békés halak:
Érdemes békés halazni ősszel, s még télen is. Ha megtalálja az ember őket a folyón egy naposabb novemberben, vagy akár decemberben, kiválót horgászhat rájuk, persze a víz hűlésével arányosan csökkenteni kell az etetőanyag mennyiségét is, ami a téli hónapokra már csak néhány gombócra valóra korlátozódik, de ne szaladjunk még bele a télbe. Ami nekem a legjobban bevált ez az etetőanyag összeállításnál októberben, az a következő:
kiváló anyag

1 kg sajtos világos folyóvizi etetőanyag
1 kg malactáp (kukoricadara + búzadara+ vanília aroma)
2 marék főtt búza,
1/2 doboz csemege konzerv kukorica
1-2 deci csonti
10 deka sajt belereszelve a cuccba
pár marék folyóvizi föld ( a helyszínről, némi apró kaviccsal)

Márna, ponty, szilvaorrú, paduc, bagolykeszeg, dévérkeszeg, koncér egyszerűen nem hagyta szó nélkül az etetést. Volt, hogy szinte minden alapanyag elfogyott. Kivéve a malactápot és a kukoricát, no meg a földet. 4-szer annyi földdel keverve is kiváló hatása volt a placcon. Persze az étvágyuk a hónapban rapszodikus, de ha esznek, akkor aztán nincs megállás. Csalinak legjobban a sajtos csonti csokor (csontis dobozba berakott sajtkockának 2 nap alatt átveszik a szagát), illetve a vaskos harmatgiliszta felelt meg a legjobban. Hiába, készülnek a télre, kell a fehérje.
Gyakrabbá válik a márna is
A kukoricára, s annak ízesített változataira csökkenő tendenciában rágták fel magukat. Persze hasonló eredménnyel fogtam match és feederbottal is a halakat, a feeder a nagyobb horog és a nagyobb csali miatt nagyobb halakat vonzott, a finom match viszont darabszámban többet, s ott is beesett egy-egy jobb példány.
Az elmaradhatatlan bodorka 

Másfeles királyhal is jöhet, majd mehet
Víz alatt, vagy felett túrja a kavicsot?
Micsoda színek
Egy reggeli szilvórium
A Duna Rajka felett, balra a "lapos part"
"Békétlen" halak:
Horgászatukra többnyire csak a szürkületet követően volt időm, így a csukázás, balinozás most elmaradt, talán novemberben lesz egy pár nap amikor tudok majd pergetni rájuk. Maradt az élőhalas, valamint halszeletes peca. Többnyire menyhal volt a célhal, de elképesztő módon, más fajhoz tartozó egyedek is megéheztek az élő, vagy élettelenül figyegő snecire. Meg sem lepődtem, mikor este is, valamint reggel is harcsa verte a farkával a főzsinórt, de hogy a sügerek, sőt, a domolykók is ilyen korgó gyomrú éhenkórászok legyenek, az már tényleg hallatlan! Egyszerűen HALLATLAN!!! Domiból volt, hogy fél órán belül kettőt is kiszedtem, s nem zavarta őket a vastag süllőzőhorog sem, ha kajáról volt szó.
Jó lesz a balin utánpótlás
"Telény" mohaágyon 
Ő is éhes

Októberben még eszeget az apraja
Lassan már átveszik a stafétát a tőkehalak
Oly szépen kap, akár egy menyus, csak aztán ráfekszik a horogra....
Csillapíthatatlan étvágy
ő is eszi a halszeletet
Október, avagy Magvető hava. Számomra az év egyik legszebb hónapja. Szép, és színes. Ha kimegyek a piacra, ilyenkor a legszélesebb az áruválaszték. Zöldségek, őszi gyümölcsök, szőlő, dió, érett paprika, alma, birs, dió, méz, sült gesztenye....roskadásig. Kint a vízen is széles a paletta. A teljesség igénye nélkül megtalálható a télre készülő, a tartalékokat ilyenkor "vételező" halfajok hosszú-hosszú sora. Az idő mégolykor napsütéses, kegyes, ám a vizek lassan 10 fok alá esnek, a természet leveti látványos tarka ruháját, s a művész, az ősz, lassan megfesti Szigetközt....
S a költő:.....








Megérkezett az ősz

Betoppant a hajnali pára,
Vízcseppet rajzolt a párkányra,
Minden nappal egyre több,
Fecske gyűlt a póznákra.

A gólya egyszer csak elment,
Üresen hagyva a fészkét,
A nap is mintha fáradt volna,
Gyengébben szórta a fényét.

Megtelt a domboldal dallal,
Énekszó űzte a felhőt,
Emberek járták a lankát,
Szedték a mézédes szőlőt.

A sárguló falevél mellett,
Koppanva hullt le a dió,
A szürkülő reggeli ködben,
Esőre üzent a rádió.

Elalszik lassan az erdő,
Leveti elnyűtt ruháját,
Zörög az őz léptei nyomán,
Ki lassan kíséri gidáját.

Mosoni Horgász

Kelt: 2016. év Magvető havának 16.-ik napján











2016. október 9., vasárnap

Menyhalakkal kopogtat az ősz



Várakozás. Várok arra, hogy megkezdődjön a szarvasbőgés. Akkor, szeptemberben, valami megmozdul bennem, érzem hogy itt az idő, ébrednek a menyhalak! Nem számít, hogy a vizek még közel húsz fokosak, s tart a harminc fok feletti indián nyár. Igen sok éve már-már megszállottan kutatom ezen ragadozók életmódját. Néhány évvel ezelőtt sikerült a szakirodalmat amely rendkívül szegényes és sok helyen felületes és téves, némileg átrázni, felrázni, frissíteni. Sokat lehetett azóta megtudni a menyhalakról! Bizony, kevés horgász ismeri őket, még kevesebben horgásznak rájuk, s elenyésző azoknak a megszállottaknak a száma, mint amilyen én is vagyok, ha a menyhalakról van szó...

Hihetném azt, hogy mindent tudok a menyhalakról, hisz évek óta szeptembertől májusig horgászom rájuk, sok-sok vizet felkeresve, a kis patakoktól a Dunáig. Nem így van. Számomra is meglepő olykor, amit tapasztalok. Megjelenés, aktivitás, táplálkozás területén. Az, hogy 16-17 fokos vízben egyen a menyhal, ugye hihetetlennek hangzik. Pedig nem az. Példa erre ezen év szeptembere-októbere, amikor a hosszan elhúzódó nyár ellenére igenis helyet kívántak maguknak a menyhalak ha nem is a nap, hanem a mélyebb vizek alatt. 

Október eleje a Mosoni-Dunán. Kell ennél szebb?
Mondhatni persze, hisz az ember belefut véletlenül egy menyusba akár augusztusban és akkor mi van? Na igen. De egymást követő estéken négy napon keresztül menyhalat fogni a Lajtán, a Mosoni-Dunán, az Ágrendszerben és a nagy Dunán az már nem a véletlen műve, az azt jelenti, hogy elindult a szezon. Azt gondolom túl sokat, de egyben túl keveset is tudok erről a még mindig méltatlanul mellékvágányra rakott ragadozóhalunkról. 
Darabosabb menyus 17 fokos vízből
Hogy miért is van mellékvágányon?
Néhány vita tárgyát képező gondolat:
- Ha a keszegnépet tavasszal ívási időben korlátozás védi, akkor a méret és darabszám korlátozás alá tartozó nemes halunkat, miért az ívási időben (november-december) horgásszuk a legjobban? 
- Mert sok ember szórakozása elveszne télvíz idején? 
- Akkor miért nincs 30, vagy 35 centis korlátozás inkább, hogy sok menyus leívhasson? 
- Vagy legalább egy hónapot kaphatna védelemül decemberben....Mert úgyis mélyre nyel és elpusztul a kisebb is ha visszadobom? 
- Akkor miért várjuk meg kapásnál hogy gyomorig nyeljen a szerencsétlen? 

A hivatalos válasz: " ..a menyhal populáció folyamatos növekedést mutat egyedszámban és a Kárpát-Medencei elterjedési területen egyaránt. A vízminőség javuló tendenciája miatt a menyhal is gyorsabban teret nyer ott, ahonnan korábban kipusztult, vagy nem is volt jellemző a jelenléte. Meghódítja a kisebb vizeket, patakokat is már, így nem indokolt további korlátozás bevezetése.." 
Ez a válasz nekem kevés.....:-(

Mindjárt indul
Nehéz, a horgásztársadalmat megosztó kérdések ezek, amelyekre talán kapunk majd választ Könnyű nekem, mondják sokan, hisz a menyhalak paradicsomában élek. Kívülről legalább is úgy tűnik. El sem hinnék, de sokat kell bizony bolyongani utánuk, megkeresni a frekventált helyeket, próbálkozni a hideg téli, őszi, kora tavaszi estéken, hogy az 50, a 60, vagy akár a 70 centit (ez egyszer sikerült :-)...) meghaladó példányokat elejtsem. Ez kívülről nem látszik. Az látszik, csak, hogy sokat, bármikor tudok fogni. Ez sincs így. Van hogy nekem sem sikerül. Minden esetre előnyben vagyok azokhoz képest, akik egyszer-egyszer jutnak le csak télen a folyópartra, s örülnek akár egy 26 centis menyusnak is. Igen, érthető a másik oldal is. 

Októberi színek
Én maradok a saját szabályaim szerinti menyusozásnál, nálam 35 centi a mérethatár, de van, hogy a 40 centis is sőt ívási időben a hasas nagyobb példányok is amnesztiát kapnak!!! Sok barátom is tartja már ezt itt nálunk, akik majdnem olyan elszántak a menyhalvadászat területén mint én. A víz, a természet hálás ezért. Ezért sem ritka, hogy az ember által alig (szinte csak általunk) látogatott az ágrendszer mélyén levő helyeken nem ritka a 60 centi feletti menyus fogása minden szezonban!!!

Gyakori, hogy így az ősz derekán még másféle fajhoz tartozó éhenkórászok rágják fel magukat a menyhalnak felkínált csalikra....
Csali a javából

Bodorka "-BRUTALIS-" (505 gramm) vette fel a menyuscsalit 8 méter mélyen
 
52 centis kölökhari együtt úszkál a menyussal októberben

51 centivel jóval kiló felett, pompás terepszínben
Folytatom az életmódjuk utáni kutatást. A legfrissebb hír az, hogy a menyhal feltehetőleg alkalmazkodik a környezete színéhez, a mélyebb 9 méternél is mélyebb vízből fogott menyhal szinte semmi tarkaságot nem mutat, majdhogynem egyszínű szürke!! 
Avarba bújna a szürke menyus, zavaró a fény
Az evolúció itt van az orrunk előtt, szürke a menyhal, alig pár folttal!!!
Tavaly is kezembe került egy ilyen példány, azt hittem véletlen, de nem, nem. Be kell látni, működik az evolúció, s bizonyítékul fel is teszem a szürke menyusról készült képet! Nem hihetetlen, aki horgászik a Balatonon, az tudja, az ottani halaknak is van egy kis balatoni zöldes színük, s a csukák, sügerek sem annyira élénk színűek mint máshol! 

Szürkülünk
A tavalyi évben fogott szürke menyhalról készült képet is felrakom, igaz, a minősége gyenge, de látható, hogy a jellegzetes foltok szinte hiányoznak a 9 méternél mélyebb helyről fogott menyhalról. Hogy valóban a mélyvízi életmód-e az oka annak, hogy ilyen színeket vesznek fel ezek a rejtélyes tőkehalaink, arra talán megkapom a választ egyszer, s lehet, felvetem a témát illetékesebb körökben is....
Ad-e a híd alatti visszaforgó menyhalat? Évről-évre kevesebbet..
A szezon elején járunk, s hosszú az idő még májusig, hogy kellemes órákat okozzanak az estékben ezek a rejtélyesnek mondott tőkehalak....




Kelt: 2016. év Magvető havának 9.-ik napján


2016. szeptember 26., hétfő

Jókor, jó helyen

Másfeles védett mosoni királyhal (koncér)
Meg tudná valaki mondani, hányszor van az úgy, hogy az ember folyton azon agyal, hogy miért nem fogott halat a horgászatra szánt kevés ideje során??? A horgász keresi az okokat. Több minden is az eszébe jut. Biztos hogy az időjárás változás az oka. Vagy jön, vagy pedig megy egy front. Vagy éppen menni fog, jönni fog, fúj, vagy sem a szél, borult vagy sem az idő. Apad, árad, stagnál, zavaros, túl tiszta, zaccos, a halászok, a rapsicok, a motorcsónakosok, a hajók, a szennyezés, a zaj.....Nem eszik. Jól laktak már, még nem éhesek, pont azt enné, amit nem hoztam, nincs is hal itt....... és sorolhatnám.

Kevesek próbálnak azon gondolkodni, talán valamit nem jól csináltak, nem jó az ereszték, az etetés, máshol másfajta halakat kéne keresni.  Van ki beletörődik a mozdulatlanságba, s csak ül a jelzői mögött. Nem egyszerű a dolog itt sem, folyón. Ahova nálunk -CSAK- a Teremtő rak halat, vagy nagy ritkán az árvíz, de az se biztos, hisz zsilipek uralják felső-Szigetközt, a zsilipeket pedig a vízügy. A telepítésről szóló hírek meg amúgy is csupán Győr, vagy Ásványráró térségéről szólnak. Mirólunk felső-Szigetközben megfeledkeznek. Pedig nem keveset adunk be mink is a közösbe....Néha a Duna hoz valami távoli halastavakból kimosott népséget, de az gyorsan elvonul, mint a nyári zápor, amely még a port sem veri el. Ez hozza azt, hogy nagy is az öröm, ha ilyen helyen fog valamit az ember. Nem lehet eléggé hangsúlyozni az improvizációs készséget. Hozzásegít a sikerhez. Bizonyítja, hogy igen, jól csináltam, mert fogtam, igen, megállok a "talpamon" bárhol a folyón, mert szót értünk egymással! Kell ehhez az is, hogy ne rosszkor legyünk jó helyen, ne jókor rossz helyen, hanem 
JÓKOR, JÓ HELYEN

Nem vagyok nagy harcsahorgász. Évente néhányszor teszek próbát a megfogásukra, kisebb, nagyobb, többnyire kisebb sikerrel. Aki lejár a Mosoni-Dunára, tudja, hogy itt még a "hüle" is tud harcsát fogni, csak be kell lógatni a kukacot, annyi van. Na ja. A sörösüveg méretűek. :-) Vagy még annál is kisebbek, esetleg az ötven centi körüli kölkök. Nem kell az estére sem várni, nappal is elkapja a horgot ez a falánk ragadozó. Nagyobb a probléma akkor, amikor nagyobb harcsát szeretne az ember fogni. Csónak híján partról kisebb dimenzióban. Na nincs az a horog, vagy az a csali, amire a kis harcsák fel ne rágnák magukat. Vagy mégis? Van mikor beválik a "nagy csali, nagy hal" már-már Murphy törvénykönyvébe illő közhely. A sok kis harcsa mellett már nagynak számít a méretes is, pláne a harcsázáshoz csak ímmel-ámmal hozzáálló folyóparti "-amatheur-" harcsahorgásznak is, mint amilyen én is vagyok. Így számomra örömteli volt az, hogy idén már másodjára is megadatott, hogy méter közeli bajszost sikerült becserkésszek. A márciusiról már olvashattunk, de a szeptemberi Mosoni-Dunán fogott harcsámra éppolyan büszkén tekintek, mint a tavaszi párjára. Kishallal (15 cm-s bodorka) csalizva, meglebegtetve a parttól 5 méterre sikerült támadásra bírjam a hareszt. S meg is fogtam. Elmondhatom, JÓKOR voltam, JÓ HELYEN!
Nekem ő már nagynak számít! :)
50 cm-s péklapát
Néhány nap elmúltával egy jó barátommal vizsgáltunk meg egy Dunából lejövő ágvizet. Érdekes módon itt nem kellett szemetet szedjek a parton, mert nem volt! Kulturált emberek járhatnak ide! Még csak etetőanyagot sem vittünk. Minek. Ahol olyan halsűrűség van mint ezen a vízen, oda majdhogynem az ember ujja is elég, ha bemártja azt a vízbe. Na neeem.....:-) Ez azért még sincs így, bár nem sok híja van. Semmi más, csak két fenekezőbot, ólom, horog, vastaggiliszta. S igen, volt, hogy sok volt a két bot!!! Nem egyszer mindkettőn egyszerre jelentkeztek a kapások, húzások. Dévérek, fél kilótól, két kilóig, sügerek 20-26 centisek verekedtek a csaliért. Elemi erővel harcolt egy testes szilvaorrú keszeg is, amely eddigi legnagyobb szilvaorrúm, amit fogtam! Többször is kitört, nem adta könnyen magát.

Szinte hihetetlen volt. Egy óra alatt mindkettőnknek meglett volna a kvóta, ha nem engedjük vissza a halak jó részét, elvíve csupán annyit, amennyire szükség van otthon. Jó az arany középutat tartani! Szerintem szélsőség a C&R horgászat és a C&F (catch and filéééz) horgászat is, a kettő közt lenni valahol, az az ideális, hol az egyik, hol a másik irányba elmozdulva, de maradva az arany középút ösvényén. Mondhatni harmonikus. Egy három órás peca egy ilyen természetes vízen jó időre feltölti a horgászt élménnyel. Micsoda húzások, kapások, fárasztások, kitörések, üresre vágások, leakadások, gyönyörű környezetben egyszóval élménypeca. Húúúú... de JÓKOR voltunk JÓ HELYEN!


Szilvaorrú a javából, csupa erő, saját rekord a 35 cm 
Párába burkolózó szeptemberi hajnal
Ha kint vagyok a folyón, távol az urbanizált végzete felé rohanó mai világtól, szembenéz velem az éjjeli portyáról hazatérő róka, nézem ahogy a hajnali párában fejét hátraszegve bőg a szarvas vastag párát fújva, látom a madarak táncát, hallgatom énekét, nézem a mozgó fák ágait, az alá-aláhulló sárguló faleveleket, miközben végigsimít arcomon a  kelő nap sugara, tudom, hogy JÓKOR vagyok JÓ HELYEN!
Ígéret földje (vize) 

Mosoni marconák...:)
Ma Földanya (szeptember) havának huszonhatodik napján tettünk meg egy kört éppen a nap körül azóta, hogy elindítottam ezt a horgászblogot. Kicsit más szerettem volna lenni, kicsit máshogy írni mint a többi blogíró, mást letenni az asztalra, mint egy közismert horgászoldal, reklámmentesen, függetlenül mindenkitől, megfelelési kényszer, kötelezettségvállalás nélkül. Célom megismertetni az embereket olyan halfajtákkal, amelyek velünk élnek, mégis méltatlanul mellőzve vannak, vagy nem is ismertek, pedig itt vannak és csodás élményekben gazdagíthatják a horgászt. Szeretem közzétenni a halas recepteket, értékes emberek tevékenységét bemutatni riportcikkeken keresztül, saját novellákba, versekbe, monológokba öntve bemutatni az élményeket, hogy milyen is a horgászélet egy szelete itt Szigetközben. Örülök annak, hogy ez részben megvalósult, s ösztönöz a további munkára az, hogy van még miről, s legfőképp kiknek írnom.

Köszönöm a többi blogírónak, hogy befogadtak maguk közé, köszönettel tartozom azoknak közülük, kik jó tanácsokkal segítettek az indulásnál, itt kiemelném Schmidt Bencét, nem feledve persze a többi régi blogírót, kiknek munkássága hatott rám is, úgy, hogy nem kellett senki bőrébe bújjak. Köszönettel tartozom az olvasóknak is, akik visszajárnak hozzám, itthonról és külföldről. Azt hiszem, egy évvel ezelőtt, mikor belekezdtem ebbe a munkába, mely számomra inkább kellemes elfoglaltság, mint törődés, még nem tudtam, de most már sejtem, hogy JÓKOR voltam JÓ HELYEN!


Kelt: 2016. év Földanya havának 26.-ik napján


2016. szeptember 11., vasárnap

Szigetközi kalandok 1.

Itt a hajnal már megint. Kelni kell, hisz a hétköznapok munkával telnek, hétvégén kell egy kis idő a horgászatra is. Másnak eszébe sem jutna korán kelni a hétvégén, örül, hogy elalhat akár nyolcig is, de Rezső nem így gondolja.
-Kár az időért amit alvással töltök, majd az "agyagosban" alhatok eleget, ha arra kerül a sor, hogy véget ér a körutazásom a nap körül.- szokta mormogni őszülő, cigarettától megsárgult rőzsebajsza alatt.
Gépiesen betanult szöveg, gépies mozdulatok az éjszakában. Van az éjszakának az a szakasza, amikor már elülnek a zajok, s még nem ébred fel a madárcsapat, a sün sem motoszkál már a fű között. A tökéletes, néma, temetői csend. Ez az az idő, mikor Rezső felmarkolja a botzsákot, hanyagul a hátára veszi, kezében a vödör, amelyben helyet foglal egy kisebb vödör, mellette etetőanyag, főtt búza, kukorica, gilisztás és csontis doboz, pellet, fogó, centi és csak a Teremtő tudja mi minden vacak. Tehát Rezső felszerelkezve áll ki a lépcsőház elé. Mögötte halkan nyikorogva bezáródik az ajtó.

Egy cigarettára gyújt, miközben az éjszakai csendet fürkészi. Szinte hallja a parázs sercegését ahogy nagyot slukkol a kapadohánnyal töltött cigarettájába, amely mindenféle girbe-gurba alakot ölt az egyenes rúd helyett. Maga tölti, így olcsóbb, bár nem annyira dizájnos. Borostás arcán látszik az évtizedek nyoma. Szeme mélyen ülő, hideg, szürke. Rezső öltözete egy rossz cipő, melós gatya, kinyúlt pulóver, amely alatt kopott egyszínű, vagy inkább a sok mosástól seszínű póló. Ott áll, s nem mozdul. Vár. Az utca végén ekkor meglátja a fénycsóvát, amely éles kanyart vesz, végigpásztázza az utcát, s jön is zakatolva egy öreg dízelkocsi, s hanyag fékezéssel megáll Rezső előtt. Letekert ablak mögött egy férfi ül. -Szevasz Gézukám! -mormogja Rezső a bajsza alatt. -Na? 

-Szeva Rezsi! Dobd be a cuccod hátra! - szól ki a vezetőülésről a Gézukámnak titulált torzonborz figura, kinek göndör haja tán sosem látott fésűt, s az egész megjelenése olyan képet sugall, mintha egy őrült zongorista fejezte volna be épp Beethowen egyik művét. De most nem frakkban van, halnyálkától száradt, koszos fakó terepnadrágban, s egy szebb napokat látott pulóverben ül a rozzant kocsiban, mely öreg dízel járgány révén, úgy zakatol, mint egy megfáradt traktor. Rezső berakja a csomagtartóba a cuccot, ahol már helyet foglal Géza felszerelése, amely orrborzolóan erjedt szagot áraszt a rothasztott kukoricától. Rezső berakja cuccait, a botzsákot, eldobja a szűrőig leégett cigarettáját, majd hangos csattanással lecsapja a motorháztetőt. -Netene! Nem budiajtó ez! - kiállt rá Géza. - Na ülj be, mert sose érünk ki!

Az autó elindul, s harapja a kilométereket. Néhol kissé lassabban haladnak, ugyanis a szeptemberi köd hajnalonként már szinte minden alkalommal játékot űz a szigetközi mezőkkel, folyópartokkal, egy-egy begőzölt szarvas is az útra tévedhet, hisz megkezdődött már a bőgés. Az autó lassan kiér Dunakilitire, ám minden horgászhely foglalt, itt is, ott is kocsik, lámpafény, vagy csak a botok spiccén levő patronok világítanak mint szentjánosbogarak, üres hely nincs. - Ó Rezső hogy a fene vigyen el, há' nem mondtam, hogy este kellett volna kijönni! Kellett neked táncba menni az asszonnyal, hisz nincs farsang, szezon van, horgászszezon! Te meg táncikálsz, pazarlod a drága időt!- dohog a kormány mögött Géza.
-Nem úr, aki nem pazar! - vágja rá Rezső az orra alól, majd folytatja: - Haggyad má'! Azt hiszed ha este jövünk van hely? Hétvégén? He? Eridj csak lejjebb, talán lesz valahol egy jobb helyszín, ami ránk vár. - nyugtatja Gézát, s magát is Rezső, aki kicsit még kótyagos az előző este megivott bortól, ami lehet szőlőt sem látott, de ízre finom volt.

Majdnem megvirrad, mire jóval lejjebb, Bőssel szemben találnak egy szabad helyet, s a két barát, akik évtizedek óta együtt járnak horgászni, rutinos mozdulatokkal pakol ki az autóból. A szúnyogok azonnal támadást indítanak a jövevények ellen, de Géza jó előre szúnyogriasztóval befújt ruhájáról, valamint Rezső iszonyatosan büdös dohánnyal befüstölt göncéről úgy pattannak vissza, mint ping-pong labda a falról. Csak zümmögésükkel idegesítik a két öreg horgászt. Rezső újabb cigarettára gyújt, s a füst szagától a szúnyoghadak evakuációt tartanak, menekülnek a legyek, csömények is....
Bevetés előtt
Lassan pirkad, Rezső már leszúrta a két bottartót, a botjait is összerakta, épp az etetőanyagot gyúrja. A gombócokat nagy szakértelemmel egyformára próbálja készíteni, hogy azonos távolságra dobhassa, vagy csúzlizhassa be őket. Géza eközben szerel. - Mi a fenét csinálsz itt a sötétben ember? - förmed Rezső Gézára. - Hogy a francba nem szerelsz meg otthon? Minek kell minden horgászat után leszerelned a cuccot, az orsót minden? He? Mire bedobsz nekem már halam lesz! - mondja félig heccelődve Rezső.

- Nálam ez rutin. Így alakult ki. Rezsi! Akárhányszor elmondod, mindig elmondom neked, hogy feleslegesen szövegelsz. Nézd meg, nekem kevesebbszer szakad be a cucc, nem szálkásodik ki a zsinór, mert én mindig újra ellenőrzöm az egészet. Hány nagy halad ment már el mi? - kérdezi Rezsőt Géza kissé bosszús hangon, hisz a fejlámpa fényében mégsem olyan egyszerű a kötés. 

Ezután nem esik szó köztük, Rezső botjai már bedobva, s a kis húszéves összecsukható camping székén ül, amely minden mozdulatra recsegő-ropogó hangot ad, az ember azt hinné, hogy menten összecsuklik, mire megrezzen a spicc. Egy pillanat múlva ül a bevágás, Rezső talpon van, s elégedett mosollyal tereli a merítő szákba a kilóforma szilvaorrú keszeget, sandán a barátjára lesve, aki még be sem dobott. - Látod-e Gézu? Én már nem megyek el üresen, engem már megköszöntött Duna Papó!
Nagyhalas gombócok
Válasz nem érkezik, mert Géza ilyenkor mindig megmérgesedik, de nem szeretne rossz szót szólni a barátjának, így inkább csendben marad, s matat tovább a cuccokkal, majd ő is elkészíti saját etetőanyagát, némi dunai finom homokkal, kaviccsal nehezítve. Egy jó húsz perc telik el csendben, eseménytelenül. Rezső gondolatai félálomba merítik, míg Géza épp azon ügyködik, hogy néhány szárazabb uszadékfából tüzet rakjon. Ekkor egy hatalmas buffanás, majd csobbanás töri meg a csendet, s szinte néhány csepp víz el is éri a kókadozó Rezsőt, aki egyből talpra ugrik! -Azanyádkeservit! Amikor meg harcsázni megyek sehol se vagy!- rázza az öklét a víz felé. 

Két kiló felett már lapát
- Hagyd el Rezsi, mindjárt ég a tűz! - s valóban, füstölve lángra kap a száraz fű, majd pár pillanat múlva ropogva ég a fa is. -Rezsi, amíg a botok spiccét bámultad, csináltam két nyársat, egy-egy darab szalonnával, hagymával! Hidd el, jobb lesz a reggel, ha van valami a pocakban, s ahogy elnézlek, kicsit komoly volt a lőrefogyasztás is az este, nem árt enned! - újságolja lelkendezve Géza. A füst betölti az egész folyót. Megül a párával együtt, kesernyés szaga lassan terjed a közelben. Kis idő múlva a tűz elhamvad, a két barát pedig jól lakottan füstszagúan ül a parton a botok mellett, de már világosban, hisz a felkelő nap is nyújtózkodik, sugarai márt a fák tetejét simogatják. Géza a szalonnabőrt a bozótba hajítja, hisz szerinte a rókáknak is kijár néha a csemege. Rezső nem osztja ezt a véleményt, mióta egyszer még a nyers szalonnáját kicsente a háta mögül a lompos vörös bestia, ahogy azóta hívja ezeket a ravasz kis ragadozókat. Aznap csak hagymát ettek reggelire kenyérrel, igaz a hagyma alá sütöttek egy kis frissen fogott keszeget is. De a rókákat azóta nem szíveli. Ebben az idilli pillanatban az egyik feederbot spicce megrándul kétszer, majd harmadjára határozottan bólint a víz felé. Rezső nem rest, megtörténik a bevágás, majd a fárasztás. - Paduc lesz, jó darabos, közelíti a két kilót! Hamar part közelbe hozza, ám a hal nem adja magát könnyen, néhány fordulás, visszahúzás után lefordul a kis horogról, s farkával búcsút int. - Gyakori ez paducéknál! -nyugtatja barátját Géza, de Rezső bosszúsan tömi meg újra a feederkosarat, csalizza újra a horgot kis darabka sajttal, csontival. Amint csobban a szerelék a vízben, Gézának kapása van. Kicsit elalszik a bevágással, ugyanis először azt gondolja, a barátja netán keresztbe dobott neki, de a spicc játéka gyorsan elhessegeti ezt a gondolatot, s a bevágás már meg is történik.
Csodaszép dévér a tettes, bő két kilós dunai lapát. - Na nem hiába görnyedtem az este a ház mellett gilisztát szedni fejlámpával a sötétben! - konstatálja Géza a sikerét. - Görnyedjen a nyavalya, jobb volt a tánc, elhiheted, halat meg fogni lehet mással is! - vág vissza Rezső.

Ennyivel már érdemes kiülni horgászni

Géza néha ódákat zeng a harmatgiliszta szedésének művészi tökélyre vitt módszereiről, illetve arról, hogy a folyóvizi halak egyik kedvenc csemegéjéről van szó, szinte mindegyik hal szereti, és sosem vette még ki úgy a botjait, hogy azon fent maradt volna akár csak egy darabka is ebből a húsos csemegéből.Eközben az etetés körül egyre több a balinrablás, Rezső szerint ilyenkor hatalmas küszrajok állnak be a darára, s követik őket az éhes őnök, hogy bereggelizhessenek. Volt hogy közéjük dobott egy körforgóval, s olykor-olykor el is csípett belőlük egy-két darabosabb példányt.

- Nincs kapás. Te Géza! Adj egy szálat abból a gilisztából, hagy próbáljam meg! - mondja végül Rezső, olyan halk, szinte esdeklő hangnemben, hogy Géza ilyenkor oda se néz barátjára, mert fél hogy vagy elsírja, vagy elneveti magát. Géza szó nélkül a barátja mellé tolja a kis vödröt. Tudja, Rezső részéről ez beismerés, sőt egyenesen elismerés a harmatgiliszta világgal való alapos foglalkozás irányába. Nem szól ilyenkor, nem akarja letörni barátja büszkeségét. Rezső már dobja is be a gilisztával szerelt feederbotot. Szinte vissza sem ül színét vesztett rozoga, rozsdás székére, mikor a feederbotja elindul a víz felé úgy, hogy a bot nyelét Rezső a levegőben kapja el. Iszonyatosan felsír az orsó. A túlparton sátorból kikecmergő szlovák fiúk is hallják, s érdeklődve nézik hogy mi lesz a végkifejlet. A bot perecben, az orsó visít, szinte hűteni kell a dobot, lehet fel is izzik, , majd negyven méter zsinór lehúzását követően egyszer csak véget ér a kaland....

Rezső csüggedten tekeri ki a szereléket, majd barátjának mutatja, hogy kihajlott a horog. - Gondoltam hogy harcsa, éreztem, ahogy oda-odaver a farkával a zsinórnak, nézd, csupa nyálka a horog felett vagy másfél métert! 
Géza szólna ekkor, mire mindketten összerezzennek, hisz közbe valaki a hátuk mögött termett, egy tojásarcú alak, aki csak annyit böffent a reggelbe, hogy:
- Na van valami? 
Rezső talán az átélt izgalmak hatására, talán mert már annyiszor találkozott ezzel a jelenséggel, emelt hangon, szikrázó szemekkel esik neki a jövevénynek. Rezső arca hasonlatos az irgalmas szamaritánus kinézetéhez, szelíd, de határozott vonásokkal. Így bármit is szólt, nem volt ember Szigetközben, aki ne vette volna komolyan. Sokan el sem tudták képzelni, hogy Rezső képes dörgedelmesen is szót ejteni. Nem sokan voltak, akik látták kikelni magából. De most. Itt még a Duna túlpartján is hallották szavait a tót legények, ha ugyan értettek belőle valamit, mikor kifakadt:

- Talán jó reggelt, vagy valami! Nem? He? Köszönni nem tanítottak meg otthon? Mi az hogy van-e valami? És ha igen, akkor mi van he? Mi közöd hozzá? Ellenőr vagy talán? Nem hinném, azokat ismerem, de a magadfajta tuskók hamar megtapasztalják ám milyen is a kora reggeli fürdőzés a Dunában! Mit sompolyogsz itt a hátunk mögött, mint egy vörös bundás róka, bitang ebfajzat! Hordd el innét magad, mert nem állok jót magamért! A tesznye fajtádat teee! - Rezső eközben néhány lépést tett az ismeretlen felé, s kipirult arccal parancsolóan verte a reggelbe a mondatokat, mint mikor karót üt az ember, oly erővel, eközben divatosan szólva "rázoom-olt" az ismeretlen szemeire, akibe a szó is belefagyott, ha egyáltalán akart volna szólni, nem mert ezek után, hanem néhányat lépett hátra, megtántorodott, majd sietős léptekkel vágta magát a terepjárójába, s hirtelen gázt adva elkaparó első kerekekkel néhány kavicsot az alvázhoz verve elhajtott. - A fene essen az ilyen tapló újgazdag hülyegyerekbe! Ezeket se nevelték meg otthon, vagy az új Istenük a pénz, meg a templommá lett plázájuk kitörölt az agyukból minden tiszteletet! -morogta Rezső, míg Géza alig bírta magát visszafogni, hogy el ne nevesse magát. Csendesen ült, csak a válla rázkódott a belső nevetéstől.
Dunai kislapát kiló körül

Szilvórium

Vésett ajkú
A nap már magasabbra hágott az égi létrán, mikor szinte mindkettőjük botja kapást jelzett. Egyszerre fárasztottak, közben egymás felé sandítva, hogy na milyen jó is a barátság, a Duna is egyformán kedveli őket. Két szép paduc tette tiszteletét, kilóformák. Közös szákba tették a halakat, hisz így szokták, egyszer egyikük, másszor másikuk viszi haza a halakat, szokássá vált már ez az évek alatt. Eltelt még egy kis idő, a reggeli komp is elhaladt előttük, de több kapás nem esett.
Komp
Úgy döntöttek, aznapra elég a horgászatból, talán az este majd meglesik a Mosonin mi a helyzet. A halak közel négy kilót húztak a mérlegen, Rezső vállalta, hogy hazaviszi a halakat, így az övé maradt az adminisztrációs feladat, míg Géza fotókat készített a halakról, hogy majd téli estéken legyen mit nézegetni, hogy a néhány kép segítsen felidézni majd a nyári, ősz eleji kalandokat.
Mértékletesen, csak annyi, amennyi hazakerül
Négy keszeg majd négy kiló, nem is rossz
Hamar hazaértek, hazafelé nem tűnt olyan hosszúnak az út. Mikor fél óra múlva Rezső kiszállt az öreg autóból, búcsúképp csak annyit kérdezett barátjától:
-Te Gézu! Este hozol-e gilisztát? Tudod, azt a jó vastagot!
- Hozok. - mondta Géza mosolyogva, majd gázt adott, s egy rekedtes dudaszóval elköszönt barátjától....


(Úgy tervezem, hogy a két jó barát kalandjainak bemutatását több részben közreadom majd, egyben bízom abban, hogy olvasható novellákat sikerül majd összehoznom! :-)     - Mosoni Horgász)


Kelt: 2016. év Földanya havának 11.-ik napján


2016. augusztus 28., vasárnap

Duna-parton (novella)

A Duna mindig megnyugtat
Nem mondhatni, hogy fülbemászó az a dallam, amely belehasít az éjszaka csendjébe, oly váratlanul, hogy a kabócák éji koncertje is hirtelen abbamarad, az, amely eddig lágyan beszűrődött a nyitott erkélyen, s lágy ritmusával őrizte álmom. Ébredés. (-mint az összenyomott rugó, mely pattan, úgy röppenek ki az ágyból-) Csíkosra gyűrött arccal, torzan, -iszonyatosan torzan- résnyire nyitott szemmel egy mozdulattal megszakítom azt a dallamot, amit cefetül rühellek, amit csak azért állítottam be ébresztő hangként, hogy biztosan felébredjek rá, s elnémítását gyorsan meg is teszem, még mielőtt a család többi tagja is felriad álmából. Kitántorgok a konyhába, bizonytalan lépésekkel szinte ide-oda pattogva az előszobafalon. Hunyorogva, csak a kis lámpának adok lehetőséget, hogy némi fénnyel elárassza az apró konyhát, ahol az előző este bekészített kávéfőzőgép piros gombja várja türelmetlenül, hogy bekapcsoljam...... A kávé illata betölti a teret.

A hajnali kávé elfogyasztása hirtelen felpöccinti két szemhéjamat, s lázas sietséggel öltözöm, hogy mihamarabb autóba ülhessek, hisz vár rám kint: Duna Papó. A Mosoni Duna nálunk a Lajta folyamatos áradása miatt majd két hónapja horgászhatatlan, nevezhetnénk a "kici kínai szárga folyónak" is, ám nem is ez a baj, hanem a sok uszadék amit magával hoz, s a halak kapástalansága. Ezért nem maradt más, mint a jó öreg Duna Papó. A hajnali képek nem mindig állnak össze egyetlen, folyamatos filmmé, olyan, mintha szakaszosan villannának be kockák, részletek....
Páratlan látvány
Vállamat húzza a botzsák, amelybe talán egy vessző sem férne el, hisz minden eshetőségre felkészülve spiccbot, matchbot, bolognai, két feeder, sőt egy süllőző bot is helyet foglal. Ahogy megyek a parkolóba le a dombon, két kezem tele, szerelékes láda, etetőanyagos vödör, tele cuccal, beleerőszakolva némi ivóvíz, ujjaim helyével fogva haltartó szák, kisszék, bottartó villák, egy pulóver. Mint Planchet a három testőrben, akár egy málhás ló megrakodva. A sötét. Mert a parkoló nálunk sötét. Rohadt sötét. Valahol van fejlámpám is, de tuti, hogy a vödör alján, persze hogy egy ujjam sem szabad. Áááá. Nem baj, megtalálom a kocsit. Minek is a parkolót kivilágítani, hisz olyan mókás, mikor a hajnal sötétjében botladozik a szerencsétlen alkoholista, aki épp hazafelé vette útját a krimóból, ahol utolsóként tették ki az elázott szerencsétlent, vagy a búcsúzkodó szerelmespár, kíváncsi szempároktól rejtve lop még egy-két csókot az éjszakában, vagy az autók tetején ugrándozó nyest, a vadászat közepén tartó kivert koszlott szőrű rohadványos kóbor macska. Meg a horgász, felpakolva, botladozva, csörögve, elgondolkodik a világon, miközben szidja azokat, akik az adóforintjaiból annyit sem hagytak, hogy egy ócska lámpával bevilágíthassák a nyáron amúgy is csak néhány órára elsötétülő parkolót. 
A komp keltette hullámok gyakran hoznak márnát a horogra
Végre bepakolok. Minden a helyén, időben is vagyok, indulhatok. Hopp. Az este olyan közel állt meg mellettem valaki, hogy az ajtót csak résnyire tudom kinyitni. Ez nem igaz. Na mindjárt lepetézek!!! Hát itt engem nem passzíroz be senki, az biztos. Marad az anyósülés felőli megközelítés, kommandózás. Közben a kocsisok, taxisok, Mucsi Zoltán által is felkapott művelt magyar nyelv egyes válogatott szavainak megfelelő szóösszetételbe történő rendezése alatt átküzdöm magam az anyósülésről a vezetőülésbe. Na ha ezt hallotta volna Párizs legelőkelőbb lokáljának művésznőiből álló társulata, bizony még ott is lett volna szemlesütés, pirulás!!! De nem hallották, az autóval pedig már kitolattam, s lassan elindultam a Nagy-Duna irányába, amely cirka 15 kilométerre található a lakhelyemtől. Valahol két méter magasan megülő hajnali párafelhőn haladok keresztül s szembesülök azzal, jönnek autók szemben is, mennek horgászok velem egy irányba motorral, s biciklivel, beburkolózva a pára elől. Nem vagyok egyedül.... 
Van, hogy a Duna nem csak halat ad, nyitott szemmel kell járni
Néhány kisebb még alvó falun haladok át, ahol már érezhető, hogy hamarosan felszakítja a hajnal az éjjel sötétségét. A falvak főútjai mentén a központokban lustán helyet foglaló, még zárt kocsmaajtók előtt áll már néhány "muslinca", abban reménykedve, hogy a bent még pislákoló fénynél nyitásra készülő korcsmáros talán megszánja őket, s néhány perccel hamarabb kitárja az ajtót, hogy aztán remegő kezükkel elfogyaszthassák a nap első felesét, fröccsét. De most még idegesen izzik fel a cigaretta parazsa, melynek felvillanása szépen kirajzolja a behorpadt arcokat, ez az, mellyel finoman jelzik befelé a tulajdonosnak, vagy alkalmazottjának, hogy ideje nyitni, hiszen itt állnak már ők, a napi biztos bevételt hozó, olykor hitelbe szivornyázók, a hajnal első ébredői.

Mivé lesz, és mivé lehet az ember. Én is korán kelek, engem is hajt valami. Függőség netán ez is, az agy ugyanazon területe követeli magának a fröccsöt és a horgászatot, a cigarettát? Lehet hogy van összefüggés. Mindenesetre szerencsésebbnek érzem magam, hogy a horgászat hajt, s nem a maligán.
A kis pöccintést követve bólint a bot, s jön a bevágás (milyen szűk itt a Duna, 1818 fkm.)
Már a gáton járok, előttem néhány szarvas, róka, esetenként vaddisznó tör a susnyásba a reflektorfénytől megijedve. Már látni a fák körvonalait, ahogy átmegyek az első zárás hídján, kiveszem a víz körvonalait. Majd megérkezem. Minden csupa harmat. Be kell cipekedjek pedig. Ismét jön a málhás ló effektus, ám most a vizesen belém kapaszkodó ciher, a bőrömet ruhán keresztül felhasító szederinda, vadrózsa karja próbál visszatartani, vagy megfosztani néhány terhemtől. Kifulladva, átázva, véresen érek a partra, amely illata hamar orron ver, s szinte el is feledteti az út megpróbáltatásait. Cipőm átázva, érzem a nyirkosságot a zoknin keresztül, a ruhám szintén megadta magát a víznek, s összerezzenek a hirtelen rám törő hidegleléstől. De bepörgök, teszek, veszek, mozgok, s a fázás a múlté....

A következő kép, mikor bent van a két bot, két feeder, vagy egy feeder, s a match, vagy bolognai bot mellette. Ébred a víz, megszólalnak a madarak, s loccsan itt-ott egyet a víz is. Meg sem rezzenő spiccekre meredek, miközben gondolatok jönnek és mennek, s kibillenek a gondolataim világából, mikor két kisebb csippentést követően a ferdén felállított feederbot spicce a víz színe felé tör. Bevágás, s szinte hátra esem, hisz egy pillanatra éreztem a halat, de az az átkozott kagylópad már megint ellenem furmányoskodott, s persze hogy segített a márnának szabadulni... Ahogy az lenni szokott, persze hogy a másik botra akkor érkezik kapás, mikor éppen újrakötöm az elszakadt szerelést, mindkét kezem tele, bot a térdemen, egyik kezem a zsinór egyik végét, a másik a másikat, fogam a zsinór végét fogja, épp csomót húznék.....
Mire minden kihullik a kezemből, már késő, jót röhög rajtam az uszonyosok serege a víz alatt. A kacaj bejárja a Dunát Dunaremetétől Bősig, szinte beleremeg a víz, talán jelez is a műszer az Országos Szeizmológiai Intézetben.......Na hogy az a....
Miért az aprók, miért, miért, miért????
Feljön a nap. Miért mindig a vízről az arcomba veri fényét? Miért kellett kivágni tavaly az összes fát a parton? Hogy megvakuljak? Ha a bokor mellé húzódom szúnyogok százai várnak széles mosollyal. Áhhhh....A napszemüveg jól jönne, de nem viselem el gyerekkorom óta a szemüveget az orromon, idegesít. Most még jó lehetne egy sildes sapka is, de persze mindig az van otthon, ami épp kellene. Aztán mégis megtalálom, a vödör alján gyűrötten, talán egyszer biztonsági okokból betettem, hogy ne marják a fejem a szúnyogok, csömények..... 

Közben kapás, bevágás, megvan. Szépen húz, ereje is van, mire part közelbe ér, elfárad. Kismárna. Kis szilvaorrú, kis karika, kis bagolykeszeg, kétnyaras potyesz. Mindenből a kicsi. Nahát igen, ahogy öregszenek a halak, annál aluszékonyabbak, biztos, még most nyújtózkodnak. Csak ez lehet. Mindig morfondírozok azon, most miért nincs kapás, miért ez a halfajta jön és más nem, miért a kicsik jönnek, miért csak egy kettő jön, miért nem jön, miért jön, miért nem tudok két bottal horgászni mert annyira jön.......
Adj Isten szép reggelt! Nagypapód itt lakik vajon? beszélnék vele is. Szólnál neki?
Lassan átjár a víz

Indulhatsz is te víz alatti torpedó....
Aztán csend. Tűz a nap, pedig még csak reggel hat óra van. Kapás nincs. Van a kocsiban egy tiszta vödör. Láttam a gátoldalban egy vadszeder bokrot, fürtökben csüngött róla a semmivel össze nem téveszthető ízű zamatos valódi bio gyümölcs. Persze hogy szedek belőle. Mint száz darab suttyó kis tigris. Úgy védi gyümölcsét a szeder bokor. Százezer karma mind arra vár, hogy magához húzzon, ölelve....A természetben semmi sincs ingyen. Agyonkarmolva, véresen, izzadtságtól csípő hosszú sebekkel, de büszkén mérve a halmérlegen a két kiló gyümölcsöt állok a Duna parton... Büszkén, hogy akkor is van már két kiló zsákmányom, ha halat nem is adsz te folyó. 

Dunai harcos...szó szerint harcos....
De ad. Megrezzen kissé a spicc, majd határozottan bólint a bot. Ül a bevágás, s hosszú fárasztás veszi kezdetét. Milyen jó is a folyami vadponty. Igazi ellenfél. Mindig kíváncsi vagyok az összeállított felszerelés határaira. Hát ez a ponty most megdolgoztatja a könnyű feeder-t. Néha átvillan az agyamon, hogy talán könnyelműség 25-ös főzsinórral, 20-as előkezsinórral 10-es horoggal csatába indulni folyón, de ami mer az nyer. Lehet hogy igen....de az is lehet, hogy nem. Igazi harcos. Lehúz a mélybe, kitör jobbra, balra, a víz alatti kövezés is vonzó számára. A végletekig terhelem a felszerelést. A sodrás sem nekem dolgozik. A kitörések egyre kisebb távolságokra mennek már. Az ellenfél fárad, de botorság lebecsülni. Aztán már a szákban piheg. Engedelmesen hagyja, hogy partra emeljem. Elkészült az erejével. Igaz, a mérlegen csak négy kilót mutatott, de szerintem a súlycsoport korláttal el nem látott pontyok olimpiáján aranyérmet akasztanának a nyakába, hisz küzdelemmel telt az egész élete a folyón és igencsak megedződött. Én így látom őt.
Márna távozóban
Még egy kapás. Még egy bevágás. Ez is megvan, húzom, kicsit könnyebben jön, majd fordul szákolás előtt, s eltűnik az opálos mélységben a bő negyven centis vésett ajkú paduc, a horog meg üresen villan a víz tetején. Nem számít már. Van élmény. Mire felcsaliznék, keményen odavág valami a másik botomnak. Megakasztom. Azonnal sodrásnak felfelé indul, persze hogy márna. Hamar elfárad, kell még neki egy nyár hogy erősebb, s méretes legyen, most még csak alulról súrolja a negyvenet centiben. Lassan nyolc óra, s a nap már leizzasztotta rólam a pulóvert, s majdnem a pólót is. Indulnom kéne lassan. Összepakolás. Ó de utálom. Cipekedés. Már vigyorogva vár a gát oldalában a szeder bokor, a vadrózsa, a ciheres. Vigyorogva dörzsölik össze kezüket, hogy most aztán nem szabadulok, örökre fogollyá tesznek. Még hogy idehaza nincs húsevő növény... A francokat nincs. Ó, hogy az anyátok ne sirasson! Nekirugaszkodom. Áttörök rajtuk olyan hévvel, elszántsággal, mint a várból kitörő Zrínyi Miklós a törökön, s már zihálva, tépetten nyitom a kocsit. De én nyertem... Emlékszem, a seregben az ócsai pusztában könyék felé feltűrt ingben kúszattak, ahol az alkart igencsak megviselte a királydinnye.....Mi volt az ehhez képest......
Kedves barátom ajándék orsója is adja már a paducot a márnák, pontyok, szilvák mellett....
Hazafelé a hajnali rezignált arcok már jó kedéllyel ülnek a szebb napokat is megélt lepukkant kricsmik előtt az árnyékos oldalon falnak döntött székkel, s kiguvadt szemekkel fel-le mozgó borostás gigával nyelik a savanykás bort, s méregetik az úton elhaladó autókat, a sofőrök arcát. Némileg nőtt a tiszteletre méltó közönség. A helyi muslincákon kívül, az idetévedt turisták, lecsúszott, az éjszakai bulit meghosszabbító fiatalabb, kerti munka előtt nekirugaszkodó öregebb helyiek foglalnak helyet az ivó elé kihelyezett ülő alkalmatosságokon. Együtt nézik az elhaladók arcát. Az enyémet is, amely karikásan beesett fáradt, de mosolygó, büszke, végigkarcolt arcú horgászt takar, akinek a Duna szolgáltatta aznap a felest és a fröccsöt, azaz szedret és halat......



Kelt: 2016. év Újkenyér havának 28.-ik napján