A következő címkéjű bejegyzések mutatása: finomszerelék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: finomszerelék. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. június 28., szerda

Lajta, az elfeledett folyó


Nyüzsgő az élet ilyentájt a folyóparton. Szúnyogok milliói a hullámtérben, vízitúrázók, kirándulók, motorcsónakok, sárkányhajóverseny, fürdőzők.... Ricsaj, hullámverés, motorcsónakverseny. Nem éppen horgászatra ideális körülmények. Így lettem száműzött, hajótörött. A korábban bejáratott horgászhelyeimen most kutyák hancúroznak, lukakat kaparva, hullámok mossák a partot, amit egy-egy motorcsónak gerjeszt fittyet hányva a lakott területre bevezetett 5 km/h-s sebességkorlátozásra. Inkább 50-nek olvassák a partról. Urbánus környezet. Számkivetett sorsa van ilyenkor a horgásznak. Ha nyugisabb időszakban megyek ki, bizony sokszor ülik a helyeimet. Szeretek ilyenkor kiszabadulni a szűk lakókörnyezetemből. Ezért is távolodom el ebben az időszakban a várostól.

Egy ugrás Rajka. A rajkai kiruccanások is gyengülő eredménnyel kecsegtetnek, igaz a folyó sodrásából fogott, az erős áramlathoz alkalmazkodott izmos kárászok még mindig kiló körüliek, ám ívás után szétszéledt a banda, s horogra már kevesebb egyed kapható.

Folyó sodrásához alkalmazkodott lapos hasú testforma, 1,2 kg
Nálam minden domi amnesztiás
Kéne egy új hely. Amit nem ismerek. Ahol béke van, nyugalom, nincs szúnyog, nincs nyüzsgés, esetleg hal is akad. Sokáig gondolkodtam. Rájöttem, hogy nem láttam a fától az erdőt. Itt van a lakhelyemtől alig pár kilométerre. Minden általam támasztott feltételnek megfelel. Kivéve az árnyékot, ami bizony elkélne ebben a hőségben, de mivel amúgy is késő délutánra, estére, vagy hajnalra teszem a horgászatok idejét, talán ez a kis hiányosság nem okoz problémát. Lajta folyó....

Ígéretesnek tűnik
Hova is üljek. Hosszú a Lajta. Ott a Török-Lajta is. Bár az sekélyebb, s ilyenkor már erősen hinaras. Maradt tehát a Lajta főága, jóval a mosonmagyaróvári zsilip felett. Találtam egy ideális helyet, egy "S" kanyar alatt. A part tiszta, alig némi sás vigyorog a partszélen, ám a túlpart egybefüggő nádassal susog a széllel. 

Az első dolgom volt hogy feltérképezzem előttem a mederviszonyokat. Meglepő. a Folyó alig 15-17 méter széles, hirtelen mélyülő, hasonlatos az ereszcsatornához. Hirtelen mélyül a part, tőlem 3-4 méterre már 2,60-as mélység fogadott, a nádas előtt a keresztmetszet kétharmadánál pedig elérte a mélység a 4 métert is!

A feeder-t a mélyebb szakaszra dobtam, míg a matchbottal az említett 2,60-as mélységet próbáltam, amelyet némi etetéssel kívántam a helyi legényeknek vonzóbbá tenni. Az első jelentkezők a gébek voltak a feeder-en. Bármit tettem fel, felrágták magukat. Nem volt más mese, csemegekukoricát kínáltam fel, az legalább egy ideig ellenáll a gébszőnyeg támadásnak.

Az úszóval kitapogattam egy nyolc méter hosszú sávot, ahol úsztatni akartam. Kiváló volt a helyválasztás, ugyanis a sáv előtt, s azt követően is jó 20 centivel sekélyebb volt a víz, így biztosnak tűnt, hogy a nemtúl erős sodrás mellett a gödörben marad egy darabig a beszórni kívánt etetőanyag. Csontival csaliztam. Semmi érdemleges. Gilisztát is próbáltam, ugyanúgy semmi. A kakukk rákezdett a nótájára. Mindig arról beszél, hogy mit fogok aznap ("Luf...t, luf..t" Elhalgass!). Próbálkozzak mással? persze, gilisztát kombinálva csontival!

Az első jelentkezők természetesen a küszök voltak. Naná, nem jól mértem be a mélységet. 2 centit korrigáltam az eresztéken, s a kis horog már meg, megpattant az aljzaton. Ennek köszönhetően hamarosan megváltozott minden. Jött egy géb. Pfff. Nem hiszem. Őt követte valaki, aki erősebben kezdett küzdeni a horgon. Nini, egy sügér! Bejött a kishalak után.

Kis pizsis
No lesz itt más is remélem. Néhány úsztatást követően elakadtam. Legalábbis hirtelen azt hittem. A horog végén küzdő hal elkezdett pumpálni, játszani a felszereléssel, kiszaladt feljebb, lejjebb, míg a víz színére húztam a fárasztást követően. Meglepődtem. Az Öreg-Dunán szoktam csak ekkorákat fogni. El se hittem, hogy itt is élnek nagyobb, darabosabb vésett ajkúak. Pedig a kilóforma a Mosonin sem mindennapos, egy kisebb folyón meg aztán kuriózum. 

Meglepetéshal, akkor még nem tudtam, hogy nem ő lesz a legnagyobb
Szerintem itt éreztem először, hogy megérte új helyre jöjjek. Nem tudom ezt megmagyarázni, szerintem aki átélt már hasonlót, tudja miről beszélek. Zsír új hely, első próbálkozás, hozzáteszem természetes vízen, és elönti az embert az öröm. Mert maga kaparta ki a gesztenyét! Ez az ami nekem számít! Hamar újradobtam, s az első úsztatásra, a gödör végén ismét elakadásszerű kapás, amelyre már rutinszerűen vágtam be. Szinte meg sem lepődtem, hogy megindult a harc. Hacsak a hal ereje nem hozott zavarba. Mert ez erősebben ment, mint az előző paduc. Közben kiért a fiam, aki végignézte a fárasztást, kérdezgetve közbe, mi lesz ha elmegy? Hisz látta, a hal többször a mélybe tör, s a túlpart felé is nekiiramodott párszor. A matchbot tette a dolgát, szépen hajladozott, a vékony zsinór citerahúrként zengett a szélben. Szóval ha elmegy. Mi lenne akkor? Elmegy. Az a dolga, hogy küzdjön. Nem bánom, hisz csodás fárasztásban lehetett részem. Ha elmegy, elmegy, majd jön máskor. Mert amiért jöttem, már megvan, az az enyém. Nem veheti el senki. Az élményt. De a hal nem ment el, csupán az előke adta meg magát éppen a szákolás pillanatában. A hal, na az még jobban elképesztett. Mivel a fiam meglátogatott, így volt aki képet készítsen rólam is.

44 cm / 1,360 kg érthető az öröm
Lajtai paduc ez már a javából! Rekordpaduc a Lajta folyót tekintve. Nem hogy ekkorát, még kicsit sem fogtam itt ezen a folyócskán. Sokan ezekért a nagy tintafosókért járnak a nagy-Dunára. Eddig én is így tettem, ám eldöntöttem, ezután viszont többnyire itt maradok helyben. Aznap fogtam még egy jó tenyeres dévért, s magamban számolgattam a napokat, mikor jöhetek újra, igaz, akkor már hajnalban. 

A hajnal korai kelői

Kerek lajtai karel
Útközben megálltam, gondoltam lefotózom a pirkadatot. Az esthajnalcsillag lassan takarékra vette a fényét. Ám meggondoltam magam. Előttem araszolt két jómadár. A csigapáros sokkal jobb modellt állt a reggeli fotóhoz.

Aznap épp frontátvonulás volt, ami gondoltam keresztülhúzza a számításaimat. Ennek ellenére reménykedve közelítettem meg a korábban felfedezett horgászhelyet. Sajnos úgy lett ahogy sejtettem, alig ettek a halak, pedig szinte mindent megpróbáltam. Mozgást sem igen láttam. Próbáltam fenéken, vízközt, különféle csalikkal, de nem igen akaródzott jönni az eredmény. Ez sem keserít el. Hisz az ember jobban megbecsüli majd a haldömpinget akkor, ha van olyan is, mikor süket a víz. Az idő nagyon szép volt, a felkelő napot köszönteni pedig páratlan élmény.




Néhány kiskárászon kívül csak egy méretkörüli csuka borzolta a kedélyeimet, amely 2 percet játszott a felkínált kishallal, mégsem nyelte el rendesen, s a bevágáskor csak a halat fogta, a víz felszínére érve pedig vidám búcsút intett vigyori pofájával. Amúgy sem volt nagy. Tervezek egy reggelt, pár km gyalogtúra, pergetéssel. Majd meglátjuk ki vigyorog a végén.

Jól harcolt ő is méretéhez képest
Lajta. Egy időben posztoltam pár képet egy közösségi horgászportálon. Volt ott néhány "jóindulatú" arc, akik lepatakozták ezt a méltatlanul mellőzött folyócskát. Patakpeca. Kacagták. Hát. Szépen él itt menyhal, márna, ponty, pisztráng, többkilós domolykók, s megannyi halfaj, rákok is bőven vannak, szóval nyüzsög itt az élet. Lehet hogy nekik nem annyira izgalmas mint egy agyontelepített egyesületi víz, de nekem többet ér, s alig várom, hogy jobban felfedezhessem, hogy megfejtsem a titkait, ha hajlandó lesz ebben segíteni nekem egy kicsit.






Kelt: 2017. év Napisten havának 28-ik napján



2017. április 21., péntek

Szelek hava és halai

Mondhatnánk azt is, hogy a színek hava. Ebben a hónapban a leglátványosabb, ahogy a tavasz ujja megérinti Szigetközt, s egy szempillantás alatt a szürkeség vidám friss zölddé, tarka madárdalos világgá változik.

Élnek a vizek is. Egyik pillanatban nyüzsög a hal a bevetett készségen és körülötte, másik pillanatban kapást sem tudunk kicsikarni, mert üres a pálya! Ezt megszoktam már így áprilisban. Nincs már tél, de még messze a nyár, a halak is ívásra készülődnek, meg kell becsülni minden olyan napot, amikor a békés halakat horogra lehet kapni!
Lakik itt harcsa? A fakérget elnézve hód bizonyosan..
Egy este rápróbáltam a harcsára. Menetrendszerűen ahogy beállt a szürkület, s a homály kezdte felfalni a túlparti ciherest, akkor érkezett két gyors, de erőteljes rávágás a botra. 

Ígéretes hely
Igen, vastag harmatgilisztával csaliztam, s a part mellett rögtön a két méteres vízbe a vízparti fa gyökérzete elé engedtem be az öklömnyi gilisztacsokrot. A kapás észlelését követően bevágtam, ám csak az üres horog jött ki a vízből. A következő kapásra történő bevágás ült, ám a hari úgy behúzott az akadóba, hogy csak a fonott zsinór elvágása volt a befejező mozzanata az aznap esti mutatványnak. Pech. Van ilyen. Aki harcsát akar, annak kitartónak kell lennie. Nekem van még mit tanuljak ezen a területen. Mondhatni, amatőr harcsahorgász vagyok. Talán a parton eltöltendő üzemórák változtatnak majd ezen. Addig nem nyugszom, míg horogvégre nem kapom a tettest. 😆


Kölök
Egy zárás felett meglassuló folyószakaszon is próbálkoztam. Közvetlenül a part menti akadós kettőfeles vízben próbálkoztam csalihallal felkelteni a bajszos márványtestűek figyelmét, mint később kiderült sikertelenül. A másik bottal a mederközepet dobáltam csúszóólommal, hatvan centis előkével egy szál harmatgiliszta csalival. Szinte pontosan fél nyolc körül indult el az élet, s egy óra időintervallumban dolgoztatták meg a halak a botot. Meg néha a denevérek, melyek bele-belerepültek a zsinórba, álkapásokkal bosszantva a horgászt. Bucó, márna, kisdomolykó alkotta az este repertoárját. Próbáltam közelebb, távolabb is dobni, teljesen mindegy volt, 10 vagy 40 métert dobok-e. Kisebb húzogatós pöcögtetős kapásokkal jelentkeztek a halak, amelyek többsége retúrmárna volt. Gondolom a szülők bizonyosan mással voltak elfoglalva......Talán tilalom után majd megéheznek ők is.

Húsos falatok
Eljött a finomszerelékes pecák ideje. A húsvéti hosszú hétvége. A Mosoni-Dunán az egyik kedvenc helyemen próbálkoztam. A meder kemény iszapos, a víz sodorvonala a parttól 8-9 méterre húzott, a vízmélység 1,60-1,70 méteres.

A felszerelésem:
4,5 m Kettner Champion matchbot, Ryobi ZR 2000-s orsó, 18-as GBN főzsinór, 16-os előkezsinór, 3 grammos két ponton rögzíthető hosszú szárú fix cseppúszó, 14-es Gamakatshu keszegező horog. A szerelék sörétólmokkal kisúlyozva, a horog felett 10 centire egy 0,3 grammos söréttel kényszerítem a horgot a mederfenékre. Korábban nem alkalmaztam ezt a kényszerítést, emiatt az előkét jobban meglibbentette a sodrás, így a meder fenekén az etetésen csipegető halak nem vették észre a csalit, amely ellibbent felettük, vagy csak olykor kapta el egy-egy kisebb éhesebb példány, amely nem fért oda a nagyokhoz a medertisztogatás közben. A kényszersörét alkalmazását követően drasztikusan nőtt a kapások, a megfogott halak száma és mérete. Nem túlzás ha azt mondom, akár húszszor több halat is fogok így, mint fenekezve feeder-el. Nem szabad azt hinni, hogy csak kis keszegek, "paprikáslisztbe" valók jönnek csak ezzel a módszerrel. Számtalan méretes többkilós márna, paduc, harcsa, koncér és ponty bizonyítja ennek ellenkezőjét. Nem beszélve az összes zsinórt lehúzó aljas gazemberről, vagyis "gaz halról" amelyik évente egyszer legalább megszabadítja az orsó dobját a felcsévélt zsinórtól.😆

Csali és etetés:
A csali a horgászat során "labancos" volt, vagyis csonti piros-fehér színben variálva 3 szem. Etetés a 3 órás pecára 1 kiló folyóvizi sajtos Tímár etetőanyag, 0,5 kg főtt búza, 10 deka apróra reszelt sajt, 1 doboz Spar budget csemegekukorica, 25 deka áztatott kenyér, 2 deci csonti, folyóparton ásott kb 1 kg agyagos föld két marék kaviccsal nehezítve. A víz alig 10 fokos, letisztult állapotban fogadott.
Épp zöldell a túlpart
Alapozásnak 5 keményre gyúrt gombócot dobtam a meghorgászni kívánt sodorvonalra. Szinte a második úsztatásra jelentkezett az első hal, egy huszonegynéhány centis szilvaorrú keszeg. Ezt követően kisebb kapások, néhány küsz akadt még a mederfenéken is, majd olykor elakadásnak tűnő mozzanat zajlott az úszó jelzése szerint, de tudtam, ez hal lesz, ezért ment is a bevágás. Minden kifogott hal után egy gombóccal tudtam fenntartani a halak érdeklődését. Kisebb szilvaorrú keszegek, paducok, karikák, domolykók, egy-egy bodorka jelezte, hogy van tevékenység az etetésen. Igaz, még nem úgy mint nyáron, mikor szinte egy métert sem úszik az úszó és már elüti valami. Bizony itt 15-20 métert is leúsztattam sokszor mindennemű kapás nélkül. Hiába, kora tavasz van még! Apropó. Halfauna. Minden évben statisztikát vezetek arról, hány féle halat fogok horoggal a szigetközi folyókban. Harminc-negyven faj szokta képviseltetni magát. Idén már tizenhét fajnál tartok. Ami meglepett, ötödjére botlottam olyan halacskába, amelyhez eddig nem volt szerencsém. Ő pedig a védett kategóriába tartozó sujtásos küsz.
Sujtásos küsz

A csalizott horgot most is mint máskor a mederfenék felett pár centivel úsztattam. Kapástalan pillanatokban nézelődtem, gyönyörködtem a tavaszban. Van már ilyenkor látnivaló bőven. Amíg nézelődök, az úszót nem figyelem, a botot fogva az orsó felett a mutatóujjamon nyugvó zsinór közvetít minden pöccintést. Egy húzás billent ki hirtelen, szemem az úszót keresi, amely eltűnt a víz alatt, a zsinór feszülve hasít bele a víz felszínébe és rendellenesen a sodrásra merőlegesen indul a túlpart felé.
No itt meg kell állnia a halnak
A bot szinte karikába hajlott, s a hal kitartóan húz a meder közepe felé. Az orsó fékje hirtelen felsír... No ez bizonyosan márna lesz. Ám a hal nem indult el a sodrással szemben, ahogy ezt vártam, így kétségeim támadtak a kiléte felől. Néhány rúgást, nekiindulást követően hamar a felszínre húztam, s akkor láttam hogy egy kb. 45 centi körüli majd kétkilós vésettajkú paduc küzd a horgon. Eddig csak a nagy Dunán fogtam ilyen nagyot, a Mosonin kiló felett még nem. A hal behúzott egy csónak alá, ám sikerült onnan kivezetnem. Óvatosan tolom alá a merítőt, fordul egyet, ..... a megkönnyebbült szerelék kirepül a vízből, a horog a közeli bokor ágán landol, a halnak már csak a farkát látom eltűnőben a víz alatt. Meg a vigyort a pofáján....

Aki ismeri a paducot, annak nem mondok újat azzal, olyan, mintha ez a hal folyton vigyorogna. Komolyan. Komolytalanul. Füligvigyor halak. Hazamegyek.

Rövid peca rövid zsákmány, szilvák és paducok
Ezért a látványért is megéri kimenni
Másnap egy újabb helyen úsztatgattam felemás sikerrel. Néhány bodorkán kívül csak egy hetvendekás harmincegy centis folyami kárász fárasztása okozott némi izgalmat. Mert ugye finomcuccal, sodrásban igencsak élményszámba megy egy ilyen halacska kézre kerítése.
Folyami karesz 31 cm / 70 dkg

Darabosabb jász úsztatva csemegekukoricára
A következő alkalom már párszáz méterrel lejebb talált. Az etetést követő első úsztatás meglepetést hozott. Azonnal kapás, majd felsír az orsó. Mi lehet ez? Hamar elfárad a delikvens, s mire a parthoz ér, leesik az állam. Ez megdönti a rekordomat. Úgy is történik. Igaz, hogy csak egy centivel, de saját rekordot döntöttem ezzel a bodorkával, amely faroktőig 29 centi hosszú és 515 gramm súlyú volt. Szigetközi pecás szavaival élve "Big Bodri" ....:) 
29 cm / 515 gramm, egyéni rekordom bodriból
Az őt követő 23-25 centis bodorkákat már úgy fogadtam, mintha természetes dolog lenne ekkorákat fogni. Beköszönt még egy jó hatvan dekás jász, majd hirtelen szél támadt, esett a légnyomás, eleredt az eső, s megállt minden. A következő horgászat reményében összepakoltam, s a "Big Bodri" okozta örömmel, néhány képpel a tarsolyban hazamentem. Akkor még nem gondoltam, hogy pár nap múlva a tél még beszáll az utolsó menetre a ringbe, s majdnem kiütéssel győz a tavasz felett. Április, azaz Szelek hava, és a Szelek havának hava.....


Szél és hó miatt szomorkodó fűzek a Mosoni partján

Hull a hó és hózik
Fradiszínt rajzolt a lucskos hó




Kelt: 2017. és Szelek havának 21.-ik napján

2017. április 6., csütörtök

Térdig tavasz, azaz halak medvehagymában


Egy pillanatnak tűnt csupán. Mintha itt se lett volna, úgy eltűnt. A kikelet úgy eltakarította a tél utolsó maradékát is, hogy nyoma sem maradt sehol, csupán az emlékezetben. Történelemmé formálódott. A természet olyan varázslatot mutatott, amelyre évről-évre rácsodálkozom. Először a hóvirágok tenger serege színezte fehérre az erdőt, majd megjelent a gólyahír is. Aztán medvehagyma bújt elő a száraz avar alól, s a hajlatokban ibolya kéklett szelíden. Közben zöldellni kezdett a folyóparti fűzes. Nem sokkal később barkát fésült ki a szél a fűzek frizurájából. Magában hordozta a tavasz a megújulást, az újrakezdést, a reményt!

Ekkor már a folyóparton talált némelyik este. A víz még nem heverte ki teljesen a január kettős csapását. A vastag jeget, s azt a több száz kormoránt, amely itt "vendégeskedett" a Mosoni-Dunán majd egy hónapig. Ez meg is látszott. A korábbi évek tapasztalataival ellentétben igencsak ritkaságszámba ment a kapás, s a halfogás nem csak nálam, hanem az ismerős horgásztársaimnál is. 
Fázós márciusi bodri

Eljött egy kora este, amikor leesett az állam. A Mosoni-Duna túlpartján egy kisszerszámos halász (táplis) egy óra kitartó hálóhúzogatás alatt kivarázsolt egy négy kilós folyami tőpontyot, valamint öt darab kiló feletti paducot az alig másfeles part menti sávból. Elképesztő. Persze a természetes vizeken tavaly január elsejétől betiltották a halászatot. Aha. Persze. Ja. Öreg vagyok én már papagájnak......Bohócnak meg mégúgy. Annyi mindennel tömik az emberek fejét, hogy hihetetlen, kihasználva azt, hogy az írott szóra sokan még mindig úgy tekintenek, mint valami megdönthetetlen szent és sérthetetlen dologra. Csak azért mert valaki leír valamit, terjeszti, még nem feltétlenül biztos hogy igaz.....

Kisdomi
Horoggal viszont megfoghatatlanok voltak a halak, akkor is, mikor 14-es előkével, 14-es horoggal, 2 grammos úszóval, etetve, finoman úsztatva, pinkivel, csontival próbálkoztam egy visszaforgóban, méteres, másfeles, kettőhuszas mélységben, változtatva az ereszték hosszán. Pár nap múlva sem sikerült néhány csoffadék kis keszegen, kisdomolykón kívül mást fogni. Persze a tavakra járó "sporik" büszkén pöffeszkedve meséltek a napi több darab kifogott pontyaikról, ám engem nagyon nem hozott lázba a mutatvány. Többre becsültem azt a néhány vadvízi keszeget, hisz nekem azok okoztak élményt, mellesleg pediglen a folyó adta az örömöt, nem a "tógazda"! Igaz, én a folyón ritkábban is látok pontyot. Lényegesen kevesebbszer. Hanem aztán rá kellett döbbenjek, a folyón is megváltozott a helyzet....
Medvehagyma, amerre látok
A hónap közepén a Mosoni-Duna egy másik szakaszán próbálkoztam az első hirtelen enyhülés idején, egy fenekezővel feederkosárral etetve, illetve egy sima tányérólmos márnahurkos szerelékkel. Fura a Mosoni-Duna. Alig ötszáz méterrel voltam lejebb, s teljesen más környezet fogadott. Lassú, alig folyó víz, szélesebb vaskosabb szakasz, mederközépen gyorsabb víz. Másfeles, egyhetvenes mély vízben olyan kapásaim voltak, hogy csak kamilláztam. Hirtelen nagy és erőteljes odahúzások, s ment a bevágás, ám luft, és luft. Kezdtem bepöccenni. Az ólmos fenekező egy vastaggilisztát kapott a horogra, az etetőkosaras pedig két szem csemegekukoricát. Ahogy nehezedett a délután, apró csipegetős kapás jelentkezett gilisztára. Bevágás, és két perc múlva már a merítőben pihegett a folyami pikkelyes alig két kilós pontyocska. Egy óra múlva jött a társa, igaz, ő a csemegekukoricára éhezett meg, s súlyban is húsz dekával kevesebb volt a társánál. Örültem, hogy aznap mindkét botom kivette a részét a munkából. Na ide lejövök másnap is, fogadkoztam magamban.
Idei első pontyom a Mosoniból
Nem sokkal később egy óra múlva jött a második

Áradó Mosoni
Ember tervez..... Ám aki folyón horgászik, tudhatja, hogy nincs két egyforma nap. Az enyhülés megfonnyasztotta az Alpok hegyeit, s az esőzések segítségével meghízlalta Szigetköz folyóit. A Lajta egy pillanat alatt jócskán meglöttyent, elérte az első fokú készültségi szintet, s a Mosoni-Duna ennek következtében megsárgult, megnőtt, s tele lett uszadékkal, horgászhatatlanná téve azt. Mivel tavakra nem járok, oda jegyet sem veszek, így beszűkültek a lehetőségeim. Most lenne jó viszont a Balatonon horgászni. Az viszont nincs itt, s idő és lehetőség sem adott arra, hogy leruccanjak. Arra ott lesz az április vége....Azzal kell beérni, ami van. Meg kell keresni a lehetőséget, ami itt lehet a lábam előtt. Ez az egyik alapelv itt Szigetben. Keresni kell a helyeket, a halakat, az utóbbi időben sajnos már a keszeget is. Gyorsan lefuttattam a "biowinchesteren" a szóba jöhető helyeket így árvíz idején, s meg is találtam a megoldást. Örömömben dúdolni kezdtem a Pokolgép egyik feledhetetlen számát: "Tökfej, nem leszek, van belőlük elég...."

Tudtam, hogy Kisbodakon a Kristóf-híd megfogja a vizet, a felette levő ágrendszer pedig többnyire meghorgászható, ha be lehet jutni. Ám most nem lehetett..... 
Na itt se megyek át kocsival

De jó lenne a két sodor közt horgászni....

Szépen kijött a víz a partra
Nem messze a híd felett kinéztem egy helyet, ahol többször horgásztam már. A víz itt is kint volt egy kicsit a parton, de lassú volt és látszólag uszadékmentes. Lesz ami lesz, bedobtam. Miközben lassan öregedni kezdett a délután, pár csokor medvehagymát gyűjtöttem otthonra, amelyek olyan mennyiségben nőttek az ártéri erdőben, hogy zöld szőnyeggé varázsolták a pár nappal azelőtt még fakó avar alkotta aljzatot. Éppen befejeztem a szüretet, mikor szemem sarkából azt láttam, mintha a jobboldali botomat megütötte volna valami. Hirtelen ott teremtem a bot mellett, leguggolva, s akkor érkezett a második ütés. Határozott kapás a vastaggilisztára. Vajon ki lesz az elkövető?-gondolkodtam, mikor erőteljesen meghajolt a botspicc. A bevágás nem is váratott magára, s éreztem, rúg valami a bot végén. Hamar partra segítettem egy csodaszép majdnem kilós szép színezetű márciusi menyhalat! Aznap nem sikerült több kapást kisajtoljak a helyből, de ezt akkor nem bántam.
Méghogy csak novemberben-decemberben fogható...na persze, hiszi a piszi!
Egy kis idő múlva hirtelen berobbant a kikelet. A vizek visszább húzódtak, s egyszer csak zöld lett minden. A madarak szenzációs koncerteket adtak, a vadak is megsokasodtak az erdők alján, mókusok ugráltak vidáman a fák ágain, szürkületkor pedig bőregerek csináltak álkapásokat a bevetett botokon. Bagoly suhant át a víz felett, s a mezőkön kecsesen emelgette hosszú lábait a gólya. Nosza, próbálkozni kell, hátha harcsa is akad a horogra. Egy kiváló helyet próbáltam, vízparton nőtt fűz vízben összegubancolt gyökérzete mellett, ahol majd két méteres a víz, s a folyó is rendkívül megszűkül és mederközépen gyorsul. A sötétedés negyed órájában két hatalmas ütés érkezett az öreg de megbízható Germina üvegbotra, amely nem egy jobb harcsát partra támogatott a léte során. A bevágás viszont nem hozott sikert, a horogról lepucolta a bajszos a vastaggilisztából font öklömnyi csokrot. Na majd máskor talán.
harcsára várva

Gyökérzet elé lógatott csali
Nem kerülhette el a figyelmem a természet ébredése. Udvarló vadkacsák, vadgerlék, az évek óta ugyanott látható szürke gém, a vízre lecsapó küszvágó csér, az éledező, hangosodó békakórus, az őslakos kormoránpár, amely beleillik a környezetbe, s örül hogy megszabadult a télre beköltözött téli rokonoktól. A friss zöld illat, a túlparton óvatosan lépkedő őz, a téli bundát levető foszlott sunyiképű róka...
hullámzó Szivárgó-csatorna


Hajnali keréknyomaim a harmatos réten
Nem is alakulhatott volna szebben a hónap vége, minthogy egy másik helyen próbáljam a nagy sodrás és egy enyhe visszaforgó határán úsztatva a békéshalak megfogását. Csodálatos időben derékig levetkőzve szívtam magamba a nap erejét. S élt a víz. A küszök gyors rángatásokkal tüntették el az úszó vékony narancsszínű antennáját. A mélységet változtatnom kellett. Ekkor kevesebb kapás, ám annál változatosabb volt. Szinte mindegyik halfaj máshogy jelentkezik. A bodorka egy kis csippentést követően lassan lefelé húzza az úszót. A szilvaorrú keszeg éppen egy centit süllyeszt, majd oldalvást indul. A dévér, főleg ha nagyobb, egy pillanatra megtorpantja az úszót a sodrás által történt mozgásában, s lassan a meder közepe felé indul. A paduc két gyors kis rántást követően hirtelen megállítja az úszót. A márna elakadós jellegű kapással mutatja a kis úszón hogy ott van a szeren....és még sorolhatnám. Fontos a gyors bevágás, hiszen hamar odébbáll a pikkelyes, s jót nevet a rozsdás reflexű pecáson.
Domik mindenütt az elsők között érkeznek

Nagyon jó móka az, mikor az ember kiül a folyóra, beetet, s megpróbálja megtippelni, hogy melyik kapást melyik halfaj követte el. Ha sikerült megakasztani, akkor pedig izgalommal várja a horgász azt a pillanatot, amikor bebizonyosodik hogy jól tippelt-e. Na ez az igazi tipp-mix! Ahogy nő a vízparton eltöltött üzemóra, úgy lesz egyre jobb a tipp és a beválás közti arány, bár a száz százalékot sosem éri el, tehát izgalom az marad mindig. Ezen a napon, mikor szinte nyárias volt a délután széles volt a repertoár. Domolykó, küsz, sujtásos küsz, bagolykeszeg, karikakeszeg, szilvaorrú keszeg, bodorka, paduc adta a fogások jó részét. Akadt egy márna is, ám sajna rögtön a kagylópad felé húzott, s az előke ennek áldozatul is esett. Egy csuka is rávetette magát a szerelékre, épp megláttam a kifliben hajló testét, mikor nyeste is a zsinórt. Bezzeg ha lejár a tilalom, eltűnik még a környékről is a piszok....A bodorkák nagy hullámokban érkeztek, ívásra készülnek, hiszen mind kerek hassal dorozsmásan kerültek horogvégre. Legnagyobb közülük 23 centis és 275 grammos volt. 
Dorozsmás vésettajkú
Noha a paduc ívási ideje későbbre datálódik, a kifogott 30 centis példány nászruhás, dorozsmás volt, folyt belőle a tej, holott még csak március vége felé járt a naptár. Az erdőket betöltötte a medvehagyma fokhagymára emlékeztető illata, a fák lombokat kezdtek növeszteni, a sás megzöldült a part mentén, s a madarak élénk részeivé váltak a természetnek. Térdig tavaszban, kacag a kikelet.





Kelt: 2017. év Szelek havának 7.-ik napján


2017. március 15., szerda

"Nem vagyok más, csak egy énekes..."

Noha a pacsirták egymást túlharsogva kapcsolódnak be a március eleji dalversenybe, nehezen nyer teret a kikelet. Ahogy én láttam, a nádas sűrű torzsái közt sunyin megbújt még a február maradéka, a gnóm formává torzult aszott, vigyorgó koszlott jégdarab. Felette a szél előszeretettel fésülgette a száraz nádast, miközben veresre rajzolta arcomon a mosolyt. A vizek népe lassan tért magához a téli lustaságból. Nem múlt el nyomtalanul az elmúlt téli szezon, hajnalonta még dér fehérlett a földeken, de madárdal tette mégis mosolygóssá a nap kezdetét.

A természet nagy úr, s kiszolgáltatott neki minden élőlény, mégha ezt az emberek az utóbbi évtizedekben el is feledték. A január vasmarka oly jégpáncélt húzott a folyókra, amelyre rég nem volt példa. Felkészületlenül érte a tél azt a kis holtágat is, amelyet tavaly fedeztem fel Szigetköz egyik hullámterében, mélyen az erdők közt megbújva. Jégveszte után szemlélődtem, s a kora tavaszi szél könnyesre simogatta a szemem. A holtág halai nagy árat fizettek a télnek. A jég alatt elfogyott az oxigén. Jó negyven méteren harminc ponty, két csuka, sügerek, törpeharcsák oszló tetemei ontották az elmúlás rothadó szagát....
S az erdő, mintha gyászolná az eltávozottakat, fehérbe borult a hóvirágtól....
Ahol egy rossz lépés tízezrekbe kerül....
Néhány kilométerrel arrébb egy élő kis éren próbálkoztam megszólítani a vizek népét. Némi etetés, remény, finom szerelék, s apró halak. Bodorka, vörösszárnyú, domolykó, sügér.... Élt a víz. 
Pici cseppúszó és a bolo
Jó érzés volt úsztatni, látni, ahogy az aprócska úszó megremeg, megmerül néhány millimétert, vagy a sodrás vezette útja során megtorpan, irányt vált, majd elmerül. Könnyed kis csuklómozdulat és már lágyan remeg is a bot, spicce éppen hajlik, s lubickol a néhány fokos vízben a kis keszeg. 
Darabosabb veresszárnyú

A félénk bodorka

Negyedik sügér aznap...

Jó volt a domolykó szaporulat
Szeretek keszegezni, mégha kishalakról is van szó, kiváló lehetőség arra, hogy az ember tesztelje a felszerelését, tapasztalatokat gyűjtsön, esetleg versenyre készüljön. Élvezetes elfoglaltság nem utolsó sorban. Sosem lehet megunni. Mennem kéne. No még egy utolsó úsztatás. Apró kapás, ám a hal nincs meg. Ismerős a szitu. Még egy utolsó..... az utolsó utáni utolsó előtti, ha nem lesz hal, tényleg pakolok. Enyhén megtorpan a sodráshoz képest, majd megmerül az úszó. Bevágok. Megáll a bot, majd a spicce indul vissza a víz felé. Megreccsen az orsó, a tolóhullámok mennek a zsombék felé, kissé megpróbálom ellent tartani, de a 12-es előke pont csomónál szakad. Teszt.... Többet nem kötök 16-os alatt ezen a vizen. Főleg ebből a fajtából. Még látom, hogy a zsombékba tör valami, ott pocsol egy kicsit, hogy megremeg a nádas. Ez bizony ponty lehetett. Hogy kacaghat most rajtam. Hogy túljárt a lúzer pecás eszén aki cérnával akart kötélhúzó versenyt nyerni..... Tényleg hazapakolok.

Aztán ismét  eljöttek az esték. Volt didergős, télre emlékeztető, s volt pulóveres igazi áprilisi is, így március elején. Néhol loccsant a hal a szürkületben, jelezve, ébredeznek már a vizek lakói. S valóban, a botok spiccén vendégeskedő fénypatronok meg-megrezzentek olykor, s mutatták, valaki szöszmötöl odalent.

A márciusi estében jellegzetes hanggal suhant a bot. Spicce enyhén görbülve, meg-meghajolva jelezte hogy hal küzd a horgon. A finomra állított fék néha megreccsent, bár nem volt a hal akkora méretű, hogy komolyabb munkára fogja a szerkezetet, mégis jó volt hallani a hangját. S jó volt kézbe fogni a menyhalat, olyan szakaszról, amelyet heteken át több száz kormorán fosztogatott januárban. Mégsem tudták elkapni. Nekem sikerült. Igazi túlélő. Legyen is az, a fotó után is. Amúgy sem tartanám meg, vékony mint a nádszál, s nálam 35 cm alatt amúgy sem marad menyus....

Márciusi ifjú menyhal
S jött egy este, mikor szemmel látható volt amint bukik a márna. Kellett egy kis idő míg sötétbe mélyült az este, akkor, csakis akkor beindult a mutatvány. A Mosoni márnák nem önakasztósak. Gyorsak, ravaszak, életrevalóak. Nem székben tespedő peca két feles és sör mellett a kézre kerítésük. Két gyors ütés után ha nincs bevágás, bizony a horgász csak az üresre pucolt horgát lesheti amint kihúzza a vízből. Miközben a víz alatt pukkadoznak a márnák a kacagástól, amely végigfut a folyón kilométerekre....

Egy apró kis rezdülés, ám ekkor a bot mögött guggolva várom a folytatást, s kezem óvatosan a botnyélen pihen, készen arra, hogy egy gyors mozdulattal letörölje a sajtevő arcáról a vigyort. Két gyors kis ütés, és zenél is a szélben a feszes zsinór, meg-megreccsen az orsó fékje. A márna, igaz, ifjonc még, de egy fotó erejére kint pislog a parton. Küldd el nagyanyádat kiskomám! Egy pillanat alatt eltűnnek körvonalai a vízben ahogy szabadon engedem.
Színek
Nem is gondoltam hogy szót fogad. Mire eszmélek, a botom spicce kétszer szinte a víz színéig hajol, noha 45°-ban van felállítva. A bevágás félúton megáll, majd indul a botspicc felfele kissé. Jajj csak arra ne! Egy gondolat, de az évek óta horoggyűjtő szenvedélyéről hírhedt víz alatt tespedő fatörzs alatt húz a hal, majd egy fatörzsön pihenő kagyló jóvoltából megadja magát a 18-as előke... No most aztán már vigyorog a vizek népe rendesen!
Majd felnő...
Két napra rá újfent pecára énekeltek ki otthonról a madarak. A menetrend most sem volt más, sötétedés, a túlparton szomjazva a parthoz leereszkedő vaddisznók, majd csend, aztán.......kapás, kapás, kapás. A márnák mintha iskolában lettek volna, az idegeimen gyakorlatoztak, s jelesre vizsgáztak sokszor, hiszen úgy lelopták a csalit a horogról, ahogy az a tantervükben előre megíratott. A csontira rá sem hederítettek. A sajtkockát kinevették, a bolti vastag gilisztától pedig már a hasukat fogták könnyezve. Csak egy, csak egy legény volt talpon a vizekben, amely komollyá tette őket. A vaskos harmatgiliszta. Igaz, gyorsan lecuppantották a horogról ha az volt a feladatuk.

Mint minden iskolában, itt is akadt rossz tanuló, ki nem szívta magába a tudományokat. Két rövid húzást követően a bot néma maradt. Egy percet vártam még, hátha történik valami, de semmi nem utalt arra, hogy van még csali a horgon. A botot megemeltem. Ebben a pillanatban valami elindult. Rugott szépen, majd balra fel a sodrással szemben meglódult a hal, megreccsentve az orsó fékjét is. Nosza! Hát te meg ráfeküdtél a horogra? Netán a téli lustaság miatt ahogy felszippantottad a meder aljáról, el is aludtál rajta? Bizonyos, hogy ez történt. S ez lett a hal veszte. A hideg hat fokos vízben hamar vége lett a harcnak, a halat még a rettegett akadó, a fatörzs előtt megállítottam, majd hamar a part közelébe húztam. Hivatalból még kétszer nekiindult, de vérszegény próbálkozások voltak ezek. A márna megadta magát. A parton szembesültem azzal, hogy szegény pára mélyre nyelt, s nagyon erősen vérzett. Mivel néhány centivel csak, de méreten felüli volt, így áldozata nem volt hiábavaló, a gasztronómia oltárára került. Egy bagoly szemben a túlparti fán mély hangon játszotta számára az utolsó, búcsúzó akkordokat..

A szóló és a basszusgitár
Kint az estékben. Őszi hűvösben, téli zord hidegben, a pislákoló tavaszban két bot spicce a hold felé mutat. A damil pedig zeng a márciusi szélben. A botok mint két gitár, s mögöttük a horgász. Eképpen áll össze a rockzenekar:

"Van két gitáros, ők tudják ezt játszani!
Hallgatom, a gitár szót,
 és ráhangolom magam!
Nem vagyok más, csak egy énekes!
Ebben a rock együttesben!!!!"

(Edda művek Miskolc)






Kelt: 2017. év Kikelet havának 15.-ik napján