A következő címkéjű bejegyzések mutatása: domolykó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: domolykó. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. augusztus 2., csütörtök

Tuba a folyó felett

Ez már domi
Unikornis. Egyszarvú. Mondhatnám egyhorgú. A kisebb wobblereimet nagy részben átszereltem. Megvan az oka mindennek. Többek közt a gyári kis hármashorgokkal több bajom is van. Kihajlik. A nagyobb halaknál többnyire. Nem akad rendesen, beleveri a domi a kezembe (szákot nem használok), vagy az egyik horog rendesen szájba, a másik szemkörnyékre akad. Roncsolja indokolatlanul a halat, sajnálom őket. Nehezebb terepen akad mindenbe, gyakran egymásba. Na attól kivagyok. Nagyon mellé nem lövök, ha horgot cserélek. Figyelve a súlyozásra, amely elronthatja a wobbler mozgását, de van, amelyiknél előnyére is megváltoztathatja. Ne nekünk tetszen a csali veretése, a halak teszteljék. Ehhez ki kell menni, próbálgatni, nem sajnálva az időt s a kilométereket a lábban.






S hajlik is a hármashorog kifele a nagyobb példányoknál. Méreg. Persze az UL papagájok, a netpeca fenegyerekei, a közönségnek horgászók most megbotránkoznak, de cseréltem a horgot. "Kákádu-du-du..." Katt!

Vajon kire hasonlít? Mindenki tudna mondani egy-két nevet!
Cseréltem egyágú 4-es LS-5314N Gamakatshu horogra. Igaz, a kisebb domik nem mindig akadnak meg, de a nagyok megakadnak, s nincs halvesztés. Csak egy lukat üt a horog, nincs "járulékos" sérülés se a halon, se rajtam, lehet(ne) szákolni is akadás nélkül. Ja igen. Lett volna egy 50+ -os domcsim is. Végre! Ha van nálam merítő, ha nem 1,5 m szakadó meredély a part, s ha letudtam volna menni a folyópartra tarkón ragadni. De nem tudtam annak kockáztatása nélkül, hogy besuppanjak az áradó vízbe. Nem ért annyit. Nem bánkódom, az eredmények így is engem igazoltak:

Kölökcsux


Darabosabb 

Hogy is írják a foschbúkon, betlimentő? Ez Vicc...
Sokan órákon át pergetnek, mire nagy kínlódva fognak egy 10-12 centis sügeret. Betlimentő, mint írják, hogy bizonyítsák, lám, tudtak pergetve halat fogni, s ezáltal vannak, kik elismeréssel díjazzák a mutatványt a közösségi oldalakon, piedesztára emelve a bohócokat...... Na ne röhögtessetek! Ez valami vicc?


Csuxmosoly

Tipikus lajtai brutalicus
Ő is lajtai

Kisebb (ám kövérebb) domolyok is felveszik az egyágút

Lajtai zivatar tubával (majdnem tornádó)
Barangolásaim során életem első tubájával is sikerült összeakadnom. Megkapó természeti jelenség volt, s egy darabig azt hittem, a tuba földet ér, s tornádóvá alakul, ám néhány kilométeres távolságból nem tudhattam, tornádóvá növi-e ki magát. Mint utólag kiderült, nem érte el a földfelszínt, feloszlott. Emlékben, s képben őrzöm a találkozásunkat eztán!

Feltuningolt Strike Pro-ra....(ha hármashorog lett volna az alsó, bizonyos, hogy szemkörnyékre, vagy szembe akad, így viszont csak lifeg a hal feje mellett..)

Erdőalja

Mosoni kiscsux

Nem fogtam nagy harcsát (még), pedig két alkalommal ő is belekapaszkodott a zöld-sárga bogárba, esélyem se volt. Az első alkalommal nem is láttam, a másodiknál viszont háromszor is sikerült majdnem teljes egészében megpillantanom azt a bestiát, amely perecre hajlította a nem éppen UL pergetőbotom, méterhúsz körüli márványos volt. Na majd talán ráállok legközelebb a neki tetsző wobblerrel. Addig is űzöm a domikat, hátha sikerül végre azt a félméterest is nyakon csípni.

Az ilyen pirkadatért érdemes korán kelni!
A kiscsukák is aktívak, sokszor a domiknak szánt bogarakat ők ütik el. Persze résen kell lenni, hisz van hogy egy nagyobb csuka is odatöröl a csalinak, s egy pillanat neki még a fonott zsinór is. Hát megesik az ilyen, szerencsére elég ritkán..... Mit is mondhatnék? Pergetőbotot a kézbe, s irány a folyó!

Egy mosoly a "papagájoknak"








Kelt: 2018. év Újkenyér havának 2.-ik napján





2018. július 13., péntek

A patuc, a tomoly és a laamli


Messze a főváros lassan vonuló széles folyójától, a távoli vadnyugat darabokra szaggatott szigetei rengetegében, az ország északnyugati csücskében levő tündérkertben esett meg a történet...

Egy nap kissé elszemtelenedett a patuc, a tomoly és a laamli! Nem, nem én írok helytelenül! Ezen elnevezések eredetét nem kutatták még a nyelvészek, s félő, hamarosan el is tűnnek, s nyomokban se marad utánuk semmi. Grétsy tanár úrnak jussa lenne a kutatás.... Talán a 13. században idetelepített kunok másították meg kissé az akkor még magyerinek nevezett beszédet. Leszármazottaik néhány szóban és Kunsziget nevű településük nevében őrzik talán a múltat. De az is lehet, hogy a Habsburgok által a rebellis magyarok ellen a nyugati végekre telepített horvátok, saját elnevezésük szerint krobótokhoz köthető mindez. Az is valószínű, hogy az ősi magyeri nyelvet beszélő egy nemzetségünk utódai, kik sikeresen vészelték át a századokat Szigetköz és a Hanság lápvidékén, s ők őrizték meg ezen elnevezéseket idáig. Nincs sok jelentősége, mindenki büszkén használja ezen elnevezéseket itt Szigetközben, s természetesen magának érzi azokat.

De térjünk vissza a három gazfickóhoz. A patuchoz, a tomolyhoz és a laamlihoz. Utóbbinál a két 'a' betűvel az öregek szájából oly sokat hallott elnyújtott 'a'-t akartam érzékeltetni.

Mielőtt kel a nap

A helyi sheriff régóta szerette volna kézre keríteni a triót. Ismerte a helyeket, ahol garázdálkodni szoktak. Ismerte a szokásaikat is. Úgy vágott útnak, hogy nagyon is jól tudta, kit hol talál meg.....

Nem, ez nem alpesi vidék

















A Laamli:
Szélhajtó küsz, vagy pöstiesen sneci
Szinte bárhol rálelt, s elég volt egy kis kenyérdarabot dobnia a vízre, máris ott körözött körülötte társaival, s itt-ott elárulta a jelenlétét az, ahogy a napfelkeltekor szedegetett. Nem is került túl nagy erőfeszítésbe megfognia. A legértékesebbnek tartotta a sheriff őt mind közül. Hisz a laamli, vagy ahogy újabban divatosabban nevezték a lames volt az, amely elvezetett más, nagyobb gazfickókhoz, olykor balinhoz, csukához, harcsához, süllőhöz..... Hiába, neki mindig megérte árulónak lenni.



A Tomoly:
Fejes domolykó, egérfogó, vagy telény
Rettenetesen óvatos, félénk, de egyben mohó kis fickó, akiről szó van. Van, hogy a füle botját sem mozdítja semmire, van, hogy egy kis ügyességgel kézre keríthető. Egy alkonyon a sheriffnek sikerült is rábukkannia. A telény, vagy ahogy itt nevezik a tomoly a folyó kanyarulata mentén kígyózó hínárszőnyegbe bújva néha kinyúlt egy-egy vizipók, vagy szitakötő után. Szóval megint itt garázdálkodsz. Szinte az első próbálkozásra sikerült kézre keríteni. A hínárszőnyeg mentén a sodrással eresztett műbogár felkeltette a tomoly figyelmét. S mikor a bogár megállt, s kissé elindult sodrás ellenében, lecsapott rá. Rátört, s a kezdeti zavarodottság után tudatosult csak benne, hogy csapdába esett. Némi ellenállást letörve sikerült is kivarázsolni a vízből őt is.






A Patuc:
Paduc, tintafosó vagy jászpaduc
Ha a Nagy-Dunáról lenne szó, ott könnyen meglelhető lenne, hisz ugrándozásaival elárulja magát. De itt az ágakon, kisebb folyókon bizony nehéz a nyomukra akadni. Igazi nyomolvasónak kell lenni, s érdemes hallgatni az őslakosok tanácsaira is. Egy sekélyebb, de kemény kavicsos aljzatú (ami a Mosonin igen ritka) szakaszon, ahol cefetül felgyorsult a folyó, ott próbálkozott a sheriff. A kenyér itt sem maradt el. Némileg megvizezve, vakondtúrásfölddel és folyómenti sóderrel megnehezítve próbálta léprecsalni a vésettajkú, folyton vigyori alakot. Állandóan mosolyog. Honnan ez a folyton derű? Nem ment gyorsan. Mindenféle más kis gazfickó próbálta elvenni a sheriff figyelmét. Szilvák, marcik, küllők, gébek, karikák, bagolykeszegek..., mígnem a patuc nem bírta tovább, s csak elcsábult ő is a felkínált csalira. 




3 grammos "dugó" kissé visszatartva akcióban

Ahogy az úszó, vagy ahogy itt nevezik a "dugó" araszolt a sodrással, jött a tipikus ritmus, a "titi-tá", avagy a "tik-tik-durr", ami folyóvizi úsztatós horgászok nyelvén azt jelenti, hogy két rendkívül gyors belepiszkálás után a harmadik hosszabbat üli meg egy pillanatra a patuc. Az egész két másodperc alatt lezajlik, ha nem gyorsabban. Na akkor kell bevágni. A harmadik ütemre. A rutinosabb úsztatós horgászok az úszó ritmusából szinte száz százalékra megmondják milyen hal is kapta el a csalit. Olyan ez mint egy zenemű. Az első akkordokból bevillan az egész darab! Noha még nem látták azt ki pengeti a húrokat, hisz a fárasztás épp megkezdődött., mégis.... Valóban, egyértelműen elkülönül a szilva, a márna, s a paduc kapása, nem beszélve a jászról, koncérról, a pontyról, s a küszökről....

típuspatuc a Mosoniból


Egy falásra való patuc

Babamarci a bölcsődéből
Kölökmarci az óvodából
Siheder marci a Mosoniból, ő már sajtevő

kicsit fura nekem ez a sikló
Szilvórium

S hogy mit üzen a sheriff? Mindegy, hogy Browning, Parabellum, Magnum, az ellenfelet a kilőtt golyó magja teríti le, azaz a hal nem a botot nézi, nem az orsót, a zsinórt, hanem azt, ami a horog végén van. Mondjuk a legjobb a -gunyec-. Hogy az mi? Máshol gilisztának nevezik, itt gunyec. Egy szintén veszélyeztetett faj. Maga a szó.

Na meg jó ha tudjuk, hol keressük a vadnyugati banda tagjait, mert ravasz alak ez

a Patuc, a Tomoly és a Laamli.....





Kelt: 2018. év Áldás havának 13.-ik napján



2018. június 21., csütörtök

Szamócás pergetőbot


Szunnyad a nádas, ébred a hajnal,
Fülled a reggel, perzsel nap.
Borulgat morog  a délután,
Sírva alszik el a mosoni este.


A naptól kísérve bágyadtan caplatok a Lajta parton néhol sárban lábalva cuppogva a bűzös dágványban. Az izzadtságcseppek csíkokat rajzolnak az arcomra. Kissé feljebb, a gátoldalban folytatom az utam. Szamóca vereslik a lábam alatt, izzad a sapka a fejemen, s az átnedvesedett pólómon keresztül húsomba mar a szúnyog is, s a pécsik se kímél, melyet itt csöménynek hívnak, az is belőlem szív vöröslő vércseppeket kéjesen vigyorogva. Mire lecsapnám elrepül a beste. Két kis likat hagyva bőrömön. Hogy az anyád ne sirasson.... Ahogy látom a Fertő megint felhizlalja a zivatarfelhőket. Egy darabig ott gomolyog távolban lógó esőfüggönnyel, majd láncait tépve elszabadul. Rendszerint erre indul. Azért mar most minden bogár. Van még egy órám, legjobb esetben. Nem érek rá szamócát kajtatni, bár néhány szem, amiért lehajolok édes zamatával felvidít kissé, feledtetve a rovarhordák támadásait.



Lajta part. Vállig fű. Megreked a hőség közte, alig kapok levegőt. Elakad a lábam a gyalogszederben, zoknin keresztül barázdát húz a bőrömbe. Érzem a kiserkenő vér melegét. Ennyi véráldozat s még nem is horgásztam. Na ja. Nem egy telepített tó, nem rendezett Balatonpart. Vadvíz. Dícsérem félhangosan a szederinda édesanyját. Hangommal őzet riasztok, villámgyorsan szökell a gát mögé, s mögötte tengerként hullámzik a magas fű. Szerencsére nem vagyok allergiás a fűfélékre, pollenekre, különben ittpusztulnék. Nehéz a terep. Oldalamon levő kulacs hideg vize posványos nyúlhúggyá langyosodik fel így egy óra alatt. Felnőtt a nád is a szélvizekben. Nagyon taposni nem lehet, elriad a bogár is a környékről, nem csak a  domi. Tartok azért a magas fűtől, itt ahol nem ritka a hansági vipera sem. No még csak az hiányozna. Én járok erre csak, állok a ciherben mint Keoma. A "papagájok" nem merészkednek erre a terepre. Az nem mutat jól a szigetközi f@szbúúk csoportban. Nem is értem. Míg ezen elmélkedem, egy nádnyiladék adta szabad talpalatnyi szakaszon megkushadok, s  alig lendítve a botspiccel rutinból megdobom a folyócska partszéli vizét. Plotty. Vizet ér a műbogár. Lassan beletekerek...



Durr..... Rendesen belever a part mentén húzott kis kínai woblerbe a telény. Vállig ér a villámszerű ütés. Húzná ki a botot is a kezemből. Reccsen az orsó, hajlik a bot. Élvezem a fárasztás perceit. Keményen küzd. A part meredek, majdnem belesuppanok a hideg vízbe, bal lábfejem meg is merül egy kicsit. De a hal megkapja a tarkófogást. Kéne egy faja merítő. Volt hogy beleverte a domi a kezembe a hármashorog kiálló ágát. Fájdalmas volt. A telény a méretéhez  mérve erőben lealázza a többi hasonló méretű rablóhalat. Ezért is szeretek domizni. Komoly jószág. Jól akadtak az amúgy cserére szoruló gyenge minőségű horgok. Ötvözni kéne a fain japcsi horgokat az olcsó, de megbízhatóan működő chinese wobblerekkel. Talán ez lesz a következő esős délutáni elfoglaltság.


Hal pedig van így is. No nem mindig. A Lajta szeszélyes, makrancos. Hozzá képest a Duna, s a Mosoni is szelíd öreg hölgy. Itt elég egy zápor a Fertő tó mögött, s máris haragos színt vesz fel a víz.  Két zivatart követve egy nap lezúdult a féktelen düh, amely 3. fokú árvízvédelmi készültséget taposott ki a mederben. Jó másfél hétre elűzve a horgászni vágyókat. Remélem kimosott megint pár labanc halastavat, s meglesz ezzel a szokásos telepítés, mert amit a megyei szövetség a folyócskába rak az olyan mint halottnak a csók. No de majd meglátjuk.

Sikerült vihar előtt megfésüljem egy kisebb szakaszon a folyócskát, vallattam, mit is gondol a halakról. Csevegtünk közbe, s fura volt a párbeszéd, tartalma bizarr. 



Én kérdeztem, s néha válaszokat is kaptam. Kemény bothajlító válaszokat.
Jókora domolykókról, balinokról szólt a diskurzus, vérpaducok támadásáról regélt a sodorvonal, s a visszaforgó is váratlan meglepetést tartogatott. "Vérpaduc"! Az apró StrikePro bogárra. Hm. Elgondolkodtató.



Alig part menti kis törés, beöblösödés. Elemi erejű kapás, botkitépő kirohanások, 40 méter lehúzott fonott zsinór, majd ernyedten kitekert meggyalázott szerelék. Kihajlott horgok, méter vastagon csupa nyálka fonott zsinór, kacagó haresz a vízben. Majd 20-asra tippeltünk a látottak, s az érzet alapján. Végül is teljesen mindegy. Talán összeakadunk még. Mesebeli a Lajta.




Alig pislant az ember, s másnap fortyog az ár, majd fellöki a torkolatnál a Mosoni-Dunát. Birkózik a tiszta víz az áradó szutyokkal, s halak kavarognak a csatamezőn. Itt-ott loccsan valami, mielőtt felduzzadva kávés-kakaós színben lassan, komótosan egyesülve megy tovább a víztömeg. Megváltozott ez a Medárd. 40 nap helyett néhány órát esik csak, de negyvennapnyi víz zúdul le. 


Van hol ilyenkor is tiszta marad a víz. Kisebb átereszek, csatornák adnak reményt a horgásznak, s esélyt az orsónak hogy sírjon egy kicsit. Szerencsés vagyok hogy itt szigetben számolatlanul körbevesz a víz. A minap egy blogíró társam kérdezte, tervezek e túrát valahova az országban máshova. Innen? Vétek elmenni. Mondjuk volt egy háromnapos balatoni mutatvány a hónap elején, de arról majd később....




Szép a folyópart, élettel teli. S domiparadicsom van itt is, ott is, s ha rájuk talál az ember, indulhat a mutatvány.


Ahol balint sejtek, azonnal dobok, s ha három dobásból nem veri le a wobblert, odébb is állok. Általában az első dobás meghozza a kapást, s ha el is véti az őn, másodjára azért biztosabbra megy, s mosoly húzódik arcomra a fárasztás során...





Kelt: 2018. Év Napisten havának 21.-ik napján


2018. április 14., szombat

Lajtától Dunáig halak hátán nyargal a szél

Fáradt a lépés, nehézkes a mozdulat. Nyújtózik a tavasz. Renyhe ásítással karikás szemekkel nagyot, hosszan harap a levegőbe. Alig hagyta itt lábnyomát a tél. Reggel még hófolt vigyorgott az árok hajlatában fenyegetőn, s dérrel ijesztgette a korán kelő munkába igyekvőket. Lám délutánra eltűnt nyomtalanul a tél utolsó sóhaja, s beszippanthattam az erdő alján a medvehagymamezők összetéveszthetetlen fokhagymaillatát! A tavasz első illata!


Meg kellene vizsgálni, mocorog-e a domolykó. Pocsol-e már valahol, vagy elnyújtva ásítva pőcölődik ő is valahol? A víz felszíne mindenesetre néma, őrzi a mélység titkát, legfeljebb néhány küsz, ahogy erre mondják "lamli" rajzol karikákat a Lajta napsütötte sekélyes partja mentén. Nem sok. Egy rövid úsztatással vallatom a kis folyót. Néhány fonnyadt keszeget el-el lehet csípni a nádfal előtt, mégiscsak öröm, hogy lassan visszatér az élet a korábban leszennyezett szakaszra. Sovány zsákmány másfél óra alatt, de mégis valami.


Ha van is domolykó, még nem rugaszkodott el túlságosan a meder fenekétől. Nincs is miért, hiszen a táplálékot többnyire még a meder fenekén leli meg. A rovarokat még alig mozgatta meg a tavasz, így nemigen van még vízre pottyanó ügyetlen bogár, amely csemegét jelenthetne a telényeknek. Ámbár vizközé talán felmerészkednek. 

Legközelebb a Lajtát próbálom mélyre törő kis wobblerrel. A harmadik dobásom egy zsombék elé érkezik. Azonnal leveri a domcsi, s a vállamig ér az ütés hirtelen ereje. A bot szépen hajlik, ám a tettes hamar fárad. Jéghideg domolykó. Szóval eszik. Negyed órát is vallattam még a helyet, eredménytelenül. Kételyeim támadtak. Egyedül volt vajon, vagy a többi elijedt a fárasztás alatt?


Arrébb mentem vagy 60 métert. A túlparton sűrű nádas, s sekély plató, mely aztán hirtelen törik, s mélyül cefetül 4 méterre. Ott szoktak ülni a telények. Első dobásom épp a túlparti nádfal elé érkezik, a platóra. Két másodpercet várok, mielőtt elindítanám a csalit. Senki nem nyúl fel érte. Elindítom. Elhagyja a plató szélét, a medertörést, jön pár métert, mikor a tipikus dupla ütést követve odavág neki a domcsi. No ez szebb példánynak ígérkezik! Az is, bár még messze van a "brutalicus" mérettől, de így is nagyon örülök neki. Örülök, hogy végre pergetve is foghatom őket! Lassan alkonyodik. Fogok még egy kisebb domit, aztán nincs több érdeklődő. Alig várom a másnapot!




A következő alkalommal itt kezdek. Az idő szelesebb, de még süt a nap. A víz áradt kicsit, de még nem zavaros. Jó időben érkeztem. Az első dobás épp megvizezi a zsinórt. Lassan, nagyon lassan vezetem a wobblert. Mintha beleütne valami, de az is lehet hogy valami uszadék játszik az idegeimmel. Majdnem a lábamhoz ér a csali, amely talán már el is indult fel a felszín felé, mikor leveri a tömpefejű. Küzd becsülettel. Ki sem emelem, mikor elfárad, még a vízfelszínen megszabadítom a wobblertől. Hogy elinalt... öröm volt nézni. A part is vidám. Gólyahír sárga virága várja az ébredező rovarokat. Lassacskán zöldül a fű, s a fűzek is megbontották rügyeiket. Az első zöldellő lombhullatók. Újra dobok.

A következő napokban a Lajta a kínai Sárga folyóvá változik. Sáros, ám nem teljesen zaccos, viszont elképesztő mennyiségben viszi a rohadványt. Ez most itt nem a pergetés ideje. Eszembe jut, idén még nem próbáltam a nagy Dunát.

Némi etetőanyaggal, csontival felszerelve nekivágok az útnak. Ezúttal békéshalazok. Duna. Az Öreg Duna. Mennyivel másabb idekinn. Hajó nem járja ezt a szakaszt, kivéve nyaranta a komp. Csend van. Nyugalom. Nincs motorcsónakázás, ember is csak ritkán vetődik erre. A párom elkísér. Egy olyan helyet választok a pecára, ahol egy kis bütykön megtörik az erős sodrás, s egy visszaforgó rész alakul ki mögötte hosszan, majd az mögött alig méteres víz következik sóderes mederrel. A kipakolásnál felnyomja az adrenalint bennem a mindenfelé loccsanó forduló halak okozta látvány és hanghatás. No ezek nem tenyeres keszegek. Egy kis könnyű feederbot van nálam. Nagyhurkos márnázó kötéssel 20 grammos tányérólom, kis 12-es horoggal a hosszabbik végén az elvágott huroknak. Kap 4 szem csontit, s megy is befelé azonnal, az érkezést követő első percben! Pont a sodorvonal túlfelét dobom. A sodrás így szében a törés belső oldalára helyezi a cuccost, ahová a természetes táplálékot rakja le a folyó. Etetés, minden nélkül. 2 órás pecaidő van. Nem érek rá vacakolni, hisz a matchbotot meg kell kötni (legutóbb beszakadtam, s dühömben nem kötöttem újra). Értékes perceket vesztek ezzel. Kapkodok. Igen. 2 óra szabadidő alatt minden perc számít. Nem lehet gatyázni. Sitty-sutty, haladni kell mindennel. Ezért is vagyok az egyszerű, gyors peca híve. Nem lenne időm horgászládákkal gatyázgatni, állítgatni, variálni, az etetőanyagot rostázgatni, hagyni pihenni...stb, hisz nem sok időm maradna a vízre így. Más az, ha félnapos pecára jövök. De olyan nálam igen ritka. Egy kezemen megszámolom éves szinten...


Párom rángat ki gondolataimból. Fáraszt. Mi történik? Még épp csak a zsinórt vezetem át a gyűrűkön, s nála hajlik a kis feederbot rendesen. Adrienn ügyesen kezeli a helyzetet, lazít kicsit a féken épp azelőtt, hogy a hal kitör. Én csak szákolok a végén, s ámulok a majd 2 kilós paduc láttán. Folyik az ikra belőle cefetül. Fotó után el is engedjük, hagy teljesítse a dolgát. Megéri, pár év múlva is találkozni szeretnék paducokkal. Szóval ők buknak a sóderesen. De micsoda tánc ez! Tökéletes a csend, s csak a halak locsogása, egy-egy felugrás rajzol mosolyt a tavaszi Duna arcára.


Közben megkötöm a matchbotot. A kevés, fél kilót sem kitevő etetőanyagba fél deci csontit és dunai löszt, apró kavicsot teszek, majd három nagyobb gombóccal a törés belső felét megdobom, ami a parttól 8-9 méter távolságban táncolva forgat kisebb örvényeket.



Alig kezdek úsztatni, Adrienn ismét hallal küzd. Királyhal, alias leánykoncér. Ahogy a merítést követve kézbeveszem, nászkiütései, királytüskéi a tenyerembe fúródnak, mint apró cápafogak. Aki fogott már koncért ilyenkor, az tudja miről beszélek. Ha ficánkolni kezd a hal, kicsipkézi a tenyerem. Nem várom meg. Egy fotó, s irány a Duna. Örülök, hogy páromat megajándékozta a Duna, s igaz, a tilalomig van még egy hét, fel sem merül, hogy a már most láthatóan ívó dunai halakat ne eresszük szabadon.

Az úszóm a sodorvonal belső oldalán araszolgat, a szokásos 8-10 méteres távon vezetgetem. A víz itt alig 170 centi mély. A fenéken a kavicságyon pattog a horog a három szem csontival. Nagyjából a tizedik eresztésnél tartok, mikor az úszó megtorpan, antennája félig megmerül a felszínen. Bevágok. A matchbot azonnal hajlik, s lassú pumpálással kissé a sodrással szemben megindul a hal. Lazítok kicsit a féken, s meg-megszólal a fék is. Végre meglesz a becsülethalam. Ha el nem szerencsétlenkedem a fárasztást. Ez nem jöhet szóba, hisz hála a téli lajtai úsztatásoknak, nem rozsdáltam be, olajozottan működik a gépezet, a halam hamarosan a merítőben várja a sorsát. Alig kiló feletti dorozsmás vésettajkú paduc. Micsoda színezet....


Folyik belőle a tej. Gyors fotó, s mehet is a dolgára. Érdekes milyen élénk színben pompáznak nász idején. Két nap múlva új helyszínen egy sekélyebb part menti szakaszon próbálkoztam az úsztatással. A parttól tíz méterre levő szakaszt úszóval letapogattam. Lassan áramló víz, akadó nincs, a kavicsréteget vékony iszap borítja, egyenletes etap. Néhány gombóccal megetettem a pályát. Majd egy órába telt, mire a küszöket felváltották a nagyobb testű halak. Láttam, hogy az etetés alsó részén bukott a hal. Néhány pillanat múlva elmerült az úszó és.....:







Érződik a kettősség. Pergetés és békéshalazás. Dilemma. Melyiket válasszam? Minden napos dolog, hogy felmerül a kérdés. Nem tudok, s nem is akarok választani. Mikor épp mihez van kedvem. Változatos. Van, hogy a pergetés hoz lázba. Domira, balinra, csukára. Van hogy inkább keszegeznék. Úsztatni kívánok, bármire, ami az utamba vetődik. Van hogy a menyhalas téli pecák csábítanak, s akad olyan is, mikor kisebb folyók patakok, vagy épp az öreg Duna csalogat. Egy a lényeg, szabadon választok, s halak hátán nyargal a széllel játszó gondolatom is a Lajtától a Dunáig!









Kelt: 2018. Év Szelek havának 14.-ik napján