Szamócás pergetőbot

Szunnyad a nádas, ébred a hajnal,
Fülled a reggel, perzsel nap.
Borulgat morog  a délután,
Sírva alszik el a mosoni este.


A naptól kísérve bágyadtan caplatok a Lajta parton néhol sárban lábalva cuppogva a bűzös dágványban. Az izzadtságcseppek csíkokat rajzolnak az arcomra. Kissé feljebb, a gátoldalban folytatom az utam. Szamóca vereslik a lábam alatt, izzad a sapka a fejemen, s az átnedvesedett pólómon keresztül húsomba mar a szúnyog is, s a pécsik se kímél, melyet itt csöménynek hívnak, az is belőlem szív vöröslő vércseppeket kéjesen vigyorogva. Mire lecsapnám elrepül a beste. Két kis likat hagyva bőrömön. Hogy az anyád ne sirasson.... Ahogy látom a Fertő megint felhizlalja a zivatarfelhőket. Egy darabig ott gomolyog távolban lógó esőfüggönnyel, majd láncait tépve elszabadul. Rendszerint erre indul. Azért mar most minden bogár. Van még egy órám, legjobb esetben. Nem érek rá szamócát kajtatni, bár néhány szem, amiért lehajolok édes zamatával felvidít kissé, feledtetve a rovarhordák támadásait.

Lajta part. Vállig fű. Megreked a hőség közte, alig kapok levegőt. Elakad a lábam a gyalogszederben, zoknin keresztül barázdát húz a bőrömbe. Érzem a kiserkenő vér melegét. Ennyi véráldozat s még nem is horgásztam. Na ja. Nem egy telepített tó, nem rendezett Balatonpart. Vadvíz. Dícsérem félhangosan a szederinda édesanyját. Hangommal őzet riasztok, villámgyorsan szökell a gát mögé, s mögötte tengerként hullámzik a magas fű. Szerencsére nem vagyok allergiás a fűfélékre, pollenekre, különben ittpusztulnék. Nehéz a terep. Oldalamon levő kulacs hideg vize posványos nyúlhúggyá langyosodik fel így egy óra alatt. Felnőtt a nád is a szélvizekben. Nagyon taposni nem lehet, elriad a bogár is a környékről, nem csak a  domi. Tartok azért a magas fűtől, itt ahol nem ritka a hansági vipera sem. No még csak az hiányozna. Én járok erre csak, állok a ciherben mint Keoma. A "papagájok" nem merészkednek erre a terepre. Az nem mutat jól a szigetközi f@szbúúk csoportban. Nem is értem. Míg ezen elmélkedem, egy nádnyiladék adta szabad talpalatnyi szakaszon megkushadok, s  alig lendítve a botspiccel rutinból megdobom a folyócska partszéli vizét. Plotty. Vizet ér a műbogár. Lassan beletekerek...

Durr..... Rendesen belever a part mentén húzott kis kínai woblerbe a telény. Vállig ér a villámszerű ütés. Húzná ki a botot is a kezemből. Reccsen az orsó, hajlik a bot. Élvezem a fárasztás perceit. Keményen küzd. A part meredek, majdnem belesuppanok a hideg vízbe, bal lábfejem meg is merül egy kicsit. De a hal megkapja a tarkófogást. Kéne egy faja merítő. Volt hogy beleverte a domi a kezembe a hármashorog kiálló ágát. Fájdalmas volt. A telény a méretéhez  mérve erőben lealázza a többi hasonló méretű rablóhalat. Ezért is szeretek domizni. Komoly jószág. Jól akadtak az amúgy cserére szoruló gyenge minőségű horgok. Ötvözni kéne a fain japcsi horgokat az olcsó, de megbízhatóan működő chinese wobblerekkel. Talán ez lesz a következő esős délutáni elfoglaltság.

Hal pedig van így is. No nem mindig. A Lajta szeszélyes, makrancos. Hozzá képest a Duna, s a Mosoni is szelíd öreg hölgy. Itt elég egy zápor a Fertő tó mögött, s máris haragos színt vesz fel a víz.  Két zivatart követve egy nap lezúdult a féktelen düh, amely 3. fokú árvízvédelmi készültséget taposott ki a mederben. Jó másfél hétre elűzve a horgászni vágyókat. Remélem kimosott megint pár labanc halastavat, s meglesz ezzel a szokásos telepítés, mert amit a megyei szövetség a folyócskába rak az olyan mint halottnak a csók. No de majd meglátjuk.

Sikerült vihar előtt megfésüljem egy kisebb szakaszon a folyócskát, vallattam, mit is gondol a halakról. Csevegtünk közbe, s fura volt a párbeszéd, tartalma bizarr. 

Én kérdeztem, s néha válaszokat is kaptam. Kemény bothajlító válaszokat.

Jókora domolykókról, balinokról szólt a diskurzus, vérpaducok támadásáról regélt a sodorvonal, s a visszaforgó is váratlan meglepetést tartogatott. "Vérpaduc"! Az apró StrikePro bogárra. Hm. Elgondolkodtató.

Alig part menti kis törés, beöblösödés. Elemi erejű kapás, botkitépő kirohanások, 40 méter lehúzott fonott zsinór, majd ernyedten kitekert meggyalázott szerelék. Kihajlott horgok, méter vastagon csupa nyálka fonott zsinór, kacagó haresz a vízben. Majd 20-asra tippeltünk a látottak, s az érzet alapján. Végül is teljesen mindegy. Talán összeakadunk még. Mesebeli a Lajta.

Alig pislant az ember, s másnap fortyog az ár, majd fellöki a torkolatnál a Mosoni-Dunát. Birkózik a tiszta víz az áradó szutyokkal, s halak kavarognak a csatamezőn. Itt-ott loccsan valami, mielőtt felduzzadva kávés-kakaós színben lassan, komótosan egyesülve megy tovább a víztömeg. Megváltozott ez a Medárd. 40 nap helyett néhány órát esik csak, de negyvennapnyi víz zúdul le. 

Van hol ilyenkor is tiszta marad a víz. Kisebb átereszek, csatornák adnak reményt a horgásznak, s esélyt az orsónak hogy sírjon egy kicsit. Szerencsés vagyok hogy itt szigetben számolatlanul körbevesz a víz. A minap egy blogíró társam kérdezte, tervezek e túrát valahova az országban máshova. Innen? Vétek elmenni. Mondjuk volt egy háromnapos balatoni mutatvány a hónap elején, de arról majd később....

Szép a folyópart, élettel teli. S domiparadicsom van itt is, ott is, s ha rájuk talál az ember, indulhat a mutatvány.

Ahol balint sejtek, azonnal dobok, s ha három dobásból nem veri le a wobblert, odébb is állok. Általában az első dobás meghozza a kapást, s ha el is véti az őn, másodjára azért biztosabbra megy, s mosoly húzódik arcomra a fárasztás során...

Kelt: 2018. Év Napisten havának 21.-ik napján

Nem halatlan, csak havatlan

A szekrény mélyén porosodó botok, mély álmukban halakkal viaskodó orsók, rájuk tekert fáradtan ásítozó zsinórokkal elképzelhetetlen kontrasztot nyújtanak számomra. Hacsak vastag jégtakaró alá nem bújnak a környék folyói, hacsak viharos szél nem űz el a partról jégesővel verve, bizony nálam tart a szezon, s gyakorta horgászom télen. Csak nevetek azon a tézisen, amely arról szól, a vizek népe Csipkerózsika álmát alussza, s vár a kikelet első langymeleg ébresztő csókjára. A jó másfeles koncérok is ezen kacagnak a havas part felett...

A tél. Beteg. Gyengélkedik. Erejét összeszedni képtelen. A vírus neve, mit elkaphatott, maga az ember. Ki legyengíti, olykor tébolyult fenevaddá, majd nyájas szelíd öregúrrá változtatja januárt. Könnyebb a dolgom? Meglehet hogy nem. Hol jégpáncéllá fagyott úton araszolok, hol bokáig sárban cuppogok, hol a nap melege olvasztja rólam a kabátot, majd hirtelen jeges szél támad, s szemembe húzom a vastag sapkámat. Viaskodik a tél a vírussal. Az ember fertőzte meg vele a világot.

Horgászom. Ha már nem riaszt el  hó, s a zimankó. Viaskodom én is magammal. Hol a finomszerelékes pálca, hol a pergetőbot, hol pedig az erős fenekezőbotok dobbantják meg a szívem, s táplálják a halfogás reményét. Az év kezdete emlékezetes. Pergetek a Lajta egy alig ismert (járatlan) szakaszán. Alig ismert? "Ez a kettőnk helye, senkit nem hozunk ide, megőrizzük a titkot!" Hányszor hallottam, s a vége az lett, hogy a "titok" őrzője mással is megosztotta a hely paradicsomi mivoltát... igaz a mondás, amit két ember tud, az többé nem titok. Pfff. Van a horgászatban komikum is! .."elpártol tőled, ha nem kellesz már" S annak tanulsága szintúgy. "..Csak egyedül, nincs más úúút, csak egyedül....!"

Hó csak az ágakra jutott

Szóval pergetek a január elejében, pár nappal újév után. Eredménytelenül. Előttem zsombékos vizifű, mely majd másfél métert foglal el a parttól kezdve a folyómederből. Talán lakja csuka a helyet. Gumit fel, s kezdődhet a zsombék előtti mártogatás, emelgetés. Sejtelmem sincs jól csinálom-e, nem figyeltem meg ennek a módszernek a lényeges elemeit, csak úgy érzésből tapogatok. Érzem ahogy koppanna meder fenekén. Beleemelek. A francba. Akadó. Emelem, s lassan jön a felszínre úgy két méter mélyről iszapos vizet felkavarva egy vaskos faág. Hehe. Legalább akadt valami.  Kiszabadítom a gumihalat, majd jó öt méterre újra próbálom. Megint akadó. Ez is jön fel. Jó nehéz.... Lassan előtűnik a formája. Az arcom lesápad, érzem, hogy a döbbenet gyökeret ver a lábamba, talán a tekintetem is megmered, nem tudom, ezt nem látom, de azt igen, hogy a gumihalat egy méter feletti combvastagságú már-már krokodilra hajazó csuka fogja épp a horog mögött.... Két fejrázás, két kis reccsenés az orsó fékjén, s csak a hatalmas színes farokúszó eltűnő sziluettje ránt vissza a valóságba. Remegő kézzel tapogatom az elharapott gumi megcsonkolt torzóját.....

Na neeee

Még három alkalommal mentem ki, hogy megtaláljam ezt a bestiális fenevadat, ki így elbánt a gumival, de mindössze egy bicskacsuka jelezte, hogy nem teljesen üres a terület.

Sodrófa

Így történhetett, hogy fenekező botok nyerték legközelebb az otthoni versenyt, melynek az volt a tétje, vajon kit is vigyek magammal a folyópartra. Az enyhe, betegesen gyenge január engedélyezte, hogy feltöltsem vastag harmatgiliszta készleteim.  Fontos a fehérje utánpótlás. Etetni nem kell. Csak ólom, horog és azon a giliszta. S alig üti el a közeli falu templomának harangja a kora esti öt órát, a szigetközi ágrendszer egy télen is pompázatos szakaszának partján táncrakél a fénypatron a szürkületben, s bólogat a botspicc böcsülettel. Rúg a horgon valaki. Nem nagy. Jön. Megérzi a padkát a parttól tíz méterre, s kitör árral szembe. Csak egyvalaki lehet. Márna. Rövid, ám annál ádázabb küzdelem után a szákban piheg a folyóvizek királya, a csupa izom, erő, s a kecsesen hosszúkás testű majd kétkilós márna. Bezzeg ha nem árral szembe, hanem árral lefelé használná erejét! Sokkal több márna megszökhetne. Addig jó, míg nem váltanak taktikát.

Egy ismerősöm (nem a fent említett pergetős) fellelkesülve a beszámolótól korábban érkezik egy csütörtökön az általam megadott helyre. Alig egy órával. Még két falura vagyok, mikor kétségbeesve hív, siessek, mert nem bírja a rohamot, legyalázzák a márnák. Hm. Odalépek a gázra. Mikor kiérek, groteszk látvány fogad.

Esti vendég

Ismerősöm épp a botjába kapaszkodik, az perecben hajlong, a hal pumpál, a kínnal gyötört arcon izzadtságcseppek szaladnak le a nyak felé, miközben meg-megszalad a zsinór az orsó dobján, hisz valaki húzza azt.  A lába mellett szanaszét szaggatott merìtőszák hanyagul ledobva, látszik, valami igencsak megcsúfolta, a másik fenekezőbot a bokor aljába hajítva, elszakadt zsinórral. Közben ez a hal is akadóba húzza a cuccost, s szakad.... 

Megdolgoztatott

Kiderült, a szákot bő hetven centis, ha nem nagyobb márna csúfolta meg, mielőtt lelépett. Egy szakított simán, egy másfeles forma kijött, majd fotó után vissza, a negyedik pedig akkor nyert csatát mikor érkeztem. Az aznapi ötödik folyami lovag nyakát azonban én fogtam meg, s beköszönt egy kisebb menyus is. Nyugtatom ismerősöm: "Revansot veszünk szombaton! Neked is sikerül majd!"

Leívott...

S úgy is lett. Felszerelkezve, a tárban lapuló vastag giliszták csapataival érkeztünk a helyszínre. Alig negyed óra múlva zenét kezdett a damil a szélben, mint citerahúr, s a muzsikus ki nem átallott gilisztára fanyalodni, pózt állt egy fotóra a délutáni napsütésben. S mire ránk esteledett, ismerősöm bosszúra szomjazó lelkét is megnyugtatta egy szákba terelt jó hatvan centis márna...

Hengertest

Nappal is..

Pár nap múlva egy csapat horgászt találtam a helyen. Négy autó, tábortűz. Márnáztak.  Itt. Méterre pontosan. Érdekes. Roppant érdekes. Állítólag hallották, hogy itt lehet fogni. Hogy kitől? Hisz ide a bagoly is ritkán jár. Aztán az egyikük megkérdezte hogy én vagyok e az ismerősének az ismerőse. A név hallatán leesett, ki volt az útbaigazító.... Pffff.. "Nincs, már nincs vigasz, ne remélj!"

Rideg kép

Egy darabig nem jövök. Így is több darabos márnát fogtam két hét alatt, mint tavaly egész évben. Még hogy ősszel van a szezonja. Meg hogy hideg vízben nem eszik, meg nincs ereje. Na hagyjuk már ezt az óhéber dumát......

A fák felfogták a hópelyheket

Kicsattanó egészség

Láttam ilyen terepszínű ruházatot, már értem mi ihlette

Szólít is a matchbot. Itt az ideje a finomszerelékes szórakozásnak. Láttam a Lajtán pergetés közben, hogy igencsak forog a keszeg. (Vermel télen mi? A lópikulát!) Úsztatás a vasárnap délutánban. Későn érek ki. Az etetés, valami maradék etetőanyag és vakondtúrás keveréke, némi csontival, bábbal vegyítve. Nyüzsög a hal. Minden dobás, kapás és hal. Alig halad valamit az úszó. Sokszor csak centiket viszi a folyó sodra. Domolykók, karikák, kisbalinok, bodorkák hajtogatják a botspiccet, merítik az úszót. Izgalmas, mozgalmas, élvezetes peca. Kár hogy hamar sötétedik. Lanyhulnak, majd szűnnek a kapások.

Néhány keszeg

Van időm gondolkodni. Legközelebb az új engedéllyel jövök ki. Tanulság is van. Télen is eredményes a horgászat, csak az ember mozdul ki nehezebben otthonról, a fűtött lakásból. S milyen széles a paletta.... Pergetés, úsztatás, fenekezés......Ráadásul színes a folyók halfaunája is. Az ember ha kimozdul, új helyet keres, tegye azt egyedül. S tartsa meg az új helyek titkát magában!

Januári lajtai bodor

Izmos királyhal

Csak a Kárpát-medencében előforduló bucó

Kelt: 2018. Év Jégbontó havának 2-ik napján.

Csikorgó

Itt volt már az ideje, mégis oly meglepően hirtelen érkezett, hogy megtorpantak tőle egy pillanatra a gondolatok. A minap még a faleveleket számolgattam egy felettem szétterült faágon ahogy a vízparton ültem. Azon elmélkedtem, vajon az a pár csenevész levél ugyan véd e még az esőtől, vagy mint nyitott ujjak között akadálytalanul hullhatnak a vízcseppek, s monoton dallamot kopoghatnak a fejemen.  Ám most, most tapadó hó súlya alatt hajladoznak az erdő fáinak ágai a hűvös szélben. Alig koppintott egyet az ajtón, s mire az ősz fáradtan botjára támaszkodva öregesen az ajtóhoz botorkálva megkérdezte volna hogy "-Ki az?", addigára a tél egy rúgással beszakította az ajtót, melynek vaspántjai hirtelen kiszakadtak a tokból, s torz mosollyal az arcán, recsegve-ropogva átdübörgött a küszöbön...

Vajon a víz alatti világ mit észlel ebből? A vízre hulló hópihék nem ingerlik-e a halakat? Mozdulatlan. Érdektelen?

D i d e r g ő . . . 

A havazás elálltát követően megmozdult a vízi világ, imitt-amott karikákat rajzoltak a halak a víz felszínére. Én a parton voltam az alkonyban, hogy megszólítsam a tőkehalakat, vajon köszöntik e ők is a telet? Azt hiszem  így utólag, észre sem vettek aznap este...

A szombati pirkadat csillámló zúzmarát lehelt a tájra, s a mínusz hét fokban bizony tartósnak is bizonyult a műalkotás. A déli nap sápadt erőtlen próbálkozásai is csak arra voltak elegendőek, hogy jobb kedvre derítsenek, a fagy szorítását csak kismértékben tudták gyengíteni. Mindenesetre a napsugarak kicsaltak a vízpartra.

Az azért figyelemre méltó volt, hogy a küszök mégis megmozdultak a napsütés hatására, s alig észrevehetően a víz felszínét kezdték vizslatni. Talán mintha valami meg is hajtotta volna őket. Lehet hogy csuka, vagy sügér, esetleg domolykó éhezett meg december elején az enyhe visszaforgó nyugalmasabb vizén?

Az apró műcsali a parttól majd nyolc méterre, egy víz főlé hajló fa ágai alatt alig észrevehetően csobbant a víz felszínén, majd elmerült, ahogy lassan magam felé húztam. Első dobás semmi, bevontatás, nincs követés. A kis wobbler fázósan sietett a botspicc felé, remegve, talan a hideg víztől...Vajon van e itt hal egyáltalán? A következő dobás egy méterrel messzebb ment, s amint beletekertem az orsóba, alig tört le úgy 80 centit a kis wobbler a mélység felé, kemény rávágással jelentkezett valaki, s belém hasított a gondolat, hogy ez most itt bizonyára csuka lesz, én meg nem tettem fel előkét, így talán másodpercek alatt végezhet a csuka fogsora a fonott zsinórral is. A bot tette a dolgát, mint érett búzakalász, úgy hajladozott amíg tartott a fárasztás, a tettes mind közelebb került hozzám, ám meglepve tapasztaltam, hogy nem csuka küzd a horgon, hanem balin. Sosem fogtam még decemberben pergetve balint. Nagyon megörültem neki. Igaz, csak kicsi volt, de így is jó kedvre derített.  Balin ilyenkor??? Ha sejtettem volna hogy....

K u r i ó z u m

Naívan abban a hitben ringattam magam, hogy a napsütés az elűzi a fagyot. Nem így történt. A másik pergető botot kellett volna kihozzam, amelyiken monofil zsinór van fent, s nem a fonott, amely három négy dobásonként annyi vizet hordott fel a gyűrűkre, hogy azok teljesen befagytak. Hiszen ez itt a .....

Z i m a n k ó . . . . 

Néhány gyors fotót követve az őnöcskét útjára engedtem. Dobáltam még vagy húsz percet a környéken, minden eredmény nélkül. Csuka sem jött. Hogy is jönne, mikor elhordták már őket. Még egy nyamvadt bicskacsuka sem maradt a környéken. Ahogy hallottam azok is asztalra kerültek....
Gyalázat. 

Majd kétszáz méterrel lejjebb mentem a folyó partján. Olyan szép téli tájon sétáltam a napfényes zimankóban, hogy el is feledtem, hogy horgászni vagyok. Tündöklően varázslatos volt a világ. A nap sugarai mutatták az utat. Egy apró víztörés kis visszaforgóján álltam meg. A vízen rengeteg fűzfalevél úszott, őket a fagy segítette le végleg az ágakról. Tőlem húsz méterrel feljebb, mintha fordult volna valami a törésvonalon. Megriasztva a kishalakat. Talán rá kéne dobni. Ahogy a nap erőtlen sugarai elérték a partot....

C s i l l á m l ó . . . . . . 

Közben csalit váltottam, s egy nagyobb, színesebb, agresszívabb kinézetű wobblert pöccintettem az iménti fordulás irányába. Alig két métert húztam a wobblert, mikor leverte valami. Titkon reméltem, hogy ez is balin lesz. Az volt! Alig pár centivel nagyobb, mint az előző, de szép, egészséges éhes decemberi pergetett balin. Meg a vízben lőttem róla pár fotót, kint a parton egy gyorsat, s mire feleszmélt, újra a vízben találta magát.

B o r z o n g ó . . . . . . 

Apropó. A levegő hőmérséklete -3 fok volt, a víz pedig 5 fokos. A 8 fok különbséget bizonyosan megérezte az éhes őn, fázhatott is kissé, így hát nem kínoztam, alig másodpercekig érezhette csak a téli világ hűs leheletét....

Az este az öreg Duna partján talált. Egy barátommal próbáltuk megszólítani a vizek népét. Közbe eszembe jutott, hogy milyen jól tettem, hogy júniusban nem voltam rest hársvirágot gyűjteni, hisz igen jól esett a dermesztő parton forró mézes hársteát kortyolgatni termoszból, s érezni a hársvirág s a méz gőzölögve terjedő illatát. 

A nyugati szél sóhaja elvitte gyorsan a havat. Sűrű őszre hajazó köd ereszkedett a tájra, s alig engedett a hajnali fagy is. Gondoltam egy sarkantyú mögött megpróbálom a csukák étvágyát. Aznap ők a jóllakottság dicsfényében pöffeszkedhettek, ám az éhes kis őnök ismét elemükben voltak. Megint sikerült kettőt is elcsípjek, s jóval lejjebb is láttam hajtani őket, csak épp ők is az ifjoncokhoz tartoztak. Nagyobb nem nagyon akart a közelbe jönni. 

Nem akartam zavarni őket tovább, ezért, mivel az alkony gyorsan közeledett, néhány kilométerrel odébb álltam, hogy megkérdezzem a tőkehalakat mit is ennének vacsorára. Aznap estére vastag giliszta volt a fő fogás. Pedig volt küszfarok frissen,  volt dippelt (saját fejlesztésű szmötyi) küszdarab, bodorkaszelet, friss és fagyasztott is, szóval volt miből válogatni. Mégis csak a vastag esőgiliszta. Az kellett. Pedig mióta bejöttek a fagyok kincs minden egyes vaskos szál, mert szedni már nem lehet, csak ha esetleg megenyhül majd....Sokat nem időzhettem, mert gyatra egy havas eső zúdult váratlanul a nyakamba, így arra jutottam, talán erre a napra elég is volt a horgászatból.

Útközben azon gondolkodtam, miközben az ablaktörlő lapátja egyre nehezebben küzdött meg a szélvédőre tapadó lucskos havas pacnikkal, hogy hova is lett ily hirtelen a nyár, vagy az imént még oly szelíd ősz. Megváltozott. Most minden inkább olyan.....

C s i k o r g ó . . . . . 

Kelt: 2017. év Álom havának 11.-ik napján

Újra szól a hatlövetű, avagy jászvadászat harcsával

A július vége változékony arcát is kénytelen volt megmutatni. Az utolsó hét lehűlést, esőket, szelet hozott. Az esők miatt erősen megduzzadtak az Ausztria felől érkező folyók. Itt az Enns a mumus. Ha az megárad, a környezetében levő mészkőből olyan meszes vizet old ki, amely szinte fehérré festi a folyót, s enyhén befolyásolja a halak vízből való oxigénfelvételét is, ami azt eredményezi, hogy szinte teljesen lecsökken a békés és a ragadozó halak táplálkozási hajlama. Pedig a lötty előtt micsoda étvágyuk volt.

Van egy szakasz, ahol két folyó összefolyik. Az egyik kristálytiszta, mederfenékig tükör. A másik a zaccos. S a kettő határán a paradicsom. Paducok, jó kilósak, rajban metszegetik a moszatot a mederfenék köveiről, mellettük darabos koncérok, jászok szedegetnek, néhány kisebb domolykó is elvegyül köztük. Megkapó a látvány. Semmi nem tart örökké. Beüt a hidegfront, emelkedik a vízszint, s néhány nap alatt majd öt fokot esik a folyó hőmérséklete.

Kapás, hal, csak álom. A mederfenékről kiszedtem egy feltehetőleg tavaly bennszakított ezüst-kék Salmo vertikális csörgős wobblert. A horgok csak rozsdás csonkok. Otthon szépen letisztogatom, horgot cserélek rajta. Másnap dobok vele. Nagyon szépen mozog. Második dobásra megüti a balin, de nem akad. Harmadik dobásra egy rejtett akadó a víz alatt elkéri. 20 méterre attól a helytől ahonnan kiszedtem. Visszatért.

Nagy kínlódva Strike Pro bogárral a part menti sás mellől kiszedek egy kis domolykót. Legalább valami eszik.

Ravaszak mint ez a róka

Telnek a napok, a víz még mindig nem kezdett el melegedni, az áradás viszont tetőzik. Na újra próbalom ezt a pergetést. Az összefolyás zaccos szakaszára dobok, s ahogy a tiszta vízbe ér a csali, a zaccosból villámgyorsan utána tör egy sötét hátú test, s már rajta is van! Micsoda szépség. Kockáztatva a halvesztést egyik kézzel fogom a botot, a másikkal próbálom megörökíteni a fárasztás pillanatait. A sodrás most nekem dolgozik. Sikerül néhány kép.

Nem kell kommentálni

Micsoda halak kísérik a wobblereket a botspiccig, mégsem vetik rá magukat. De az élmény maradandó így is. A következő alkalom egy kis balint hoz. Szinte nem is küzd. Gyors fotó és már mehet is. Néhány dobás után hangos fröcsögéssel veti rá magát egy balinkölök meg egy "kisebb" jászkó az apró tigriscsíkosra. Fotó után ő is mehet élményeket mesélni a társainak.

Kezd komolyabban érdekelni ez a móka. Két hónapja vettem egy 7 méteres bolognai botot. Kétszer használtam. Nem szerettük meg egymást. Nekem lomha. A gyors paduc és márnakapások mind lukra futtattak vele. Persze szilvaorrút, kisebb karikákat jól fogtam, de az igazi ravasz marcik és vésett ajkúak túl jártak az eszén. Visszavittem a horgászboltba. Nem kellett sokat győzködjem Palit, hogy cseréljük le.

Kaptam érte egy SHIMANO ALIVIO DX 240 medium pergetőbotot, egy SHIMANO 2500 FD pergetőorsót, egy 22-es és egy 25-ös Method Spin 150-150 méteres monofil pergetőzsineget.. Azonnal felszereltem a botot, s a véknyabb, 22-es monofil pergetőzsinórt csévéltem fel. Alig vártam, hogy csillapodjon a közben betört kánikulai forróság, mar kint is dobáltam a folyóparton. Másfél órán át egy kapás nélkül. Nem könnyű felavatni a botot. Unalmamban egy régi magyar nótát kezdtem fütyörészni, dúdolgatni, mikor vállig rengető ütéssel megérkezett az első domolykó. Szuper! Nincs kényszer rajtam, fel lett avatva a bot. Rá tíz percre volt egy rávágás meg, de nem akadt.

Apró balin

Kicsivel jobb

Aranyhal.....

Eközben a horizonton alábukott a nap. A túlparton két srác pergetett, egy 35 centi körüli balint fotóztak, majd engedtek vissza. Talán nekem is balinozni kéne. Feltettem egy Salmo Thrillt. Vagy 30 méterre tőlem néha a hínarasban komolyabb rablások voltak láthatóak. Nem tudom mi lehetett. Nem szeretem a Thrillt. Gyakran belekapaszkodik a zsineg valamelyik horgába aztán sodrás ellen elég kitekerni a csalit ami csak bukdácsol a víz tetején. Nehéz, s a mozgása sem annyira lenyűgöző. Na végül csak sikerült normálisan dobni. Ám az első két dobás nem hozott érdeklődőt. Pedig táncoltattam is kicsit a spiccel. Harmadjára mintha valami ráhúzott volna. Tekerem, jön, majd ellenáll. Aztán húz, majd ismét jön. Ráhúz a fékre. Szépen szól. Mire kihozom magam elé vagy 10 méterre a parttól, akkor latom, hogy márványtestűvel van dolgom.

Be is iramodik a hínarasba. Próbalom visszahúzni onnan, kicsit ráerősítve a fékre, kijön. Elmegy a sodrással a másik irányba, de már fárad. Lassan a partközelbe húzom. Persze hogy nincs nálam merítő. Alsó ajkára ráfogok és kiemelem. Az első pergetve fogott harcsámat.

Kezdek ráérezni erre a pergetésre. Nagyon jól esik, ha sikerül fognom is valamit. Persze nem telepített vízből, hanem vadon nőtt, természetes folyóvizi halakat. Na ez az ami megdobogtatja az ember szívét, mégha nem is olyan nagyok ezek a halak, élményt adnak, s egyszer-egyszer beüt valami komolyabb legény is. No akkor aztán meg tiszta vadnyugat! A pergetőpálcák most már edzésben vannak, a műcsalis táska szintén. Újra szól a hatlövetű!

Kelt: 2017. év Újkenyér havának 5.-ik napján.