Kishalak és nagyhalak, avagy relatív gondolatok

Kicsi, vagy nagy? 

"Fogtam egy nagy halat!" - hangzik sokszor a mondat. Nekem ekkor egy gondolat villan be mindig: - Tudja azt mindenki, hogy a halak a horgászok emlékezetében nőnek csak a leginkább, a leggyorsabban és a legnagyobbra!

Nagyhal, kishal 
Ki dönti el, mi alapján bélyegezzük meg a horog végén tátogó pikkelyest? Súly, hossz, átmérő, vagy éppen a fajta átlagméretéhez képest határozzuk meg a jelzőket? Ki-ki a maga módján dönti el ezt. Relatív. Ha hetekig esténként csak sörösüveg méretű harcsák rázzák a botvéget, akkor akár az ötvenöt centis harcsa is nagynak számít, holott még az is csak kölök, retúrhari. Egy kisebb patak, csatorna adta másfeles ponty már nagynak számít, hisz ritka, noha a "lavórhoz" (agyontelepített pocsolya bértavak) szokott "horgászok" lenézik ezt a zsákmányt, hisz ők hozzá vannak szokva a napi 10-30 darab, 5-10 kilós tenyésztett pontyokhoz. Közismert az is, mindig az volt a legnagyobb hal, ami leakadt, megtépett..stb. Arról lehet regényeket mesélni, bátran, hisz ugye se kép, se semmi nem marad utána, csak a legenda.....Ismerős. Igaz?

Pár fonnyadék keszeg

"-Na vót valami?
- Ja.
- Ponty?
- Á, csak pár fonnyadt keszeg!"
Hallani sokszor. De hányszor készült finomabb étel a dunai, vagy a balatoni természetes szaporulatból származó keszegekből, mint a gyorsan felturbózott tenyésztett, iszapízű, zsírpacni pontyokból? Miért mindenkinek a ponty jut rögtön eszébe? Miért nem jász, domi, márna, vagy akár koncér? Mert a horgásztársadalom túlnyomó többsége a pontyra szocializálódott, s ez kivetül a környezetükre is! Hányszor legyintenek ilyenkor, hogy ja, ponty nem volt, akkor semmi, kókler horgász lehetsz, ha nem fogtál pontyot, ja hogy mit hoztál haza? Az Lufasz.....

Az ilyen csodás Mosoni nyári hajnalokért érdemes korán felkelni

Ismerős lehet az, amikor az ember hozzászokik a tenyeres, vagy épp kicsit nagyobb dévérekhez, aztán beüt egy három kilós lapát dévér, hát az már katarzis. De mi ez a három kiló egy tízes pontyhoz, hatos csukához, süllőhöz, húszas harcsához? Viszonyítás és felfogás kérdése leginkább. 

Kisiskolás marci is tud becsülettel küzdeni, főleg ha sajtról van szó

Házi sertés kontra vaddisznó
Sokan nem érzik át a természetes vízen becserkészett, sok figyelés, etetés, kijárás során fogott 2-3 kilós hal okozta valódi örömöt. Mert megszokták, hogy a telepített vizeken, bértavakon, lavórokban eléjük szórják a több tonna pikkelyest, amelyek megtalálása, megfogása nem igényel túlzott előkészületet, utánajárást, tudást..stb. Értékelhető egy háromkilós ponty fogása, ha az már a huszadik aznap??? Szerintem egysíkúvá, élvezhetetlenné, kihívás nélkülivé degradálódik ilyenkor a horgászat. Az én értékrendem szerint.
Durva hasonlat, de nem mindegy, hogy házi sertésre, vagy vaddisznóra vadászunk golyós puskával, magunk cserkeljük be a fácánt, vagy előnevelt, előttünk felreptetett több száz szárnyas közé puffogtathatunk a sörétessel, amelyek emberhez szoktatottak, ember által neveltek.....

Természetes környezet a lényeg, a fogás ilyenkor másodlagos (Szivárgó-csatorna / Rajka)

Méret, vagy egészség?
Sokszor nem a hal súlya hoz örömöt, hanem a tökéletes szépsége, egészsége, ereje, a hit, hogy jó a természetes vizek utánpótlása akár keszegekből, akár pontyokból, márnákból, harcsákból. S ami a fontos, nem a tógazda kegye dönti el, hogy van-e a vízben hal, s mi az ami ott fogható. Az ember itt, a folyón lehet igazán természetközelben. Itt érezheti át leginkább az ősi ösztönt, ami miatt botot fog a kezébe.

Becsületes bodorka, fajtájában már kapitális is lehet, (26,5 cm  41dkg)

A felszerelés és a halak viszonya
Ismét egy érdekes kérdés. Egy durva bojlis bottal vastag mono, vagy erős fonott zsinórral egy három-négy kilós hal kihúzása nem jelent semmi erőfeszítést, se örömet nem okoz, se igazi horgászati élménnyel nem kecsegtet minket. Egy match, vagy picker bottal, folyón sodrásban kifárasztott és kifogott kétkilós márna viszont emlékezetes csatára késztethet minket, s már látszik is, hogy itt is relatív a kis hal, nagy hal viszonyítása. Megmutatkozik a vízre járó emberek összetételében is sok minden, amiből le lehet vonni következtetéseket. Hol vannak a "sztár" bojlis horgászok? Hát én még a folyón nem nagyon találkoztam eggyel se! Pedig itt is vannak ám kapitális halak! Megnézném, az agyonreklámozott, felmagasztalt felszereléseikkel, a már-már Michelin csillagos éttermi színvonalon legyártott golyóikkal itt mire mennének!

Folyóparton gyakran találkozni más életformákkal is

A természetes szaporulat biztató a jövőre nézve

Kinek dicsekszünk?
Miért is törekszünk a minél nagyobb és nagyobb halak megfogására? Önmagunknak akarunk bizonyítani, vagy a társadalom, a horgász ismerősök irányába próbálunk minél nagyobb és jobb eredményeket felmutatni, hogy igen, én jobb vagyok, ügyesebb, okosabb, mert nagyobbat és többet fogtam mint ti. Nekem is fel kell tenni kényszeresen valamit a "foschbúkra, vagy az insta(deka)grammra", vagy az Isten tudja hová, ahol mintha kényszeres verseny űzné a horgászokat a minél nagyobb és nagyobb halakról készült pillanatképek feltöltésére, s ezért olykor többet megtesznek, mint ami egészséges lenne. Hogy minél több "éljen" jelet kapjunk, mint az ókori Róma arénájában? Hogy az arra tévedő lássa, mekkora ászok vagyunk, hisz van pár száz, ezer égre mutató hüvelykujjunk!!!! Mi ez a baromság? Gyűjteni az ujjakat mint Lutra albumba a matricákat? Aztán mire váltjuk majd be? Min változtat ez, vagyis, pontosan MIVÉ VÁLTOZTAT? Az lesz a főnyeremény, hogy megváltoztat. Más kérdés, hogy ez jó e. Hát most csak azért is töltök fel kishalakról készült képeket, hogy görbe tükröt tarthassak a "trendi" elé. Mert nem szégyen kis halat fogni, még ha nem is mutat olyan jól a fotón.......Érdemes ezen elgondolkodni.
Az ember gyarló, hisz ember. Beleestem én is már a csapdába. Mikor folyamatosan fogtam a 3 kiló feletti dévéreket, mikor beütött egy 4,5-ös is, akkor hajlamos voltam "lenézni" a kétkilós dévéreket, amelyeket győztem akkor visszadobálni. Lenéztem őket, s később rájöttem, ez hiba volt. Az ellenfelet, jelen esetben a sport ellenfelet, lenézni hiba, amely megbosszulja magát. Úgy is lett. Idén meg még nem fogtam másfelesnél nagyobbat....Ilyen ez. Az ember ilyenkor megtanulja, hogy becsülni kell az olykor kicsi kategóriába sorolt zsákmányt is.

Holtág természetes szaporulata, néhány év és komoly ellenféllé válhat

Sokat fotózom. De nem minden horogra került hal akad lencsevégre. Nem vagyok mániákus csattogtató. Magamnak, a blognak fotózok olykor, s nem csak halakat, hanem az engem körbeölelő természet pillanatnyi mosolyát örökítem meg néha, s egy-egy jobb pillanatot megosztok itt a blogon.

Az öreg Dunán bármi megeshet

Szépek a reggelek, nappalok, az esték, ha azt a Duna partján tölthetem azt. Még szebb, sőt parádés is lehet az időtöltés, ha egy-egy jobb hallal összeakaszkodhat az ember bajsza ezen az ősi folyón. Sokszor győztek már a halak. Túl sokszor. Robosztus márnák húzzák a zsinórt neki a kagylópadnak, farönknyi amúrok metszik el játszi könnyedséggel az előkét mint a cérnát, csukák ragadják el vigyorogva a balinoknak felkínált wobblert. Aztán van hogy sikerül belőlük valakit partra terelni, van, hogy csak az utódaik esnek el időlegesen...

Nem kicsi jászkeszeg (39 cm / 1160 gramm) a Dunáról,  sok ponty megirigyelhetné a harciasságát

Mit ad a természet
De nem számít a veszteség, mert többet ad a természet, mint amit elvesz. Beszakadó horgok, előkék, kosarak, ólmok, eltört bot, elvesző tárgyak, vízbe guruló lámpa, vízbe dőlő kisszék, amit örökre elragad a sodrás, kint felejtett merítő, mind, mind fizetség, áldozat, amit a folyó olykor elkér. S amit ad: Egészséget, feltöltődést, örömet, élményt és nem bosszúságot. Kishalat, nagyhalat, a fárasztás élményét, egy kis adrenalint, kibillenést a monoton urbanizált, felpörgetett világból, kilépést a mátrixból....

Ártérben szedegető gólya is gyakori látvány Szigetközben

Kishalak, vagy nagyhalak? 
Döntse el mindenki saját értékítélete szerint. Egy biztos, szép és egészséges folyami halak, melyek megfogása igazi élmény, a természet ajándéka, így ne felejtsük megbecsülni őket, akár fotózzuk őket, akár csak írunk róluk pár sort.

Folyami kárász, igaz, "csak" 1,3 kg-s, de ez fajtájában már nagynak számít

Kell még egy-két év, majd akkor újra találkozunk

Ember nem járta helyeken sok lehet a meglepetés, igazi vad környezet

Bodorkák nagyapja, ereje teljében (28 cm / 470 gramm)

Mosoni királyhal (leánykoncér) kicsattanó egészségben

Kihívásokkal teli környezet, nem "lavór"

Minden csak nézőpont és viszonyítás kérdése. Mi jellemzi az embert.
Az embert!


Kelt: 2016. év Újkenyér havának 7.-ik napján

Halszemmel, avagy egy bodorka élete (novella) 3. befejező rész

3. befejező rész:

A tavasz vízi hírnöke

....Azt követően, hogy jól laktunk a bedőlt fa ágairól vízbe hulló rovarok jóvoltából, folytattuk utunkat, többnyire az árral szemben. Érdekes volt a világ, hatalmas csapatokba verődve pásztázták a part menti sekélyes vizeket a jászok, vízbehulló csemegére várva, túrták az aljzatot éhes márnák, nyomukban a csipegető dévérek rajával. Néha egy-egy beteg, sérült társunk a nagybajszúak, vagy a csukák prédájává vált, de hozzászoktunk, hogy ez a világ rendje, így nagyon nem is foglalkoztunk már ezzel. 

Élveztük a nyár adta bőséget, s az első hűvösebb napok után nagyobb lakomákat csaptunk, csapatba verődve vörösszárnyú keszeg testvéreinkkel, hogy felkészüljünk a hidegebb időszakra. S a tél nem várt kegyetlenséggel, zord erővel csapott le. A metsző idő több hullámban támadt Szigetközre. Öt alkalommal csapott le tél tábornok, s minden esetben vastag hóval, jeges északi széllel vette birtokba a tájat. Az emberek ebből az ötödik támadásra emlékeznek talán a legjobban, mikor a tavaszt várva március idusán pofon verte őket a tél, s annak hadnagya az északi viharos szél.....

Hóba fulladt a Lajta-part

Számomra fontosabb volt, ami azt követően történt. Alighogy kitavaszodott, éreztük, hogy valami nincs rendjén. Egy darabig melegedett a víz, majd zavarosodni és hűlni kezdett. Rengeteg uszadék jött velünk szembe, tudtuk, biztonságosabb, ha védettebb helyre húzódunk. Volt egy kisebb öböl, amely már megtelt halakkal, s egyre csak érkeztek az újabb rajok. Jöttek balinok, csukák, sőt harcsák is, ám most nem kell tőlük tartani, hisz valamiért nem az evésen járt az eszük. Behúzódott ide mindenki, aki tudott, még menyhalat is láttunk, ki riadtan kereste a helyét. Furcsa egy jószág mintás testével a téli esték vámszedője, kisebb keszegek, gébek vannak az étlapján, ám szívesebben tisztítja el az útból a dögöt. Itt találkoztunk egy rettentően öreg ponttyal. Hatalmas aranyló pikkelyes teste, tekintélyt parancsoló, szinte zord tekintete tiszteletet parancsolt a víz minden lakójától. Ő mondta el, tizenegy téllel ezelőtt átélt már ilyesmit, a víz oly méretűre duzzadt, hogy ki tudott úszni az erdő alá, a fűvel, ciheressel benőtt területre is, ahol rettenetesen sok és addig nem ízlelt táplálékkal találkozott. Ám figyelmeztetett, a mélyebb részeket az új területen kerülni kell, mert ahogy az ár visszahúzódik, többnyire gyorsan, könnyen egy-egy gödör rabjává válhat valaki, sokan jártak már így, akik nem hallgattak a szavára.

Most tőle sem kellett tartanunk

Az érkező uszonyosok közt volt olyan, akit eddig még sosem láttam. Háborgására lettem figyelmes, folyamatosan szidta az érkezőket, s idegesen cikázott közöttük. Furcsa egy figura volt, teste zöldes, háta sötét, uszonyai szépen íveltek, sötétek, feje erőteljes, szeme hasonlatos az enyémhez, narancsszínbe hajló. Nem álltam meg, hogy ne szólítsam meg:

- Hé! Koma! Mit háborogsz, s ki vagy te?

- Hogy én ki vagyok? Én ki vagyok? Hát kivagyok, az már biztos. Ez az öböl az én lakhelyem, én járom itt a hínármezőket, én tartom rendben itt az öblöt, ide jönnek hozzám a beteg, sérült halak gyógyulást keresve, bár nem tudom miért, de ebbe már beletörődtem. De ez a tömeg, ezek itt lezabálnak mindent, tönkretesznek mindent, ilyen nyüzsgést még itt nem láttam.

- Mi a neved?

- A nevem sokféle, hívnak zöldikének, dokihalnak, cigánypontynak, de legtöbben compóként aposztrofálnak. De nem ez a lényeg, nézd, mit hoztatok ide be, mi ez a sok szemét, ez a sok szenny?
- Nem mi hoztuk ide, hanem a víz, amelyen már most alig látni át, rendkívül zavaros és piszkos, mi is az elől keresünk menedéket, hátha itt megmentődünk.
- Nem érek rá veled foglalkozni, mennem kell, sok a dolog, nézd letiporja, hát mit csinál!

Mire ezt kimondta, már el is tűnt, s mi a növényzet közé húzódtunk, ahol többnyire még védve voltunk a víz által sodort uszadéktengertől. S a víz csak nőtt, folyton folyvást, a vízi lakók pedig jöttek, s egy idő után ki-ki amerre tudott, arra indult tovább céltalanul. Észrevettük, hogy olykor már kemény vastag törzsű fák között úszkálunk, hogy sűrű fűmező közt fésüli ki az áramlatból az uszadékot a sodrás, s gyűjti össze a hosszúkarúak mocskát, többnyire kemény, színes dolgokat, amelyeket ők műanyagnak hívnak. Megnőtt az élettér. bár idegen volt a környezet, kezdtük megszokni. Igaza volt az öreg pontynak. Rengeteg új eleség birtokába jutottunk! Giliszták, bogarak, vízbe fúlt szárazföldi csigák. S a többiek! Vízbe fúlt állatok tetemeit ették a márnák, s a többiek is, jobb híján. Ekkor megállt minden. Lassult a sodrás ereje, s mintha nem nőtt volna tovább a víz. Aztán egyszer csak elkezdődött az apadás....

Áradó sáros víz szúnyoghadsereggel

A víz nem tréfált, csak nőtt-nőtt, s ölelte az erdőt...

Aztán eltelt minden, elment a nagy víz is, s szépen lassan minden visszatért a régi kerékvágásba. A víz ismeretlen helyre vitt minket, mire letisztult, s visszatért medrébe, egy csendes kis öbölben találtuk magunkat a Mosoni-Duna mentén. Csodás hely volt, táplálékban bővelkedő, s mindenütt halak és növényzet, élelemmel dús terített meder. Szúnyoglárvák milliói minden felé, még sosem tapasztaltunk ilyet. Degeszre töltötte mindenki a hasát, aki nem volt rest. A nyárfaszöszért is lusták voltunk már felúszni a felszínre, pedig az igen jó csemege, nekem elhiheti bárki..::) Ám a csoda nem tartott sokáig. Megrázó élmény következett, olyan, amelyet el sem tudtunk addig képzelni.

Csendes lefűződő öböl a Mosoni-Dunán, ideális élettér

A letisztult vízben találkoztam néhány ismerős uszonyossal. Noha csapatunk is megfogyatkozott, compó doktor és egy fiatal ponty itt talált menedékre ebben az öbölben. Megnyugtató volt, mikor kérdésünkre örömmel nyugtatgattak minket, hogy itt aztán nem kell mitől tartsunk. Akkor még ők sem tudták elképzelni azt, mekkorát tévedtek.

Régen találkoztunk már velük. A hosszúkarúakkal. Ők most nem hosszú karjaikkal tértek vissza, hanem valami egészen mással. Nem tudtuk mi történt, valami szélesen mintha lenyomta volna kissé a meder alján nőtt hínármezőt. A fiatal ponttyal és compó doktorral néhányan odamentünk, hogy megvizsgáljuk mi történt. Ekkor valami alulról elindult, körbefogta testünket s kiemelt a vízből. Levegőért kapkodva ugráltunk, de a háló nem engedett. Különös hang ütötte meg a fülünket:

Mi lesz a sorsunk?

- Odanézz öreg, micsoda ponty! Van benne compó, kárász, meg néhány testes bodorka!
- Az! Látod, idén se hiába váltottam táplijegyet (Kisszerszámos rekreációs halászjegy 4x4 m-es tapogatóháló, más néven pók /"szerző"/). Ejj, lesz még itt több is, talán napokig érdemes lesz ide járni így árvíz után...
- Sándru bá' ! A faluba megin' lesz hallé meg jó lesz a keszeg ecetbe is!
- Úgy-e Jóska, kilincselhetnek a népek, már érzem a vaskos ezreseket a markomba'! Nem is engedek vissza semmit, ha má' ilyen drágán adták idén a jegyet! Hehehe

Csak azt éreztem, hogy valami két oldalról benyomja a szemem, kiemel a hatalmas hálóból, majd meglendít valamerre, s repültem néhány métert, s erősen megütöttem magam a kemény földön. Azt hittem itt a vég. Nagyon megütöttem az oldalam, a bal mellúszóm talán ki is feszítettem esés közben, lehet hogy tört is valami, mert pont arra estem. Sajgott a fájdalomtól. Így jártak társaim is, az ifjú ponty, s a compó is.

- Majd összeszedjük őket ha megyünk haza.....-hangzott mögülünk....
- Had ugráljanak, legalább nem kell bajlódni a fejbevagdosással! Hehe. 
- Te tudod Sándru bá', ahogy szoktad! De mi van ha jön valaki ellenőrizni?
- Maradj csöndbe Jóska, és figyelj! Tanulj! Ide száraz lábbal senki nem tud bejönni árvíz után, beragad még a traktor is. Te ez a mi falunk, a mi vizünk, az vót a nagyapám korába is. A ladikot messziről kiszúrom, a motorcsónak hangját nem különben. Szerinted mé' járok ide? Téged is azé' hozlak ide, ha má' jegyed sincs, mer' itt nem zaklat senki! Amúgy a táplit lassan engedd a vízbe, mint én, aztán vársz kicsit és gyorsan fel! Ami benne van az már a mienk, hallod-e kölök? Így, ahogy én, harminc éve benne van a kezemben a boogie! Hehehe

Ezt hallottuk, meg a fojtott röhögést. Baljós mondatok, ítélet, felettünk. Rémült tekintettel néztük egymást, lassan fulladozva, s egyet-egyet ugorva próbáltunk könnyíteni sorsunkon. Minden ugrás után fájdalmas volt a földre való visszaérkezés, dörzsölt a fű és a száraz föld...jajj, talán bevégeztetett, ezzel eltelik a világ. Az ifjú ponty nyugodtan tátogott, látszott, beletörődött a sorsába, néhány ugrást követően nem próbálkozott többet. de mintha a szemével üzent volna, hogy élj, ne add fel! Menj, ha tudsz!

Összeszedtem minden erőmet, s néhány ugrásnak nem nevezhető csapkodással a víz mellett voltam. Fájt minden mozdulat, s éreztem, lassan elhagy az erőm is. Ekkor hallottam meg ismét a hosszúkarúakat:

- Nehogy má'! Fogd meg baszod Jóska, az anyád keservit mer' visszaugrik!
- Hogy az anyád! Nehogy vissza menj má'! Ó, hogy az a....!

S ekkor láttam, hogy felém közeledik egy sötét árny, s ekkor erőmet megfeszítve ugrottam egyet, arra, amerre a vizet sejtettem. A csobbanás hangja felüdülésként ért, s amennyire tudtam azonnal egy víz alatti gyökérzethez úsztam, az se érdekelt akkor, hogy talán csuka, vagy nagybajúszú les onnét rám, hisz jobb a vízben bevégezni, mint kint a szárazon a lassú fulladás. Csak egy kiscsuka bújt mellettem riadtan, méretéből ítélve sem nagyon jelentett veszélyt rám, így kipihenhettem magam. Az éjszaka sokat gondoltam a társaimra, akik között voltak akikkel együtt kezdtem az életet, s most odafent fulladtak meg gyalázatosan, partra dobva, az ifjú ponttyal, és compó doktorral.

Éjjel nem mertem elindulni, arra gondoltam, hajnalban útra kelek, s elhagyom ezt a helyet. Találtam néhány társat is, kik szerint közülük is sokakat elragadott a nagy háló, s onnan csak én voltam, ki megmenekültem. Alig hitték a történetet. Azt mondták, néhány pikkely hiányzik rólam, s éreztem én is, valami nincs rendjén, de bíztam benne, komolyabb baj már nem történik velem. A délután már ismét a folyó sodrában egy szép helyen talált minket.

Itt ért a tavasz

Itt ért minket a nyár, az ősz, majd a tél is. Mikor kitavaszodott, az elmúlt év emléke már messze volt, megnőve, megerősödve kezdtünk élelem után kutatni új barátaimmal. Még a tavasz elején történt, hogy terített asztalt találtunk a parttól nem is nagyon messze, s vékony ízletes kukacok tekeregtek az aljzaton.  Édeskés illet áradt a meder fenekéről, s néha aláhullott valami a fenti világból, s az illat ilyenkor erősödött. Óvatosnak kéne lenni! De hisz korog a gyomor, előbb néhány falat, aztán majd meglátjuk! Nosza nekiestünk, s mire a harmadik kukacot nyeltem volna, valami iszonyúan belenyilallt a számba. Nem engedett, s húzott-húzott felfelé. Fémes íze volt, s erősen tartott, bárhogy is próbáltam szabadulni, sikertelen volt minden próbálkozásom. Feladtam. ...."-Itt a vég, most már biztos!"  Futott át agyamon, s már ismét szárazon voltam, kapkodtam a levegőt. Láttam, ahogy a hosszúkarú a kezébe vesz, majd matat valamit a szám körül. Megszűnt a kínzó fájdalom, s én mozdulni próbáltam, de az erős kéz nem engedett.

Csak egy fotó erejéig

"-Itt nem lesz visszaugrálgatás!" Gondoltam, mikor valami a szemembe villant. Még most is káprázik tőle. Aztán csak annyit hallottam, hogy:

"- No, ez jó kép lett, te meg nőj meg még nagyobbra, szép bodorka, eridj utadra ha már ilyen szép élményt okoztál nekem így kora tavasszal!"

Tudtam, ez nekem szól! Ezután éreztem, hogy a kéz lassan visszahelyez a vízbe, éreztem, ahogy kopoltyúmat lassan átjárja a hűvös folyó vize, el se hittem, újra úsztam és a vízben találtam magam.

Ezt a mázlit. Nem gondoltam volna, hogy ilyen is van. Hisz oly kevesen térnek vissza, kik a fenti világba kerülnek, hogy viccnek tűnik minden szavuk a szabadulásuk történetéből, de még inkább mesének. Igazuk van néhányuknak, én tudom.  Eljött az idő, mikor társaimmal én is az ívó halak csoportjába nőttem fel, s már nem csak az élelemszerzés hajtott a tavasszal...

S hogy mi minden történt már, nem is emlékszem a legelejére, rémlik valami kis patakban indult a történet, s átélve szép és megrázó pillanatokat úgy érzem megedződtem a vízi életben. Talán csak mese volt, talán az öreg ponty apó találta ki az egészet, egy este elmondta, én pedig továbbadtam nektek, szóról szóra ahogy tudtam, hol elvéve, hol hozzátéve egy kicsit, úgy formáltam, hogy értsétek! Ami bizonyos: -sokat tanultam, sokszor a magam kárán, de bizakodva nézek a jövőbe, bízva abban, hogy a dolgok nem mindig rosszak, s a mélypontról is van kiút, ám tudva azt, hogy ha minden szépnek tűnik akkor sem árt az óvatosság, mert könnyen elromolhat minden, de a remény az ott van mindig, hisz még én is itt vagyok!

Vége

Köszönöm minden kedves olvasónak azt, hogy végigkísérte novellaíró próbálkozásom három részen át, kitartóan várva a folytatást!

Mosoni Horgász

Előző két rész megtekinthető itt:
1. rész
2. rész




Kelt: 2016. év Ígéret havának 22.-ik napján

Balaton

Kilenc évvel ezelőtt kezdődött, hogy ellátogattunk a Balatonhoz, kifejezetten horgászat és versenyzés céljából. Akkor alakult meg egy baráti horgászcsapat, amely olyan emberekből állt össze, akik addig nem is ismerték egymást. Három sikeresen megnyert év után kinőttük magunkat, s noha a barátság töretlen maradt, immár hat éve családi csapatunkkal járunk le, hogy átérezzük a balatoni horgászat és versenyzés olykor felemelő pillanatait. Mint azóta is minden évben, idén sem hagytuk ki a lehetőséget, hogy szembenézzünk legnagyobb tavunkkal.

Idill

Az utazás előtti napokban árgus szemekkel fürkésszük az időjárás előrejelzéssel foglalkozó oldalakat, jó időben reménykedve. Megdöbbentő volt, hogy utazásunk előtt egy nappal április 27-én hegyeink kifehéredtek, a Kőszeg melletti Írottkőn pedig 26 centis hó hullott. Kicsit több csomaggal, meleg ruhákkal vágtunk neki az útnak, s az idő végre a kegyeibe fogadott, egy borongósabb, ám nem hideg nap után nyárias meleg versenynap köszöntött ránk. 

Gyuri és a fiam etetni indulnak

Ahogy javult az idő, úgy indult el a hal, apukám egy keszeggel

Az érkezés és kipakolás után kicsit horgászgattunk, próbálkoztunk, vajon eszik-e a hal ilyen gyors markáns frontváltásokkor, vajon lehet-e fogni halat a hirtelen visszahűlő vízben. Néhány keszeg óvatos kapással jelezte, hogy talán lesz valamennyi hal, de esélyeinket növelendően alapos csónakos etetést végeztünk egy nádmező szélén, nagyobb halak fogásában bizakodva. Itt segítségünkre volt jó barátunk Szaulik György, aki csónakjával szívesen segített, fiam pedig elvégezte a kívánt etetést. 

Parti nyársalás

Az este hamar elérkezett, egy jó kis nyársalás mindig nagy élmény, s jó a hűvösödő este a tűz mellett melegedni.

Fő a birkapöri

A következő nap már szép időt és ízletes bográcsban főzött birkapörköltet tartogatott számunkra, s egy jelentősebb halat is sikerült megakasztani, de a vékony előke nem bírta a többkilós súlyúnak becsült hal kirohanásait, pontosabban a nádba törését. Reménykedve vártuk a következő napot, amikor megkezdődött a horgászverseny.

horgászok jobbra.....

.....horgászok balra, s ott állok a parton

Noha alapjában véve amatőr horgászversenyről van szó, azért több neves sokat próbált profi horgász is helyet foglalt a 30 fős egyéni versenyben indulók között. 

Urbán József

Szaulik György

Varga Attila

Nagy Gábor

Ács Gergely Sándor

Az egyéni verseny jól kezdődött, a 17. helyet sikerült húznom, s szinte az alapozó etetést követően érkeztek is az első, rendkívül óvatos kapások. Én a part közelben próbáltam becsapni a dévérkeszegeket, 1,75 méteres vízben fenék közelben felkínált trágyagilisztával. Ez eleinte jól is ment, ám megállt a szél, a víz tükörsimává és rendkívül tisztává vált. Innentől kezdve a kapások elmaradtak, nem csak nálam, de másoknál is. Ekkor többen feeder-re váltottak, bízva abban, hogy a halak a messzebb levő mélyebb területekre húzódtak. Később a víz kissé fodrozódni kezdett, a halak ekkor kelletlenül, de visszatértek, s az egyéni verseny lefújása előtti két percben még sikerült fognom egy bagolykeszeget, egy másik pedig lemaradt a horogról félúton.

Mérlegelés az egyéni verseny végén

Az egyéni versenyen rajtam kívül részt vett a feleségem, a fiam, édesapám, miközben édesanyám és a kis keresztlányom a háttértámogatást adta, ellátva minket étellel, üdítővel, valamint a többi versenyző tevékenységéről szóló információkkal. Az egyéni verseny szoros eredményt hozott:

1. Urbán József 2750 gramm

2. Ács Gergely Sándor 2050 gramm

3. Somodi Csaba 1760 gramm

4. Varga Attila 1740 gramm

S az ötödik versenyző sem maradt le nagyon a dobogóról 1730 grammal. Örültem, hogy ha vékonyan is, de sikerült elfoglaljam a harmadik helyet amatőr horgászként a profik között. Noha voltam nem egyszer első helyezett egyéniben és csapatban is, de ilyen erős mezőnyben ez számomra felért egy első hellyel. Egyszerű folyami pecásnak ez nagy öröm.

Fontos az utánpótlás, gyerekek versenye...

Mire mindez lefutott, kezdődött is a gyermekek részére kiírt snecifogó verseny, ahol keresztlányom Botos Zsófia Dorka képviselte családi csapatunkat a CIHERES TEAM-et. Az egy órás verseny alatt a gyerekek mindent beleadtak.

Zsófia versenyez

Zsófi hihetetlen rutinnal fogta a kis küszöket, leány létére sok fiút is megelőzve az egy órás verseny alatt 68 darab küszt fogott, ezzel az eredménnyel mindössze egy darab kishallal maradt le Varga Csanád mögött, aki megnyerte a versenyt, s Zsófia a második lett. 

Itt volt egy óra pihenő, miközben rendeztük sorainkat, fújtunk egyet, majd siettünk, hogy részt vehessünk a csapatverseny sorsolásán. Hét csapat indult a délutáni versenyen, ahol feleségem szerencsésen húzott szektort, amelybe beleesett az a horgászhely is, ahol délelőtt nagy mennyiségben etettem. Reménykedve vágtunk neki a második etapnak.

amikor nagyon eszik a hal

CIHERES TEAM

csapatmunka

fiam a széken, édesapám a háttérben fáraszt....

mérlegelés

A verseny jól ment, a halak feeder-el, picker-el és matchbottal is foghatóak voltak. Több hal is lemaradt a pici horgokról, de így is sikerült jelentős mennyiséget fogni. Akkor még nem sejtettük, hogy ez a mennyiség elég lesz ahhoz, hogy dobogóra kerüljünk. A csapatversenyt a halak váltakozó kapókedve ellenére sikerült megnyernünk, s mindezek után már bizakodva vártuk a kora esti díjkiosztót.

Egyéni harmadik helyért járó díj átvétele

Gyermekverseny második helyéért járó díj átvétele

Csapat első helyért járó vándorkupa átvétele

Érte küzdöttünk

Fáradtan dőltünk ágyba, s a másnapi hazaindulás előtt egy levezetőpeca keretében végre megérkezett egy 51 centis pikkelyes ponty, amelyet édesapám fogott meg finomszerelékkel közel negyven perces fárasztást követően.

A hétvége megkoronázása

Ki fáraszt kit?

tenyeres hétvégezáró

Szép emlékekkel gazdagodva már a következő évre gondolunk, ahol nagy feladat lesz megvédenünk a vándorkupát! 

Kelt: 2016. év Ígéret havának 2.-ik napján