Csikorgó

Itt volt már az ideje, mégis oly meglepően hirtelen érkezett, hogy megtorpantak tőle egy pillanatra a gondolatok. A minap még a faleveleket számolgattam egy felettem szétterült faágon ahogy a vízparton ültem. Azon elmélkedtem, vajon az a pár csenevész levél ugyan véd e még az esőtől, vagy mint nyitott ujjak között akadálytalanul hullhatnak a vízcseppek, s monoton dallamot kopoghatnak a fejemen.  Ám most, most tapadó hó súlya alatt hajladoznak az erdő fáinak ágai a hűvös szélben. Alig koppintott egyet az ajtón, s mire az ősz fáradtan botjára támaszkodva öregesen az ajtóhoz botorkálva megkérdezte volna hogy "-Ki az?", addigára a tél egy rúgással beszakította az ajtót, melynek vaspántjai hirtelen kiszakadtak a tokból, s torz mosollyal az arcán, recsegve-ropogva átdübörgött a küszöbön...

Vajon a víz alatti világ mit észlel ebből? A vízre hulló hópihék nem ingerlik-e a halakat? Mozdulatlan. Érdektelen?

D i d e r g ő . . . 

A havazás elálltát követően megmozdult a vízi világ, imitt-amott karikákat rajzoltak a halak a víz felszínére. Én a parton voltam az alkonyban, hogy megszólítsam a tőkehalakat, vajon köszöntik e ők is a telet? Azt hiszem  így utólag, észre sem vettek aznap este...

A szombati pirkadat csillámló zúzmarát lehelt a tájra, s a mínusz hét fokban bizony tartósnak is bizonyult a műalkotás. A déli nap sápadt erőtlen próbálkozásai is csak arra voltak elegendőek, hogy jobb kedvre derítsenek, a fagy szorítását csak kismértékben tudták gyengíteni. Mindenesetre a napsugarak kicsaltak a vízpartra.

Az azért figyelemre méltó volt, hogy a küszök mégis megmozdultak a napsütés hatására, s alig észrevehetően a víz felszínét kezdték vizslatni. Talán mintha valami meg is hajtotta volna őket. Lehet hogy csuka, vagy sügér, esetleg domolykó éhezett meg december elején az enyhe visszaforgó nyugalmasabb vizén?

Az apró műcsali a parttól majd nyolc méterre, egy víz főlé hajló fa ágai alatt alig észrevehetően csobbant a víz felszínén, majd elmerült, ahogy lassan magam felé húztam. Első dobás semmi, bevontatás, nincs követés. A kis wobbler fázósan sietett a botspicc felé, remegve, talan a hideg víztől...Vajon van e itt hal egyáltalán? A következő dobás egy méterrel messzebb ment, s amint beletekertem az orsóba, alig tört le úgy 80 centit a kis wobbler a mélység felé, kemény rávágással jelentkezett valaki, s belém hasított a gondolat, hogy ez most itt bizonyára csuka lesz, én meg nem tettem fel előkét, így talán másodpercek alatt végezhet a csuka fogsora a fonott zsinórral is. A bot tette a dolgát, mint érett búzakalász, úgy hajladozott amíg tartott a fárasztás, a tettes mind közelebb került hozzám, ám meglepve tapasztaltam, hogy nem csuka küzd a horgon, hanem balin. Sosem fogtam még decemberben pergetve balint. Nagyon megörültem neki. Igaz, csak kicsi volt, de így is jó kedvre derített.  Balin ilyenkor??? Ha sejtettem volna hogy....

K u r i ó z u m

Naívan abban a hitben ringattam magam, hogy a napsütés az elűzi a fagyot. Nem így történt. A másik pergető botot kellett volna kihozzam, amelyiken monofil zsinór van fent, s nem a fonott, amely három négy dobásonként annyi vizet hordott fel a gyűrűkre, hogy azok teljesen befagytak. Hiszen ez itt a .....

Z i m a n k ó . . . . 

Néhány gyors fotót követve az őnöcskét útjára engedtem. Dobáltam még vagy húsz percet a környéken, minden eredmény nélkül. Csuka sem jött. Hogy is jönne, mikor elhordták már őket. Még egy nyamvadt bicskacsuka sem maradt a környéken. Ahogy hallottam azok is asztalra kerültek....
Gyalázat. 

Majd kétszáz méterrel lejjebb mentem a folyó partján. Olyan szép téli tájon sétáltam a napfényes zimankóban, hogy el is feledtem, hogy horgászni vagyok. Tündöklően varázslatos volt a világ. A nap sugarai mutatták az utat. Egy apró víztörés kis visszaforgóján álltam meg. A vízen rengeteg fűzfalevél úszott, őket a fagy segítette le végleg az ágakról. Tőlem húsz méterrel feljebb, mintha fordult volna valami a törésvonalon. Megriasztva a kishalakat. Talán rá kéne dobni. Ahogy a nap erőtlen sugarai elérték a partot....

C s i l l á m l ó . . . . . . 

Közben csalit váltottam, s egy nagyobb, színesebb, agresszívabb kinézetű wobblert pöccintettem az iménti fordulás irányába. Alig két métert húztam a wobblert, mikor leverte valami. Titkon reméltem, hogy ez is balin lesz. Az volt! Alig pár centivel nagyobb, mint az előző, de szép, egészséges éhes decemberi pergetett balin. Meg a vízben lőttem róla pár fotót, kint a parton egy gyorsat, s mire feleszmélt, újra a vízben találta magát.

B o r z o n g ó . . . . . . 

Apropó. A levegő hőmérséklete -3 fok volt, a víz pedig 5 fokos. A 8 fok különbséget bizonyosan megérezte az éhes őn, fázhatott is kissé, így hát nem kínoztam, alig másodpercekig érezhette csak a téli világ hűs leheletét....

Az este az öreg Duna partján talált. Egy barátommal próbáltuk megszólítani a vizek népét. Közbe eszembe jutott, hogy milyen jól tettem, hogy júniusban nem voltam rest hársvirágot gyűjteni, hisz igen jól esett a dermesztő parton forró mézes hársteát kortyolgatni termoszból, s érezni a hársvirág s a méz gőzölögve terjedő illatát. 

A nyugati szél sóhaja elvitte gyorsan a havat. Sűrű őszre hajazó köd ereszkedett a tájra, s alig engedett a hajnali fagy is. Gondoltam egy sarkantyú mögött megpróbálom a csukák étvágyát. Aznap ők a jóllakottság dicsfényében pöffeszkedhettek, ám az éhes kis őnök ismét elemükben voltak. Megint sikerült kettőt is elcsípjek, s jóval lejjebb is láttam hajtani őket, csak épp ők is az ifjoncokhoz tartoztak. Nagyobb nem nagyon akart a közelbe jönni. 

Nem akartam zavarni őket tovább, ezért, mivel az alkony gyorsan közeledett, néhány kilométerrel odébb álltam, hogy megkérdezzem a tőkehalakat mit is ennének vacsorára. Aznap estére vastag giliszta volt a fő fogás. Pedig volt küszfarok frissen,  volt dippelt (saját fejlesztésű szmötyi) küszdarab, bodorkaszelet, friss és fagyasztott is, szóval volt miből válogatni. Mégis csak a vastag esőgiliszta. Az kellett. Pedig mióta bejöttek a fagyok kincs minden egyes vaskos szál, mert szedni már nem lehet, csak ha esetleg megenyhül majd....Sokat nem időzhettem, mert gyatra egy havas eső zúdult váratlanul a nyakamba, így arra jutottam, talán erre a napra elég is volt a horgászatból.

Útközben azon gondolkodtam, miközben az ablaktörlő lapátja egyre nehezebben küzdött meg a szélvédőre tapadó lucskos havas pacnikkal, hogy hova is lett ily hirtelen a nyár, vagy az imént még oly szelíd ősz. Megváltozott. Most minden inkább olyan.....

C s i k o r g ó . . . . . 

Kelt: 2017. év Álom havának 11.-ik napján

Karácsonyi halételek 2.

Népszerű a gasztronómia hazánkban. Azt beszélik, kevés halat eszünk. Nem tudom. Engem még soha senki nem kérdezett meg arról, mennyi halat eszem én és a családom. Mivel boltban sosem vásárolok halat, így valószínűleg rontom a statisztikájukat! Valójában viszont.....

Idestova két éve készítettem el a Karácsonyi Halételek 1.  című halételekről szóló gasztronómiai bejegyzésemet. Ennek, valamint a többi halétel töretlen népszerűségén fellelkesedve elkészítettem a folytatást, ahol szintén öt halétel receptjével kedveskedek az olvasóknak így karácsony előtt, nem utolsósorban, ha már én nem, legalább mások növeljék Magyarország halfogyasztásának statisztikáját.

1. Süllő egészben sütve, zöldségkörettel, fokhagyma mártással

Hozzávalók:

1 egész süllő,
20 dkg kolozsvári szalonna
5 dkg vaj,
3 gerezd fokhagyma
1 fél lime
halfűszer keverék

A körethez:
1 kg vegyes zöldségköret (lehet fagyasztott is)
A mártáshoz:
Tejföl, fokhagyma, bors, szárított lestyánlevél morzsolva

Elkészítés:

Pofonegyszerű. A halat megtisztítjuk, vastagon beirdaljuk, besózzuk. Egy óra múlva a sótól kimossuk. Lime egyik felének a levével bedörzsöljük. Hagyjuk állni egy fél órát. Ezt követően az irdalásokba vékony szelet szalonnát, csíkokra vágott fokhagymát tűzdelünk, a hal hasába két szelet szalonnát helyezünk. kivajazott tepsibe tesszük, fólia alatt 180 fokon fél órát pároljuk, majd a fóliát levéve rápirítunk.

A köretként szolgáló vegyes zöldséget vajon megpároljuk. A tejfölbe belereszelünk egy gerezd fokhagymát, belemorzsolunk egy kis lestyánt, esetleg tejszínnel, vagy majonézzel lágyítjuk a mártást, ami így már el is készült.

2. Menyhalmáj szalonnakalodában grillezve

Hozzávalók:

1 tenyérnyi menyhalmáj, vagy több kisebb
2 szelet szalonna
sasliknyárs, vagy pálcika, esetleg fogpiszkáló
őrölt bors
só

A menyhal, vagy a tőkehal máját megmossuk, majd só és bors keverékében megforgatjuk, ezt követve két vékony szelet szalonna közé tűzzük. Alufóliába tekerjük, s elkezdjük grillezni. Ha halljuk hogy serceg,  percet hagyjuk, majd a fóliát kibontjuk, s kicsit rápirítunk. Köretként pirított rizst ajánlok hozzá. Igazi ínyencség...

3. Magyaros jász sütve

Hozzávalók: 

egy darab 1,5 kg-s, vagy több kisebb jász
paprika,
paradicsom
vöröshagyma
lilahagyma
szalonna
kolbász
zsír

A jászt megmossuk, sózzuk, irdaljuk, a sótól kimossuk. Az apróra vágott paradicsommal, paprikával, szalonnával, kolbásszal az irdalásokat, illetve a hal gyomrát megtöltjük. Kevés zsírt teszünk alá, s 180 fokon fólia alatt megpároljuk, majd a fóliát levéve rápirítunk! Páratlan zamatú étel.....

4. Az elmaradhatatlan klasszikus sültkeszeg

Hozzávalók: 

Tisztított keszeg
paprika
liszt
só
bors
olaj

A megtisztított keszegeket sűrűn beirdalom, bedörzsölöm sóval, majd egy órát állni hagyom. Azt követően a sótól kimosom, vízben hagyom állni még egy fél órát, hogy a halhús kinyomja magából a felesleges sót. Lisztet pirospaprikát kevés borsot összekeverem, majd a halakat beleforgatom, s forró olajban kisütöm. Akkor jó, mikor a paprikás lisztes bunda elkezd sütés közben hólyagosodni. Ehetjük kenyérrel, rizzsel, magában, savanyúságokkal, de elengedhetetlen mellé egy kis száraz fehér, vagy vörösbor.....

5. Csuka szalonnaágyon gombás töltelékkel

Hozzávalók:

egy 2 kg-os csuka
szalonna,
paradicsom
zsír
a töltelékhez:
1 db zsemle
fél fej hagyma
egy maréknyi vargánya, vagy gyűrűs tuskógomba (persze lehet más is)
vegeta
só
bors
1 db tojás

A csukát a fent leírtak szerint mossuk, sózzuk, irdaljuk, szalonnadarabokkal tűzdeljük. Az apróra vágott hagymát zsíron üvegesre párolunk, hozzáadjuk az apróra vágott gombát, majd a beáztatott,  kinyomkodott apróra morzsolt zsemlével, tojással, sóval, borssal egy kis vegetával összedolgozzuk, majd a csuka gyomrába töltjük. szalonnaszeletekre fektetjük a csukát, majd a megszokott módon fólia alatt fél órát 180 fokon pároljuk, majd a fóliát levéve pirítjuk. Kész is.

A halételek elmaradhatatlan kísérője a jó minőségű száraz fehérbor. Kiváló választás lehet a Móri Ezerjó, a Juhfark, valamint az Olaszrizling. A halak szeretnek úszni, nem az emberek, a megfelelő ízhatás érdekében mértékkel fogyasszuk az alkoholt!

A halételekhez jó étvágyat kíván a 

, 

Kelt 2017. év Álom havának 3.-ik napján

Hűvös szürkeségben

Mozdulatlan. Talán ez lenne a hónap mottója. Alszik az erdő szégyenlősen pucéran, lombruháját feledve. Mozdulatlan a világ. Néha oly vastag ködpaplanba burkolózik, hogy nehézzé válik az út, s nyomasztó a vizes teher. A csendet csak néha veri fel az erdei földúton átrobogó szarvascsorda patáinak dobogása, s a vízparton egy-egy szürke gém éktelen krákogása. A városban is megváltozott az élet. A károgó varjak beköltöztek, s komoly konkurenciaként jelentek meg esti vastag harmatgiliszta vadászataim során. Ők élelmet, én csalit keresek a nedves fű között. Apám szokta mondani a varjak láttán:
-"Nézd fiam! Valaki megint szabadon engedte a fekete csirkéket!" - eközben mosoly jelenik meg a szeme sarkában, bajsza szegletében.

Sokan befejezik november végére a horgászszezont. Nekem ilyenkor jön el a java. Nehezebb halat fogni mint nyáron, vadvízen meg aztán főleg, hisz keresni kell a halat, s kell a folyók kegye, vagy a szerencse, hogy az ember rájuk akadjon. S akkor még kapásra is kell bírni őket a letisztult vízben, ahol igen jól látnak most minket, horgászokat is. Ez kihívás a javából! Ez motivál leginkább! Ebben érzem azt a kihívást, amely inspirál, gondolkodásra, cselekvésre késztet.

Egy nap pergetni támadt kedvem. Ebéd után kiszaladtam a közeli kis folyócskához, s dobtam. Dobtam. Hihetetlen, de a kis bogárutánzat minden egyes vízbeérkezésére reagált egy domi. De csak a beesőre. A vontatott csali egyáltalán nem érdekelte őket. Csak a vízbe érkezest követő 2 másodperc volt az, ami fontos volt számukra. Igaz, a legnagyobb domi is épp csak 25 centis volt, de remekül elszórakoztam. Aztán cseperegni kezdett, a kapások pedig egyik pillanatról a másikra abbamaradtak. 

Tökéletes

S volt hogy ki-kikandikált a nap a felhők mögül, meglesni kicsit a világot. S a nap ott talált engem a kis folyócska partján ahogy pergetőbottal próbálom megszólítani a vízi világot. Kihívás. Nem tudni, vajon elkapja-e valami a kis wobblert. csuka biztos nem, az "öregek" elhordták már a környék csukáit, a 35 centiseket is...... Azért bármi lesz alapon, fennhagyom a kevlár előkét.

Repül a kis wobbler, el a túlparti nádas elé. Halkan csobban, kis gyűrűket rajzolva, elindul felém ahogy vontatom, s a meder közepe táján járhat mikor olyan ütés érkezik, hogy a botnyél szabályosan hasba vág, s vállaimban is érzem az ütést. A bot csodásan meghajlik, s dolgozni kezd a kis orsó fékje. Az ellenfelem, ez a nemes, szép vadvízi telény, bevetette minden fortélyát hogy szabaduljon, s a hét fokos vízben csodás erejéről tett tanúbizonyságot. Aztán lassan elfáradva a lábaim elé húztam, s kézbe vettem, miközben ő a sorsa miatt aggódó szemeivel méregetett. Pár fotó és már úszhatott is tova. Nem hittem. Nem hittem hogy ez a hónap lesz, amikor megfogom azt a domolykót, amely az év során számomra az eddigi legnagyobb, majd negyven centi faroktőig. S ekkor még nem tudtam, nem is sejtettem, hogy aznap ez csak a kezdet....

Kézbe venni egy novemberi domit

Tíz métert se mentem feljebb, mikor megismétlődött az alig öt perce lejátszódott jelenet. Igaz, a következő domolykó nem volt akkora, mint az elődje, de így is csak két centivel maradt el társától, ereje pedig teljes hasonlatosságot mutatott!

Alig lehet átfogni

Aztán csak a kicsik. Jött meg vagy nyolc kisebb 25-30 centi közti domi, majd varázsütésre elment az étvágyuk, s elhúzódtak. Micsoda nap. Ráadásul a szülinapom volt. Igazi ajándékot kaptam a folyótól, s viszonzásképp vissza is adtam a folyó lakóit a víznek, legyen máskor is szerencsénk egymással. Legközelebb a telények is óvatosabbak, ravaszabbak lesznek. S nekem nem lesz könnyebb dolgom velük. Tudom, hogy még ott vannak viszont a folyócskában, s talán tavasszal elkapok egy párat ismét belőlük.

A fárasztás vége felé

Nem sokkal kisebb az előzőnél

Csepergő esőben már csak az apraja

Küzd vehemensen, majd elúszik

Ahogy szürkébe fordult az este. Éreztem, várnak a menyhalak. Pergetni nem volt érdemes, s a rövidre szabott szabadidő, esténként mindössze két órácska, behatárolta a horgászat lehetőségeit. Az idei év nagyon más. Mondhatnám viszonyításképpen, a tavalyihoz, tíz helyemen, tízszer annyi kijárással tizedannyi se jön.

Szeretem őket, színvariációk I.

Bizony vannak esték, mikor csak a csalihaltól halszagú a kezem. Vannak esték, mikor csak a zsinórnak repülő denevér csinál kapást, s vannak esték, mikor feltámad a pislákoló remény, mikor belekapaszkodik valaki a másik oldalon a horogba. Sokszor csak egy-egy bucó rágja fel magát a horogra, de néha helyet adnak az édesvízi tőkehalak egyetlen magyarországi képviselőjének is.

Városi vadkacsa variációk he-he

Színvariációk II.

Színvariációk III.

Apró kis kapásokkal, húzogatásokkal jelentkeznek az édesvízi tőkehalak. Épp csak megrezzen néha a botspiccen levő patron. A bevágás ül. A hal szájának épp a szegletét tartja a horog. Nem olyan ádázak a kapások, ahogy azt a korábbi években megszoktam. Szerencsére. Így a kisebb 40 cm alatti példányok szinte sérülésmentesen kerülnek vissza a vízbe, maradjon aki le is tud ívni. Néhány nagyobb példány azért hazakísér olykor, de mindig csak annyi, amennyire épp szükség van. 

Hűvös őszvégi-tél eleji esték kint a ködben, csurgó nyirkosságban, halakkal színesítve a szürkeséget, élményekkel gazdagodva. Nem porosodnak a horgászbotok a szekrény mélyén....

Kelt: 2017. év Enyészet havának 26-ik napján

Cefedelem, azaz tévelygések blogisztánban

Cefet hideg az északi szél. Lehelete bele-belekapaszkodik a sötétben halványzölden fluoreszkáló patronokat tartó botspiccekbe. Bekúszik a kabát alá is, s a combra szorítja a nadrágot. Néhány sárga falevél zizegve hull alá, vastag avart alkotva az erdő alatt. Olykor egy kisebb ág is letörik, s amint földet ér, a viszonylagos csendben megzörrenti a szárazra aszott avarszőnyeget. Húsz perces autóútra a legközelebbi kis település. Húsz percre, s három kis folyón (ágvízen), ártéri erdőkön kell átkelni vashidakon, hogy elérjem a civilizáció első pislákoló lámpácskáit a falu szélső házainak ablakában.  Addig egy ember se. Csak én egyedül a sötétben. Na meg felettem pár kilométerre egy-egy utasszállító, amely kanyart ír le épp leszálláshoz készülőben Pozsony felé. A kilélegzett pára zúzmaraként rakódik a szakállamra..

Félelem, vagy az ösztönök élesebbé válása? Egyedül. "Csak egyedül. Nincs más út, magányom ordít, karom lefogják, fényt, fényt, fényt!" (Edda 8 -Törvény / részlet) Volt hogy előbb éreztem meg a vad szagát, aztán hallottam a szuszogását, majd megláttam épp a füle hegyét, vagy magát a vadat teljes valójában. Lesett már szembe velem szarvasbika, róka, borz, vérnyúl, bagoly, sőt nem egyszer vaddisznó is. Ez utóbbitól tartok inkább, nem egyszer morgott rám vadkan vicsorogva. Néha csak sün motoz az avarban, vagy kisegér zörrent meg egy-egy falevelet óvatlanul. Az erdő neszei lassan belém ivódnak, hozzászokom. Az ágrendszer egy szélesebb ágán próbálok horgászni. Apró maszatolások jelzik, van érdeklődő a bevetett csalikra. Amíg komolyabb érdeklődő nem jelentkezik, eszembe jut pár dolog. Egyedül a sötétben merengő. Elmélyedek gondolataim szőtte mocsári hínárszőnyegben ...

Miért írom ezt a blogot? Van e szint, mérce amit át kell hidaljak, meg kell ugorjak? S milyen magasra helyezem a láthatatlan mércét? Mi van akkor, ha leverem? Ki az aki mércét állított fel? Kell e valami mérce egyáltalán? Kényszer? Kell e folyton valami élmény, hogy kiéhezve írhassak valamit a blogra, hogy minden bejegyzésem megtöltsem halak képeinek sokaságával? A blog kényszerít ki horgászni az estébe? A magamutogatás kényszere? Blogírás előtt is gyakran kijártam. Túlszárnyalni önmagamat vagy másokat? Verseny ez más blogokkal, írókkal, a tavalyi önmagammal, horgászokkal? Ki a döntnök, s milyen alapon osztályoz? Megfoghatatlan előnyök hajkurászása, mások magam mögé utasításának kendőzetlen vágya? Annak érdekében megyek ki egy héten akár hatszor a természetbe? Ezért csinálom? A halfogás kényszeredettséget rányomva vállaimra? Muszáj két-három hetente valamivel előrukkolnom a blogon? Meg akarok felelni bárkinek is? Fuldokolva az érdektelenné váló világban, levegő után kapkodva segítségért kiabálva? Elhaló hangon rekedtre üvöltve némán, riadt szemekkel körbenézve, hogy van e még itt valaki? Hogy hátha valakinek megesik a szíve rajtam, s nemlétező barnán rothadó babérkoszorút helyez a fejemre az év végén, piedesztálra emelve, hogy virtuális vállveregetés nyomán büszkén kipirult arccal nézzek a tükörbe, nyakamban a virtuális érme amely súlyos láncon nyugszik  szorosan a mellkasomon? Elégedetten hátradőlve év végén a fotelben hogy na igen, megérte idén is blogolni. Vajon ezért csinálom? Itt a helyem igazán, vagy céltalanul csak tévelygek a blogvilágban, s rég eltévedtem Blogisztánban, annak mocsarában? (Hess!)

Eszembe jut:
"A vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú önfegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez. Megtanít gondolkodni, szabadságszeretetre, jó ízlésre és tiszteletre nevel. Elvezet a természet és a hozzá tartozó jelenségek elmélyült megfigyeléséhez. A vadászat megfelelő irányba tereli a vadász személyiségének alakulását. Olyan etikai értéket fejleszt ki benne, amely nélkül a vadászat csupán az ösztönök gyarló megnyilvánulása volna." (Hobo Blues Band - Vadászat/Prológus).

Mennyire igaz ez a természetes, vadvízi horgászatokra is. Na nem a telepített tavakra gondolok, ott a fent leírtak nem, vagy csak kis mértékben érvényesülhetnek. Ezt a vezérelvet követve az ember eljuthat egy olyan szintre, ahonnan rég letért, egy olyan természettel összehangolt állapotba, amely valóban a vérébe ivódhat annak, aki fogékony erre. Talán ezek az elvek mozgatnak leginkább. S a legfőbb alapelv egyike, hogy úgy mutassam meg ezt a világot azoknak, akiket érdekel milyen is a természetes vizeken, s nem a műanyag, vagy tógazda által telepített vizeken való horgászat, hogy közben szerény maradjak, önzetlen, segítőkész, s álljak stabilan két lábbal a talajon. Nem egyszerű, de nem okoz gondot ezt betartanom. Noha lehetnék sokakhoz hasonlatos, s propagálnám hogy én vagyok a király, a felső-szigetközi Chuck Norris, mert én aztán ismerem a halakat, tudom mikor, mire, hova kell menjek, s mekkora sirály vagyok, mert megfogom azt amit épp akarok, mellet döngetve,  tébolyodottan belehörögve a világba, hogy éééén, igen ÉN vagyok a sirály a vidéken! (Sicc.... szembe is köpném magam a tükörben, ha ilyenné válnék, amitől mindig igyekeztem távol tartanom magam)

esti gilisztavadász

Vajon költő nagyapám nyomdokaiban akarok haladni, s rettegek, ha mellélépek a kitaposott ösvénynek? Kényszer e nekem az irodalmi stílus olykor? Nem. Próbálgatom melyik stílus az, amely igazán fekszik. Az elbeszélés, a vers, vagy a novella, vagy összemosva a stílusok által kreált egyedi írásmód? Ötvözni az irodalmat a horgászat, a természet szeretetével. Sok olvasó, s néhány blogger ismer. Olvas rendszeresen figyelemmel kíséri "munkásságom" (ha lehet ezt annak nevezni) több mint két éve itt a blogon, s vannak akik előtte is évekig ismertek, olvastak, követtek más horgászportálokon, vagy akár a folyópartokon. Ők tudják, nem vagyok semmi más csak egy tanú. Egyszerű horgász, aki néha ír is. Volt aki felnézett rám, "De miért? (Fluimucil😆)"  Mert blogot írok. Nem egyszer magyaráztam el, hogy ettől én semmivel se vagyok több. Ezert nem emelem fel az orrom, s tévedés, hogy lealacsonyítóan nézek az egyszerű pecásokra. Nem hangoztatom Felső-Szigetközben ha találkozom más pecásokkal, hogy én vagyok a Mosoni Horgász, nincs telematricázva az autóm a logómmal, nincs márkanév a ruhámon, sem a sáros talpamon. Nem járok felhúzott orral, s nem nézek le senkit. Kivéve azokat a bohóc papagájokat, akik lenéznek más pecásokat, mert nekik drágább, újabb cuccuk van, törzsvendégek a horgászkiállításokon, de valójában a természetes vizeken kudarcot vallanának, mert nem értenek a valódi horgászathoz,  a gilisztát feltűzni se tudják, csak a műanyagtavakon borzoljak színes tollaikat. Egyszerű természetes, természetesen természetes módon a természetben, természetes szaporulatból származó halat.fogni próbálgató vagyok. Semmi extra. Nem vásárolom meg a legújabb cuccokat, soha nem voltam horgászkiállításon, a horgásztévében a reklámozással telenyomott filmeket nem nézem meg, nem esem hasra egy-egy új cucc, csali láttán. De ismerem a természetet, azt a közeget, ahová mindig igyekszem. Az élőlényeket, az életük mozzanatait. Tanú vagyok, aki közli néha, mit látott odakint. Hozzátesz némi kis irodalmat, s kész is a legújabb bejegyzés. S hogy ezt értik e páran, átmennek e a gondolatok, azt tudják azok, akik valamiért rendszeresen visszajárnak ide....

Filozófiai tébolyultan összegabalyodott gondolatspirálomból a kapás félreérthetetlen jele rángat ki. Észre sem vettem, hogy közben bederesedett a világ, így szinte meglepődöm, mikor a botnyél fagyosan beleragad a markomba. A bevágás ül. Jó hal küzd a horgon. Korábbi gondolataim eltűntek, szégyenlősen a homályba osonva, míg tartott a fárasztás.

félméter manyhal

Leír a nemes ellenfelem néhány kört, s a harmatos füvön tekereg a méretes félméteres menyhal. Esti horgászataim hű társa. Fogalma sincs mi az a blogisztán. Nem is érdekelné, így én sem fektetek bele erőt, hogy kiselőadást tartsak neki a ki-kicsodáról. Lehet az emberek is így vannak vele....

sokan gébnek nézik, pedig ő botos kölönte!

Ott kuksolok még a deres novemberi sötétben. Mintha valami megütné a bal oldali botot. A patron aprót rezzen. Mintha hajlana kissé befelé a spicc. A bevágás sikerül. Fura mód védekezik a hal. Nem tudom meg ki a tettes. A parton van ám nagy csodálkozás. Noha sosem tudni ki portyázik odalent, szeretem a meglepetéseket, amellyel a folyók kényeztetnek. Hosszú évek óta nem találkoztam vele. Most megtisztelt, üzenve azt, tud meg nekem újat mutatni Felső-Szigetköz!!!

Sok a kölökcsuka

Igazi elvadult kis ágvíz tele hallal....

Nem hittem hogy őt fogom ki egy ágvízből...

Évek óta nem találkoztunk

Meglepetések várnak még kint a folyóparton. A neten már semmin nem lepődök meg. Semmin. De kint a természetben...... 

Kelt: 2017. Enyészet havának 19-ik napján