A következő címkéjű bejegyzések mutatása: harcsa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: harcsa. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. szeptember 21., péntek

Harcsapaprikás juhtúrós sztrapacskával - II.

Az elnevezés is! Betűk, az ízek harmóniája. Mire az agy felfogja a szavak jelentését, rabbá is válik, hisz ellenállhatatlan vágy bűvkörébe kerül, amely arra ösztönzi a testet, hogy csak hagy kóstolja meg, csak egy falatot ebből a fínom ételből..... csak egy falatot.... Igazi ínyenceknek való étek! Elkészítése nem túl bonyolult, nem kell hozzá mesterszakácsnak, vagy ahogy manapság mondják "masterchef"-nek lenni! Az alapanyagok beszerzése okozhat inkább kisebb fejtörést, hisz kiváló minőségre van szükség minden hozzávalóból!


Lássuk:

  • Először is harcsát kell fogni. Folyón, tavon, kispatakon, épp mi van a legközelebb. Pergetve, fenéken kishallal, giluval, nadállyal, partról, csónakból, de ha nem megy, lehet a boltból is. Nekem a Lajtából sikerült. Nem kell nagy, egy 3-5 kilós kölökharcsa megteszi.

Lajtai betyár
  • A másik fontos hozzávaló a jó minőségű juhtúró. Na ilyet idehaza az áruházakban nem találni. Ehhez ki kell menni a Felvidékre. Volt szerencsém ott is megfordulni kétszer is az elmúlt hetekben. Így a juhtúró is adott volt. 5,9 euro volt kilója, ami igazán kedvező ár, s a minőség, na kérem az páratlan!

Dévény, Magyarország kapuja (volt, 1920-ig), ma szlovák várromként mutogatják

Szerencsére a piacon kaptam még friss kaprot is, így nekiállhatam ennek a mennyei éteknek...

  • A halat filéztem, a harcsafilét felkockáztam. Két fej hagymát (makói) zsíron (rábapordányi) üvegesre pároltam. Apróra vágtam egy paradicsomot és egy paprikát (szabadföldi), majd az üvegesre párolt hagymához adtam. Mikor sűrűre főtt, egy kevés pirospaprikával (kalocsai), csipet sóval, borssal megfuttattam. Hozzáadtam a halat, majd óvatos kevergetést követve kevés liszttel és tejföllel sűrítettem. Ez kész is volt.
  • A juhtúrós sztrapacska. (Bryndzové Halušky). Krumplit meghámoztam, a legapróbb reszelőn lereszeltem. Liszt, tojás, só hozzáadásával kikevertem a tésztát. Forró vízben kiszaggattam, kifőztem.

Kevés szalonnát eközben megpirítottam.

Tálalás. A juhtúró barátja a kapor. Igazi harmónia van köztük, igen jó a barátság, s szépen kiegészítve egymást páratlan ízvilágot alkotnak. Aki nem hiszi, járjon utána!

  • A sztrapacskára hidegen rátördeltem a juhtúrót, megszórtam pirított szalonnával, kevés tejfölt tettem rá, majd apróra vágott kaporral hintettem meg. Mellészedtem a forró harcsapaprikást, majd az utolsó falatig felfaltam mindent!




Jó étvágyat!






Kelt: 2018. év Földanya havának 21.-ik napján



2018. június 21., csütörtök

Szamócás pergetőbot


Szunnyad a nádas, ébred a hajnal,
Fülled a reggel, perzsel nap.
Borulgat morog  a délután,
Sírva alszik el a mosoni este.


A naptól kísérve bágyadtan caplatok a Lajta parton néhol sárban lábalva cuppogva a bűzös dágványban. Az izzadtságcseppek csíkokat rajzolnak az arcomra. Kissé feljebb, a gátoldalban folytatom az utam. Szamóca vereslik a lábam alatt, izzad a sapka a fejemen, s az átnedvesedett pólómon keresztül húsomba mar a szúnyog is, s a pécsik se kímél, melyet itt csöménynek hívnak, az is belőlem szív vöröslő vércseppeket kéjesen vigyorogva. Mire lecsapnám elrepül a beste. Két kis likat hagyva bőrömön. Hogy az anyád ne sirasson.... Ahogy látom a Fertő megint felhizlalja a zivatarfelhőket. Egy darabig ott gomolyog távolban lógó esőfüggönnyel, majd láncait tépve elszabadul. Rendszerint erre indul. Azért mar most minden bogár. Van még egy órám, legjobb esetben. Nem érek rá szamócát kajtatni, bár néhány szem, amiért lehajolok édes zamatával felvidít kissé, feledtetve a rovarhordák támadásait.



Lajta part. Vállig fű. Megreked a hőség közte, alig kapok levegőt. Elakad a lábam a gyalogszederben, zoknin keresztül barázdát húz a bőrömbe. Érzem a kiserkenő vér melegét. Ennyi véráldozat s még nem is horgásztam. Na ja. Nem egy telepített tó, nem rendezett Balatonpart. Vadvíz. Dícsérem félhangosan a szederinda édesanyját. Hangommal őzet riasztok, villámgyorsan szökell a gát mögé, s mögötte tengerként hullámzik a magas fű. Szerencsére nem vagyok allergiás a fűfélékre, pollenekre, különben ittpusztulnék. Nehéz a terep. Oldalamon levő kulacs hideg vize posványos nyúlhúggyá langyosodik fel így egy óra alatt. Felnőtt a nád is a szélvizekben. Nagyon taposni nem lehet, elriad a bogár is a környékről, nem csak a  domi. Tartok azért a magas fűtől, itt ahol nem ritka a hansági vipera sem. No még csak az hiányozna. Én járok erre csak, állok a ciherben mint Keoma. A "papagájok" nem merészkednek erre a terepre. Az nem mutat jól a szigetközi f@szbúúk csoportban. Nem is értem. Míg ezen elmélkedem, egy nádnyiladék adta szabad talpalatnyi szakaszon megkushadok, s  alig lendítve a botspiccel rutinból megdobom a folyócska partszéli vizét. Plotty. Vizet ér a műbogár. Lassan beletekerek...



Durr..... Rendesen belever a part mentén húzott kis kínai woblerbe a telény. Vállig ér a villámszerű ütés. Húzná ki a botot is a kezemből. Reccsen az orsó, hajlik a bot. Élvezem a fárasztás perceit. Keményen küzd. A part meredek, majdnem belesuppanok a hideg vízbe, bal lábfejem meg is merül egy kicsit. De a hal megkapja a tarkófogást. Kéne egy faja merítő. Volt hogy beleverte a domi a kezembe a hármashorog kiálló ágát. Fájdalmas volt. A telény a méretéhez  mérve erőben lealázza a többi hasonló méretű rablóhalat. Ezért is szeretek domizni. Komoly jószág. Jól akadtak az amúgy cserére szoruló gyenge minőségű horgok. Ötvözni kéne a fain japcsi horgokat az olcsó, de megbízhatóan működő chinese wobblerekkel. Talán ez lesz a következő esős délutáni elfoglaltság.


Hal pedig van így is. No nem mindig. A Lajta szeszélyes, makrancos. Hozzá képest a Duna, s a Mosoni is szelíd öreg hölgy. Itt elég egy zápor a Fertő tó mögött, s máris haragos színt vesz fel a víz.  Két zivatart követve egy nap lezúdult a féktelen düh, amely 3. fokú árvízvédelmi készültséget taposott ki a mederben. Jó másfél hétre elűzve a horgászni vágyókat. Remélem kimosott megint pár labanc halastavat, s meglesz ezzel a szokásos telepítés, mert amit a megyei szövetség a folyócskába rak az olyan mint halottnak a csók. No de majd meglátjuk.

Sikerült vihar előtt megfésüljem egy kisebb szakaszon a folyócskát, vallattam, mit is gondol a halakról. Csevegtünk közbe, s fura volt a párbeszéd, tartalma bizarr. 



Én kérdeztem, s néha válaszokat is kaptam. Kemény bothajlító válaszokat.
Jókora domolykókról, balinokról szólt a diskurzus, vérpaducok támadásáról regélt a sodorvonal, s a visszaforgó is váratlan meglepetést tartogatott. "Vérpaduc"! Az apró StrikePro bogárra. Hm. Elgondolkodtató.



Alig part menti kis törés, beöblösödés. Elemi erejű kapás, botkitépő kirohanások, 40 méter lehúzott fonott zsinór, majd ernyedten kitekert meggyalázott szerelék. Kihajlott horgok, méter vastagon csupa nyálka fonott zsinór, kacagó haresz a vízben. Majd 20-asra tippeltünk a látottak, s az érzet alapján. Végül is teljesen mindegy. Talán összeakadunk még. Mesebeli a Lajta.




Alig pislant az ember, s másnap fortyog az ár, majd fellöki a torkolatnál a Mosoni-Dunát. Birkózik a tiszta víz az áradó szutyokkal, s halak kavarognak a csatamezőn. Itt-ott loccsan valami, mielőtt felduzzadva kávés-kakaós színben lassan, komótosan egyesülve megy tovább a víztömeg. Megváltozott ez a Medárd. 40 nap helyett néhány órát esik csak, de negyvennapnyi víz zúdul le. 


Van hol ilyenkor is tiszta marad a víz. Kisebb átereszek, csatornák adnak reményt a horgásznak, s esélyt az orsónak hogy sírjon egy kicsit. Szerencsés vagyok hogy itt szigetben számolatlanul körbevesz a víz. A minap egy blogíró társam kérdezte, tervezek e túrát valahova az országban máshova. Innen? Vétek elmenni. Mondjuk volt egy háromnapos balatoni mutatvány a hónap elején, de arról majd később....




Szép a folyópart, élettel teli. S domiparadicsom van itt is, ott is, s ha rájuk talál az ember, indulhat a mutatvány.


Ahol balint sejtek, azonnal dobok, s ha három dobásból nem veri le a wobblert, odébb is állok. Általában az első dobás meghozza a kapást, s ha el is véti az őn, másodjára azért biztosabbra megy, s mosoly húzódik arcomra a fárasztás során...





Kelt: 2018. Év Napisten havának 21.-ik napján


2018. május 9., szerda

Tilalmon kívüliek


Természetes vizeken békéshalakra horgászó sporttársaim hasonlóan vélekedhetnek májusról, mint én. A legtöbb halfajra tilalom van érvényben, ez alól kevés a kivétel. Szigetköz vizein lehetőség van a csukák, balinok kergetésére ilyenkor is, ám van, hogy az ember egy kis békéshalazásra vágyik. Gondolkodva, fejet vakarva, elmélkedem, most vajon mit is tegyek. Úsztassak, s tíz megfogott uszonyosból kilenc tilalmas halat szurkáljak össze értelmetlenül? Hopp! Itt van a megoldás, a kárászok. Azok a szép, testes folyami kárászok, a sodrásból! Igen, a sodrásból, ahol ilyentájt gyülekeznek! Ahogy szoktam, feeder-el, bedobva a sodrásba, s várva ahogy a testes "karelek" vízig hajtogatják a botot...
Van néhány helyem frlső Szigetközben, ahol eredménnyel várhatom a nagyobb ezüstöket..

Kezdjünk csak hozzá. Szerencse, hogy volt egy kis eső a minap, így a csalira már nem sok gond volt, hisz este gilisztavadászatot tartottam. Sok mindent próbáltam én, s az ismerőseim is. Tavasszal a harmatgiliszta jelentem, még mindig (szinte) verhetetlen! Univerzális, s ingyen van! Mellesleg sok hal szereti, így minden kapásban benne van a meglepetés lehetősége is.

Külön szakma ez is. Várni, míg leszáll az est. Csak halvány, alig pislákoló fényű fejlámpával, vagy vörös fényű fejlámpával, vagy a fejlámpa elé szigetelőszalagozott vörös nejlonszatyor darabbal guggolva óvatosan lépkedve, gyorsan rácsapva az épp félig kint terpeszkedő gilisztára, aztán lassan, óvatosan, el ne szakadjon húzni ki a földből. S megismételni ezt oly sokszor. Aztán eltartani, hűvösben, vizes újságpapír közt, néha etetni almahéjjal......sorolhatnám. A mai horgászok jó része mit sem tud erről, pedig a természetes vízek uszonyos serege évezredek óta az étlapján jelentős helyre sorolja ezt a vaskos, húsos csemegét, amely mellett nem úszik el úgy hal, hogy ne csábulna rá... 
S hogy milyen halakat fogtam már vele? Könnyebb lenne azt felsorolni, mit nem. 
Vastaggilu kompozíció

A nap még befejezi álmának utolsó részét, s mielőtt ébredne, a holdfényben botladozom a folyóparti kövezésen. Szerintem direkt, a horgászok ellen szórták el anno azokat. Éles sziklák a sötétben, boka és térdpróbáló mutatvány. Ha lehet egy füst alatt lecipelek magammal mindent. Még jó hogy nem bojlizok, a talicskával itt megcsüngenék. A part üres. Az etetőanyagot a fejlámpa fényénél keverem be. Érkezésemet követő hatodik percben mindkét bot zsinórja a vízben ázik. Patront nem török a botspiccre, a holdfényben jól látom a botokat. A hátam mögött pedig pirkad. Lassan ásít a nap, hatalmasat harap a légtérbe, s sóhaja a reggeli szellő, mely a harmatot körémszórja. Megrezzenek egy-egy hűvösebb párás fuvallatra. Legalább nincs szúnyog. Egyre jobban látok. Felébredt egy szürkegém, s egy kormorán is áthúzott a folyó felett. A küszvágó csér őrjáratozni kezdett. Itt a reggel. Indul a mai mutatvány. Pöccen egyet a jobb oldali bot spicce. "Ez volt a kosár" - gondolom a következő mozdulat hamar jön, picit ráhúz a cuccra. Épp van időm a nyélhez nyúlni, a botspicc elindul a víz felé. A bevágás ül. Érzem, jó hal küzd a horgon. Hamarosan merítek, kiló közeli kárász nyitja a sort....





Hajnali első

Jönnek szépen, vannak rontott kapások, sőt, a kagylópad is kiveszi a részét a halvesztés nagy munkájában. Hiába, a folyó védi az ő nyáját. Azért így sem panaszkodom. Közben kékesfekete hátú elegáns fecskék frakkban vágnak rendet az ébredező szúnyoghadak soraiban. Szeretem a fecskéket. A gyerekkoromat idézik. Nagyszüleim egykori otthonábanntöbb fecskecsalád is élt. Sokat nézegettem mily szorgalommal etetik a fiókáikat. Később középiskolás koromban az én ablakom sarkába is fészket raktak. Nem egyszer be is repültek a nyitott ablakon. Szóval kellemes emlékeket idéznek ezek az apró kis jószágok.

Kiló felett jóval

Méretek

Legközelebb fonott előkével próbálkozom. A kagylók ellen. Az előkék most már bírják a gyűrődést, a kagylók hoppon maradnak. Van hogy kihúzok egy kagylócsoportot beszakadt zsinórral, etetőkosarakkal. Nem mindig a horgászboltban szerzem be a felszerelés egy részét! A halak váltakozó intenzitással jönnek, tépik a botspiccet, küzdenek becsülettel, s némelyikük ostromolja a másfél kilót is.

Kiló harminc...

Szép, egészséges folyami kárászok. Az ízük összehasonlíthatatlan tavi fajtársaikhoz képest. Erejük is más, s ehhez hozzájön még a folyó sodra, melyet ügyesen felhasználnak a küzdelem során a javukra.

Nyurga karel

Kemény ütés a boton, s hajlik cefetül a víz felé a könnyebbik botom. A bevágás ül, érzem, jobb hal van a horgon. Jön, de a lábaim előtt, mielőtt meglátnám irányt vált, kitör, kissé nyitnom is kell a féken. Aztán hamar szákban egy dunai átlagévér, alig 40 centis, s 1,3 kilós, de így is erős, egészséges, természetes vadvízi példány. 

Hopp egy lapát

Igazi blues hangulat. Kőbánya blues. A halak meg is szédültek a malátaszörptől. Fülemben a dallam: "Kőbányán születtem, ott is nőttem fel, vannak jobb helyek, de nekem megfelel....." (Hobo Blues Band)



Aszályosra alakult a május eleje, így gilisztatakarékoskodás címén kénytelen voltam csalitüskés pop up-os, illetve gumikukoricás módszerre váltani. Egy kellemetlen vendég érkezett elsőnek. A heavy feeder botom még ennyire nem hajlott meg mióta nálam van nagyjából 10 éve. Az orsó sírt is rendesen. Magam elé hoztam több kitörés után a halat, s az előttem erősebb sodrást felhasználva hirtelen fordult egyet a méter körülire saccolt nyurga. A horog kifordult, a távozó halnak csak a farkuszonyát láttam. Aztahétszázát. Faja 20 perces csata volt. Azt követve fél órás kapásszünet után ráálltak a kilós, másfélkilós kárászok az etetésre. Nem hagytak pihenni. Míg pakoltam, fotóztam kettőt, elindult a bot, s fogtam a harmadikat. Mozgalmas késő délutánt okozva ezzel, feledtetve a vesztett hal által okozott stresszes perceket.


2 hal - 3 kg

Gumikukorica (1,5 kg kárász)

Harmatgiliszta (esetenként kölyökharcsa)
Folyó. Mindig meglep. Csodálom a halfauna sokszínűségét, a halak egészségét, a természet szépségét. Nem mellékesen pedig nagyon szeretem a kárászt, a folyami kárászt fogni is és enni is! Míg tart a tilalom, űzöm a törvényen, tilalmon kívülieket!




Kelt: 2018. év Pünkösd havának 9.-ik napján.


2017. augusztus 20., vasárnap

Elragadtatva, -"veteránok" a folyóban-


Úgy hiszem rég volt, mikor ennyit változott az időjárás, rövid idő alatt a vízállás, s a vizek hőmérséklete. Nem egyszerű ezen a nyáron a természetes vizeken való horgászat. Léteznek napok mikor nyüzsög a hal, sok a rablás is, ám van, hogy csendes minden, a vízen a sötét foltot csak az elúszó hínárszál festi a víztükörre. Van úgy, hogy fülembe zúg a kabócák koncertje, s van hogy csak a szürke gém rikácsolása hasítja ketté a csendet. Látom amint fecskecsapatok pásztázzák a vízfelszínt, de előfordul hogy csak a küszvágó csér mártja be csőrét a vízbe egy ezüstös kishalért. 


Perzsel, éget a nap izzóan szikrázó tekintete. A negyed órás autóúton, miközben a szomjazó napraforgó és kukoricatáblák mellett elhaladok elgondolkodom. Vajon mi vár odakint? Hűs szellő leng tán az alig húsz fok feletti víz felől? Talán igen. A valóság azonban a tűző napsugarak ostroma a parton, s ott állok én majd árnyék nélkül dacolva a hőséggel. A közeli falu élelmiszerboltjában deresre hűtött ásványvizet vásárolok. Egy darabig kitart. Innen már csak két kilométer a cél. Lehúzott ablak, kinyitott tetőablak próbál huzatot csinálni. Az is forró, arcon vág, szinte csattan. Az utolsó nyolcszáz métert az út felett összeborult erdő alagútjában teszem meg, ahol pár fokkal enyhébb az idő. Némileg felfrissülök, megmentődöm kissé a tűző nap szeme elől.

Amint kiérek az erdőből, a forró kavicsos útra hajtok, amely vastag port ereget az autó mögött. Pár száz méter után megérkezem. Amint kiszállok, a por vastagon ráragad az izzadtságtól átázott ruhára. Azonnal támadnak a csömények. Persze nehéz lecsapni őket, de egy idő után a vezéráldozatok láttán jobbnak látják, ha békén hagynak. A rezzenéstelen melegben csak itt-ott muzsikálnak a kabócák. Azonnal nagyot kortyolok a még hideg ásványvízbe, miközben fülembe mászik a kabócak és tücskök együttesének zenebonája. Az ásványvizes palack harmatos kívülről, összevizezi a tenyerem. Jól esik a vizes tenyeremmel végigsimítani a homlokomon. Hosszúlabú gólyák lépkednek a mező virágai közt. Ilyenkor csendesedik a koncert. Lassan közelítem a vizet. Lépteim nyomán a szöcskék serege ugrik szét minden irányban. Vannak köztük többcentis példányok. A letekert ablakon át is beugrálnak a kocsiba. Bizony volt este hogy hazainduláskor szöcskéket hajszoltam az autó utasterében. A víz ígéretes. Jól esik belemártani a fejem tarkóig. A közeli kövön egy béka tekint rám értetlenül. Ilyet se látott még. Lesz mit meséljen este a klubban. Ezt a délután folyamán több alkalommal is megismétlem. A sapkát ötpercenként bevizezem, s úgy húzom a fejembe. Jó a tarkómon a lecsurgó víz adta felfrissülés. A nap rendületlenül a fejemre szárítja a sapkát. Nem is figyelem, hisz ekkor már kezemben a pergetőpálca és dobálok. Két folyó találkozásánál. A legjobb helyen.

Pizsizs agressivus
Jobb esetben általában a harmadik dobásra üt valami. Mint minden, ez is változik. Rablást se látni. Egy apró sügér ment meg a betlitől. Kapok egy erős ütést, amely majd a vállamat tépi le, de nem akad. Melegük van, csak hivatalból követi le egy-egy jász és balin a műcsalit. Talán legközelebb.

Legközelebb szinte az ősz közepén érzem magam. Nyoma sincs a szaharai klímának. Talán csak a kiégett fű, a közeli diófa ágain sárgára égetett amúgy zöld diók burka emlékeztet arra hogy nehéz napokat álltak ki. Dobálok. Egy ideje zöld hátú bogárutánzattal, alig 3 centis. Veterán ő is, megvan az ehhez szükséges minimum két darab folyami ragadozója. Mekkora hülyeség ez. Én találtam ki. Valami eredmény kell, hogy rangsorolhassam a műcsalijaimat. Büszkébben feszítenek így a dobozban a társaik mellett. Hát igen, aki átesett már a tűzkeresztségen....

Semmi nem érdeklődik, pedig látok rablásokat. Egy barátom mostanában elkísér. Mellettem áll 10 méterre. Dobál ő is rendületlenül. Túl van már egy kis balinon. Odaszólok neki:
"- Sanyi! Nem lesz itt már nekem se-....."
Darabos jászom, utad szabad
Akkora ütést kapok az orrom előtt 5 méterre, hogy a mondat második fele azonnal világgá repül. Jó kilós jász. Aki beleakadt már nagyobb jászokba, az tudja hogy üt olyat, hogy sok balin megirigyelhetné a vehemenciát. Igaz, küzdenek akár a berber oroszlán, a sodrást kihasználva, ám erejük hamarabb megtörik mint az őnöké. Tekintélyes kiló feletti egészséges példány. Egyre kevesebben vannak. Hagy menjen.

Te is szöcskére lesel farktalan barátom?
Néhány nap múlva mikor kábultságából a nyár ismét erőre kapott, újfent próbálkoztam. Először egy apró balin jutalmazott meg virgoncságával, amely szép mutatvány volt kis méretéhez képest. Mindegy, gyorsan jött, gyorsan ment. De hol is vannak a nagyok? Elhordták. Sokat. Nagyon sokat, mikor tilalom alatt is vitték, azt követően meg rászabadultak a "nagy pergetőhorgászok" erre a szakaszra, ahová évekig alig jártak páran. Persze hogy elhordták. Utána a foshbúkon meg előadták hogy ők aztán mekkora "C&R Matyik", meg hogy szépen bánnak a hallal, bla-bla. ...Ja, elbánnak....   Lehet mondani mindent. Megkérdezném erről a csomagtartóba behajigált, még vergődő testes őnöket. Pontosan ezért sem vagyok fent a foshbúkon, ahol ezek a "véglények" sztárolják magukat. Nem vagyok kíváncsi ezekre a "bohóc papagájokra", meg a hazudozásaikra.

Darabosabb őn egy veterán woblerre
Nos tehát ritka a nagy balin. A víz is dobálva van rendesen, hét napból hétszer, reggel, délben, valamint este is, nem csoda hogy egy ideje odébbálltak a megmaradt harcosok.
Arrébb megyek én is sokan vagyunk már itt, állandóan suhognak a botok, a műcsalik szántásként húzzák a barázdákat a folyóba szinte egész nap.

Egy Hornetet teszek fel. Nem mély a víz, akadó sincs, mélyre törhet. Igen szépen veret. Szinte csak tartom a sodrásban, teszi a dolgát. Alig pöccintem néha a botspiccel. Fél fordulatokat tekerek bele. Kapok egy odaütést. Gyors kemény ütés, mintha az orsó is reccsenne egyet, de hiába emelek be neki. Semmi. Fellelkesülve dobok még. Szépen fogtam itt a domikat egy hónapja. Talán visszatértek? Három dobás után megismétlődik a mutatvány. Természetesen minden eredmény nélkül. Nem jó a szög. Sodor a víz rendesen. Kicsit rövidebbet dobok, így a Hornet más pályán indul majd a vízben felém, a sodrás itt kisebb. Indulna. Iszonyatos rávágás szinte a felszín közelében. Féket kell nyissak, úgy beindul a harc. Nem is egyszerű. Jön, megy, húz a sodorba, alig bírom visszahúzni a langó felé. Jön, fárad, de nem adja fel. Eltartom a hínarastól. Ki lehetsz? Jobb balin? Egy ideig úgy tűnt. Neeeem. Ez a harcos jász!!! A darabosabból. Kövér, erős folyami herceg, bőven másfél kiló felett, közelebb az ötven, mint a negyvenöt centihez. Nehezen adja magát, de már rajta a tarkóján a kezem. Na ezt nem cserélném el semmi másra!
Szenzációs erőben volt
A hal elengedését követően öt perc múlva rablás jellegzetes hangja loccsant a lábam előtt hideg vízcseppekkel szórva meg a kövezést. Nocsak. Többen is vagytok?

Balin, vagy jász? Jászbalin!!! hehe
A Hornet nem ad több kapást, gyorsan a kis vörös-sárga wobblerre cserélek. Ez a favorit, a hely fenegyereke. Fogott már domolykót, balint, jászt, sügeret, nem is egyet minden fajból. Hát itt neki kell most bizonyítania!!!!
Ha van jász akkor leszedi. Dobom. Loccs. Vizet ér. Mire beletekernék valami felnyúl érte és már viszi is. Aztamindenit. Ez aztán gyors volt, nem gatyázott. De élvezem én ezt. Jó hal lesz ez is.  A kis pálca szépen hajladozik, az orsó is meg-megreccsen. Érdekesen rúg az ellenfelem. Lemegy a fenékre. Csak egyvalaki lehet aki ezt teszi. Sejtem ki az. Sikerül felhúzni, akkor fordul. Márványtestű! Nem nagy, de fain erőben van. Élvezettel fárasztom. Mosolygok. Azt se bánom ha elmegy. Rég eljutottam oda, hogy mosolyogva fogadom azt is, ha egy nagyhalat elvesztek. Majd jön máskor. Nem azért horgászom hogy mérgelődjek nem igaz? Hamarosan kisebb köröket ír a harcos, csak lassan, mindjárt feladja. Tátott szájjal piheg a víz tetején. A csalit elnyelte rendesen. Kiemelem olyan 50-55 centi körüli példány. Nagy nehezen érfogó segítségével megszabadítom a csalit, a halat meg se mérem, pár gyors fotó és viszem is a vízhez. Nem is gondoltam hogy ilyen erővel úszik el! A csali. Veteránná érett. Itt ott a harcsa foga lehúzta a zománcot. Sebaj. Egy csali, ami ötféle ragadozóhalat is fogott. Na ez ritkaság az biztos. Pont ide találták ki, azt hiszem. Fogsz te még halat mielőtt nyugdíjba vonulsz. (Nem gondoltam, de ez pár nap múlva be is következett)

Aprócska hari, de pergetett...






















Egy nap szembetűnt egy szöcskeutánzat. - Gyerekeeek! Ez kell nekem! Hisz amennyi szöcske van a réten a folyó mentén. Egy-két szelesebb nap pedig égi mannaként szórja őket a halak tányérjára az északi szél! Gyorsan megvettem. Hogy fognak ennek örülni a domik meg a jászok! Csakhogy közbe újabb hidegfront érkezett. Meg harcsa is. Nem is kicsik. Láttam rablásokat, s fogtak is kisebb nagyobb példányokat a túlparton. Domi és jász úgy eltűnt, mintha nem is lett volna. Sebaj. Megy a szöcske. Fogott is mindjárt. Egy apró balint. Meg egy kicsivel nagyobbat. No hat nem tirátok számoltam, ezert csalit váltok, felrakom a favoritot. Hihetetlen. Még kisebb balin. Ennek a fele se tréfa. Próbálkozok még egy órát, de semmi. Próbálom a Hornetet, amivel legutóbb a gigajászkót csíptem nyakon. Első dobás semmi. A másodikra valami rámar. Nem gyenge. Hajlítja a botot, húz. Sír az orsó is. Rázza a fejét. Megy vagy 15 métert a sodrásban Ugye nem? De igen. Alig fél perc után a zsinór súlytalanul jön felém. Csuka lopta el a csalit. Bizonyost az volt.

Hihetetlen agresszió, ilyen fiatalon...

Ő se nagyobb




























10-12 cm? Ennél kisebbet még nem fogtam....

Kicsit nagyobb, a veterán kék wobblerre

Egy veterán kék wobblerrel vigasztalódni próbálok. Egy kis balin ragad rá. Csak a part szélén kezd harcolni. Nem sok sikerrel.  Érdekes sebet visel. Talán a kormorán bökte meg.

Fotó, aztán uzsgyi vissza...
Később egy évek óta meglevő, kis színes wobblerrel próbálkozom. Nagyon szeretem dobni, szépen is úszik, de soha, még csak rákoppintásom se volt rá. Aztán megtörik a romantika. A beesőre ütés, meg is fordul a vízen. Érzem, hogy jobb balin lesz. Tipikusan akadt, a hal szépen küzdött, ám némi paláver után megnyugszik, s tűri a kiemelést. A wobbler mintha vigyorogna, hogy végre előrébb lépett a wobblerek képzeletbeli ranglétráján amelyet én állítottam fel. Most már ő is dagadó mellel pihen a többiek mellett a csalis dobozban. Még pár fogás és veterán lesz ő is. A balinnak pedig lesz mit mesélnie a többieknek a folyóban..

Boldogan megyek haza. Lassan feljön a hold, kezében már néhány pislákoló csillagot is tart, nemrég még látta az eltűnő napsugaraka is. Egymásban gyönyörködtek, holdanya még jó szóval látta el a napot, mielőtt az nyugovóra tért. Sötét lesz mire hazaérek, kigyúlnak a csillagok, előkerülnek a denevérek is. Visszatérek még. Elragadó ez a hely. Elragadtatva gondolok vissza. Az elragadott csalit se bánom. Fizetség. Odaragaszt a helyre a sok élmény. Magával ragad a vágy, hogy a ragadozók utáni harcban újra próbát tegyek, s új veteránokat avassak....




Kelt: 2017. Év Újkenyér havának 20.-ik napján

2017. augusztus 5., szombat

Újra szól a hatlövetű, avagy jászvadászat harcsával


A július vége változékony arcát is kénytelen volt megmutatni. Az utolsó hét lehűlést, esőket, szelet hozott. Az esők miatt erősen megduzzadtak az Ausztria felől érkező folyók. Itt az Enns a mumus. Ha az megárad, a környezetében levő mészkőből olyan meszes vizet old ki, amely szinte fehérré festi a folyót, s enyhén befolyásolja a halak vízből való oxigénfelvételét is, ami azt eredményezi, hogy szinte teljesen lecsökken a békés és a ragadozó halak táplálkozási hajlama. Pedig a lötty előtt micsoda étvágyuk volt.

Van egy szakasz, ahol két folyó összefolyik. Az egyik kristálytiszta, mederfenékig tükör. A másik a zaccos. S a kettő határán a paradicsom. Paducok, jó kilósak, rajban metszegetik a moszatot a mederfenék köveiről, mellettük darabos koncérok, jászok szedegetnek, néhány kisebb domolykó is elvegyül köztük. Megkapó a látvány. Semmi nem tart örökké. Beüt a hidegfront, emelkedik a vízszint, s néhány nap alatt majd öt fokot esik a folyó hőmérséklete.

Kapás, hal, csak álom. A mederfenékről kiszedtem egy feltehetőleg tavaly bennszakított ezüst-kék Salmo vertikális csörgős wobblert. A horgok csak rozsdás csonkok. Otthon szépen letisztogatom, horgot cserélek rajta. Másnap dobok vele. Nagyon szépen mozog. Második dobásra megüti a balin, de nem akad. Harmadik dobásra egy rejtett akadó a víz alatt elkéri. 20 méterre attól a helytől ahonnan kiszedtem. Visszatért.

Nagy kínlódva Strike Pro bogárral a part menti sás mellől kiszedek egy kis domolykót. Legalább valami eszik.
Ravaszak mint ez a róka

Telnek a napok, a víz még mindig nem kezdett el melegedni, az áradás viszont tetőzik. Na újra próbalom ezt a pergetést. Az összefolyás zaccos szakaszára dobok, s ahogy a tiszta vízbe ér a csali, a zaccosból villámgyorsan utána tör egy sötét hátú test, s már rajta is van! Micsoda szépség. Kockáztatva a halvesztést egyik kézzel fogom a botot, a másikkal próbálom megörökíteni a fárasztás pillanatait. A sodrás most nekem dolgozik. Sikerül néhány kép.




Nem kell kommentálni

Micsoda halak kísérik a wobblereket a botspiccig, mégsem vetik rá magukat. De az élmény maradandó így is. A következő alkalom egy kis balint hoz. Szinte nem is küzd. Gyors fotó és már mehet is. Néhány dobás után hangos fröcsögéssel veti rá magát egy balinkölök meg egy "kisebb" jászkó az apró tigriscsíkosra. Fotó után ő is mehet élményeket mesélni a társainak.



Kezd komolyabban érdekelni ez a móka. Két hónapja vettem egy 7 méteres bolognai botot. Kétszer használtam. Nem szerettük meg egymást. Nekem lomha. A gyors paduc és márnakapások mind lukra futtattak vele. Persze szilvaorrút, kisebb karikákat jól fogtam, de az igazi ravasz marcik és vésett ajkúak túl jártak az eszén. Visszavittem a horgászboltba. Nem kellett sokat győzködjem Palit, hogy cseréljük le.

Kaptam érte egy SHIMANO ALIVIO DX 240 medium pergetőbotot, egy SHIMANO 2500 FD pergetőorsót, egy 22-es és egy 25-ös Method Spin 150-150 méteres monofil pergetőzsineget.. Azonnal felszereltem a botot, s a véknyabb, 22-es monofil pergetőzsinórt csévéltem fel. Alig vártam, hogy csillapodjon a közben betört kánikulai forróság, mar kint is dobáltam a folyóparton. Másfél órán át egy kapás nélkül. Nem könnyű felavatni a botot. Unalmamban egy régi magyar nótát kezdtem fütyörészni, dúdolgatni, mikor vállig rengető ütéssel megérkezett az első domolykó. Szuper! Nincs kényszer rajtam, fel lett avatva a bot. Rá tíz percre volt egy rávágás meg, de nem akadt.




Apró balin

Kicsivel jobb
Aranyhal.....

Eközben a horizonton alábukott a nap. A túlparton két srác pergetett, egy 35 centi körüli balint fotóztak, majd engedtek vissza. Talán nekem is balinozni kéne. Feltettem egy Salmo Thrillt. Vagy 30 méterre tőlem néha a hínarasban komolyabb rablások voltak láthatóak. Nem tudom mi lehetett. Nem szeretem a Thrillt. Gyakran belekapaszkodik a zsineg valamelyik horgába aztán sodrás ellen elég kitekerni a csalit ami csak bukdácsol a víz tetején. Nehéz, s a mozgása sem annyira lenyűgöző. Na végül csak sikerült normálisan dobni. Ám az első két dobás nem hozott érdeklődőt. Pedig táncoltattam is kicsit a spiccel. Harmadjára mintha valami ráhúzott volna. Tekerem, jön, majd ellenáll. Aztán húz, majd ismét jön. Ráhúz a fékre. Szépen szól. Mire kihozom magam elé vagy 10 méterre a parttól, akkor latom, hogy márványtestűvel van dolgom.


Be is iramodik a hínarasba. Próbalom visszahúzni onnan, kicsit ráerősítve a fékre, kijön. Elmegy a sodrással a másik irányba, de már fárad. Lassan a partközelbe húzom. Persze hogy nincs nálam merítő. Alsó ajkára ráfogok és kiemelem. Az első pergetve fogott harcsámat.


Kezdek ráérezni erre a pergetésre. Nagyon jól esik, ha sikerül fognom is valamit. Persze nem telepített vízből, hanem vadon nőtt, természetes folyóvizi halakat. Na ez az ami megdobogtatja az ember szívét, mégha nem is olyan nagyok ezek a halak, élményt adnak, s egyszer-egyszer beüt valami komolyabb legény is. No akkor aztán meg tiszta vadnyugat! A pergetőpálcák most már edzésben vannak, a műcsalis táska szintén. Újra szól a hatlövetű!







Kelt: 2017. év Újkenyér havának 5.-ik napján.