2018. június 8., péntek

Nádi pontyok és lidércek - Szigetközi kalandok 4.

Előszó:
Eltelt azóta több évtized is. Sok-sok nyár, a maga csodás hajnalaival. Akkor még a horgászat nem a márkás felszerelések ajnározásáról szólt, s tudtunk halat fogni, nem is keveset az egyszerű felszerelésekkel, természetes csalikkal is, horgászvideóról csak a "Horgász a pácban" című film főhőse jutott eszünkbe, mást nem ismertünk, mert nem is igen volt. Az egyetlen megjelenő horgászújságban pedig reklámot is csak keresve, s alig találtunk. El se igen jutott hozzánk a lap. Az élményeket magunk éltük át. Mennyire más volt minden. Mégis volt hal. Mintha csak tegnap történt volna:.....

Alig várta a vakációt. Végre eljött az utolsó tanítási nap az iskolában. Reggel az elsőnek érkező osztálytárs legfontosabb dolga volt krétával felírni a táblára az utolsó betűt, hogy értelmet nyerjen az a szó, hogy VAKÁCIÓ!. Senki nem törődött aznap a tanórákkal, kivéve azokat, kik még az utolsó pillanatban reménykedtek abban, hogy felelhetnek a jobb jegy, illetően néhányan a bukás elkerülésének reményében. Nekik görcsös volt az utolsó délelőtt, amely vagy vidám könnyedséggé, vagy még inkább kínzóbb teherré vált számukra a délutánra, attól függően, aznap hogyan teljesítettek. "-Holnaptól enyém a világ! Porosodhat az iskolatáska szeptemberig is!" - gondolta a legény. Az iskolából kiözönlő gyereksereg oly hévvel futott ki az ódon épület falai közül, hogy talán azt még Zrínyi kitörő vitézei is megirigyelték volna Szigetváron. Hazaérve a fiú ízlelgetni kezdte a szabadság kenyerét. Rögtön érezni is kezdte a változást, hisz délután nem kellett a jó időben az íróasztal felett görnyedni, s tanulni keservesen az unalmas, senkit nem érdeklő tananyagot. Apja figyelmeztetése rántotta egy kicsit vissza a valóságba! "-A szünidőre feladott kötelező olvasmánynak nekiállni hasznosabb minél hamarabb, míg benne van az agy a tanulásban, s jobb hamarabb túlesni azon a pár könyvön!"
Hijj a teringettét, ennek a fele se tréfa!!! Oda az édes szabadság, olyan ez mint a világosi fegyverletétel, lám az iskola keze hazáig elér, bele se kóstolt még a nyárba, s máris az íróasztalhoz láncolnák, bezárva őt If várába Monte Cristo grófjaként.... Apja valamit megláthatott a legény elsavanyodó ábrázatán, mert a szigor eltűnt az arcáról, s odasúgta fiának halkan, hogy az édesanyja ne hallja a konyhából, hogy a következő nap hajnalán horgászni készül, s a legény, ha úgy gondolja, akár vele is tarthatna.... Itt a felmentő sereg! Hát hogy a ménkűbe ne! Apja a szobából kilépve csak annyit mondott még, hogy a könyvek várhatnak, messze van még szeptember, de elfeledni nem szabad a feladatot!

A várakozás izgalma hamar álomba szenderítette, s a kora nyári hajnal pikk-pakk eljött, az éj csak vagy két horkantásnyira vette át a stafétát a naptól, s máris pirkadni kezdett. Korán érkeztek a tó mellé. A nádas itt-ott megzörrent, madarak mocorogtak álmukban. A csillagok kezdték fényüket veszteni, mikor egy-egy halk, de komolyabb halak loccsanását is lehetett hallani a nádszigetek közti sekélyebb víztükrök irányából. A zseblámpa fényében az éjjeli lepkék keresték egymás társaságát, mígnem a bőregerek hozták a frászt a legényre, kik a lepkék közé csaptak le olykor a lámpát tartó kezétől pár centire elsuhanva. "- Az anyátok ne sirasson, de megijedtem!" -szaladt ki a legény száján.

"-Ide világíts, ne a vízre!" Édesapja erős üvegbotokat rakott össze a zseblámpa fényében. "-Erős bot kell ide fiam, erős zsinórral, horoggal. Az itteni halak nem viccelnek, hamar a nádba törnek, s csónak nincs hogy utánuk menjünk, meg kell őket most időben állítsuk. Hanem itt van két szelet kenyér, szedd ki a belét, kicsit vizezd be a kezed, kezdd el gyúrni, nesze egy kis vaníliás cukor, a spajzból szedtem ki, anyád tudta nélkül, ebből gyúrj hozzá egy keveset, jobb illata lesz."

Gyúrta is a legény becsülettel, majd belegebedt. Perceken belül elfáradt a marka is. "-No ha ez így megy szeptemberig olyan szorításom lesz, hogy az iskolában mindenkinek elkékül majd a keze ha megszorítom, nagyobb is lesz a becsületem!"- gondolta.

Apja egy kisvödörböl savanyú szagú kukoricát szórt pár marékkal az alig tíz méterre levő nádfal széléhez, s a nád fal vége mellé, szétterítve azt vagy két négyzetméternyi területen, ahol elmondása szerint befordul a hal. A kukoricaszemek sörétként záporoztak a vízbe, hangjuk felverte a csendet, pár pillanatig a savanyú kukorica orrfacsaró szaga is megülte a part mentét. A békák itt is, ott is felébredtek, s monoton brekekézéssel köszöntötték a pirkadatot. Pára kezdett lebegni a tó felett, fátyolként lebegett kissé a víz felett, lenge táncot járva, ahogy a tó felől lassan a nádas felé libbentek. "-A lidércek! Ilyenkor válnak láthatóvá, mikor az éjjel elfárad, nem tudja tovább bújtatni őket, a nappal viszont még nem érkezett meg, hogy a zsombékba zavarja az éjjel tündéreit!" -súgta halkan az apa hamiskás mosollyal a szeme sarkában. Bár a nap még aludt, hamar világosodni kezdett.  Egy dolmányos varjú tűnt fel a nádas felett, s vadkacsa vezette ki halkan pár napos fiókáit az egyik nádnyiladékból. Cserregő nádiposzáta kezdte el köszörülni érdes reszelős hangját, s nyomában megéledt a nádas népe is. Hattyú úszott ki egy nyiladékból, szárcsa páros sietett a túlsó nádas felé sűrű fejbólogatással. A legény édesapja két botot csalizott fel. Az egyik horga mellé cipőgyárból származó "fonott zsinórra" kukoricaszemet fűzött, míg a másikra trágyagilisztát tűzött. Ugyanez a "fonott zsinór" szolgált előke gyanánt az amúrozásnál, melyeket a nád friss hajtásával, vagy zsenge zöldborsó hüvelyével csalizva szokták lépre csalni. A kukoricát a nádfal melletti fordulóhoz, míg a gilisztát a nádfal elé vetette be az apa. Karikajelzöket tett a botok első és második gyűrűje közé. -"Spanosra kell azt állítani, mert a hal hamar beszaladhat a nádba, ahogy koppan a karika, nem szabad késlekedni a bevágással mert csúfot tehetnek ám velünk!"

Olyan gyorsan megvirradt, hogy észre sem vették. Kapás nem jelentkezett ez idő alatt. A legény szemére álomból szőttek fátylat a lidércek, néha keveredett is már az álom a gondolattal, s csak a friss reggel egy-egy hűvösebb fuvallata térítette magához a legényt. Jajj de becsukódott volna pedig a szemhéja, ragadt volna össze a lidércek szőtte álomlepel, de nem engedett a csábításnak, szemeit alaposan megdörzsölve szétnézett.  Semmi mozgást nem látott, csak a nádirigók könnyed súlya alatt hajladoztak a nádszálak.  Az egyik botot az apa kicsévélte, s helyette finomabb, kétrészes Germina botot rakott össze, melyen kisebb orsó, s parafadugóból faragott úszó volt felszerelve. A legény mindig is jobban szeretett úszózni, egyrészt gyakrabban volt rajta akció, másrészt apja egyre többször bízta rá az úszós pecát, s ettől a legény valódi horgásznak érezhette magát, s büszke volt akkor is, ha csak pár keszeget, vagy egy-két kárászt sikerült fognia. Az álmosság egy kettőre szertefoszlott.

Az apja most azonban nem gilisztát tett a horogra, hanem a kenyérgyurmából, ahogy nevezte a polentából kért egy darabot. Szépen rágyúrta azt a horogra, amelynek épp csak a hegye kandikált ki kissé, s még a szára sem látszott. Az apja tanácsa szerint a legény a nádfal elé lendítette a szereléket alsó dobással, vigyázva, ne engedjen nagy zászlót a szereléknek, mert az még fennakad a nádason, s bizony ha onnan kell lerángatni, a ramazurira elmegy minden hal a környékről. Megesett ezért, hogy a szerelék kissé távolabb ért vízbe a nádfaltól, az etetés szélére. Sebaj. Az éhes hal ott is megleli, nyugtatta magát ilyenkor a fiú. Egyszer egy mocsári teknőst is fogott, de a szabadúlás óta a páncélos óvatosabb, s csak távolról fél szemmel lesi az úszó hegyét a hajnali pirkadat fényét magába szívva egy zsombékon kinyújtózkodva. Biztos benne van még a horog szúrós emléke.

S valóban, az éhes halak megtalálták lassan a csalit. A vaníliás kenyér illata mágnesként vonzotta a halakat. Először csak apró remegés futott végig a kis parafaúszón, s piciny körgyűrűk indultak el az úszótól minden irányban. Kicsit megmerült, majd ismét mozdulatlanná vált az úszó antennája. "-Figyelj fiam, ott a kárász, most ízleli a csalidat! Várj a bevágással míg el nem indul határozottabban a hal! -oktatta fiát az apja, miközben nagyot slukkolt a cigarettájába, amelynek egy pillanatra felizzott a parazsa. S úgy is történt, az úszó megindult balra, s lassan, határozottan merülni kezdett az úszó antennája. A legény ekkorra kézben fogta a botot, kizárva a külvilágot csak az úszóra koncentrált, miközben spanosra csévélte a víz felszínén a gyenge áramlástól kissé megöblösödött zsinórt. Az úszó majd egy karhossznyit haladt már, mikor a fiú erőteljesen bevágott, amely szépen ült. Nagyot loccsant a hal, s teljes erejét megfeszítve próbált szabadulni, de az erős felszerelés és a legény eddigre kitanult úszós szakértelme nem engedett, s hamarosan a merítőszákban pihegett a jókora testes kárász. Bizony feszítette a legény mellét a büszkeség. "-Igazi aranyhal!"- mondta vidáman, s valóban, az első napsugarak arannyá változtatták a hal pikkelyeit. A lidércek varázslata ez. Egy pillanat múlva a hirtelen fénysugár eltűnt, a kelő nap egy ködfelhőt húzott álomtól meggyötört álmos arca elé.




"-Ha ma csak azt ehetném amit fogtam, nem kopna fel az állam! Bár van mikor éhen maradnék, de ez a nap most más!" -mondogatta magában, s egy halvány mosoly jelent meg szája szegletében. Némileg lazábban, bátrabban horgászott ezután, hiszen már bizonyított, van hala. A következő fél órában egyre másra jöttek a kilós, fél kilós kárászok, mígnem abbamaradtak a kapások.




Kisvártatva A nap nagyot nyújtózott a horizonton, álmosan, ásítozva köszöntötte a reggelt. A tó felett kisebb párafoszlányok jelentek meg, s lassan a nádasba vesztek. Mintha bemenekültek volna a sűrűbe "-Mennek má' az éjjeli lidércek aludni!"-Súgta a legény az apjának.


"-Ki is zavarták a nádból a pontyokat, nézd, a halak az etetés szélén vannak, ott túrnak, látod hol jönnek fel az apró buborékok!" Mire ezt az apja kimondta, aprót rezzent, majd hangosan koppant a fenekezőbot karikája, s apja máris bevágott, jó halat fárasztott. A ponty erősen hajtogatta az üvegbot spiccét, ám néhány kör és kitörés után hamarosan a szákban nézett csodálkozó szemekkel a jó két kilós pikkelyes. "-No fiam, ez jó kis harc volt, figyelj a botodra míg beírom a halat a fogási naplóba, résen légy, ezek a pontyok nem egyedül korzóznak itt!"




Gombócot érzett a torkában a legény, hisz egyedül kell megbirkóznia a hallal, ha most jön, míg az apja elfoglalt. Nincs segítség. Előremeredt a székben, teste ösztönösen megfeszült, s várta, történik e valami.

Apja látta, ahogy a nádas mind közelebb mozgott az etetéshez, s biztos volt abban, fia pontyot akaszt hamarost. Szándékosan bíbelődött mindennel, húzta az időt, hisz szerette volna, ha a gyerek megfogja végre az első nádi pontyát. Egyedül. Az ő segítsége nélkül. "-Jaj csak bírjam ki hogy nem segítek neki! Muszáj!" -mondogatta, s csitította magát. Hirtelen azt vette észre, hogy a gyerek a kisszéken összerezzent.

A legény észrevette, hogy az úszó emelkedni kezdett, majd elfeküdt a víz tetején. "-Nocsak. Mi a fene. Ki tréfálkozik velem?" Az úszó a fekvő helyzetből alig 45°-os szögre állt csak vissza, s határozottan elindult a nádas nyiladéka felé. A bevágásba belerecsent az orsó, s majd kitépte a botot a legény kezeiből a hal. De az nem engedett, ösztönösen tudta, hogy ki kell vezetni a nádfal előtti kapuból a halat, vagy különben integethet neki, ha betör a rengetegbe. A hal megindult a nádsziget másik sarka felé. A legény meg volt győződve róla, hogy a napkelte elől elmenekült lidércek még nem pihentek le, hanem hosszú ujjaikkal a halba kapaszkodva segítették azt őellene, s húzták a pikkelyest be a zsombék alá. "-Hát rajtam nem fogtok ki bitangok!" -mondta félhangosan, s keményített a féken, majd pumpálni kezdte a botot. Belesajgott a válla s a karjai is az erőlködésbe. "-Hejj, ha minden reggel ilyen edzésben leszek, ősszel mindenkit két vállra birkózok a suliban!"- ötlött az eszébe.



A megakasztott hal csapott egyet a farkával, hangos loccsanással küzdött az alig méteres vízben, felkavarva a meder fenekéről az iszapot, amely ott gomolygott a csatamezőn.... "-Tyűű de szép ponty!!!"-kiáltott fel a legény izgatottan. Még két kitörés, s a hal engedni kezdett, s sikerült párszor megpipáltatni, azaz rákényszeríteni, hogy harapjon a levegőből. Eszébe jutottak apja tanácsai, aki szerint ilyenkor megszédül a ponty, s látványosan veszt az erejéből. A ponty még egyszer összeszedte viszont az erejét pipázás után is, megijedhetett a merítőtől, mert hirtelen kitört, meglepve ezzel a legényt, kinek egyik kezében a merítő, a másikban a bot volt, s félig guggolt testhelyzetből kellett ismét harcba szállnia a hallal. "-Hogy az anyád...!" - csúszott ki a száján, s apja erre elmosolyodott fia háta megett. Látta, a horog jól akadt, a hal nem fog elmenni, tudta, hamarosan szákba lesz, s büszkévé tette, hogy sikerült átadnia fiának azt a tudást, amelyet ő kapott egykor az apjától messze innen egy folyó partján. A legény már-már azon volt, hogy segítséget kér az apjától, de a büszkesége nagyobb volt, mintsem hogy erre több gondolatot is áldozott volna.

A ponty végre a szákban volt. Teljesen elkészült az erejével. A legény az izgalomtól remegő kézzel lihegve, örömtől kivereslett arccal fordult apja felé, s mutatta a nagy halat, amely jócskán három kilós ponty volt. "-Hejj ha ezt anyunak elmesélem!"

Alig várta, hogy hazaérjenek, s beszámolhasson édesanyjának a nagy halról. A kárászok fogásának emlékét csúnyán elhomályosította a nagy ponty mely időközben az emlékekben majd kétszer nagyobbra duzzadt, s a lidércek elleni harc. Édesanyja mosolygott, a testvérei irigykedve tekintettek rá, majd anyja kiábrándító, ám mégis gyengéd szavai rántották viasza a valóságba, miközben az ebéd főzésével bíbelődött: -"Lidércek nem léteznek! Honnét veszed ezt? Apád megint csak bolondít! Na. Eridj kezet mosni!"



A fürdőszobából épp akkor lépett ki az apja. A legény összeszedte magát, s félve kérdezte meg:
-"Megyünk e holnap is?" Azt hitte, apja nem hallotta a kérdést, mert nem is válaszolt neki. Csaknem gondolja azt, hogy ezzel le van tudva a nyár? Bánta is hogy megkérdezte. Lehet korai volt. Apja fáradt, s délután munkába megy. Lehet hajnalban fel se kel. Lehet a testvéreivel is foglalkozni kell, lehet nekik talált ki valamit. Kár volt megkérdezni. Bánta is. Ki tudja mikor lesz még egy ilyen alkalom? Ezzel a gondolattal lépett ki kézmosás után a fürdőből, mikor apja elé állt. Az apa félszeg mosollyal bajsza alatt csak ennyit mondott neki válaszul:
"-Ha jó lesz az idő, pirkadatkor kint leszünk lidérclesőbe, de most menj, segíts anyádnak, s ha kedved tartja délután egy keveset olvasgass!"


Utószó:
Majd 30 év távlatából is elevenen él bennem a közös tavi horgászatok minden pillanata, melyet nemhogy egy novellába, egy könyvbe se tudnék besűríteni. Talán nem is akarom. Egy kis szeletét mutattam meg itt csupán az átélt élmények sokaságából az apáknak, s a fiaknak, kik olvasták e sorokat, kikben felébrednek az emlékek, vagy majd csak eztán válnak emlékekké a közeljövő horgászélményei...







Kelt: 2018. év Napisten havának 8-ik napján


10 megjegyzés:

  1. Olvasni jó... És ezt bitang jó volt olvasni.. :)

    VálaszTörlés
  2. Olyan mint a Tüskevár :-) Ez szerintem mindent elmond :-)

    VálaszTörlés
  3. Az írásod most is telitalálat ! Szerintem a történet olvasása után a saját beégett élmények is felelevenednek. Köszönöm az élményt!
    halbajusz

    VálaszTörlés
  4. Tőled mindig más téma,mindig valami nagyon jó írás érkezik. Köszönettel. Le a kalappal. 5*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Igyekszem nem egysíkúan vezetni a blogot, s próbálgatom olykor az irodalmat is belevinni egy kicsit, s jól írni az ember csak akkor tud, ha szívből, igazul és igazat ír.

      Törlés
  5. Csak reméltem, hogy lesz 4. rész is :)
    Nagyon jó volt olvasni, talán a legjobb lett a 4 közül, grat!

    Várom az 5.-et ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lassan lesz egy kis könyvre való. Érlelődnek, formálódnak a gondolatok. Ha lesz még folytatás, nem tudom mikor. Idén-e, vagy netán később. Most még nem látom.

      Törlés