Tilalmon kívüliek

Természetes vizeken békéshalakra horgászó sporttársaim hasonlóan vélekedhetnek májusról, mint én. A legtöbb halfajra tilalom van érvényben, ez alól kevés a kivétel. Szigetköz vizein lehetőség van a csukák, balinok kergetésére ilyenkor is, ám van, hogy az ember egy kis békéshalazásra vágyik. Gondolkodva, fejet vakarva, elmélkedem, most vajon mit is tegyek. Úsztassak, s tíz megfogott uszonyosból kilenc tilalmas halat szurkáljak össze értelmetlenül? Hopp! Itt van a megoldás, a kárászok. Azok a szép, testes folyami kárászok, a sodrásból! Igen, a sodrásból, ahol ilyentájt gyülekeznek! Ahogy szoktam, feeder-el, bedobva a sodrásba, s várva ahogy a testes "karelek" vízig hajtogatják a botot...
Van néhány helyem frlső Szigetközben, ahol eredménnyel várhatom a nagyobb ezüstöket..

Kezdjünk csak hozzá. Szerencse, hogy volt egy kis eső a minap, így a csalira már nem sok gond volt, hisz este gilisztavadászatot tartottam. Sok mindent próbáltam én, s az ismerőseim is. Tavasszal a harmatgiliszta jelentem, még mindig (szinte) verhetetlen! Univerzális, s ingyen van! Mellesleg sok hal szereti, így minden kapásban benne van a meglepetés lehetősége is.

Külön szakma ez is. Várni, míg leszáll az est. Csak halvány, alig pislákoló fényű fejlámpával, vagy vörös fényű fejlámpával, vagy a fejlámpa elé szigetelőszalagozott vörös nejlonszatyor darabbal guggolva óvatosan lépkedve, gyorsan rácsapva az épp félig kint terpeszkedő gilisztára, aztán lassan, óvatosan, el ne szakadjon húzni ki a földből. S megismételni ezt oly sokszor. Aztán eltartani, hűvösben, vizes újságpapír közt, néha etetni almahéjjal......sorolhatnám. A mai horgászok jó része mit sem tud erről, pedig a természetes vízek uszonyos serege évezredek óta az étlapján jelentős helyre sorolja ezt a vaskos, húsos csemegét, amely mellett nem úszik el úgy hal, hogy ne csábulna rá... 

S hogy milyen halakat fogtam már vele? Könnyebb lenne azt felsorolni, mit nem. 

Vastaggilu kompozíció

A nap még befejezi álmának utolsó részét, s mielőtt ébredne, a holdfényben botladozom a folyóparti kövezésen. Szerintem direkt, a horgászok ellen szórták el anno azokat. Éles sziklák a sötétben, boka és térdpróbáló mutatvány. Ha lehet egy füst alatt lecipelek magammal mindent. Még jó hogy nem bojlizok, a talicskával itt megcsüngenék. A part üres. Az etetőanyagot a fejlámpa fényénél keverem be. Érkezésemet követő hatodik percben mindkét bot zsinórja a vízben ázik. Patront nem török a botspiccre, a holdfényben jól látom a botokat. A hátam mögött pedig pirkad. Lassan ásít a nap, hatalmasat harap a légtérbe, s sóhaja a reggeli szellő, mely a harmatot körémszórja. Megrezzenek egy-egy hűvösebb párás fuvallatra. Legalább nincs szúnyog. Egyre jobban látok. Felébredt egy szürkegém, s egy kormorán is áthúzott a folyó felett. A küszvágó csér őrjáratozni kezdett. Itt a reggel. Indul a mai mutatvány. Pöccen egyet a jobb oldali bot spicce. "Ez volt a kosár" - gondolom a következő mozdulat hamar jön, picit ráhúz a cuccra. Épp van időm a nyélhez nyúlni, a botspicc elindul a víz felé. A bevágás ül. Érzem, jó hal küzd a horgon. Hamarosan merítek, kiló közeli kárász nyitja a sort....

Hajnali első

Jönnek szépen, vannak rontott kapások, sőt, a kagylópad is kiveszi a részét a halvesztés nagy munkájában. Hiába, a folyó védi az ő nyáját. Azért így sem panaszkodom. Közben kékesfekete hátú elegáns fecskék frakkban vágnak rendet az ébredező szúnyoghadak soraiban. Szeretem a fecskéket. A gyerekkoromat idézik. Nagyszüleim egykori otthonábanntöbb fecskecsalád is élt. Sokat nézegettem mily szorgalommal etetik a fiókáikat. Később középiskolás koromban az én ablakom sarkába is fészket raktak. Nem egyszer be is repültek a nyitott ablakon. Szóval kellemes emlékeket idéznek ezek az apró kis jószágok.

Kiló felett jóval

Méretek

Legközelebb fonott előkével próbálkozom. A kagylók ellen. Az előkék most már bírják a gyűrődést, a kagylók hoppon maradnak. Van hogy kihúzok egy kagylócsoportot beszakadt zsinórral, etetőkosarakkal. Nem mindig a horgászboltban szerzem be a felszerelés egy részét! A halak váltakozó intenzitással jönnek, tépik a botspiccet, küzdenek becsülettel, s némelyikük ostromolja a másfél kilót is.

Kiló harminc...

Szép, egészséges folyami kárászok. Az ízük összehasonlíthatatlan tavi fajtársaikhoz képest. Erejük is más, s ehhez hozzájön még a folyó sodra, melyet ügyesen felhasználnak a küzdelem során a javukra.

Nyurga karel

Kemény ütés a boton, s hajlik cefetül a víz felé a könnyebbik botom. A bevágás ül, érzem, jobb hal van a horgon. Jön, de a lábaim előtt, mielőtt meglátnám irányt vált, kitör, kissé nyitnom is kell a féken. Aztán hamar szákban egy dunai átlagévér, alig 40 centis, s 1,3 kilós, de így is erős, egészséges, természetes vadvízi példány. 

Hopp egy lapát

Igazi blues hangulat. Kőbánya blues. A halak meg is szédültek a malátaszörptől. Fülemben a dallam: "Kőbányán születtem, ott is nőttem fel, vannak jobb helyek, de nekem megfelel....." (Hobo Blues Band)

Aszályosra alakult a május eleje, így gilisztatakarékoskodás címén kénytelen voltam csalitüskés pop up-os, illetve gumikukoricás módszerre váltani. Egy kellemetlen vendég érkezett elsőnek. A heavy feeder botom még ennyire nem hajlott meg mióta nálam van nagyjából 10 éve. Az orsó sírt is rendesen. Magam elé hoztam több kitörés után a halat, s az előttem erősebb sodrást felhasználva hirtelen fordult egyet a méter körülire saccolt nyurga. A horog kifordult, a távozó halnak csak a farkuszonyát láttam. Aztahétszázát. Faja 20 perces csata volt. Azt követve fél órás kapásszünet után ráálltak a kilós, másfélkilós kárászok az etetésre. Nem hagytak pihenni. Míg pakoltam, fotóztam kettőt, elindult a bot, s fogtam a harmadikat. Mozgalmas késő délutánt okozva ezzel, feledtetve a vesztett hal által okozott stresszes perceket.

2 hal - 3 kg

Gumikukorica (1,5 kg kárász)

Harmatgiliszta (esetenként kölyökharcsa)

Folyó. Mindig meglep. Csodálom a halfauna sokszínűségét, a halak egészségét, a természet szépségét. Nem mellékesen pedig nagyon szeretem a kárászt, a folyami kárászt fogni is és enni is! Míg tart a tilalom, űzöm a törvényen, tilalmon kívülieket!

Kelt: 2018. év Pünkösd havának 9.-ik napján.

Elragadtatva, -"veteránok" a folyóban-

Úgy hiszem rég volt, mikor ennyit változott az időjárás, rövid idő alatt a vízállás, s a vizek hőmérséklete. Nem egyszerű ezen a nyáron a természetes vizeken való horgászat. Léteznek napok mikor nyüzsög a hal, sok a rablás is, ám van, hogy csendes minden, a vízen a sötét foltot csak az elúszó hínárszál festi a víztükörre. Van úgy, hogy fülembe zúg a kabócák koncertje, s van hogy csak a szürke gém rikácsolása hasítja ketté a csendet. Látom amint fecskecsapatok pásztázzák a vízfelszínt, de előfordul hogy csak a küszvágó csér mártja be csőrét a vízbe egy ezüstös kishalért. 

Perzsel, éget a nap izzóan szikrázó tekintete. A negyed órás autóúton, miközben a szomjazó napraforgó és kukoricatáblák mellett elhaladok elgondolkodom. Vajon mi vár odakint? Hűs szellő leng tán az alig húsz fok feletti víz felől? Talán igen. A valóság azonban a tűző napsugarak ostroma a parton, s ott állok én majd árnyék nélkül dacolva a hőséggel. A közeli falu élelmiszerboltjában deresre hűtött ásványvizet vásárolok. Egy darabig kitart. Innen már csak két kilométer a cél. Lehúzott ablak, kinyitott tetőablak próbál huzatot csinálni. Az is forró, arcon vág, szinte csattan. Az utolsó nyolcszáz métert az út felett összeborult erdő alagútjában teszem meg, ahol pár fokkal enyhébb az idő. Némileg felfrissülök, megmentődöm kissé a tűző nap szeme elől.

Amint kiérek az erdőből, a forró kavicsos útra hajtok, amely vastag port ereget az autó mögött. Pár száz méter után megérkezem. Amint kiszállok, a por vastagon ráragad az izzadtságtól átázott ruhára. Azonnal támadnak a csömények. Persze nehéz lecsapni őket, de egy idő után a vezéráldozatok láttán jobbnak látják, ha békén hagynak. A rezzenéstelen melegben csak itt-ott muzsikálnak a kabócák. Azonnal nagyot kortyolok a még hideg ásványvízbe, miközben fülembe mászik a kabócak és tücskök együttesének zenebonája. Az ásványvizes palack harmatos kívülről, összevizezi a tenyerem. Jól esik a vizes tenyeremmel végigsimítani a homlokomon. Hosszúlabú gólyák lépkednek a mező virágai közt. Ilyenkor csendesedik a koncert. Lassan közelítem a vizet. Lépteim nyomán a szöcskék serege ugrik szét minden irányban. Vannak köztük többcentis példányok. A letekert ablakon át is beugrálnak a kocsiba. Bizony volt este hogy hazainduláskor szöcskéket hajszoltam az autó utasterében. A víz ígéretes. Jól esik belemártani a fejem tarkóig. A közeli kövön egy béka tekint rám értetlenül. Ilyet se látott még. Lesz mit meséljen este a klubban. Ezt a délután folyamán több alkalommal is megismétlem. A sapkát ötpercenként bevizezem, s úgy húzom a fejembe. Jó a tarkómon a lecsurgó víz adta felfrissülés. A nap rendületlenül a fejemre szárítja a sapkát. Nem is figyelem, hisz ekkor már kezemben a pergetőpálca és dobálok. Két folyó találkozásánál. A legjobb helyen.

Pizsizs agressivus

Jobb esetben általában a harmadik dobásra üt valami. Mint minden, ez is változik. Rablást se látni. Egy apró sügér ment meg a betlitől. Kapok egy erős ütést, amely majd a vállamat tépi le, de nem akad. Melegük van, csak hivatalból követi le egy-egy jász és balin a műcsalit. Talán legközelebb.

Legközelebb szinte az ősz közepén érzem magam. Nyoma sincs a szaharai klímának. Talán csak a kiégett fű, a közeli diófa ágain sárgára égetett amúgy zöld diók burka emlékeztet arra hogy nehéz napokat álltak ki. Dobálok. Egy ideje zöld hátú bogárutánzattal, alig 3 centis. Veterán ő is, megvan az ehhez szükséges minimum két darab folyami ragadozója. Mekkora hülyeség ez. Én találtam ki. Valami eredmény kell, hogy rangsorolhassam a műcsalijaimat. Büszkébben feszítenek így a dobozban a társaik mellett. Hát igen, aki átesett már a tűzkeresztségen....

Semmi nem érdeklődik, pedig látok rablásokat. Egy barátom mostanában elkísér. Mellettem áll 10 méterre. Dobál ő is rendületlenül. Túl van már egy kis balinon. Odaszólok neki:

"- Sanyi! Nem lesz itt már nekem se-....."

Darabos jászom, utad szabad

Akkora ütést kapok az orrom előtt 5 méterre, hogy a mondat második fele azonnal világgá repül. Jó kilós jász. Aki beleakadt már nagyobb jászokba, az tudja hogy üt olyat, hogy sok balin megirigyelhetné a vehemenciát. Igaz, küzdenek akár a berber oroszlán, a sodrást kihasználva, ám erejük hamarabb megtörik mint az őnöké. Tekintélyes kiló feletti egészséges példány. Egyre kevesebben vannak. Hagy menjen.

Te is szöcskére lesel farktalan barátom?

Néhány nap múlva mikor kábultságából a nyár ismét erőre kapott, újfent próbálkoztam. Először egy apró balin jutalmazott meg virgoncságával, amely szép mutatvány volt kis méretéhez képest. Mindegy, gyorsan jött, gyorsan ment. De hol is vannak a nagyok? Elhordták. Sokat. Nagyon sokat, mikor tilalom alatt is vitték, azt követően meg rászabadultak a "nagy pergetőhorgászok" erre a szakaszra, ahová évekig alig jártak páran. Persze hogy elhordták. Utána a foshbúkon meg előadták hogy ők aztán mekkora "C&R Matyik", meg hogy szépen bánnak a hallal, bla-bla. ...Ja, elbánnak....   Lehet mondani mindent. Megkérdezném erről a csomagtartóba behajigált, még vergődő testes őnöket. Pontosan ezért sem vagyok fent a foshbúkon, ahol ezek a "véglények" sztárolják magukat. Nem vagyok kíváncsi ezekre a "bohóc papagájokra", meg a hazudozásaikra.

Darabosabb őn egy veterán woblerre

Nos tehát ritka a nagy balin. A víz is dobálva van rendesen, hét napból hétszer, reggel, délben, valamint este is, nem csoda hogy egy ideje odébbálltak a megmaradt harcosok.

Arrébb megyek én is sokan vagyunk már itt, állandóan suhognak a botok, a műcsalik szántásként húzzák a barázdákat a folyóba szinte egész nap.

Egy Hornetet teszek fel. Nem mély a víz, akadó sincs, mélyre törhet. Igen szépen veret. Szinte csak tartom a sodrásban, teszi a dolgát. Alig pöccintem néha a botspiccel. Fél fordulatokat tekerek bele. Kapok egy odaütést. Gyors kemény ütés, mintha az orsó is reccsenne egyet, de hiába emelek be neki. Semmi. Fellelkesülve dobok még. Szépen fogtam itt a domikat egy hónapja. Talán visszatértek? Három dobás után megismétlődik a mutatvány. Természetesen minden eredmény nélkül. Nem jó a szög. Sodor a víz rendesen. Kicsit rövidebbet dobok, így a Hornet más pályán indul majd a vízben felém, a sodrás itt kisebb. Indulna. Iszonyatos rávágás szinte a felszín közelében. Féket kell nyissak, úgy beindul a harc. Nem is egyszerű. Jön, megy, húz a sodorba, alig bírom visszahúzni a langó felé. Jön, fárad, de nem adja fel. Eltartom a hínarastól. Ki lehetsz? Jobb balin? Egy ideig úgy tűnt. Neeeem. Ez a harcos jász!!! A darabosabból. Kövér, erős folyami herceg, bőven másfél kiló felett, közelebb az ötven, mint a negyvenöt centihez. Nehezen adja magát, de már rajta a tarkóján a kezem. Na ezt nem cserélném el semmi másra!

Szenzációs erőben volt

A hal elengedését követően öt perc múlva rablás jellegzetes hangja loccsant a lábam előtt hideg vízcseppekkel szórva meg a kövezést. Nocsak. Többen is vagytok?

Balin, vagy jász? Jászbalin!!! hehe

A Hornet nem ad több kapást, gyorsan a kis vörös-sárga wobblerre cserélek. Ez a favorit, a hely fenegyereke. Fogott már domolykót, balint, jászt, sügeret, nem is egyet minden fajból. Hát itt neki kell most bizonyítania!!!!
Ha van jász akkor leszedi. Dobom. Loccs. Vizet ér. Mire beletekernék valami felnyúl érte és már viszi is. Aztamindenit. Ez aztán gyors volt, nem gatyázott. De élvezem én ezt. Jó hal lesz ez is.  A kis pálca szépen hajladozik, az orsó is meg-megreccsen. Érdekesen rúg az ellenfelem. Lemegy a fenékre. Csak egyvalaki lehet aki ezt teszi. Sejtem ki az. Sikerül felhúzni, akkor fordul. Márványtestű! Nem nagy, de fain erőben van. Élvezettel fárasztom. Mosolygok. Azt se bánom ha elmegy. Rég eljutottam oda, hogy mosolyogva fogadom azt is, ha egy nagyhalat elvesztek. Majd jön máskor. Nem azért horgászom hogy mérgelődjek nem igaz? Hamarosan kisebb köröket ír a harcos, csak lassan, mindjárt feladja. Tátott szájjal piheg a víz tetején. A csalit elnyelte rendesen. Kiemelem olyan 50-55 centi körüli példány. Nagy nehezen érfogó segítségével megszabadítom a csalit, a halat meg se mérem, pár gyors fotó és viszem is a vízhez. Nem is gondoltam hogy ilyen erővel úszik el! A csali. Veteránná érett. Itt ott a harcsa foga lehúzta a zománcot. Sebaj. Egy csali, ami ötféle ragadozóhalat is fogott. Na ez ritkaság az biztos. Pont ide találták ki, azt hiszem. Fogsz te még halat mielőtt nyugdíjba vonulsz. (Nem gondoltam, de ez pár nap múlva be is következett)

Aprócska hari, de pergetett...

Egy nap szembetűnt egy szöcskeutánzat. - Gyerekeeek! Ez kell nekem! Hisz amennyi szöcske van a réten a folyó mentén. Egy-két szelesebb nap pedig égi mannaként szórja őket a halak tányérjára az északi szél! Gyorsan megvettem. Hogy fognak ennek örülni a domik meg a jászok! Csakhogy közbe újabb hidegfront érkezett. Meg harcsa is. Nem is kicsik. Láttam rablásokat, s fogtak is kisebb nagyobb példányokat a túlparton. Domi és jász úgy eltűnt, mintha nem is lett volna. Sebaj. Megy a szöcske. Fogott is mindjárt. Egy apró balint. Meg egy kicsivel nagyobbat. No hat nem tirátok számoltam, ezert csalit váltok, felrakom a favoritot. Hihetetlen. Még kisebb balin. Ennek a fele se tréfa. Próbálkozok még egy órát, de semmi. Próbálom a Hornetet, amivel legutóbb a gigajászkót csíptem nyakon. Első dobás semmi. A másodikra valami rámar. Nem gyenge. Hajlítja a botot, húz. Sír az orsó is. Rázza a fejét. Megy vagy 15 métert a sodrásban Ugye nem? De igen. Alig fél perc után a zsinór súlytalanul jön felém. Csuka lopta el a csalit. Bizonyost az volt.

Hihetetlen agresszió, ilyen fiatalon...

Ő se nagyobb

10-12 cm? Ennél kisebbet még nem fogtam....

Kicsit nagyobb, a veterán kék wobblerre

Egy veterán kék wobblerrel vigasztalódni próbálok. Egy kis balin ragad rá. Csak a part szélén kezd harcolni. Nem sok sikerrel.  Érdekes sebet visel. Talán a kormorán bökte meg.

Fotó, aztán uzsgyi vissza...

Később egy évek óta meglevő, kis színes wobblerrel próbálkozom. Nagyon szeretem dobni, szépen is úszik, de soha, még csak rákoppintásom se volt rá. Aztán megtörik a romantika. A beesőre ütés, meg is fordul a vízen. Érzem, hogy jobb balin lesz. Tipikusan akadt, a hal szépen küzdött, ám némi paláver után megnyugszik, s tűri a kiemelést. A wobbler mintha vigyorogna, hogy végre előrébb lépett a wobblerek képzeletbeli ranglétráján amelyet én állítottam fel. Most már ő is dagadó mellel pihen a többiek mellett a csalis dobozban. Még pár fogás és veterán lesz ő is. A balinnak pedig lesz mit mesélnie a többieknek a folyóban..

Boldogan megyek haza. Lassan feljön a hold, kezében már néhány pislákoló csillagot is tart, nemrég még látta az eltűnő napsugaraka is. Egymásban gyönyörködtek, holdanya még jó szóval látta el a napot, mielőtt az nyugovóra tért. Sötét lesz mire hazaérek, kigyúlnak a csillagok, előkerülnek a denevérek is. Visszatérek még. Elragadó ez a hely. Elragadtatva gondolok vissza. Az elragadott csalit se bánom. Fizetség. Odaragaszt a helyre a sok élmény. Magával ragad a vágy, hogy a ragadozók utáni harcban újra próbát tegyek, s új veteránokat avassak....

Kelt: 2017. Év Újkenyér havának 20.-ik napján

Újra szól a hatlövetű, avagy jászvadászat harcsával

A július vége változékony arcát is kénytelen volt megmutatni. Az utolsó hét lehűlést, esőket, szelet hozott. Az esők miatt erősen megduzzadtak az Ausztria felől érkező folyók. Itt az Enns a mumus. Ha az megárad, a környezetében levő mészkőből olyan meszes vizet old ki, amely szinte fehérré festi a folyót, s enyhén befolyásolja a halak vízből való oxigénfelvételét is, ami azt eredményezi, hogy szinte teljesen lecsökken a békés és a ragadozó halak táplálkozási hajlama. Pedig a lötty előtt micsoda étvágyuk volt.

Van egy szakasz, ahol két folyó összefolyik. Az egyik kristálytiszta, mederfenékig tükör. A másik a zaccos. S a kettő határán a paradicsom. Paducok, jó kilósak, rajban metszegetik a moszatot a mederfenék köveiről, mellettük darabos koncérok, jászok szedegetnek, néhány kisebb domolykó is elvegyül köztük. Megkapó a látvány. Semmi nem tart örökké. Beüt a hidegfront, emelkedik a vízszint, s néhány nap alatt majd öt fokot esik a folyó hőmérséklete.

Kapás, hal, csak álom. A mederfenékről kiszedtem egy feltehetőleg tavaly bennszakított ezüst-kék Salmo vertikális csörgős wobblert. A horgok csak rozsdás csonkok. Otthon szépen letisztogatom, horgot cserélek rajta. Másnap dobok vele. Nagyon szépen mozog. Második dobásra megüti a balin, de nem akad. Harmadik dobásra egy rejtett akadó a víz alatt elkéri. 20 méterre attól a helytől ahonnan kiszedtem. Visszatért.

Nagy kínlódva Strike Pro bogárral a part menti sás mellől kiszedek egy kis domolykót. Legalább valami eszik.

Ravaszak mint ez a róka

Telnek a napok, a víz még mindig nem kezdett el melegedni, az áradás viszont tetőzik. Na újra próbalom ezt a pergetést. Az összefolyás zaccos szakaszára dobok, s ahogy a tiszta vízbe ér a csali, a zaccosból villámgyorsan utána tör egy sötét hátú test, s már rajta is van! Micsoda szépség. Kockáztatva a halvesztést egyik kézzel fogom a botot, a másikkal próbálom megörökíteni a fárasztás pillanatait. A sodrás most nekem dolgozik. Sikerül néhány kép.

Nem kell kommentálni

Micsoda halak kísérik a wobblereket a botspiccig, mégsem vetik rá magukat. De az élmény maradandó így is. A következő alkalom egy kis balint hoz. Szinte nem is küzd. Gyors fotó és már mehet is. Néhány dobás után hangos fröcsögéssel veti rá magát egy balinkölök meg egy "kisebb" jászkó az apró tigriscsíkosra. Fotó után ő is mehet élményeket mesélni a társainak.

Kezd komolyabban érdekelni ez a móka. Két hónapja vettem egy 7 méteres bolognai botot. Kétszer használtam. Nem szerettük meg egymást. Nekem lomha. A gyors paduc és márnakapások mind lukra futtattak vele. Persze szilvaorrút, kisebb karikákat jól fogtam, de az igazi ravasz marcik és vésett ajkúak túl jártak az eszén. Visszavittem a horgászboltba. Nem kellett sokat győzködjem Palit, hogy cseréljük le.

Kaptam érte egy SHIMANO ALIVIO DX 240 medium pergetőbotot, egy SHIMANO 2500 FD pergetőorsót, egy 22-es és egy 25-ös Method Spin 150-150 méteres monofil pergetőzsineget.. Azonnal felszereltem a botot, s a véknyabb, 22-es monofil pergetőzsinórt csévéltem fel. Alig vártam, hogy csillapodjon a közben betört kánikulai forróság, mar kint is dobáltam a folyóparton. Másfél órán át egy kapás nélkül. Nem könnyű felavatni a botot. Unalmamban egy régi magyar nótát kezdtem fütyörészni, dúdolgatni, mikor vállig rengető ütéssel megérkezett az első domolykó. Szuper! Nincs kényszer rajtam, fel lett avatva a bot. Rá tíz percre volt egy rávágás meg, de nem akadt.

Apró balin

Kicsivel jobb

Aranyhal.....

Eközben a horizonton alábukott a nap. A túlparton két srác pergetett, egy 35 centi körüli balint fotóztak, majd engedtek vissza. Talán nekem is balinozni kéne. Feltettem egy Salmo Thrillt. Vagy 30 méterre tőlem néha a hínarasban komolyabb rablások voltak láthatóak. Nem tudom mi lehetett. Nem szeretem a Thrillt. Gyakran belekapaszkodik a zsineg valamelyik horgába aztán sodrás ellen elég kitekerni a csalit ami csak bukdácsol a víz tetején. Nehéz, s a mozgása sem annyira lenyűgöző. Na végül csak sikerült normálisan dobni. Ám az első két dobás nem hozott érdeklődőt. Pedig táncoltattam is kicsit a spiccel. Harmadjára mintha valami ráhúzott volna. Tekerem, jön, majd ellenáll. Aztán húz, majd ismét jön. Ráhúz a fékre. Szépen szól. Mire kihozom magam elé vagy 10 méterre a parttól, akkor latom, hogy márványtestűvel van dolgom.

Be is iramodik a hínarasba. Próbalom visszahúzni onnan, kicsit ráerősítve a fékre, kijön. Elmegy a sodrással a másik irányba, de már fárad. Lassan a partközelbe húzom. Persze hogy nincs nálam merítő. Alsó ajkára ráfogok és kiemelem. Az első pergetve fogott harcsámat.

Kezdek ráérezni erre a pergetésre. Nagyon jól esik, ha sikerül fognom is valamit. Persze nem telepített vízből, hanem vadon nőtt, természetes folyóvizi halakat. Na ez az ami megdobogtatja az ember szívét, mégha nem is olyan nagyok ezek a halak, élményt adnak, s egyszer-egyszer beüt valami komolyabb legény is. No akkor aztán meg tiszta vadnyugat! A pergetőpálcák most már edzésben vannak, a műcsalis táska szintén. Újra szól a hatlövetű!

Kelt: 2017. év Újkenyér havának 5.-ik napján.

Szelek hava és halai

Mondhatnánk azt is, hogy a színek hava. Ebben a hónapban a leglátványosabb, ahogy a tavasz ujja megérinti Szigetközt, s egy szempillantás alatt a szürkeség vidám friss zölddé, tarka madárdalos világgá változik.

Élnek a vizek is. Egyik pillanatban nyüzsög a hal a bevetett készségen és körülötte, másik pillanatban kapást sem tudunk kicsikarni, mert üres a pálya! Ezt megszoktam már így áprilisban. Nincs már tél, de még messze a nyár, a halak is ívásra készülődnek, meg kell becsülni minden olyan napot, amikor a békés halakat horogra lehet kapni!

Lakik itt harcsa? A fakérget elnézve hód bizonyosan..

Egy este rápróbáltam a harcsára. Menetrendszerűen ahogy beállt a szürkület, s a homály kezdte felfalni a túlparti ciherest, akkor érkezett két gyors, de erőteljes rávágás a botra. 

Ígéretes hely

Igen, vastag harmatgilisztával csaliztam, s a part mellett rögtön a két méteres vízbe a vízparti fa gyökérzete elé engedtem be az öklömnyi gilisztacsokrot. A kapás észlelését követően bevágtam, ám csak az üres horog jött ki a vízből. A következő kapásra történő bevágás ült, ám a hari úgy behúzott az akadóba, hogy csak a fonott zsinór elvágása volt a befejező mozzanata az aznap esti mutatványnak. Pech. Van ilyen. Aki harcsát akar, annak kitartónak kell lennie. Nekem van még mit tanuljak ezen a területen. Mondhatni, amatőr harcsahorgász vagyok. Talán a parton eltöltendő üzemórák változtatnak majd ezen. Addig nem nyugszom, míg horogvégre nem kapom a tettest. 😆

Kölök

Egy zárás felett meglassuló folyószakaszon is próbálkoztam. Közvetlenül a part menti akadós kettőfeles vízben próbálkoztam csalihallal felkelteni a bajszos márványtestűek figyelmét, mint később kiderült sikertelenül. A másik bottal a mederközepet dobáltam csúszóólommal, hatvan centis előkével egy szál harmatgiliszta csalival. Szinte pontosan fél nyolc körül indult el az élet, s egy óra időintervallumban dolgoztatták meg a halak a botot. Meg néha a denevérek, melyek bele-belerepültek a zsinórba, álkapásokkal bosszantva a horgászt. Bucó, márna, kisdomolykó alkotta az este repertoárját. Próbáltam közelebb, távolabb is dobni, teljesen mindegy volt, 10 vagy 40 métert dobok-e. Kisebb húzogatós pöcögtetős kapásokkal jelentkeztek a halak, amelyek többsége retúrmárna volt. Gondolom a szülők bizonyosan mással voltak elfoglalva......Talán tilalom után majd megéheznek ők is.

Húsos falatok

Eljött a finomszerelékes pecák ideje. A húsvéti hosszú hétvége. A Mosoni-Dunán az egyik kedvenc helyemen próbálkoztam. A meder kemény iszapos, a víz sodorvonala a parttól 8-9 méterre húzott, a vízmélység 1,60-1,70 méteres.

A felszerelésem:
4,5 m Kettner Champion matchbot, Ryobi ZR 2000-s orsó, 18-as GBN főzsinór, 16-os előkezsinór, 3 grammos két ponton rögzíthető hosszú szárú fix cseppúszó, 14-es Gamakatshu keszegező horog. A szerelék sörétólmokkal kisúlyozva, a horog felett 10 centire egy 0,3 grammos söréttel kényszerítem a horgot a mederfenékre. Korábban nem alkalmaztam ezt a kényszerítést, emiatt az előkét jobban meglibbentette a sodrás, így a meder fenekén az etetésen csipegető halak nem vették észre a csalit, amely ellibbent felettük, vagy csak olykor kapta el egy-egy kisebb éhesebb példány, amely nem fért oda a nagyokhoz a medertisztogatás közben. A kényszersörét alkalmazását követően drasztikusan nőtt a kapások, a megfogott halak száma és mérete. Nem túlzás ha azt mondom, akár húszszor több halat is fogok így, mint fenekezve feeder-el. Nem szabad azt hinni, hogy csak kis keszegek, "paprikáslisztbe" valók jönnek csak ezzel a módszerrel. Számtalan méretes többkilós márna, paduc, harcsa, koncér és ponty bizonyítja ennek ellenkezőjét. Nem beszélve az összes zsinórt lehúzó aljas gazemberről, vagyis "gaz halról" amelyik évente egyszer legalább megszabadítja az orsó dobját a felcsévélt zsinórtól.😆

Csali és etetés:
A csali a horgászat során "labancos" volt, vagyis csonti piros-fehér színben variálva 3 szem. Etetés a 3 órás pecára 1 kiló folyóvizi sajtos Tímár etetőanyag, 0,5 kg főtt búza, 10 deka apróra reszelt sajt, 1 doboz Spar budget csemegekukorica, 25 deka áztatott kenyér, 2 deci csonti, folyóparton ásott kb 1 kg agyagos föld két marék kaviccsal nehezítve. A víz alig 10 fokos, letisztult állapotban fogadott.

Épp zöldell a túlpart

Alapozásnak 5 keményre gyúrt gombócot dobtam a meghorgászni kívánt sodorvonalra. Szinte a második úsztatásra jelentkezett az első hal, egy huszonegynéhány centis szilvaorrú keszeg. Ezt követően kisebb kapások, néhány küsz akadt még a mederfenéken is, majd olykor elakadásnak tűnő mozzanat zajlott az úszó jelzése szerint, de tudtam, ez hal lesz, ezért ment is a bevágás. Minden kifogott hal után egy gombóccal tudtam fenntartani a halak érdeklődését. Kisebb szilvaorrú keszegek, paducok, karikák, domolykók, egy-egy bodorka jelezte, hogy van tevékenység az etetésen. Igaz, még nem úgy mint nyáron, mikor szinte egy métert sem úszik az úszó és már elüti valami. Bizony itt 15-20 métert is leúsztattam sokszor mindennemű kapás nélkül. Hiába, kora tavasz van még! Apropó. Halfauna. Minden évben statisztikát vezetek arról, hány féle halat fogok horoggal a szigetközi folyókban. Harminc-negyven faj szokta képviseltetni magát. Idén már tizenhét fajnál tartok. Ami meglepett, ötödjére botlottam olyan halacskába, amelyhez eddig nem volt szerencsém. Ő pedig a védett kategóriába tartozó sujtásos küsz.

Sujtásos küsz

A csalizott horgot most is mint máskor a mederfenék felett pár centivel úsztattam. Kapástalan pillanatokban nézelődtem, gyönyörködtem a tavaszban. Van már ilyenkor látnivaló bőven. Amíg nézelődök, az úszót nem figyelem, a botot fogva az orsó felett a mutatóujjamon nyugvó zsinór közvetít minden pöccintést. Egy húzás billent ki hirtelen, szemem az úszót keresi, amely eltűnt a víz alatt, a zsinór feszülve hasít bele a víz felszínébe és rendellenesen a sodrásra merőlegesen indul a túlpart felé.

No itt meg kell állnia a halnak

A bot szinte karikába hajlott, s a hal kitartóan húz a meder közepe felé. Az orsó fékje hirtelen felsír... No ez bizonyosan márna lesz. Ám a hal nem indult el a sodrással szemben, ahogy ezt vártam, így kétségeim támadtak a kiléte felől. Néhány rúgást, nekiindulást követően hamar a felszínre húztam, s akkor láttam hogy egy kb. 45 centi körüli majd kétkilós vésettajkú paduc küzd a horgon. Eddig csak a nagy Dunán fogtam ilyen nagyot, a Mosonin kiló felett még nem. A hal behúzott egy csónak alá, ám sikerült onnan kivezetnem. Óvatosan tolom alá a merítőt, fordul egyet, ..... a megkönnyebbült szerelék kirepül a vízből, a horog a közeli bokor ágán landol, a halnak már csak a farkát látom eltűnőben a víz alatt. Meg a vigyort a pofáján....

Aki ismeri a paducot, annak nem mondok újat azzal, olyan, mintha ez a hal folyton vigyorogna. Komolyan. Komolytalanul. Füligvigyor halak. Hazamegyek.

Rövid peca rövid zsákmány, szilvák és paducok

Ezért a látványért is megéri kimenni

Másnap egy újabb helyen úsztatgattam felemás sikerrel. Néhány bodorkán kívül csak egy hetvendekás harmincegy centis folyami kárász fárasztása okozott némi izgalmat. Mert ugye finomcuccal, sodrásban igencsak élményszámba megy egy ilyen halacska kézre kerítése.

Folyami karesz 31 cm / 70 dkg

Darabosabb jász úsztatva csemegekukoricára

A következő alkalom már párszáz méterrel lejebb talált. Az etetést követő első úsztatás meglepetést hozott. Azonnal kapás, majd felsír az orsó. Mi lehet ez? Hamar elfárad a delikvens, s mire a parthoz ér, leesik az állam. Ez megdönti a rekordomat. Úgy is történik. Igaz, hogy csak egy centivel, de saját rekordot döntöttem ezzel a bodorkával, amely faroktőig 29 centi hosszú és 515 gramm súlyú volt. Szigetközi pecás szavaival élve "Big Bodri" ....:) 

29 cm / 515 gramm, egyéni rekordom bodriból

Az őt követő 23-25 centis bodorkákat már úgy fogadtam, mintha természetes dolog lenne ekkorákat fogni. Beköszönt még egy jó hatvan dekás jász, majd hirtelen szél támadt, esett a légnyomás, eleredt az eső, s megállt minden. A következő horgászat reményében összepakoltam, s a "Big Bodri" okozta örömmel, néhány képpel a tarsolyban hazamentem. Akkor még nem gondoltam, hogy pár nap múlva a tél még beszáll az utolsó menetre a ringbe, s majdnem kiütéssel győz a tavasz felett. Április, azaz Szelek hava, és a Szelek havának hava.....

Szél és hó miatt szomorkodó fűzek a Mosoni partján

Hull a hó és hózik

Fradiszínt rajzolt a lucskos hó

Kelt: 2017. és Szelek havának 21.-ik napján