Ébredező harcsák

Amilyen bizakodva vártam a tavaszt a februári enyheség után, olyan nehezen akar megjönni az igazi jó idő. Bizony a hónap közepén sem ért meglepetésként hogy félnapos havaseső és metsző szél nehezítette az ünnepi megemlékezéseket.  

Épp szájszélben a kis horog

Tűnődöm, miért is nem eszik még igazából a keszeg. Többen is próbálkozunk, de nem igazán indultak még be. Maradtak az esték. A nappali viszonylagos enyheség tovatűnik a lemenő nap sugaraival, s bizony elkél még a meleg öltözet, a sapka. Tűnődöm, hogy nappal miért is nem eszik a márna, miért nem megy a keszeg, csak egy-egy fordulás jelzi hogy ott a hal a vízben, na meg a folyó túlpartján halászgató tapogatóhálós táplis hálójában locsognak szép halak, olykor két kilós jászok is. A napi 5-10 kiló hala neki megvan. Még jó hogy betiltották a természetes vízeken a halászatot....Mekkora átverés....

Besötétedik. Haverom mellettem áztatja a zsinórt, majd hirtelen bevág, fáraszt, én szákolok neki. Ez a menetrend. Esténként négy öt márna akad neki, mind kicsik, 30-40 centisek. Csak a harmatgilisztát eszik, más nem kell nekik. Én 7 méterre horgászom tőle. Kapásom sincs. Teszek fel érlelt füstölt edami sajtkockát. Semmi. Aztán kapás, késik a bevágás, a hal győz, lelopja a sajtkockát, s elinal. Jobb, ha hazamegyek.

Eltelik egy nap, újra kint vagyunk. A menetrend hasonló, haver fogja a kismárnákat, nálam pöccintés sincs. Újradobok. Csali vastaggiliszta, szerelék 70 grammos tányérólom, csúszóra szerelve, gyöngy, forgókapocs, 70 centis 22-es előkezsinór, kisebb 6-os pontyozóhorog, 25-ös GBN főzsinór, 3,6 méteres heavy feederbot. Bedobok, a folyó keskeny szakaszán, féltávnál kicsit tovább. Érzem, hogy az ólom lágy iszapba merül. Megemelem kétszer a botspiccet, mire az ólom koppan, jelezve,a márnák által kifürdött szakaszra ért a szerelék. A sodrás megfeszíti a zsinórt. Eltelik néhány perc eseménytelenül. Hamarosan eljön a hazamenetel ideje ám ekkor történik valami. Valami megcsípi a csalit. Majd még egyszer. A negyedik apró húzásra bevágok. Az orsó felsír, a bot perecre hajlik, az ellenfél megindul lefelé. Haverom hamar kiszedi a másik botom, majd az ő két botját is. Közben a hal lehúz vagy 40 méter zsinórt, mire megállítom. 

Lassan tudom visszanyerni a zsinórt, közben erősen eltartva a víz alatt már korábban kitapasztalt akadóktól, szikláktól. Néhány kitörést követően felhozom a felszínre, a még most is keményen harcoló halam. A sötétben a fejlámpa fényében ér a meglepetés, amit csak sejtettem a fárasztás során, hogy a horog végén harcsa küzd. Nem is kicsi, nem is óriás, de nekem nagy öröm, hogy fáraszthatom.  Persze semmi harcsázó felszerelés nem volt nálunk, a merítőszák is kicsinek bizonyult, így ronggyal a szájába nyúlva sikerült kiemelni a partra a faroktőig 90 centi hosszú szép Mosoni ragadozót. A horog a szájszélbe, vékonyan, ám az ínban erősen tartva akadt, biztosítva a hal megfogását. A felszerelés is jól vizsgázott. Hát ezért nem fogtam én márnát, mert "ott kóborolt, csavargott egy -zsivány-":-)

Kiváló szezonkezdet

Biztos vagyok benne, hogy nem egyedül volt a márványmintás nagybajúszú, tűnődöm, a társai is horogra kerülnek-e a közeljövőben......

Kelt: 2016. év Kikelet havának 25.-ik napján

Kora tavaszi próbálkozások

Lassan, nagyon lassan akar megjönni a tavasz, a kikelet, ellenben a tél, amely itt se volt igazán a közelben ólálkodik, hol fehérre szórja hegyeink bérceit, hol visszahúzódik, s halkan acsarkodik a bokrok alja alól. Néha érzem már, ahogy a nap sugarai simogatják arcom séta közben, a madarak kórusa újabb és újabb dallamot próbálgat, ámde óvatos, gyenge próbálkozások ezek még, hiszen javában tart még a cívódás a tavasz és a tél között. 

Tavaszra várva

A hónap közepén úgy alakult, jutott egy kis idő horgászni, több alkalommal is kijutottam a partra, hogy szerencsét próbáljak. Ám a szerencse az most valahol másfelé járt, ügyet sem vetve rám, mert halat nem igen fogtam, rendre elkerült az uszonyos népség tábora. Mivel az utóbbi időszakban többnyire az esti órákban horgásztam, nagyjából semmit nem tudtam, hogy nappal hol, pontosan mikor eszik a hal. Nem estem kétségbe, összeállt a terv, volt benne reggeli, ebéd utáni, délutáni és kora estére tervezett zsinóráztatás is.

A sarkantyú alatti törés mindig tart halat

Az első alkalommal egy sarkantyút szemeltem ki meghorgászandó területként, némi etetéssel, egy feeder és egy matchbottal vágtam neki szerencsét próbálni, amely akkor valahol másutt járt, de én erről még akkor nem tudtam.  Finom cucc, kis horog, csalik változatos tárháza, némi etetés. Néhány gyenge úszótologatáson kívül határozottabb kapást nem sikerült kicsikarnom, ám közben bizakodóan bámultam a túlparti fűzfát, amelynek ágait már megszínezte a közelgő kikelet. Néhány küszt fogtam csupán, amelyeket hazavittem egy kis vödörbe, hogy jók lesznek majd menyhalazni. Tapasztalat, hogy a horoggal fogott kishalak arányaiban jobban pusztulnak, ennek legjobban az otthon tartott teknősöm örült, aki megkapta a szerencsétlenül járt halacskákat....

Emberi kéz okozta sebek a folyón

A következő napon egy sekélyebb részt kerestem, ahol legutóbb a domolykót és a bodorkát csíptem nyakon, ám a kacsákon kívül semmi nem mozgott a vízen, nagy bánatomra azalatt sem. A felhők közül elő-előbukkanó nap viszont már éreztette erejét, s birokra kelt a fel-feltámadó széllel is. Szomorúan láttam, hogy valaki "megtisztelte" a természetet egy hűtőajtóval, amely már félig "belegyógyult" az iszapba. Sajnos vannak rossz tapasztalataim a szemetelőkkel, ökölbe szoruló kézzel némán dühöngök, hogy miért is nem vagyok tanúja annak, mikor valaki szemetet dob el a vízparton.....lenne "féreg" úsztatás azon nyomban......Nem egyszer szedtük össze más szemetét, s volt, hogy a kocsi csomagtartója megtelt a mások által otthagyott ganéval......

A következő horgász alkalom már ismét egy másik időpontban, egy másik szakaszon talált. A módszer, csali, etetőanyag ugyanaz, kivéve a sajtos csontit. Igen, nem tévedés, sokszor csinálom azt, hogy egy darabka sajtot bedobok a csontis dobozba, s pár nap múlva a csontik szépen átveszik a sajtszagot, s ki tudja miért, a márnák megőrülnek ezért.. A víz tisztuló, hűvös, normál vízállású. A madarak nótája keresztbe-kasul betöltötte az erdőt, néhol harkály koppant a még alvó fák törzsén, odébb egy kormorán húzott el a csupasz ágak fölött, apróvad zörgette a száraz gallyakat az aljzaton, eközben hóvirágmezőtől illatozott az erdő, élt a természet.

Napfényes vízpart, s az erdő alja fehérlik szemben a hóvirág tengertől

Néhány kisebb kapás a fenekezőn elég is volt, hogy felkeltse a reményt, itt hal lesz ma, az biztos. Az első komolyabb húzás azonban a matchbotra érkezett. Vagyis inkább elakadásszerűen jelentkezett, miközben az úszó a sodrással araszolt egyre lejjebb, s mikor hirtelen megállt, kissé megsüllyedt, a bevágás nem késett. A harc váratlan hevességgel kezdődött, s ellenfelem ellentmondást nem tűrve megindult a túlpart irányába. A bot, a zsinór, a horog, valamint az előkezsinór határait ismerve próbáltam feltartóztatni ellenfelem, ám még csak módosítani sem tudtam az általa megkezdett út irányát, vagy sebességét. A hal a túlparton járt már, szorosan a mederhez ragaszkodva, töretlen erővel oda húzott, ahol bőven van akadó, bedőlt fa, s ami ilyenkor lenni szokott, belevetette magát a víz alatti sűrűbe... Nem igaz. Nem akarom elhinni. Elvesztettem.... Vigasztal, hogy legalább megvolt az év első komoly fárasztása. Hogy ki lehetett az ellenfél? Talán az a ponty, akit tavaly ősszel sem sikerült innen kifognom, aki hétszer húzott a túlpartra, s én ugyanannyiszor vissza...., talán valaki más, de hogy jó erőben volt, az teljesen bizonyos. 

A történet nem ért véget, eljött egy következő nap estéje. Naplemente idején érkeztem. Most vagy soha, hisz a következő napra havas esővel, viharos széllel jelzik, hogy előbújik még a tél, hogy fogait villogtassa, hogy megrémissze a tavaszra váró természetet. Megszületett a döntés, használjuk ki a jó időt. Próbálkozásom következő állomása egy megszűkülő, mély középmedrű szakasz, amelynek mindkét partja víz alatti köveket, akadókat rejt, de a halak országútja itt van! Az aljzat többnyire iszapos, ám vannak foltok, ahol keményen koppan az ólom, jelezve azt, hogy márnacsapatok fürdik ki néhol keményre a meder fenekét. 

Megszűkülő szakasz, mély középmederrel

Még januárban nagy volt itt a nyüzsgés, a márnák a menyhalakkal versenyeztek, ki kapja el a zsíros harmatgiliszták tekergő falatjait, s halszelettel sem kellett szégyenkeznie a szerencsét próbáló horgásznak. Más taktikát kell találjak. Nincs etetés, másképp próbálom meg, hátha így végre sikerrel járok. Csúszóólom, 60 centis előkezsinóron harmatgiliszta, valamint kis süllőzőhorgon küszfarok. Ám az este néma volt. A hőmérséklet gyorsan zuhant, s a csillagos ég a hold keskeny sarlójával kíváncsian várta, vajon megbólint-e a botspicc, elkapja-e valami a vastag harmatgiliszta csokrot.

Talán méret körüli

Már-már a hazainduláson gondolkodtam, illetve a kudarc miértjén morfondíroztam, mikor a bal oldali botomon határozott kapás jelentkezett. A bevágás jól ült, az ellenfél becsülettel harcolt, ám az ereje hamar elfogyott, nem is csoda, hiszen egy kismárna volt csak a tettes, talán megvolt a méret is, talán nem, ez már nem derül ki. Végre halszagú lett a kezem. Végre szákba terelhettem a folyó egy lakóját. Hamar a hátam mögötti rézsűs part füvére fektettem egy fotó erejéig, azt követve pedig visszaadtam őt a folyónak, hogy évek múlva talán újra megtisztelhessen erejével.

Ha addig elkerüli majd a halászok hálóját. Igen, nem tévedés, a halászat nem szűnt meg Szigetközben, hisz a vizek új kezelője elődjéhez hasonlóan a napokban elkezdte árusítani a kis szerszámos halászoknak (táplisok) a vízparti, valamint a csónakos jegyeket (http://www.horgszovgyor.hu/halasz-teruleti-jegy-ertekesitese/). Azt hittem rosszul látok, mikor a kezelő honlapján megláttam az adatokat. Azt hiszem, ezt inkább nem kommentálom, hisz eddig is megőriztem a blogom a trágárkodástól és a jövőben is szeretném ezt tovább fenntartani. (megjegyzem, tisztelet a kivételnek, a becsületes táplisoknak).

Hogy is fejezhettem volna be a hosszú hétvégét, mint horgászattal. A nemzeti ünnep havas esőt hozott Szigetközbe, mint annak idején Pestre, hol egy lelkes hazafi elszavalta a Nemzeti Dalt, s a nemzet tagjai átérezve a sorok fontosságát, vele szavalták azt esernyőik alatt, s teszik ezt azóta is minden évben. Az időjárás eloszlatta minden reményemet, hogy aznap még horgászom. Aztán dél körül kiderült az égbolt, a nap is sütni kezdett, a levegő is melegedett néhány fokot. Talán mégis, talán meg tudom próbálni az estét. A délután szitáló esőt hozott aznapra, megingatva terveim, de nem tántorodtam, ellátogattam ismét egy sarkantyú mögé a Mosoni-Dunán, hogy az alkonyban próbát tegyek. Megérkezésemkor gyengén szitáló eső csapkodott, hűvös északi szél fújt. Két nappal korábbról maradt etetőanyag annyira volt elég, hogy három gombócra valót bedobjak belőle a sarkanytú mögötti langóba. Könnyű úszós szerelékkel kezdtem meg a horgászatot, ám néhány kisebb keszegkapáson kívül sajnos nem történt más.

Kárász a Mosoniból, medvehagyma ágyra fektetve

Hiába, a természetes vízen nem egyszerű kora tavasszal megtalálni, kapásra bírni az uszonyosokat. Unalmamban körbenéztem magam körül. A mindenhol tömegével növekvő medvehagyma tengerben még megvillant egy-egy hóvirág lassan hervadó szirma, integetve, hogy lassan eltelik az ő idejük is. Néhány csokorra való medvehagymát begyűjtöttem, majd fél szemmel az úszóm felé lesve azt láttam, hogy a rugany mögötti csendes öbölben lassan merül és távolodik a parttól. Mindent eldobva kezemből megkapaszkodtam a nyélbe, majd megakasztottam a tettest, amely komoly harcba kezdett. Egy termetes kárászt sikerült szákba terelni, amely becslésem szerint is kiló feletti volt. Bár maradtam még húsz percet, más jelentkező nem volt, s az este is rám borította sötét leplét. Talán megtört a jég, talán már hamarosan tavasz lesz, a természet is ébredőben már, csak kell még egy kis türelem neki, hogy teljes valójában pompázhasson, nem tartva a visszatérő téltől..

Kelt: 2016. év Kikelet havának 16.-ik napján

Kikelet

Folyóvíz, napsütés, hóvirág és jászkó

Eltelt a január, s a február jó része is úgy suhant el mellettünk, hogy távol tartotta magától tél kapitányt, aki talán nem is akart erre kószálni. Eső viszont kijutott jócskán erre a vidékre, volt is egy kis vízszintemelkedés a folyókon. A folyók....., igen, némán tették a dolgukat, s horgászok sem háborgatták a partokat, mert mint ismeretes csak a hónap végén dőlt el, hogy kié lesz a vizek kezelésének, hasznosításának a joga, ki adhat ki jegyet. Apropó. Hiába vette át a megyei szövetség a nagyobb folyókat, bizony a kisebb csatornák, erek, patakok jó része az eddigi "hasznosító", a halásztársaság kezében maradt, így kellemetlen hátrányos helyzetbe kerültek azok a legyező barátaim, ismerőseim, akik előnyben részesítették ezeket a vizeket. Fáj a szívem, mert a kedvenc kis patakom, az Araki-ér, hivatalos nevén a Nováki-csatorna is erre a sorsra jutott. Nekem pedig minden évben ott kezdődött el a keszegező és domolykózó szezon. Emészteni kell még ezeket a dolgokat, s idő kell, hogy túltegyük magunkat a veszteségen....

a tavasz hírnöke

Térjünk vissza tehát a hónap végéhez. Területi jegyem még nem volt, de szívesen sétáltam volna egyet a Duna partján, hát gondoltam egyet és ellátogattam Gönyűre. Megnéztem a Mosoni-Duna torkolatot, ahol a kis folyó Pozsonyi kiruccanása után magába gyűjtve a Lajta, a Rába, a Rábca vizét újra visszatér édesanyja keblére, s egyesül vele, hogy aztán már együtt folytathassák a messze megkezdett utat, míg csak el nem érik szép lassan a Duna-deltát, s a Fekete-tengert. 

Az ártéri erdőben sétálva, már megjelentek az első virágok, mint a közelgő tavasz hírnökei, de az idő még vészjósló volt, borongós, esővel, havas esővel csapkodó, szeles, metsző hideg.

Némán mosta a Duna a Csallóközben az ősi földdel együtt ideiglenesen más országhoz elcsatolt Kolozsnéma kikötőjének partjait, s nem törte meg a víz tükrét csak olykor egy-egy felugró uszonyos. 

Balról hajlik a Mosoni-Duna édesanyja keblére, jobbra Kolozsnéma "néma" kikötője

Áradó víz, sár a parton ahol érkezik a Mosoni az Öreg-Dunához

Árván ringó ladik Gönyűn

Eljött végre az idő, mikor a friss ropogós területi jegyem birtokában végre vízpartra mehettem horgászbottal is. Ráadásul a hétvégére csodás napos időt jósoltak, kellemes hőmérséklettel. Gondoltam, itt az idő, hogy úsztassak, a keszegeket megmozgatja ez az idő február végén. Aztán jött a döbbenet. Miért és miért hajlamos arra az ember, hogy újra és újra elhiggye azt, amit a meteorológusok mondanak? Hányszor áztam már bőrig a tévedéseik miatt, hányszor borították fel már minden tervemet? Volt merszem egy alkalommal ezt szóvá tenni az egyik legismertebb internetes meteo-oldalon, ahol fel voltam regisztrálva. Le is tiltottak minden hozzászólási lehetőségről. Így fogadták a kritikát, hiába, ez a vidék nem annyira tartozik a kedvenceik közé, nehéz nekik megjósolni, mi jön a határokon túlról, odáig nem látnak.

Szombat. Metsző szél, hideg. Tántoríthatatlanul az ebéd elfogyasztása után azonnal kimentem a Mosoni-Dunára. Néhány gombócot bedobtam etetés gyanánt, s az 1,7 méteresre mért vízen, elkezdtem úsztatni egy 10 méteres szakaszt. Néhány úsztatás eseménytelenül zajlott, majd a horgászat megkezdését követő tizedik percben határozott kapásom volt. Azonnal bevágtam, s már hajtogatta is a matchbot végét egy termetes, 22 centis bodorka. Annyira örültem neki, hogy fényképet is elfeledtem készíteni róla, azonnal elengedtem. Közbe kaptam egy telefont, mire azzal végeztem, gondoltam megnyugodott a víz, dobok. Két métert sem ment az úszó, valami határozottan víz alá merítette. Bevágtam. Az ellenfelem nem várt erővel indult meg a meder közepe felé, majd ereje fogytán szépen feljebb és közelebb tudtam magamhoz húzni. Még a szákom se volt nyitva, úgyhogy nyakon ragadtam a tettest, ami nem volt más, mint egy csodaszép domolykó, amely 37 centi hosszú és alig valamivel kiló feletti volt.

kiló feletti telény, amely a meder fenekéről jött

A horgászat mindeközben lehetetlenné vált az egyre erősödő szél miatt, a kezem is rávörösödött a hidegtől a nyélre, így nem egészen két óra kint létet követően hazamentem, közben nyomdafestéket nem tűrő gondolatok kavarogtak fejemben a meteorológusokról, akik néha hetekre előre jósolgatnak, de egy napra sem tudják megmondani mi lesz itt az északnyugati végeken.

Érdekes farkuszonyú jász

A következő nap ugyanezzel a módszerrel próbálkoztam, de a helyszín más volt, másfél kilométerrel lejjebb, egy csendesebben folyó, ám mélyebb, 2,8-as vízben kezdtem úsztatni, apró horoggal, 16-os előkezsinórral, néhány csontival a mederfeneket kopogtatva. Az első öt percben megjött a kapás, amit komoly fárasztás követett, hiszen a hal igencsak ereje teljében volt. Az elején persze, mert hamar megadta magát a 35 centis kiló körüli jászkó, amely igencsak halovány színekben pompázott, meg is kellett nézzem jobban, hogy nem-e koncérral van dolgom, bár a szája egyértelműen jászra hajazott.

Az idő most sem volt a legkedvesebb, a szél irányt váltott, s eddigi szélcsendes helyzet a fák takarásában átváltozott egy szélcsatornává, szintén két óránál meghatározva véget vetett a horgászatnak. Na majd valamelyik este. Visszatérek a fenekező horgászathoz. Bár amíg a match botommal hajtottam úsztatva a halakat a feederbot be volt dobva, azon egy pöccintés se jelentkezett, fel is adtam aznapra a pecát.

Két nap múlva este leültem egy bejáratott helyre, ahol akasztottam is valamit, egy feltehetőleg többkilós márnát, mert megakasztást követve azonnal árral szemben indult meg a torpedó, szorosan az aljzathoz tapadva, s hát persze hogy a kövezés alá húzott, mivel nem sok esélyem volt eltartani onnan, az új zsinórom pedig mint ökörnyál a szélben sutty, már szakadt is.....Na ezt se így terveztem. Fejembe ötlött egy gondolat, írok majd egy bejegyzést a szerencsétlenkedéseimről, lehet, április elsejére bolondok napjára meg is leszek vele.

No mindegy, legalább volt egy kis izgalom is. Azért aznap este az unokája beköszönt a meglépett halamnak, ő egy fotó erejéig szárazra került, majd ment is vissza hamar a családjához, hiszen nagyon visszakívánkozott már, hallottam is hogy locsog érte bent a família:). 

Nőnie kell még, és fog is

Következő este ismét próbát tettem, ugyanott. Meglepetésemre ellepték a helyet a bucók, hármat meg is fogtam, közülük az egyik igencsak szép volt.

Termetesebb bucó

Végre volt márnakapásom is, igaz, ez a hal nagyobb volt mint előző nap fogott társa, talán a méretet is súrolhatta volna alulról, egy pillanatig sem gondolkodtam azon, hogy visszaengedjem, vagy sem.

Mosoni Marci (ka)

Apropó, esténként a csali minden esetben vastag harmatgiliszta volt, mást nem voltak hajlandóak megenni, pedig a tavalyi nagy slágerüket, a füstölt edami sajtot is beszereztem, de valószínűleg hideg van még sajtot enni, jobb a gilusz, mert meg se pöccintette egyikőjük sem. A márnák világosban nem ettek, szinte mindig a teljes besötétedést követően este hét óra után kezdtek aktivizálódni.

Bízom benne, a kikelet nem várat már sokáig, hisz a halak étvágya is kezd szép lassan megjönni, a vizek óvatosan, de határozottan melegedni kezdtek, hamar elfeledtetik majd velünk a megpróbáltatásokat, melyeket az utóbbi időben horgászat nélkül töltöttünk. Talán a Mosoni-Duna és a Lajta feledteti majd az elvesztett kis patakokon való horgászat iránti sóvárgást, megajándékoz majd csodás élményekkel.

Kelt: 2016. év Kikelet havának 7.-ik napján

Menyhaltánc az év eleji hóban

Az előző év vége úgy múlt el, hogy a tél nem mutatott magából semmit, se hideget, se havat, ám helyette jócskán a mindennapok részévé vált a mindent körbeölelő szürke nyirkos koszos köd, mellyel megajándékozta a december az ünnepre készülő vidéket. Így múlt el csendben az óesztendő, s a december dicsősége. Az újév ezzel szemben megszorította acélmarkával a lassan lélegző természetet, jó darabig el se engedve azt. Reggelente az ajtón kilépve bizony összébb húzták az emberek a kabátjukat, kövérebbre borzolták magukat a cinkék, feketerigók, varjak serege húzódott a város parkjaiba, s a január egy napon fehérre festette Szigetközt.

Hóban hancúrozó tőkehal

S csak szorított a hirtelen betoppant tél, nem engedte a hőmérőt nappal sem nulla fok fölé, erősen kapaszkodott bele mindkét markával, s húzta-húzta lefelé. Megdermedt az erdő, a csendet csak néha törte meg egy-egy szürke gém rekedt visítása, az erőtlen sápadt napsütésben, s csak néha moccant egy-egy száraz ág, mert a szél megunva a játékot, olykor földre ejtett egy-egy darabot belőlük. 

Némaságba takarózva kullogtak a folyók is, csak-egy-egy nyugtalan uszonyos rajzolt néha karikákat a víz felszínére, hol imént még fázós vadkacsák eveztek lábukkal sebesen, majd megijedve a víz felett szétterült csendtől, hamar a meder közepe felé iszkolt. Ilyen körülmények közt jött az ötlet, hogy talán nem ártana meglesnem elemükben vannak-e az egybajszos tőkehal barátaim. Általában december végén január elején szoktak leívni, ilyenkor nagyon nem zargatom őket, nem is nagyon esznek, de ha megtörtént a leívás, azonnal étvágyukhoz térnek, növelik az aktivitásukat és hangosan korgó gyomorral újult erővel vetik magukat a felkínált csali után. 

Nappal is eredményes a menyhalhorgászat, ha elég hideg van

Csendes a túlpart, levél se rezzen, alszik az erdő, nyugszik a part....

Ívási időben nem szokásom menyhalat hazavinni, ívás után próbálok begyűjteni belőlük néhány darabot, amely kielégíti gasztronómiai éhségemet. Idén ez másként alakult, ugyanis az újonnan bevezetett rendszabályok miatt olyan rendelkezés lépett életbe, amely csak az idegenhonos halak elvitelét engedte meg. Magyarul a kifogott menyhalakat vissza kellett engedni. Ebben nincs is hiba, ám figyelni kellett, hogy a kapások megjelenésekor hamar történjen a bevágás, a hal ne nyeljen mélyre, a kelleténél ne sérüljön jobban. Át is tértem kisebb horgok használatára. Sokszor járt szilaj táncot a botspicc végére erősített fénypatron, alig hogy hátba veregetett az este. Hajlott a botvég a hűvösen lomhán tovatűnő víz fölé, s volt, hogy ugrott is lefelé az ágasról. A víz élt! S nem csak este, vagy alkonyatkor, hanem napközben is, a délután meglepett néha egy-egy menyhal vad támadásával. Meg kell valljam, volt jó néhány olyan alkalom, mikor én húztam a rövidebbet, s a felkínált csalit megdézsmálva, vagy teljesen lelopva küldték vissza a horgot. Ilyenkor farkasszemet nézett velem az üresen csillogó horog a gyér lámpafényben, mialatt elképzeltem a meder fenekén portyázó menyusok gúnykacaját, melynek hahotája megborzolta a víz felszínét....

Esti csillogás

A tél nem ismerte a tréfát, eljött az az idő, mikor a január a vasmarkát még jobban összeszorította, a Lajta Hegyeshalomnál teljesen befagyott, lejjebb pedig le-leszakadó jégtáblák kezdték meg útjukat, s néhányuk sikeresen utat talált magának a Mosoni-Dunára is.

.....Évfordulója is volt, eszembe jutott a doni áttörés....S hol volt ez a téli zordság az akkorihoz képest? Szinte fülembe hasított a vörös hordák ismétlődő rohama közben ordított hurrázás, s láttam a szótlan honvédek zordra fagyott mosolyát a hóban heverve, ahogy próbálják tartani hevenyészett állásaikat azzal a reménnyel, hogy feltartják a fergeteget, míg csak bírják erővel, nem magukért, a bajtársaikért csak......De itt néma volt a táj, halkan emlékezett minden porcikájával az elesett jégbe fagyott hősökre.....az árral dacoló büszke őseinkre...

Esténként a sötétben az alattomosan úszó jégtáblák csodálatos örömmel metszették ketté a feszes damilokat, melyek pengő hangjaikkal belehasítottak az éjszaka csendébe, a jégtáblák pedig sikerükön felbuzdulva folytatták útjukat az áramlat hátán, cipelve magukkal néha egy-egy fűcsomót, vagy tollait rendezgető vadkacsát. A befagyó gyűrűk is a boton szikráztak a jégvirágban, szorosra fogták a feszülő damilt.

Feszített víztükör, feszülő mínuszok, parthoz simuló alvó csónakok, sehol egy lélek...

Nem sokkal később, néhány napos jégvándorlást, zajlást követően jött egy kis enyhülés, a jégtáblák lassanként elmaradtak, s mi újfent megpróbáltuk, vajon a menyhalakat megviseli-e az úszó jég hiánya, esetleg összeülnek-e egy-egy esti pecsenyére.

Összeültek bizony. Néhány darab minden este horogra került, volt, hogy egy fél óra alatt barátommal egymás mellett horgászva hét darabot is elejtettünk, akárcsak a régi szép időkben, emellett néhány kapást el is rontottunk, de ez bőven belefért, hisz kiválóan éreztük magunkat. A halak láthatóan túl voltak az ívási időszakon, lapos hasuk legalábbis erre engedett következtetni. A január közben eszét vesztve dühöngött az elvesztett területei miatt, s újult offenzívát indított, áttörve a Kárpátok északi hágóin kijutott a hegyeken  át és fehérre szórta Szigetközt, amelyet dermesztő leheletével terített mezőre, erdőre, városokra, falvakra. Egy-kettőre megdermedt a világ...

Ívás után "soványan" nem is tűnik bő 40 felettinek

A hirtelen jött fagyos harag hamar elenyészett, a hónap vége felé a tél sértődötten becsapta az ajtót maga mögött, s azóta se hallani hírét, merre szaladt orrát felhúzva a messzeségben. A föld kiengedett, s egy esős este a felázott fű között sikerült nyakon csípni néhány kisujjnyi vastag kalandozó kedvű harmatgilisztát, melyek csak arra vártak, hogy megmártózzanak a még mindig hideg Mosoni-Dunában. 

Az alkonyat már a bevetett botokra mosolygott rá a város szélén

Meglepetés kiló feletti királyhal (38 cm)

Az esti fürdőzést élvező giliszták döbbenten tapasztalhatták, hogy a menyhalak étvágya töretlen, sőt, a szürkületben egy termetesebb koncér is úgy vélte, hogy belekóstol a vaskos húsukba, majd komótosan húzta a botspiccet a víz felé. A hónap végső napjaiban nagyobb tömegben megjelentek a márnák is, esténként két-három darab időlegesen elesett, bár míg a barátom csalija mindössze egy méterre simult a folyó medrében az általam bevetett készség felett, én csak menyhalakat, míg ő csak márnákat fogott, szebbeket kiló-másfél kiló között. Nem is rossz, etetés nélkül, egy szál gilisztával januárban. Érdekes volt a kis területen a fajonkénti elkülönülés is. Rövid levegőzést követően elszabadult minden halunk a januári fergetegben, mire gondoltak egyet, már hasították a Mosoni-Duna habjait ismét, hisz másként ez nem is lehetett....

Még pórázon, míg fotó készül

Eső áztatta januári avarágyon

Mire belemelegedtünk volna a horgászatba, megkondult február első napjának harangja, mi pedig a horgászatot jó időre be kellett hogy fejezzük, hisz a tavalyi jegyünk csak eddig engedte, hogy hódoljunk szenvedélyünknek. Az enyhe februári esők kövérré hízlalták, sárgára festették a folyókat, mi pedig barkácsolásra, a felszerelések szezonra való felkészítésére helyeztük a hangsúlyt ebben az időszakban. A hónap vége felé minden készen áll már a horgászatra, kivéve a papírokat, hiszen Szigetköz legnagyobb részét alkotó ágrendszerek sorsa még rendezetlen, senki nem látja még, mikor lehet Rajkától Komáromig tartó szakaszra területi jegyet váltani. Hírlik, még a nyomdában sincs még vázlat sem, s a türelem most pengeélen ropja a táncot, minden lépésnél egyre kisebb súlyban....

Lám eljön majd a mi időnk is, addig tán még nem mosolyog ránk a kikelet, vagy ha mégis hamar kopogtatna, esetleg minket már réges-rég a folyóparton találhatna...

Kelt: 2016. év Jégbontó havának 19.-ik napján

Nehézipar a horgászatban, avagy riport az ólomöntés mestereivel I. rész

Ólomlábakon vánszorog a tél, lassan teret enged majd a kikeletnek, ám a várakozásokkal ellentétben a mai napig még nem dőlt el a szigetközi ágrendszerek sorsa, ki lesz a haszonbérlő, mikor lesz lehetőség jegyet váltani. Az, hogy mikor kezdhetünk neki a horgászatnak, még kérdéses, már csak azért is, mert szépen áradnak a szigetközi folyók, kávészínű zavaros vizében szunnyad még a lehetőség...

Sokféle ólommal ellátnak a barátaim..

Nézzük a tétlenség jó oldalát, több idő jut másra, karbantartásra, felújításra, vagy épp az ólomöntésre. Maradjunk most ez utóbbinál. Ahogy már azt korábban tapasztalhattátok, néha a horgászathoz kapcsolódóan betekintést nyerhettek a kulisszák mögé. Sokan azt gondolják, hogy igen, én viszont bizton állíthatom NEM tűnt még le az ólomöntő mesterek kora.

Van néhány olyan jó barátom, aki a mai napig saját maga önti az ólmot, többnyire folyóra valót, s olykor engem is megajándékoznak újabb és újabb formákkal, többféle súlyban. Vannak újabb és régebbi kokillák, s az ólom beszerzése sem egyszerű már manapság, ám fáradtságot, vesződést nem tekintve továbbra is életben tartják eme mesterséget.

Ismerkedjünk meg most a három öntőmester közül ebben az első részben kettővel, Kázmács Tamással, valamint Fábián Bélával!

Mosoni horgász (Mh): Szerencsés vagyok, hogy a virtuális világban összeakadtam veletek, s mindamellett hogy megajándékoztatok a barátságotokkal, gyakran kaptam tőletek szépen öntött ólmokkal, amelyeknek igen jó hasznát vettem a folyókon a menyhalak, márnák, pontyok, harcsák nagy-nagy bánatára. A kérdéseim ugyanazok felétek, ha kész vagytok, ugorjunk is neki!

  

Mosoni Horgász (Mh): Mikor kerültél először kapcsolatba a horgászattal és hol horgásztál először?

Tamás: Talán 8 éves lehettem, a helyszín pedig a Balaton volt.

Béla: 7 éves koromban fogtam meg a bot nyelét, azóta nem engedem el

Mh: A horgászat melyik ága áll hozzád a legközelebb?

Tamás: A feederezés és a pergetés a legkedvesebb a szívemnek.

Béla: Mindenevő vagyok, kivéve a match és a rakós technikát

Mh: Mikor döntöttél amellett és miért, hogy magad öntöd az ólmokat?

egyedi kokillák (Tamás)

Tamás: Balatoni horgászként, az ólomkészlet pótlása nem annyira megterhelő a pénztálcára nézve. A munkám úgy 20 évvel ezelőtt a Szigetközbe szólított, elég volt egyszer kimennem az Öreg Dunára, hogy a kötődés a mai napig tartson. Kezdő folyóvízi horgászként a kövezéseken, a szerelékes ládám súlykészlete rendszeresen kiürült. Tanítómester hiányában rengeteg szereléktől búcsúztam el. A döntés hamar megszületett, ólmot kell önteni, ugyanis egy horgászat alatt 10-15 darab 80-100g-os ólom búcsúztatása

már anyagilag is megterhelő volt. Kezdetben tehát az anyagi tényezők voltak túlsúlyban, de az idő múlásával talán kicsit ügyesebb lettem, az ólom sem fogy annyira. Az öntés azért megmaradt, mint téli elfoglaltság, és örülök, ha pár darabbal megajándékozhatom a barátaimat.

Béla: Örömet okoz, ha az általam készített felszereléssel fogok halat. Legyen az akár egy ólom.

Egyedi forma, kapaszkodókörmökkel (Béla)

Pálcaólmok (Tamás)

Azok a bizonyos körmök a tányéron (Tamás)

Mh: Hogy alakítottad ki a kokilla formáját?

Sorozatgyártásra felkészülve (Tamás)

Tamás: Szerencsés helyzetben vagyok ilyen szempontból, műszaki rajzprogrammal megrajzoltuk a sablont, a fajsúly megadása után a program kiszámolta a mérethez tartozó tömeget. A munkahelyemen CNC megmunkáló központ volt a segítségemre a végleges forma kialakításában.

Béla: CNC marós vagyok.

Mh: Hol végzed az ólomöntést, s figyelsz-e a biztonságos munkavégzés feltételeire?

Tamás: Az öntés, gáztűzhelyen, garázsban, erős szellőztetés mellett, vastag hegesztőkesztyűben történik.

Béla: Szabad levegőn. Vigyázok, mert a gőze mérgező. Az a legjobb, ha még enyhe légmozgás is van.

Hibátlan munka (Béla) 

Mh: Mire kell odafigyelni a legjobban az öntés során?

Tamás: A legfontosabb a fentebb említett biztonságos munkavégzés feltételeinek a megteremtése!  Az ólom  és a formasablon hőmérséklete is fontos az öntés során.

Mh: Melyek a kedvenc formáid és hol használod őket?

Tamás: Lapos tányér ólom 60-200g–ig. Most pedig kísérletezek egy 120g-os feeder kosár prototípus előállításán. A legtöbbet az Öreg Dunán használom.

Béla: Tányér ólmokkal kezdődött vegyes méretben. Aztán Lajos barátomnak láttam a folyóvízi ólmát, amit én csak kapaszkodósnak nevezek. Ebből készült több méret, főleg ezeket használom. Harcsázni, márnázni tökéletes. Készült kuttyogató ólom forma is két méretben.

Mh: Volt-e példa arra, hogy kölcsönadtad az öntőformát, s mik a tapasztalataid ebben a tekintetben?

Tamás: Az öntőformát még nem adtam kölcsön, mert a lakhelyem közvetlen környékén inkább tavak vannak, és ezeket a formákat alig használják.

Béla: Nem sok ember van, akinek odaadnám. :)

Egyedi formák, változatos súlyban (Béla)

Mh: Mit tanácsolnál azoknak a horgászoknak, akik ólomöntésre adják a fejüket:

Tamás: Rövid leszek: biztonság, kitartás, aztán egy két sikeres öntés után úgyis késztetést fognak érezni, hogy adjanak 1-2 db-ot a barátoknak, ismerősöknek és azon veszik észre magukat, hogy már megint öntenek.  Az öntéshibás, elrontott végtermék miatt pedig nem kell idegeskedni,  számtalanszor újra lehet önteni! /saját tapasztalat/

Béla: Csak bátran! Van vele macera, amikor nem terül szépen, vagy csirizes az olvadék. A zsákmányról készült képen viszont jól mutat a saját ólom! 

Tökéletes kompozíció (Tamás)

Mh: Mikor kerültél kapcsolatba az internetes horgásztársadalommal, s mi a véleményed erről?

Tamás: Már jó néhány évvel ezelőtt regisztráltam két oldalra is, pár hónap múlva töröltem a képeimet, bejegyzéseimet is, elegem lett a rengeteg rosszindulatú csevegésből, valahogy nem azt a képet mutatta az oldal, hogy a horgászok segíteni, ösztönözni akarják egymást, inkább a másik leszólása, lenézése a divat. Két év múlva ismét regisztráltam egy oldalra /képek nélkül/, csakhogy lássam a változást. Sajnos elkeserítő, nem sok minden változott. Van egy réteg, akiket én nagyon tisztelek, a halakkal, a természettel való bánásmód miatt, és nem utolsó sorban a képeik és beszámolóik végett. Olyan horgásztársakkal is találkoztam, akik önzetlenül, minden jóindulattal ellátva, közösen horgászva barátkoznak, én valahogy az utóbbi srácokkal szeretem múlatni az időt…..nekem „Ők” az igazi HORGÁSZOK csupa nagybetűvel…

Béla: Ez nagyon vegyes. A negatív oldalát mindenki ismeri, viszont sok jó emberrel összehozott már a netes peca.

Mh: Néhány szóban összefoglalnád, milyen eszközök, alapanyagok szükségesek az ólomöntéshez?

Alapkészlet (Tamás)

Tamás: Gáztűzhely, samott tégla, sablon, forgókapocs, hőálló kesztyű, öntőtégely, ja és a legfontosabb az ólom.

Béla: Vékony falú olvasztótégely. Én készítettem egy nyeles kiöntőt. Talán a jó alapanyagot nehézkes beszerezni.

Mh: Az ólom beszerzése sem egyszerű. Korábban az autógumisnál lehetett elhozni a hulladékólmot, még örültek is, hogy megszabadultak a "veszélyes hulladéktól", ám mára már nem ólmot használnak, de a MÉH telepeken olykor hozzá lehet jutni megfelelő minőségű kevés salakanyagot kiizzadó ólomhoz, két éve volt talán 300 ft/kg. :)

Mh: Aki szeretne veletek kapcsolatba lépni, akinek kérdése van az öntéssel kapcsolatban az hogy teheti meg? Hol érhet el benneteket?

Tamás: kazmacstamas@gmail.hu

Béla: fabibe82@gmail.com

Mh: Adtatok egy-két fotót, hogy a saját ólmokkal fogott halakat is bemutathassuk! Íme:

Kázmács Tamás jutalma a Dunától a szép ólomért cserébe

Fábián Béla saját ólommal fogott márnával

Márványtestű és az ólom, kis időre összekötve (Béla) 

Uraim! Köszönöm szépen a riportot (meg az ólmokat, amelyekkel megajándékoztatok), egy élmény volt!

A riport második része megtekinthető itt:
II. rész

Kelt: 2016. év Jégbontó havának 11.-ik napján

Tisztelet a keszegek királyának, a dévérnek

Jellegzetes keszeg a dévérkeszeg (Abramis Brama). Méreteit tekintve elmondható, hogy legnagyobbra növő keszegfajunk.

Eltörpül mellette az aprókeszeg

Balatoni és a Bokodi-tavi horgászataim során oly sokszor találkoztam velük. A Balatonon ők voltak azok, akik mindig megjelentek az etetésen, ha mást nem is sikerült fognom, egy-két dévér mindig felkapaszkodott a horog végére, ők gondoskodtak arról hogy ne menjek haza lógó orral, fogás nélkül. Egy-egy szebb példány olykor megpróbált szabadulni a horogtól, de többnyire ezek a próbálkozások hamar kifulladtak, s a szép ezüstös halacskák szépen felfeküdtek a víz színére. Hány-és hány balatoni amatőr horgászverseny dobogós helyezését köszönhettem nekik. Hányszor láttam a balatoni estéken, mikor május elején hatalmas bandákba verődtek, s kijöttek a kövezés széléhez ívni, ekkor locsogásuk körbeölelte a tavat. Hányszor varázsolták csodaszéppé az amúgy is tündérkertbe illő ezer színben játszó nyári balatoni napfelkeltét. Hányszor is lengették a fenekező bot kapásjelzőjét olykor felragasztva azt, hányszor emelték meg a waggler úszót, vagy merítették azt meg a Balaton zöldes habjai alá... Hajlamos voltam nem nagyon megbecsülni ezeket az élményeket egészen odáig, amíg szép lassan ezek a halak megváltoztattak, s már nem mint a fehér halak, egyéb halak egy kategóriáját képviselték a szememben, hanem kezdtem egyre nagyobb megbecsüléssel gondolni ezekre a vízi lényekre. Ekkor jött a változás is.

A balatoni dévér is megdolgoztatja a matchbotot

A balatoni versenyek egyik nyerő hala lehet a feeder-el fogott termetesebb dévérkeszeg

Első nagyobb dévérem

Felső-Szigetköz vizeiben előszeretettel űztem a jászokat, bodorkákat könnyű szerelékes úsztatós módszerrel, többnyire csontival, csemegekukoricával csalizva. Egy idő után csalit váltottam, s olykor jó vörös trágyagilisztával kezdtem úsztatni. Közvetlen az etetésen azonnal érkezett is a kapás. Dévér. Nem is rossz, olyan balatoni típusméret, csak ez ép a folyón. No, ha már itt vagytok, hajrá. Minden egyes fogott hal után egy kisebb gombóccal rádobtam az etetésre. S minden úsztatás alkalmával jött a kapás, az úszó szinte egy métert sem haladhatott szabadon, már megragadta valami, s húzta magával a rejtélyes színben játszó víz mélyébe. Gondoltam egyet, s állítottam néhány centit a mélységen, így a horog most már szinte a meder fenekén pattogott, miközben átadta magát a víz sodrának, s lám egyszer csak megállt az úszó, s az antennája szép lassan süllyedve elindult a meder közepe felé, komótosan, de határozottan. Bevágtam! Meglepően komolyabb ellenállás volt érezhető a boton, szép parabolát írt le a matchbot felső tagja, megkezdődött a fárasztás, mert a horog végén harcoló ellenfelem igen is küzdött! Hitetlenkedtem, de tény, hogy másfél kilós dévért szákoltam! Még sohasem fogtam ekkorát. Ez volt a kezdet, az ősz hátralevő szakaszában sok hasonló méretű dévért sikerült így horogra kapnom, s kezdtem ráérezni az úsztatás ízére is.

Öreg-Duna ág Rajka felett egy ruganyról, amely mögé olykor beállnak a dévérek

Rajkai "lapospart", kiváló dévérező hely

"Nagy" Duna Kisbodak felett

A következő évben más felső-szigetközi helyszíneken is próbát tettem. Elmondható, hogy sikerült sok hasonló méretű dévért fognom szinte minden ágvízen, kezdtem megtanulni, milyen mélységekben, milyen víztípusban találhatóak meg a halak, sokszor meglepően sekély 1-1,5 méteres vízben is bandáztak, ám az esetek nagyobb részében a mélyebb, lassabban folyó szakaszokon kerültek elém ezek az óriáskeszegek. Végre eljött az ideje annak, hogy egy 50 centis két kilós példánnyal a dévér rekordom is megdőljön...

Először 2 kiló felett

zsákolás Mecséren

Az esetek kilencven százalékában trágyagilisztával, míg a maradék arányban csonticsokorral fogtam be a vadvízi lapát dévéreket. Nagyon beindult a dévérprojekt, ám horgászataim egy időre abbamaradtak, hisz a 2013-as nagy Dunai árvíz sok más teendőt adott, s reggeltől estélig pakoltuk a homokzsákokat Mecséren a család aprajával-nagyjával, az odasereglett segítő szándékú önkéntesekkel együtt. Győztünk, a falut megvédtük azzal a sok jóakaratú emberrel együtt, akik vállt vetve küzdöttek a víz ellen, a faluért..

Több alkalommal tettünk próbát az úgynevezett "24-esen", azaz az 1824-es folyamkilométernél, valamint Rajkán a Szivárgó-csatorna felső szakaszán, s bizony ott sem kellett a keszegnépnek szégyenkezni a méretek miatt.

Micsoda fogás

A sekélyebb részekre is kijönnek a jobb falatokért

Élménydús horgászatokat okoztak a dévérek nem csak a nagy-Dunán, hanem az Ágrendszer szinte bármelyik folyóján, öblében, ahol azért kicsit húzott a víz, megvolt a megfelelő mélység, más szinte nem is kellett hozzá.

Ahonnan leágazik a Mosoni-Duna a Szivárgó-csatornából, a kereszteződésben is megfordulnak a lapátdévérek

Dunai hármas a hullámtéri kavicsbányák egyikéből, hibátlan példány

Az árvíz elmúltával, mikor a hullámteret már meg lehetett közelíteni elvetődtem Rajkára, a hullámtérben található kavicsbányatavak egyikére. A tó tele volt hallal annak ellenére, hogy a helyi és a szlovák erők jó részüket már kifogták, kihálózták. Itt fogtam először három kilós dunai lapátdévért. Elképesztő volt az örömöm. Sajnos sok dévér már nem maradt a tóban, így a Dunára mentem ki próbálkozni, de az évben már nem sok sikerrel jártam.

A következő év egy napján telefont kaptam egy jóbarátomtól, hogy fél óra alatt három két kiló feletti dévért is fogott a Szivárgó-csatornán. Noha csak egy óra szabadidőm volt, kiugrottam egy szál bottal, s akkor az újonnan alkalmazott vastag harmatgiliszta csalival együtt a szereléket az etetett hely közelébe dobtam. Húsz percen belül meg is akasztottam egy két és fél kilós gyönyörű dévért. Megegyeztünk, hogy a következő napon komolyabban, több időt rászánva próbálunk még fogni a dévérekből. Akkor még senki nem sejtette, hogy életünk egyik legmeghatározóbb dévérhorgászatába futunk bele. 

Eljött a reggel, az idő borongós volt, olykor gyengén szitáló esővel, közepesen erős északnyugati széllel. Ideális körülmények. Egyszerű etetőanyaggal (terményboltban kapható süldőtáp), etettünk, amelyet egy kis földdel nehezítettünk. Két-két feeder bottal dobtunk be, a csali a már említett vastag harmatgiliszta volt. Másfél órán keresztül megúsztuk kapás nélkül. Aztán egyszer csak megtört a csend. A kapás néhány pici húzást követő erőteljesebb, hosszabb ráhúzós volt, amelyet követte a bevágás. Nem kis erejű hal rugott vissza. Elindultak a dévérek. A kapások egymást követték, volt, hogy mindkét boton egyszerre jelentkeztek a halak. A kilós mérettől a három kiló tömegű halakig jöttek. Eleinte.....

hihetetlen méretek, három és fél kiló felett elszabadult a pokol

 Nem sokkal később komolyabb dévérek is megjelentek az etetésen. Eddig általam nem látott hatalmas testek sejlettek fel a víz homályából, és ami meglepett, olyan kitöréseket produkáltak, hogy simán elkértek az orsóról egy-egy kitörés alkalmával 15 sőt 20 méter zsinórt is. Meglepetésemre némelyik dévér megütötte a három és fél kilót is. Boldogságom határtalan volt, a külvilág megszűnt számomra létezni, csak a víz, a halak, a horgászat járt a fejemben, mikor megindult a botom a víz felé. A nyél után nyúltam, bevágnom sem kellett, csak egy kicsit emelni a boton. Mi lehet ez. Belekapaszkodott a folyó sodrába, s keményen harcolt. Kissé megindult folyással szemben, több méter zsinórt is lekért, majd a túlpart felé a hinarasnak vette az irányt, de én már ezt nem engedtem. Magam felé tereltem a halat, amelynek teste megvillant a felszín alatt, s engem is és barátomat is levert a veríték, s szinte egyszerre mondtuk ki, "azta q..va mekkora!"

A hal mintha meghallotta volna, újra kitört, s 15 méter zsinórt el is nyert, de a horog jól tartotta, s én kezdtem visszanyerni a lehúzott métereket. Kisebb jobb, illetve baloldali kitöréseket követően végre szákba tereltük a hatalmas péklapát méretű dévért, amely 65 centi hosszú és 4,5 kilogramm súlyú volt, megdöntve ezzel minden eddigi dévér rekordomat. A horgászat szépsége pedig az volt, hogy nem is a nagy halairól híres Dunán, hanem egy mellékágban sikerült mindezeket az élményeket megélnem. A két kiló körüli dévéreket le se mértük, a nagyobbakat viszont igen, s így azt mondhatom, nyertem volna a Black Jack-en, hisz a hat darab dévér pontosan 21 kilogrammot nyomott. 

Eddigi rekordom, 65/4,5..:)

A következő nap ugyanott megvallattuk a helyet, ám egy szerencsétlen kapást sem sikerült kicsikarnunk, igaz, akkor már ezerrel sütött a nap, csodálatos idő volt, a szél sem rebbent. Néhány nap múlva az időjárás előrejelzés hasonló idővel rémisztgetett, mint amely a nagy dévérhorgászaton fogadott minket. Gondoltuk, ez lesz a mi időnk, s fel is készültünk a horgászatra. Ismét sikerült belenyúljunk a nagyokba, igaz, most csak három darab olyan dévért tudtam fogni, amely a három kilogramm felett nyomott a mérlegen. 

Tipikus "péklapát"

Terveim közt szerepel az öt kilogrammos álomhatár átütése, néhány horgásznak ez már megadatott, nekem még kicsit várnom kell erre. Esetleg idén mód nyílik erre.. 

Tipikus dévérező hely az Öreg-Dunán

Szivárgó-Csatorna májusi időszakban, vonuló dévérek országútja

Kelt: 2016. év Fergeteg havának 31.-ik napján